Idén 1956-os forradalmunk hetvenedik évfordulóját ünnepelte az ország. Volt azonban egy másik évfordulónk is, amelyről jóval kevesebb szó esett. Húsz évvel ezelőtt az ötvenedik évforduló ugyanis – sajnos – a legkevésbé sem az 56-os hősökről szólt. Az őszödi beszéd utáni felháborodás-sorozat, a provokációk és az utcai megmozdulások, zavargások és békés tüntetések teljesen átírták az ünnep napjait.
A történet ott kezdődött, hogy 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Ezt a beszédet még május 26-án mondta el, a balatonőszödi kormányüdülőben az MSZP frakció zárt ülésén. A beszédről hangfelvétel készült, amely valamiképpen a titkosszolgálatok nemzetközi világához szorosan kötődő, régi kommunista mozgalmi háttérrel rendelkező Eduardo Rózsa-Floresnél kötött ki. Hogy ezt végül is Szilvásy György, titkosszolgálati miniszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök juttatta el hozzá, vagy pedig – ahogyan később Gyurcsány sugalmazta – párton belüli vetélytársai: „Kati, Imre és Ferenc” (Szili Katalin, Szekeres Imre és Juhász Ferenc) adta volna át; tulajdonképpen mindegy, és nem is zárja ki egymást a két állítás egy bonyolultabb játszma keretében. Annyi bizonyos, hogy szeptember 17-én az őszödi beszédet a Kossuth rádió adta le.
Még aznap spontán gyülekezni kezdtek az emberek a Kossuth téren. Vidéken is tüntetéssorozat kezdődött. A tüntetés másnap is folytatódott a Kossuth téren, amikor is Toroczkai László (akkor még a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője) felszólította a tömeget, hogy követelésekkel forduljanak a szomszédos tévészékház gazdái felé. A követeléseket egyébként az eladdig (és azután is) teljesen ismeretlen Takács András fogalmazta meg. A tévé vezetése visszautasította a követelést, mire megkezdődött a tévészékház ostroma.
A tévé ostromáról szólva, elég rövid időn belül bebizonyosodott, hogy a bejáratot védő rendőröket szándékosan magukra hagyták. A Szabadság téren megjelentek a fociultrák is, s egy pillanatra talán sokaknak eszébe jutott az állami tévé nem sokkal korábbi promóciós klippje: Ha forradalom lenne, Ön melyik tévét foglalná el? Mindenesetre a tévét elfoglalták a diadalmas tüntetők, a megrettent rendőrök a hátsó kapun át távoztak.
A következő két-három éjszaka Budapesten összecsapásokkal és embervadászattal telt el. Szeptember 19-én megostromolták a tüntetők a Köztársaság téri MSZP székházat. A rendőrség ekkor már jelentős erőkkel volt jelen a fővárosban, és számos jel utal arra, hogy „visszavágóra” készültek. Ez a visszavágó még aznap éjszaka meg is kezdődött, és huszadikán érte el az első csúcspontot. Ekkor tömegesen, válogatás nélkül vették őrizetbe az tüntetőket (nemcsak a rongálókat, hanem a békés felvonulókat is), illetve az utcai járókelőket. Ugyanis már nem csupán tömegoszlatással foglalkoztak a rendőrök, hanem kifejezetten bosszúhadjáratot indítottak: agyba-főbe verték a kapualjakba, szórakozóhelyekre menekülő embereket. 21-én is még óriási volt a rendőri készültség, az éjszaka folyamán azonban komolyabb összecsapások vagy akciók már nem történtek, de számos letartóztatást foganatosítottak. Ráadásul itt már azonosító szám nélkül akciózott a rendőrök egy jelentős része.
Az őrizetesekkel embertelenül bántak, súlyosan megsértették a polgári szabadságjogokat, sőt, az elemi emberiességi normákat. Az ügyészség és a bíróságok első körben mintha asszisztáltak volna ehhez. Ráadásul már ekkor felmerült a gyanú, hogy nemcsak rendőrök, hanem rendőrnek beöltöztetett biztonsági őrök is részt vettek a tömegoszlatásban és az embervadászatban. A rendőrök a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületkomplexumának udvarán rendezték be az ideiglenes gyűjtőpontot az őrizetesek számára, ahol könyörtelenül ütötték-verték, kínozták a behurcolt-, sok esetben még a tüntetésekben részt sem vevő áldozataikat! A gyűjtőponton történt események hírhedt és megdöbbentő mozzanata nemcsak az órákig való térdepeltetés, és a fejek falba verése volt, hanem az is, amikor szeptember 21-én a rendőrök az udvaron térdeltetett, hátrabilincselt kezű őrizetesek azonosítását úgy oldották meg, hogy filctollal sorszámokat írtak a homlokukra.
