Konyev marsall az egyik azok közül a hadvezérek közül, akik győzelemre vezették a Szovjetunió fegyveres erőit a második világháború során, Zsukov, Rokoszovszkij, Tolbuhin, Malinovszkij és mások mellett. Tekintélyes névsor: és Konyev közülük is az egyik legjobb volt. Persze, a szovjet hadvezérekre lehet mondani, hogy könnyű úgy csatákat nyerni, hogy túlerőben van az ember, különösen is nehézfegyverzet terén; ettől függetlenül Konyev komoly figura volt. Annyira, hogy még az 1956-os forradalmunk leverését is ő irányította. Most a szomszédos Szlovákiában szobrot kapott.
Ivan Sztyepanovics Konyev 1897-ben született az Orosz Birodalomban, paraszti szülők gyermekeként. 1916-ban sorozták be a cári ármádiába, harcolt az első világháborúban, majd a polgárháborúban – természetesen vörös oldalon. Részt vett a kronstadti matrózok „igazi kommunizmust” célzó felkelésének leverésében. A szovjet időkben elvégezte a Frunze Akadémiát, és szépen haladt előre a ranglétrán. A nagy tisztogatások idején a Vorosilovhoz fűződő jó kapcsolata megvédte. 1941-ben ő volt az egyik felelőse a vjazmai katlancsatának, amely szovjet részről legalább félmillió, de inkább 6-700 áldozatot és foglyot követelt. Sztálin ki akarta végeztetni, és csak Zsukov személyes közbeavatkozása mentette meg.
Konyev marsall új, betonból öntött szobra Ruzsoly (Kružlová) községnél (fotó: FB Slavomir Gibej)
Konyev ezután kiküszöbölte a csorbát: Moszkva védelmében komoly szerepet játszott. Az igazi lehetőség azonban 1943-ban jött el számára, amikor is Kurszknál a szovjet védelmet áttörő német csapatokkal szemben ő vezette a Sztyeppei Front döntő ellentámadását. 1944-ben pedig Korszunnál már ő kerítette be a németeket.
1944. augusztus 29-én a Szovjet Partizánmozgalom Központi Törzsének kezdeményezésére felkelés tört ki Szlovákiában a Tiso-féle bábállam és a németek ellen. Az utóbb szlovák nemzeti felkelésként elhíresült mozgalom annyiban valóban nemzetivé vált, hogy a kommunistákon és a szovjetek által irányított erőkön kívül széles koalíció alakult ki, hiszen a londoni emigrációban működő csehszlovák kormányzat és helyi, szlovákiai ellenállás szintén felkelésre készült, de bevárva a szovjet csapatokat. A felkelésbe azután a Tiso-féle államgépezet számos meghatározó figurája is bekapcsolódott. (Itt jegyezzük meg, hogy bizonyos mértékű magyar támogatás is felfedezhető: két századnyi, a Német Birodalomból Magyarországra korább átszökött francia hadifogoly magyar segítséggel tudott a felkelőkhöz csatlakozni. A szovjet hadvezetés célja persze a felkeléssel az volt, hogy utat nyissanak a Kárpátokon keresztül. Ebbéli számításukban azonban csalatkozniuk kellett. Augusztus 31-én kapta meg a Konyev marsall vezetése alatt álló az 1. Ukrán Front a parancsot, hogy igen hamar indítson támadást a duklai hágón keresztül és törjön be Szlovákiába. A németek azonban keményen ellenálltak, a felkelést pedig erélyes rendszabályokkal letörték, és október 29-ére visszafoglalták Besztercebányát, a felkelők központját. Konyev szeptember 8-án induló támadását a németek visszaverték, és a Dukla mögötti térséget hamarosan a „Halál Völgyeként” kezdték ismerni. A szovjetek támadásai tehát igen magas véráldozat árán és nagyon lassan nyertek teret később, október folyamán. Van olyan olvasata a történetnek, amely szerint a szovjetek direkte húzták az időt, hogy – mint Varsóban – a németeknek legyen idejük leszámolni a szovjetektől független felkelőkkel. Ez nem kell elfogadni, hiszen a szovjetek nagyon is próbálkoztak – csak Konyev szaktudása ide, Konyev zsenije oda – nem jártak sikerrel. Ráadásul a felkelés eleve szovjet ernyő alatt indult. Ha másfelől nézzük, akkor viszont a kezdeményezés magukhoz ragadásával a szovjetek felelősek az idő előtt kirobbantott felkelés kudarcáért.
