A hadihelyzet május elsején már nem is a német összeomlást mutatta, hanem a teljes megsemmisülést. Hollandia egy része, Schleswig-Holstein és Dánia, illetve Norvégia mellett lényegében már csak Csehország volt nagyobb, összefüggő területként német kézen. Néhány erődítmény, sziget és a Kurlandon az elszigetelt német erők képezték még a Reich területét.
Hitler halála és Berlin bevétele természetesen nem vetett véget a harcoknak. Hitler politikai örököse, Dönitz tengernagy immár Führerként az újonnan kinevezett kormány élén Flensburgban azonnal megpróbált különféle fegyverszüneti egyezményeket tető alá hozni. Másfelől az SS parancsnoka, Himmler már Hitler halála előtt is egyre nyíltabban próbált tárgyalni a britekkel és az amerikaiakkal.
1945. május 1-i helyzetkép. A rózsaszín a már szövetséges megszállás alatt levő területeket, a vörös az éppen folyamatban levő hadművelet zónáit, a szürke a semleges országokat, míg a fehér a Reich maradék területeit mutatja (Wikimedia)
Eközben a németek a szovjetek ellen harcoltak, a brit-amerikai és más nyugati erők szinte akadálytalanul törhettek előre a Ruhr-vidék elfoglalása után kelet felé. A szovjetek persze nem nézték jó szemmel, hogy a németek a brit-amerikai csapatoknak egyre nagyobb tömegben adták meg magukat, miközben a Vörös Hadsereg ellen viszont továbbra is folytatták a harcot. Ráadásul úgy tűnt, hogy a nyugatiak átléphetik a kialkudott megszállási határokat. Amikor Omar Bradley tábornok felajánlotta az amerikai csapatok segítségét a cseh területek megtisztításához, Sztálin kiadta a parancsnot a szovjet előrenyomulás meggyorsítására. A Cseh-Morva Protektorátus területén és a Szudéta-vidéken csaknem egymillió német katona volt, 2000 páncélossal, 10 ezer ágyúval és 1000 repülőgéppel. Velük szemben szemben több, mint kétmillió szovjet, csehszlovák, lengyel és román katona állt, kétezer páncélossal, 30 ezer löveggel és 3000 repülőgéppel.
Május 7-ére tervezték a szovjetek a támadás megindítását. Csakhogy éppen a háború utolsó napjaiban, május 5-én tört ki Prágában a felkelés a németek ellen, így a támadást aznap megindították.
A végső hadműveletek (Wikimedia)
A cseh területeken a háború alatt nem volt jellemző a nyílt ellenállás. Jellemző, hogy az egyetlen hivatalos politikai erő, a Nemzeti Közösség (Národní souručenství) egyszerre volt a német nemzetiszocialista politikai indoktrináció és a propaganda színtere – s másfelől a nemzeti összetartozás, csendes, dacos, alattomos kinyilvánítása. 1944. Szintén jellemző, hogy a Cseh-Morva Protektorátus területén működő első partizánharcot kezdő csoport szovjet „partizánokból” állt; még a szlovákiai felkelés támogatására dobták le őket a Felvidéken, s onnan hatoltak be Morvaország területére. Később azután, 1944 vége felé több, fegyveres ellenállást folytató csoport is megjelent. Májusra azonban a cseheknek elérkezettnek látták a pillanatot.
Adjuk át a szót a két nagy hadtörténésznek, Szabó Péternek és Számvéber Norbertnek, akik „A keleti hadszíntér és Magyarország 1943 – 1945” című könyvükben a következőképpen írták le az eseményeket: „A cseh felkelők aznap [május 5-én] reggel elfoglalták a rádió épületét, s bejelentették a prágai felkelést. A londoni csehszlovák emigráns kormány segítséget kért a nyugati szövetségesektől. Churchill brit miniszterelnök levélben kérte az amerikai Eisenhower tábornoktól, a nyugati szövetséges csapatok főparancsnokától, hogy megelőzve a szovjet csapatokat siessen a prágai felkelés segítségére. Az amerikai tábornok azonban tartva magát a korábbi, szovjet főparancsnoksággal kötött megállapodáshoz, nem lépte át a Karlovy Vary (Karlsbad)–Plzen (Pilsen)–Ceské Budejovice (Budweiss) vonalat. Míg George Smith Patton tábornok amerikai 3. hadseregét ezen utóbbi vonalon tartotta, Karl Hermann Frank, a cseh–morva protektor a Hitler öngyilkosságát követően megalakult Dönitz-kormánytól kért segítséget. A német vezetés két német hadosztályt rendelt a prágai felkelés leverésére, mivel a Prágában állomásozó német csapatok gyenge harcértékűek voltak, páncélos- és tüzér-alakulatokkal nem rendelkeztek. Május 6-án a Forradalmi Cseh Nemzeti Tanács (CsNT), amelynek fegyveres csoportjai addigra a város nagy részét ellenőrzésük alá vonták, közvetlenül kért segítséget Pattontól. Mivel az amerikai csapatok továbbra sem mozdultak ki állásaikból, a Cseh Nemzeti Tanács a Prágától 50 km-re délnyugatra állomásozó 1. orosz önkéntes hadosztályhoz fordult. Bunyacsenko vezérőrnagy hadosztálya, amely addig a németek oldalán harcolt [az Orosz Felszabadító Hadsereg részeként], nyilvánvalóan a háború utáni sorsukat szem előtt tartva, 20 ezer katonával megindult a felkelők megsegítésére.