Mindez azonban csak előjáték volt az október 23-i nagy tüntetéshez és embervadászathoz.
Már a reggeli zászlófelvonás idején a kisszámú ellentüntetővel szemben gumibotozást alkalmaztak a rendőrök. A délelőtt folyamán a Bazilikánál összegyűlt spontán tüntetőket is kiszorította innen a rendőrség. A demonstrálók a Corvin közhöz mentek át, ahol bejelentett megemlékezés zajlott. Itt már sokezres tömeg gyűlt össze, amely „kicsordult” a Nagykörútra is, s ezzel a forgalom leállt. Ezen a helyen, a Corvin köznél fordult elő az a meg nem erősített eset, hogy a tömegből egy jogvégzett ember állítólag észrevette, hogy szabálytalan, pontosabban a hatályos előírásoknak nem megfelelő ruházatú és felszerelésű „rendőrök” állnak a helyszínen. Erre az illető jogász kihívta a valódi rendőröket, s történetesen be nem avatott rendőrök érkeztek ki. Ezután rövid és abszurd magyarázkodás kezdődött a biztonsági cég rendőrruhás alkalmazottai és a valódi rendőrök között… (Zárójelben kell megjegyezni, hogy már az események után felmerült, hogy külföldi biztonsági „tanácsadók” is szerepet kaphattak a tömegoszlatásokban; erre azonban nincs bizonyíték.)
A Rejtő Jenő tollára méltó jelenetet követően, a megemlékezés végül is lezajlott. Ekkor, a kora délutáni órákban a radikálisabb véleményklímájú tömeg valamiképpen arra jutott, hogy a Kossuth térre kellene vonulni. Annak ellenére, hogy a Kossuth teret a rendőrség már jóval előbb, jogellenesen „műveleti területté” nyilvánítva lezárta.
A felvonuló tömeg a Bajcsy-Zsiinszky út és az Alkotmány utca sarkáig jutott, itt azonban rendőrségi sorfalba és kordonba ütköztek. A kordon áttörése után megkezdődött a tömegoszlatás, elsősorban könnygázzal és vízágyúval. A rendőrség mozgása kettévágta a tömeget, egy részük a Nyugati tér felé szorult vissza, a nagyobbik rész viszont a Deák tér felé. A Nyugati téri tömeget viszonylag gyorsan szétoszlatták.
A Deák téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton viszont emlékezetes jelenetek zajlottak le: barikád építése, illetve az utcai kiállítás részeként leparkolt, üzemképes T-34-es tank beindítása. Egy pillanatra a tömeg a tank vezetésével ellentámadásba lendült, de az idős harckocsizóban volt annyi józanság, hogy leállítsa a harckocsit néhány tíz méter megtétele után.
Mindeközben zajlott a Fidesz ünnepi nagygyűlése az Astoriánál. A Deák téri radikális tömegből egyre-másra szivárogtak át az önjelölt agitátorok és vélhetően belügyi vagy titkosszolgálati provokátorok is, akik át akarták hívni a fideszes megemlékezőket a saját, erőszakos tiltakozásukra. Külön kiemelendő a „Debil” és a „Gyík” fedőnevet viselő két sötét figura, akik szándékosan hergelték és irányították a tömeget úgy, hogy a fideszes megemlékezéssel egybeolvadjanak.
A Fidesz megemlékezése háromnegyed hat körül véget ért. Nem egészen egy perccel (!) később a rendőrség megindult, hogy „feloszlassa” a Deák téri tüntetőket. Ekkor került sor a lovasrohamra és kardlapozásra. A Fidesz nagygyűléséről elszivárgó tömeg jelentős része még az Astoriánál ragadt, amikor már a nyakukon is voltak a rendőrök. Könnygázfelhő, válogatás nélküli gumibotozás, a sörőzőbe berontó rendőrök által kiterelt vendégekbe közvetlen közelről gumilövedék lövése, és hasonló visszásságok zajlottak le. Itt történt Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő véresre verése – ami után a parlamentben Kuncze Gábor, az SZDSZ egyik vezető alakja ekképpen gúnyolódott képviselőtársán: „Mártíriusz”.
