Egyik rögeszméjük a politikai emigráció: a bőröndök régóta becsomagolva várják menekülni készülő gazdájukat az egykori Kertész-Lovas szemantikai csörtétől függetlenül. De a becsületes bőröndök hiába várakoznak a mai napig, hiszen Tamás Gáspár Miklós képes volt leírni a hvg.hu felületén Ausztriáról: „Már megint egy hellyel kevesebb, ahová érdemes emigrálni.”
Azután vegyük például a sajtószabadság helyzetét (lásd itt, itt és itt): tévedés, hogy 2010-óta van veszélyben! Már 1993-ban megszűnt, gondoljunk csak a La Stampa címoldalán megjelent, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök által jegyzett, „Európa segíts!” című írásra. Ebben a haladás azóta boldoggá avatott kiválasztottja ekképpen jellemezte a médiapiacot: „Magyarországon az információ rab, mint a kommunista időkben”; illetve: „Az ellenzék nem tud a néphez szólni, és ez súlyos, mindenek előtt a választás előtti időszakban”; továbbá „A kormányon lévő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítottak”. Értik, 1993, amikor Forró Tamás, Juszt László, Havas Henrik, Bánó András és a többi ikon a Nap-Keltében, a Népszabadságban, a Hócipőben, a Népszavában és mindenhol ott volt. Mellettük Hankiss Elemér tévéelnök és Gombár Csaba rádióelnök szinte magányosan vívta hősies harcát az áporodott nacionalizmus és a Horthy-restauráció ellen.
Végül pedig, annak illusztrálására, hogy ezek a megátalkodott reakciósok már harminc éve készek a legvégsőkig elmenni, nézzük meg két igazán progresszív jövőkutató jóslatát.
Békesi szerint „néhány robbantás után Orbán hívei könyörögni fognak a szükségállapotért”.
2017. december 21-én a HVG-nek adott (és több helyen idézett) interjújában szinte hátborzongató látleletet mutatott fel Békesi László közgazdász, volt többszörös pénzügyminiszter. Békesi végzettségeit 1979-ben az MSZMP Politikai Főiskola és 1986-ban a HM Zrínyi Katonai Akadémia egészítette ki. Szerinte a megsértett tömegek előbb vagy utóbb létrehoznak egy elsöprő erejű mozgalmat (amolyan Macron-félét), és ez meg fogja buktatni az Orbán-rezsimet. De ha véletlenül kialakulna az ellenzéki összefogás, azt a Fidesz nem hagyja annyiban. „Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat” – riogatja olvasóit. „Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig”. Nem is csoda: hiszen „hívei könyörögni fognak a szükségállapotért”.
1991. augusztus 19-én egy számukra lényegesen kedvezőbb politikai konstelláció idején Korniss Mihály a Beszélőben a következőt írta: „megítélésem szerint a jelenlegi kormánykoalíciót, legfeljebb valamiféle államcsíny – rendőrpuccs, katonai hatalomátvétel, háborúba sodródás a környező országok valamelyikével s ennek kikényszerített következményeként rendkívüli állapot kihirdetése és a többi – mentheti meg attól, hogy vereséget szenvedjen”. Hogy komolyan gondolta, azt jelzi, hogy így folytatta: „amennyiben nem lesz puccs…”. Végül, lezárásként: „E szöveg tíz utolsó mondatának tisztába tevése közben kapom a hírt Gorbacsov bukásáról és a katonai hatalomátvételről. A bensőmben támadó rosszkedven túl keserű megnyugvás: egyetlen mondatot sem kell változtatnom vagy hozzátennem ahhoz, amit eddig írtam.”
Úgy tűnik, a rettegés változatlan. Ne higgyük, hogy kihalófélben lenne: új szellemi keretlegények lépnek elő a sorok betöltésére.
(Kép forrása itt.)
