Varsó ’80

Nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött Varsó tragédiába forduló hőseposza.

Nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött Varsó tragédiába forduló hőseposza.

"A házukban ilyen beszélgetéseket hallottam: »Ez a férjem feje«. »Ez pedig a nővérem keze.« Ezek az emberek az ukrán nacionalisták által meggyilkolt lengyelek maradványait húzták ki a kútból. A holttesteket feldarabolták. A túlélők felismerték szeretteik testrészeit." (Jozefa Bryg túlélő)

A történelem házhoz jön: XXI. századi megoldások az ismeretterjesztés szolgálatában.

Történelmi anzix Lengyelország fővárosából.

A magyar-lengyel barátság napján a két nemzet közös történelmének egy ismeretlen fejezetét idézzük föl: a magyar segítségnyújtást a volhíniai tragédia idején.

Manapság Magyarország kapcsán a nemzetközi diskurzusban néha Kárpátalja kérdésével hozakodnak elő. Régen, a Magyar Királyság idején azonban távolabbra is tekintettek elődeink...

"Szabadok akartunk lenni, és azt akartuk, hogy senkinek se tartozzunk a szabadságunkért!" (Jan Stanislaw Jankowski, a londoni emigráns lengyel kormány képviselője odahaza, Lengyelországban). 1944 augusztus 1-én tört ki a varsói felkelés.

„Lengyel férfihoz mentem feleségül, két fiunk volt, egy négyéves és egy hétéves. Nemrég született meg kislányunk, aki még bölcsőben feküdt. [...] Öt UPA- harcos érkezett a házunkba. Felvették a kislányt a bölcsőből, széttárták lábait, s mikor meglátták, hogy lány, visszatették. Mivel édesanyja ukrán volt, megkímélték az életét. Férjemet és két fiamat viszont kivezették az udvarra és fejszével agyonütötték őket." (A volhíniai mészárlás egyik túlélője)

Mi lesz a sorsa a magyar-lengyel együttműködésnek? Létezhet-e országok közötti barátság eltérő érdekek ellenére?

Hogyan építhet egy ország saját márkát a történelméből?