A tüntetők egy része a Kossuth Lajos utcába szorult vissza. Közben, még az este folyamán a Felvonulási téren is összegyűlt egy kisebb tömeg, köztük a Gój Motorosok nevű motoros-egylet tagjai. A tömeg és a motorosok is azért érkeztek a térre, hogy az új 56-os emlékmű átadási ünnepségén beszédet mondó Gyurcsány Ferencet kifütyüljék, illetve a motorok bőgetésével „elhallkítsák”.
Az Astoriától kiszorított tömeg másik részei a Kálvin téren illetve a Blaha Lujza téren gyülekeztek. Utóbbiakhoz csatlakoztak később a Gój Motorosok is. Mindkét, nagyjából egyforma méretű, párezres csoportosulást könnygázzal és gumibotozással 21.30 és 22.00 óra között feloszlatták. Ugyanekkor a Kossuth Lajos utcában is hátrébb szorították a tömeget, amely az Erzsébet híd felé vonult vissza, ahol barikádot emeltek a közeli építkezésen talált anyagokból. A híd másik, budai oldalán is próbáltak barikádot építeni, de erre már nem futotta az energiájukból.
Éjjel egy órára a tüntetők közül sokan már hazamentek. Ekkor indult meg a támadás az Erzsébet híd hídfőjénél, ahol a gázolajjal lelocsolt barikádot végül is nem gyújtották meg a tüntetők, s a Ferenciek terét két oldalról rohanták le a rendőrök. A téren olyan sűrű volt a könnygáz, hogy több üzlet nem is nyitott ki másnap.
Az eseményekben összességében több százan sebesültek meg, döntő többségükben tüntetők.
Ki kell emelni a „szemkilövetéseket”, mivel ilyenek is történtek. Két ember vesztette el a szeme világát. Egyiküket, Nagy Lászlót a Fidesz Astoriánál tartott 1956-os megemlékezése után, a Dob utcában egy rohamrendőr 15-20 méteres távolságból, közvetlen célzott lövéssel arcon lőtte gumilövedékkel. A lövedék az arc- és orrcsontját is eltörte, a bal szemére véglegesen megvakult. Kálváriája miatt munkáját is elveszítette, s magánélete is tönkrement. Hosszú évekig küzdött az igazáért, de a támadó rendőr kilétét sosem sikerült azonosítani, mivel maszkot viselt és nem volt azonosítószáma. Nagy László 2022 decemberében, 50 éves kora előtt elhunyt. A másik áldozat, Csorba Attila ugyanígy az október 23-i oszlatások alatt szenvedett súlyos szemsérülést egy gumilövedéktől. A lövés következtében ő is megvakult az egyik szemére, aminek következtében teljesen munkaképtelenné vált, ráadásul a kilőtt szeme miatti állandó testi és idegi fájdalmakat-, az agyhártyasérüléséből fakadó szövődményeket (például az agyvíz szivárgását) nem tudta elviselni, ezért életét kilátástalannak ítélve 2013-ban öngyilkosságot követett el.
Rajtuk kívül további több tucat ember szenvedett súlyos fej-, arc- és szemsérülést a nem megfelelő szögben, tiltott módon fejmagasságban kilőtt könnygázgránátok és gumilövedékek miatt, de szakszerű és gyors orvosi beavatkozásoknak hála látásukat sikerült részben vagy teljesen megmenteni.
Október 24-én Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón több kérdést is kapott arra vonatkozóan, hogy miért használtak a rendőrök viperákat (teleszkópos, súllyal ellátott végű acélbotokat), mire bicskanyitogató stílusban közölte: „A vipera az egy állat.” Gergényi Demszky Gábortól SZDSZ-es polgármestertől november 17-én Budapestért Díjat kapott. Ugyanekkortájt tartották meg a belügy dobogókői üdülőjében is a rendőrök számára a csapatépítő összejövetelt, amit a köznyelv csak „jutalombulinak” nevezett.
