Az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germaini osztrák békeszerződés a „Német-Nyugatmagyarország”-nak (Deutsch-Westungarn) nevezett, döntően németajkú, de nem kis részben magyar érzelmű polgárok által lakott határterület Ausztriának történő átadását rendelte el – méghozzá népszavazás nélkül. Ausztria számára ez olyan, mint „egy font hús szövetséges társa testéből” – vélekedtek a kortársak, akiket értetlenséggel töltötte el az a tény, hogy még az első világháborúban a vesztes oldalon harcoló Ausztriának is területek jutnak Magyarország kárára. A nagyhatalmak – különösen a franciák – játéka volt ez, hogy Ausztria nehogy Németországhoz csatlakozzon, s „Burgenland” átadásával is születőben levő osztrák identitást erősítsék. A számunkra kilátástalannak tűnő helyzet dacára több mint két évvel később Bethlenék mégis meg tudtak menteni valamit a területből, hiszen Sopron és környéke végül élhetett az önrendelkezés jogával. Ebben a bejegyzésben ugyanakkor nem a felkelő csapatok küzdelmeiről, vagy az osztrák féllel vívott diplomáciai összecsapásokról, hanem az 1921. december 14-től 16-ig tartó népszavazás lefolyásáról, körülményeiről lesz szó.
1921. december 14-én a soproni lakosok a csípős hideg ellenére már kora reggel talpon voltak. A templomok zsúfolásig megteltek, az összegyűltek könyörgéseket tartottak Magyarországért és a magyar jövőért. A városban munkaszüneti napot rendeltek el, minden üzlet és hivatal zárva tartott. Nem úgy a vendéglők és a kávéházak. A szesztilalom miatt ugyan a finom magyar borok helyett az ünneplőbe öltözött vendégek kénytelenek voltak feketével beérni, ám ez akkor valószínűleg keveseket zavart. Mindenki izgatott volt. A sorsukról döntöttek éppen.
A külföldi tudósítók már napokkal korábban megérkeztek, ahogy az antant katonák is, akik a béke fenntartásának nehéz feladatát vállalták magukra. A Szövetségközi Tábornoki Bizottság által még novemberben kiadott népszavazási szabályzat alapján a voksolást előbb 14-én reggel nyolc órakor Sopronban kezdték meg, a környező falvakban (név szerint Ágfalva, Balf, Bánfalva, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza és Nagycenk) pedig 15-16-án bonyolították le. A szabályzat pontosan meghatározta a szavazásra jogosultak körét, a szavazás módját, és a szavazókörzeteket is. Szavazásra volt jogosult minden olyan nő és férfi, aki 1921. január 1-jén betöltötte 20. életévét, a népszavazási területen született, 1919. január 11. előtt állandó lakhellyel rendelkezett, vagy 1921. január 1. óta volt állandó lakhelye a népszavazási területen. A titkos szavazatok leadására elkülönített fülkékben került sor. A voksolók előbb egy borítékot, valamint kék és narancssárga színű szavazócédulákat kaptak. A Magyarországot választók a kék színű lapot épen hagyták, a narancssárgát pedig eltépték, majd mindkettőt a borítékba tették és leragasztották. A szavazás tisztasága érdekében a borítékot a – két magyar és két osztrák taggal rendelkező – szavazatszámláló bizottságok mellé beosztott antanttiszt kezébe kellett adni, ő helyezte bele azt az urnába. Természetesen a lezárt ládákon is az antantmisszió bélyegzője virított.
Osztrák plakát és annak magyar „átforgatása”
A feszültség ekkorra már tapintható volt, hiszen a népszavazást megelőző hetekben elkeseredett küzdelem zajlott a szavazók meggyőzéséért, ami olykor az indulatokat is felkorbácsolta. A két fél propagandafelelősei lázasan próbálták eltántorítani a lakosságot a riválistól. Helyi osztrákbarát lakosok támogatásával október vége óta működött Sopronban az Ödenburger Heimatdienst elnevezésű (propaganda)szervezet, mely ezerszámra gyártotta a legkülönfélébb német, magyar és horvát nyelvű röpcédulákat és nyomtatványokat. Persze a magyarok sem voltak tétlenek. Anyagaikban jórészt az Ausztriából fenyegető kommunista veszélyre hivatkoztak, míg az osztrákok elsősorban a magyar nacionalizmussal rémisztgették a népszavazási terület német és horvát lakosságát. A gazdasági nehézségekre való hivatkozás mindkét oldalon megjelent, ahogy a biztos elszegényedés és lesüllyedés lidérce is a repertoár részét képezte. Közös jellemzőjük volt a propagandaanyagoknak, hogy közismert nemzeti sztereotípiákkal operáltak, azokat gyakorta túlrajzolták vagy eltorzították. Magyar főiskolások állítólag házról-házra járva próbálták honfitársaikat mozgósítani, és meggyőzni a nem magyar érzelmű lakosokat. Talán nem meglepő, hogy a heves agitáció közben azért néhány pofon is elcsattant, előfordultak kisebb csetepaték, ezek azonban emberéletet szerencsére nem követeltek.
