A lengyelek lassan négy évszázad hordozzák az ukránok által elszenvedett traumákat. Ahogyan Siekiewicz írta a nagy kozák háborúk időszakárnak ukrajnai hangulatáról: „A gyűlölet gyökeret vert a szívekben és megmérgezte a testvéri vért.” Borzasztó vérontásra az ukránok részéről legutoljára a XX. század közepén került sor, amikor is a második világháború éveiben különös kegyetlenséggel hajtották végre a mai Ukrajna területén élő lengyel kisebbség legyilkolását. A volhíniai mészárlásnak nevezett eseménysorozatról már több ízben is volt szó ezen a blogon (itt és itt), nem utolsósorban a magyar megszálló csapatok lengyelek számára nyújtott segítségének okán. (A témáról lásd: Máthé Áron – Joanna Urbanska: Lenvirágok a véres mezőkön, Szülőföld Kiadó, 2025.)
Az alábbiakban két hírt teszünk közzé, amelyek a mészárlások emlekezétvel és leginkább az áldozatok máig méltó temetés nélkül heverő földi maradványaira vonatkoznak. A két hírt a lengyel társintézmény, a Nemzeti Emlékezet Intézete (Instytut Pamieci Narodowej, IPN) közölte.
Emlékmű a vadállati módon legyikolt közel 1000 lengyel emlékére Huta Pieniacka falu mellett
A volhíniai mészárlás nem »volhíniai tragédia«, és nem is csupán egy sztori vagy narratíva. Ez az ukrán nacionalisták által elkövetett népirtás volt. Lengyelországban Olekszandr Alfiorov, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója szavai felháborodást kell, hogy keltsenek. Ő a volhíniai mészárlást Lengyelország »nemzetépítő narratívájának« egyik elemének nevezte, amelyet állítólag inkább érzelmileg, mint tényszerűen értelmeznek. A volhíniai és kelet-galíciai népirtás dokumentált történelmi tény, amelyet nem lehet semmissé tenni sem az elbeszélésmód nyelvezetével, sem a relativizálással, sem pedig a politikai számítással. Ugyanilyen felháborítóak Alfiorov további megjegyzései, amelyek szerint a legtöbb ukrán számára a volhíniai mészárlás »csak egy helyi történelmi epizód, mert kizárólag Volhínia területén történt«. A lengyel történetírásban a volhíniai mészárlás kifejezés az ukrán nacionalisták által 1943–1945 között elkövetett, lengyel lakosság elleni etnikai alapú gyilkosságokat jelenti, amelyeknek a legtöbb áldozata Volhínia területén halt meg. A bűncselekmény mértéke nem szűnteti meg a bűncselekmény minőségét csak azért, mert egy adott területen történt. A több mint 100 000 meggyilkolt lengyel állampolgár, többségükben nők, gyermekek és idősek [halála], nem egyszerűen egy »epizódot« jelent, hanem a XX. század Európájának az egyik legnagyobb, civil lakosság ellen elkövetett népirtása.
Az ukrán Kulturális Minisztérium végleges engedélyt adott ki feltárási munkákra a volt Huta Pieniacka falu területén, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet ukrán partnere, a „Volyn Antiquities” vállalkozás által benyújtott kérelem alapján. A döntést megelőzte a Lviv Területi Kormányhivatalhoz 2025. október 17-én benyújtott feltárásai munkaprogram elfogadása.
Az ukrán hatóságok döntése a [lengyel Nemzeti Emlékezet] Intézet [IPN] közel hét éves erőfeszítéseinek a sikeres befejezését jelenti, hogy engedélyt szerezzen a 82 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény áldozatainak sírjainak feltárására, amely [bűncselekmény] évfordulója néhány nap múlva lesz. Az IPN tevékenységét szoros együttműködésben végezte az áldozatok családjaival, akik a Huta Pieniacka Egyesület köré szerveződtek, különös tekintettel az egyesület elnökére, Małgorzata Gośniowska-Kola asszonyra.
1944. február 28-án Huca Pieniackában lengyel civilek ellen irányuló »pacifikáló« akcióra került sor, amelynek eredményeként körülbelül 850 ember halt meg. Az IPN vizsgálata szerint az akciót a 4. galíciai önkéntes SS ezred ukrán katonái hajtották végre, az ukrán felkelő hadsereg (UPA) környékbeli alakulatával és ukrán nacionalistákból álló félkatonai egységgel együtt.
A Nemzeti Emlékezet Intézete évek óta próbálja megszerezni az ukrán hatóságoktól a szükséges engedélyeket, hogy megkezdhesse a kutatási és exhumálási munkálatokat Ukrajna területén. Az e területen benyújtandó kérelmek eljárása évek óta változatlan. Először is meg kell határozni azokat a helyeket, ahol az áldozatok maradványai megtalálhatók. Másodszor, intézkedéseket hoznak az exhumálási munkálatok engedélyezésének megszerzésére.
Érdemes megjegyezni, hogy ez a második engedély a kutatási munkákra, amelyet a Nemzeti Emlékezet Intézete kapott az ukrán hatóságoktól a lengyel és az ukrán elnök 2025. december 19-én Varsóban tartott találkozója után. A tárgyalások során Karol Nawrocki elnök kezdeményezésére felmerült témák egyike az ukrán fél nem hozzájárulása a Nemzeti Emlékezet Intézete által benyújtott kérelmekhez volt. 2025. december 30-án az IPN engedélyt kapott kutatási műveletek végrehajtására Ostrówki és Wola Ostrowiecka falvakban a Volhyn régióban.