Konyev ezt követően nemcsak Szlovákiában harcolt, hanem Kis-Lengyelországban és Sziléziában is, Krakkó elfoglalása és Auschwitz felszabadítása az ő nevéhez fűződik. Konyev Zsukovval együtt részt vett Berlin bevételében és az ő előrevetett csapatai találkoztak Torgaunál az amerikaiakkal. Igaz, Sztálin az ő csapatait megállította, s így Zsukovnak juttatta a dicsőséget a német főváros bevételéért.
Egy másik főváros viszont neki jutott. A háború szó szerinti legvégén Konyev páncélosai csörömpöltek be Prágába, megmentve a város a prágai felkelés leverése utáni megtorlásoktól.
A világháború után rövid „diadalmenet” következett, Sztálin Zsukovval szemben játszotta ki Konyevet, majd őt is utolérte a sztálini rendcsinálás: vidékre száműzték, a Kárpáti Katonai Körzetbe, ahol szépen meghúzta magát. Sztálin halála után a Bérijával szemben megszerveződő, Hurscsov és Malenkov vezette klikk azonban számított rá, Zsukovval együtt. Zsukov a letartóztatásban játszott szerepet, Konyev pedig elnökölt a Bériját halálra ítélő különleges bíróságon. 1955-ben ő lett a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka.
S ezután következett 1956…
Amikor Moszkvában megkapta a parancsot a forradalom fegyveres leverésére, Konyev az arrogancia határát súroló magabiztossággal mérte fel a Vörös Hadsereg és a szabadságharcosok erőviszonyait. Hruscsov jelenlétében a következő híres kijelentést tette: „Adjanak nekem három napot, és rendet teremtek Magyarországon.” Valószínűleg a kelet-berlini felkelés eltiprása lebeghetett előtte példaként. Ehhez tegyük hozzá: nem sikerült három nap alatt a „rendteremtés”, hiszen november 12-ig Budapesten még harcok folytak, s ezt követte még csak a „kettős hatalom” időszak, amikor is vidéken még egyes helyeken a munkástanácsok irányítása alatt álló gyárőségek.
November 2-án megérkezett Konyev a szolnoki szovjet főhadiszállásra és a következő – egyelőre titkos – parancsot adta ki:
„Katonák, tisztek és generálisok! […] Október végén Magyarországon az ellenforradalmi erők lázadást szítottak azzal a céllal, hogy megdöntsék a népi demokratikus rendszert, felszámolják a dolgozók szocialista vívmányait, és visszaállítsák a kapitalista-nagybirtokos rendszert. […] A fegyveres felkelők csoportosulásait haladéktalanul szét kell verni, fegyvereiket el kell venni, és biztosítani kell a törvényes rendet az országban.” Később Budapestre vonatkozóan a következő utasítást adta: „Ahol fegyveres ellenállásba ütköznek, ott ne kíméljék a tüzérségi csapásokat, és ha kell, rombolják le az épületeket.”
A magyar forradalom leverésekor még együttműködött Zsukovval, de 1957-ben főszerepet játszott a világhíres szovjet hős (ekkor hadügyminiszter) megbuktatásában és lejáratásában. Személyesen jegyzett egy cikket a Pravdában, amely Zsukov befeketítését szolgálta. Zsukov eltávolítása után Hruscsov Konyevet azonban nem tette meg első számú katonai vezetővé, mivel helyett Malinovszkij marsall lett a hadügyminiszter. Persze ettől még számítottak rá. S így, legvégül, Konyev 1961-ben az újabb berlini válság idején felügyelte a Berlini Fal felépítését. Hruscsov 1964-es bukása után még következett a részben rehabilitált Zsukovval folytatott „memoárháború” – mindkét marsall háborús visszaemlékezése 1969-ben jelent meg, s mindketten odaszúrtak a másiknak. Halálos betegen azután a hagyomány szerint kibékültek Zsukovval, aki szintén betegeskedett. Konyev 1973-ban halt meg, Zsukov egy évvel később. Konyevnek Prágában állt szobra, egészen 2020-ig, amikor leszedték és múzeumba szállították.
S hova tegyük most az új szobor felállítását?
Ez természetesen Szlovákia belügye. Annak állítanak szobrot, akinek akarnak – jóllehet, egyes történelmi szereplők a szomszédaik, pl. Magyarország – számára sérelmesek lehetnek. És bizony, Konyev 1956-os szerepe miatt nem valami szép gesztus éppen a 70. évfordulón szobrot állítani neki. Arról nem is beszélve, hogy végül is a szlovák nemzeti felkelést sem tudta megsegíteni…
Kiemelt kép: Denník N