Hamarosan parlamenti vizsgálóbizottság állt fel, és az események politikai utórezgése még sokáig tartott. E helyütt nincs lehetőség részletesen még csak felsorolni sem a különböző hivatalos beszámolókat és jelentéseket; annyi bizonyos, hogy bőséges anyag áll rendelkezésre. Ehhez hasonlóan a jogi dokumentáció is vaskos korpuszt tesz ki. Összesen csaknem félezer tüntető ellen indult eljárás, de ebből csak bő háromszáz jutott tovább a kezdeti szakaszon, és ezeknek csak az egyharmada (!) jutott el a vádemelésig. S végül közülük is csak 22 embert ítéltek el jogerősen. De még közülük is többeket utólag felmentettek a 2011-ben elfogadott semmisségi törvény hatására, amely azokra az esetekre vonatkozott, amelyekben kizárólag a rendőrök sablonos, egyenvallomásai alapján születtek ítéletek.
Az áldozatoknak viszont sok százmillió forint kártérítést fizetett ki az állam.
A rendőri brutalitás elkövetői közül mintegy 45 esetben indult eljárás, de közülük csak 3-at ítéltek el jogerősen, közülük kettőt letöltendő börtönre (egyiküket egy tüntető ujjának szándékos, kínzási célú eltörése miatt, a másikukat azért, mert egy földön fekvő tüntetőnek okozott gerincsérülést, egyebek mellett…). 3 másik rendőrt nem jogerősen ítéltek el, a többi ügyben éppen a símaszk és az azonosítószámok hiánya miatt nem lehetett megmondani, hogy ki miért felelős.
A jogi eljárásokban elsősorban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (Gaudi-Nagy Tamás és Zétényi Zsolt vezetésével) nyújtott jogi segítséget az őrizetbe vett embereknek, már szeptember 19-étől. Gulyás Gergely ügyvédi irodája is szerepet vállalt az elhurcoltak és az áldozatok oldalán a jogi munkában, s itt dolgozott ekkor Magyar Péter is. Ő később a Ne féljetek! Alapítvány titkára is lett, amely alapítvány a meghurcolt, megsebesült emberek pénzügyi és jogi támogatására jött létre. A védelem munkájába bekapcsolódott a Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság is. Ezek a szervezetek egyúttal a visszaélések feltárásáért is sokat tettek. A legelső eredményeket ez utóbbi területen a Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és Szöőr Anna vezette Civil Jogász Bizottság érte el. 2007 februárjában adták ki a „Civil Jogász Bizottság jelentése a 2006. szeptember-októberi emberi jogi jogsértésekről” című vaskos kötetet (Fehér Könyv, Civil-jelentés, Morvai-jelentés). A történtekről az akkor indexes újságíró Bodoky Tamás írt könyvet (Túlkapások, a sajtóban megjelent sorozata alapján), illetve Kormos Valéria (Embervadászat utasításra).
Ki kell emelni, hogy akárhogyan is nevezzük a történteket (zavargás, megmozdulás, tüntetés), egyvalami biztos: nem volt fosztogatás, és talán összesen három autót gyújtottak föl…
Az eseményekkel akkor csak egy kis kiállítás foglalkozott, illetve a Terror Háza Múzeum egyik rendezvénye. Később születtek dokumentumfilmek is (legismertebb: Skrabski Fruzsina – Bodoky Tamás: Áldozatok 2006), majd a populáris kultúrában az „Elqrtuk” című játékfilm hozta elő a történetet.
S hogy miről szólt ez az egész? Mi is történt 2006-ban? Az ember hajlik arra, hogy Gyurcsány Ferencnek tulajdonítsa az egészet, aki egyrészt az őszödi beszéd átkeretezéséhez akart talán utcai színházat rendezni („igazságbeszédet” mondó miniszterelnök vs. huligánok, szélsőjobboldaliak), illetve egy saját bejáratú, mini-ötvenhatot szeretett volna kreálni, amit ezúttal levernek…
Egyvalami bizonyos: az őszödi beszéd és a 2006-os események együttesen Gyurcsány Ferenc és a szocialisták politikai halálát jelentették. Bár 2006 végén és 2007 elején még valamiféle lendületet kaphatott az MSZP-SZDSZ kormányzat, a 2006 őszi önkormányzati választásokon a talaj már kicsúszott alóluk: szinte az egész ország narancsszínűbe fordult. Mindezt megfejelte a 2008-as világméretű pénzügyi válság, illetve az arra adott rossz és elégtelen kormányzati válasz.
2006 a mai napig nincs rendesen kibeszélve, és sötét árnyékot vet.