Cseh lakosok barrikádot építenek (Wikimedia)
Az orosz önkéntesek már május 6-án délután felvették a harcérintkezést a németekkel, amikor a cseh felkelőkkel kötött katonai megállapodás értelmében a Prágától északnyugatra fekvő Ruzyně repülőterét akarták birtokba venni. A repülőtéren a vadászrepülő-alakulatokkal megerősített, és Me 262 sugárhajtású repülőgépekkel felszerelt német 6. bombázórepülő-ezred állomásozott. Miután az orosz–német tárgyalási kísérletek kudarcot vallottak, az orosz hadosztály harckocsikkal megerősített 3. ezrede támadást indított. A németek minden bevethető Me 262 repülőgépükkel alacsonytámadásban lőtték az orosz csapatokat. A német repülőgépek végül áttelepültek Saazba, a földi kiszolgáló személyzet pedig másnap reggel kitört az orosz gyűrűből. A repülőtér orosz kézbe került. A ROA [az Orosz Felszabadító Hadsereg] 1. orosz önkéntes hadosztálya május 7-én elérte Prágát, visszaszorította az odavezényelt két német hadosztályt, amelyből az egyik a még szervezés alatt álló Wallenstein SS-páncélgránátos-hadosztály volt, majd a felkelőkkel együtt jelentősen megtisztította a várost.”
Eközben kiderült, hogy az amerikaiak nem fognak jönni. Még május 5-én Plzenben (Pilsenben) is felkelés tört ki. Az emberek az utcákra tódultak, elkezdték letépni a német és a nemzetiszocialista jelképeket és birtokba venni a várost. A német városparancsnokság először megpróbálta elfojtani a felkelést, de másnap reggel amerikai tankok vonultak be a városba, s a német parancsnok gyorsan alá is írta a megadásról szóló dokumentumot. Ugyanaznap valahol Pilsen és Prága között a ROA tisztjei és a prágai felkelők küldöttjei találkoztak egy amerikai felderítő őrjárattal, amelynek tagjai világossá tették, hogy nincs szó semmiféle előrenyomulásról.
Május 7-én Schörner vezérőrnagy, a német főparancsnok bejelentette, hogy a Reims-ben aláírt általános fegyverletétel nem vonatkozik a szovjetek és a cseh felkelők elleni harcra. Ráadásul a Prágában erőre kapó kommunista mozgalom egyre nagyobb nyomást helyezett a város irányítását átvevő tanácsra, hogy ne működjön együtt a minap még német-kollaboráns oroszokkal. Május 8-ára reggelre az orosz hadosztály azonban beszüntette a harcot, és kivonult Prágából, utolsó egységei aznap este hagyták el a várost, nem utolsósorban azért, mert az amerikaiaknak akarták magukat megadni. Ezt követően a kommunista mozgalom tagjai elkezdték letartóztatni az ott ragadt orosz önkénteseket…
Aznap a németek új támadást indítottak, és úgy tűnt, hogy le is fogják verni a felkelést, mivel a felkelők elbizonytalanodtak, sokan közülük megijedtek és hazamentek. Ráadásul az orosz önkéntes hadosztály nélkül az ad hoc csoportok nem is képviseltek komoly katonai erőt. Közben azonban egyre gyorsabb ütemben közeledtek a szovjetek. Május 8-n éjszaka tárgyalások kezdődtek a cseh felkelők és a németek között, s hajnalban megállapodást írtak alá, hogy a csehek nem fogják akadályozni a németeket a nyugatra való elvonulásban. A németek majdnem kifutottak az időből. Hajnali öt órakor az első szovjet páncélosok már a város peremén bukkantak fel. A cseh lakosság hatalmas ovációval fogadta Konyev marsall becsörömpölő T-34-es tankjait. A városban már csak német hadifoglyok voltak, s a kórházakban a sebesültek – közülük az oroszokat, nagyjából hatszáz főt még aznap legyilkoltak a szovjetek és csehek.
A prágai emlékmű tetején egy német mintájú rohamsisak takar el egy szovjet T-34-est. (Wikimedia)
Az Orosz Felszabadító Hadsereg részvétele a prágai felkelésben a mai napig emlékezetpolitikai vitákat gerjeszt. Már csak azért is, mert 2020-ban egy kis emléktáblát és emlékmű-féleséget emeltek az egyik prágai kerületben tiszteletükre. Igaz, síremlékük addig is volt, de az teljesen más.