1941. árpilis 6-án megszólaltak a szirénák Budapest felett. A történelem legelső légiriadóját élte át a magyar főváros a jugoszláv gépek berepülése miatt. De miért bombáztak jugoszláv gépek magyar városokat? Hogyan került sor a belgrádi puccsra?
Hogyan viselkedtek a kommunizmus elején a nőkkel? Hogyan képzelték a bolsevikok a női emancipációt? Mit jelentett a "szabad szerelem" a gyakorlatban? 1919-ben magyarországi Tanácsköztársaságban még nem, de Szovjet-Oroszországban már bevezettek számos intézkedést, amiket a köznyelv a "nők kommunizálásának" nevezett.
Magyarország tragédiája 1944. március 19-én kezdődött. 77 évvel ezelőtt szállták meg hazánkat a náci Német Birodalom csapatai.
Március 15-én léptek nyilvánosságra 1956 antikommunista szellemi előkészítői. 1956 történetét nem lehet megírni és nem lehet megérteni a „Kolhoz Kör” és a Tiszta szívvel folyóirat társasága nélkül. Ismeretlen hőseink rendkívül jelentős hatást gyakoroltak az 1956-os eseményekre.
Történelemórán többnyire férfiakról tanulunk. Pedig a magyar évszázadok során a nők éppen úgy kivették a részüket a mi történeteinkből, mint a férfiak. 1956-os forradalmunk során ott voltak a tüntetéseken, a barrikádokon, de ők táplálták az otthon tűzét is, amikor szabadság lángja kialudni látszott. Különösen nehéz kihívás elé kerültek az 56-os özvegyei. Nőnapon ezzel az írással tisztelgünk előttük.
Egy magyar munkás minden nap megveszi az újságot, ránéz a címlapra, majd kidobja a kukába. Az újságos megkérdezi: "Miért csinálja ezt az elvtárs?" A melós válaszol: "Egy halálhírt várok." Mire az újságos: "De hát a halálozási hírek a 8. oldalon vannak!" Erre a munkás ravaszul: " Akiét én várom, azé a címlapon lesz!"
A kommunista emberkísérlet az ország történetében közel fél évszázadig tartott. Vajon a fővárosban milyen közterületi emlékművek állnak, amelyek az áldozatokra emlékeztetnek? Fényképes összeállításunk az 1945 és 1990 közötti kommunista diktatúra áldozatainak emlékműveiről.
Mindig népszerű műfaj volt a vezető politikusok önéletrajza, memoárja, vallomása, netán naplója. A szakmabeli történész persze új, hiteles információk és meggyőző interpretációk után kutat, az érdeklődő olvasó pedig ősi kíváncsiságtól hajtva próbál belesni a kulisszák mögé. Sajnos ezek az elvárások ritkán teljesülnek. Gondolatok Sulyok Dezső: A magyar tragédia. I. rész: A trianoni béke és következményei (a szerző saját kiadása 1954) című könyvéről
„Csak egyet tévesztettünk, hogy minden parasztot föl nem akasztottunk” (Egy jászsági kommunista, 1951) A magyar gazdatársadalom szétverését, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezését sokáig csend övezte. Méghozzá zavart csend. Hiszen világos volt, hogy valami nincs rendben. Ráadásul a szocialista nagyüzem, mint megbukott „modernizációs” képlet rövidre zárt a paraszti világot elmaradottnak képzelő értelmiségi hozzáállással.
„Majd számonkérik tőled a történelmet, és igazuk lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadtól is!” (Sára Sándor: Földobott kő, 1968) Valamennyi történész hivatásszerűen ódzkodik a „mi lett volna, ha” gondolatkísérletektől. Mégis, egy-egy jelenség horderejének felmérésekor szükségszerű, hogy valamivel összehasonlítható legyen. Ha István nem tudja legyőzni Koppányt; Corteznek nem sikerül Tenochtitlán bevétele; ha a Mária Terézia nem úgy nevelteti Mária Antoinette-et, ahogy; ha Coco Chanell nem kokettál a németekkel; és így tovább.