A december 17-én kihirdetett eredmények végülis a magyar várakozásokat igazolták. A háromnapos népszavazáson a 27.069 szavazásra jogosult személyből 24.063 fő (tehát 87,7 %) jelent meg, s 65,1 %-uk voksolt a magyar államhoz való tartozásra. Fontos kiemelni, hogy a szavazást elsősorban a soproni polgárok döntötték el, akik túlnyomó többségben a maradásra szavaztak, a falvak esetében már jóval vegyesebb volt. A kiváló soproni levéltáros, Házi Jenő hívta fel először a figyelmet arra, hogy a győzelemhez bizony a német ajkú gazdapolgárok szavazatai is vastagon kellettek.
Antant-tisztek Sopronban kíséretükkel és családjaikkal
Sopron és környéke tehát magyar kézen maradt. Bécsben nehezen törődtek bele ebbe, ám a választási csalás emlegetése az osztrák fél részéről tulajdonképp már december 14-e előtt elkezdődött. A keresztényszociális irányultságú Reichspost például a szavazás első napján arról írt, hogy a népszavazásnak igazából csak egész Burgenlandra vonatkozólag lenne értelme, s annak fővárosát (!) nem szabadna önkényesen kiszakítani. Két nappal később pedig már ki is jelenti, a népszavazás érvénytelen, hiszen csalás történt: a listák hamisak és idegenek is az urnákhoz járulhattak. A legfelsőbb fórum, a Nagykövetek Tanácsa nem sok hitelt adott az ilyen és ehhez hasonló vádaknak, amit jól mutat a tény, hogy december 20-i ülésén tudomásul vette az eredményt. A magyar lapok leplezni sem tudták volna örömüket. A Pesti Hírlap munkatársa így lelkendezett az eredményhirdetés után: „Harangzúgás rengett az ég felé, s ezernyi ajkról hálaadó ima suttogása kereste a magasban a Magyarok Istenét: Sopron és vidéke a miénk marad!” Majd hozzátette: „Ez a nyugatmagyarországi szavazás határozott sikere a Bethlen-kormánynak, s hangos kiáltás az antant felé, mily igazságtalan a trianoni szerződés, hogy csak e kis földdarabon engedte meg a nép akaratának [ki]nyilvánítását. Íme, ha a wilsoni elveket a népek önrendelkezéséről megtartották volna, Magyarországot nem lehetett volna megcsonkítani.” A Friss Ujság szintén meglehetősen emelkedett hangon közölte olvasóival a népszavazáson elért sikert: „Győzelmünk van. A világháború után bekövetkezett rettenetes összeomlás és megtiportság után az első győzelem sugara világít reánk, elszegényedett magyarokra a mai napon, amely pedig éppen olyan szürke napja a kalendáriumnak, mint a többi, de részünkre piros betűs ünneppé változott. Az első ünnepnap.” A Nemzeti Ujság című keresztény napilap pedig a városi népünnepélyt emelte ki: „ünnepi hangulat volt a városban. Nők, férfiak nemzeti színű szalagokat viseltek, a házakon magyar lobogó leng, s a templomokban holnap ünnepélyes hálaadó istentiszteleteket tartanak.” Egyedül a Népszava volt az a magyar sajtótermék, mely a győzelem hírét a lap december 18-i számának negyedik oldalára száműzte, és csupán egy kommentár nélküli, kurta ténymegállapításra szorítkozott…
Az antantcsapatok a megállapodásnak eleget téve 1922. január 1-jén végleg kivonultak Sopronból és környékéről, hogy helyüket magyar fegyveres erők foglalhassák el. Ugyanezen a napon az Ausztriának átadott terület majd’ 300 ezer lakossal Burgenland néven vált Ausztria kilencedik tartományává.
„Mi, soproniak, Magyarországgal és a magyarsággal vállaltunk sorsközösséget” – üzenték a város lakói félreérthetetlenül a népszavazással, mely tulajdonképpen lezárta nemcsak Sopron, hanem Magyarország és Ausztria számára is az első világháborút. A népszavazás utóélete azzal vette kezdetét, hogy a magyar nemzetgyűlés az 1922. évi XXIX. törvénycikkel törvénybe iktatta, és a város címerét a Civitas fidelissima, vagyis a „leghűségesebb város” jeligével egészítette ki.
(Források: Tóth Imre: Két Anschluss között. Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig. Pécs, Kronosz, 2020.; Gulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája 1. Az első évek 1919-1924. Máriabesnyő, Attraktor, 2012.; ifj. Sarkady Sándor: Felkelés és népszavazás: Civitas Fidelissima – Hogyan lett Sopron a leghűségesebb város? Rubicon, 2010/4-5.)
Your share button code
