A már hosszú hónapok óta aktívan működő „Kolhoz Kör” első jelentősebb önálló seregszemléjének az 1956. március 15-i ünnepség bizonyult. Az ünnepet a Régi Országház vendéglőben ülték meg, félig nyilvánosan, jelesül a Várban, az Országház utcában. A többi, a korszakban megszokottól meglehetősen eltérő megemlékezés volt, és az ugyancsak formabontónak számított, hogy a hallgatók pár oktatójukkal együtt a hivatalostól eltérő ünnepséget tartottak. Mindemellett elhatározták, hogy október 6-án történelmi emléksétát tartanak.
A Régi Országház vendéglő 1940 körül. (forrás: Hungaricana)
Az egyetemi oktatók közül a „Kolhoz Kör” központi alakjának kétségtelenül Molnár József tanársegéd, történész és levéltáros bizonyult. A Kolhoz egyébként konspiratív becenévnek tekinthető, egyrészt a jórészt vidéki származású egyetemisták antikolhozista beállítottsága miatt, másrészt azért, mert fröccsöt, egyebet közös pénzből rendeltek. 1954-től Molnár körül kialakuló „Kolhozra” ’56-ban már a Petőfi Kör egyes vezetői is rendkívül idegesen reagáltak. A Petőfi Kör és a „Kolhoz” között alapvető különbségek mutatkoztak. Molnárék köre spontán szerveződés volt, és nem jellemezte semmiféle dogmatizmus, ami a Petőfi Körben, a pártellenzék megnyilatkozásaiban minden reformelképzelés közepette is érződött. A „kolhozosokat” ráadásul nem kötötte semmiféle pártfegyelem, és egyetemi polgári helyzetükből adódóan bármikor összeülhettek…
Az akkoriban bölcsészhallgató Máté Imre költő a kora őszi napokat felidézve felhívta a figyelmet, hogy a két tanáruk, I. Tóth Zoltán és Molnár József vezette „Kolhoz Körnek” széles bázisra mutatkozott szüksége az egyetemi ifjúság körében. A „Kolhozt” támogató ifjú tanároknak még Varga János, Tóth Ede és Szabad György (a rendszerváltás utáni első házelnök) számítottak, Molnár és I. Tóth mellett. A szellemi térfoglalás érdekében is indították útjára a valódi változásokat elsőként követelő, független Tiszta szívvel című folyóiratot, már október elején, és „agitációs munkát” folytattak más egyetemeken, főiskolákon. Máténak ifj. Domokos Pál Péterrel a Képzőművészeti Főiskola jutott, ahol megismerte majdan társát, Darázs Máriát is. A bölcsészek a képzősökkel meglehetősen jól együtt tudtak működni, például az október 6-i demonstráció megszervezésében.
Máté Imre az ősz elején a Tiszta szívvel egyetemi lap főszerkesztője lett. A szerkesztőbizottság tagjai további egyetemisták, mégpedig Mátén kívül Román Károly felelős szerkesztő, ifj. Domokos Pál Péter, Kabdebó Lóránt, Szakács Sándor és Veres Károly… Az 1956. október első harmadában megjelent Tiszta szívvel fejlécén ez olvasható: az „Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karai Irodalmi és Tudományos Diákköreinek folyóirata”. A függetlennek tekinthető lapban új versek, elbeszélés, műfordítások, tanulmányok, cikkek, illetve oktatási javaslatok láttak napvilágot. Máté Imre írta az orosz nyelv fakultatívvá tételét követelő cikket a folyóiratba, amelyben – Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor későbbi jellemzésével élve – a forradalom sugallatát hordozó költeménye, „A szent tehenek” is megjelent.
1956. október 6-án olyasmi történt, ami addig elképzelhetetlennek tűnt: tüntettek a sztálinista rendszer ellen. Mégpedig magyar fiatalok, egészen pontosan egyetemisták, főiskolások. A szervező a „Kolhoz Kör” és pár képzős volt. Az antisztálinista tüntetés szimbólumértékűnek bizonyult, és komoly visszhangja támadt. A honi egyetemeken, főiskolákon mind jobban terjedt a megmozdulás híre, a jelszavak egyre népszerűbbek lettek, és további követeléseket eredményeztek.
A tüntető menetelésnek egyébként több fontos állomása volt: Sztálin szobra, a jugoszláv, majd a szovjet nagykövetség, az ÁVH korábbi székháza, a Batthyány-örökmécses és a Petőfi-szobor. Többek visszaemlékezése és állambiztonsági iratok szerint is október 6-án a Szovjetunió nagykövetsége előtt hangzott el először a „Ruszkik haza!”. S a többi jelszó is óriási hatást gyakorolt: „Szabad művészetet!”, „Éljenek a bátor írók!”, „Írjatok igazat!”, „Ne álljunk meg félúton! – Sztálinizmus pusztuljon!”, „Függetlenség, szabadság!”, „Tanítsatok igazat!”.
Az október 6-i antisztálinista demonstrációt követően megfogalmazódtak bizonyos követelések. A Magyar Diákok kezdetű politikai röplap október 10-e után Szegedre is eljutott. A levelet, amelyben ez a dokumentum is szerepelt, Román Károly írta egy szegedi joghallgató barátjának. „Felhívunk benneteket, hogy október 22-én lépjetek velünk egységesen sztrájkba az orosz nyelv fakultatívvá tételéért” – állt a röplapon. Az orosz nyelvvel kapcsolatos határozott követelést a Tiszta szívvel főszerkesztője, Máté jelentette meg még október első harmadában, Román pedig a folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaként működött. A levél megerősített pár szegedi joghallgatót abban, hogy a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét életre hívják október közepén. Mint ismert, a MEFESZ kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában. Mindezek alapján is állíthatjuk, hogy a „Kolhoz Kör” katalizátorszerepe elvitathatatlan.
Ráadásul egy sor állambiztonsági irat – többek között a „Fekete Hollók”, az „Árulók”, az „Arató”, a „Kék” vagy „Sárándi Vilmos” dossziéban fellehető – is azt támasztja alá, hogy a „Kolhoz Kör” a forradalom fontos szellemi előkészítőjének bizonyult.