Minden évben a lengyel függetlenség ünnepnapjának tiszteletére a magyarországi Waclaw Felczak Alapítvány szervezesében megtartják a Felczak Gálát, amelyen a magyar-lengyel barátság kiemelkedő alakját Felczak-díjban részesítik. Idén a díjat a novemberi eseményen Varga Endre László kapta.
De ki az a Waclaw Felczak (magyarul ejtsd: Felcsák), mi ez az alapítvány és ki az a Varga Endre László?
Wacław Felczak a XX. századi lengyel–magyar kapcsolatok egyik szinte legendás alakítója. Az 1938-1939 tanévben a budapesti Eötvös Collegium ösztöndíjasa, majd a lengyel állam közös német-szovjet felszámolása után a magyarországi lengyel menekültek és az emigrációban működő kormány földalatti szervezeteinek tagja. A német-szovjet (majd évekig csak német) megszállás alatt levő Lengyelország illegalitásban működő szervezetei és a londoni emigrációs lengyel kormány közötti titkos futárszolgálat egyik budapesti szervezője lett. A második világháború után Párizsba távozott, mivel a lengyelországi szovjet kollaboráns uralom kiépítése miatt nem látott lehetőség a politikai kibontakozásra. Egy baráti család külföldre juttatása érdekében 1948-ban titokban hazatért, de lebukott, és letartóztatták. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1956 őszén amnesztiával szabadult. Ettől kezdve lényegében haláláig krakkói Jagelló Egyetemen dolgozott és tanított. Az 1970-es évektől rendszeresen járt Magyarországra, ahol szűk körű előadásokat tartott, nem utolsósorban az érdeklődő egyetemistáknak. 1987-ben az Eötvös Collegium vendégtanáraként tanított Budapesten. A Bibó Szakkollégium szervezkedő diákjai többek között az ő bíztatására is határoztak a pártalapításról – vagyis hozzájárult a Fidesz létrejöttéhez. Egyik tanítványa Orbán Viktor volt.
A Budapest, Múzeum krt. 11. sz. alatt működő lengyel légiós toborzóközpont az első világháború idején
A magyar-lengyel barátságot mindennapi tartalommal megtöltő, itt is-ott is létező és működő párhuzamos intézmények felállításának gondolata Jarosław Kaczyński és Orbán Viktor találkozóján merült fel a 2016. január 6-án a Niedzicán (Nedecváron) elköltött közös vacsora alkalmából. A megbeszélést kormánydöntések követték. A döntéseket a professzor születésének 100. évfordulója alkalmából, a néhány hónappal később Krakkóban tartott emlékkonferencián jelentettek be. E döntések szerint Wacław Felczak emlékére két intézményt állítanak fel: Budapesten a Wacław Felczak Alapítvány,t míg Varsóban a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézetet. A két intézmény 2018-tól kezdte meg működését.
A varsói Felczák Intézetet azóta az ott hatalomra került baloldali kormány átvette és a szokásos üzeneteiket közvetítő intézménnyé alakította. A budapesti Felczák Alapítvány azonban továbbra is végzi a küldetését, amelynek része évről-évre egy-egy kiemelkedő, életművét a magyar-lengyel kapcsolatoknak szentelő tudós, művész díjazása.
A díjazott idén Varga Endre László polonista volt. Tulajdonképpen a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok kutatásának „nagy öregje”. Munkáját azonban szerényen, szinte „Zala vármegyei remeteként” végzi. Hatalmas életművéből most mindössze két, egymással összefüggő dokumentumgyűjteményt szeretnék kiemelni.
Az egyik: „Magyarok a Lengyel Légiókban 1914-1918. Források és iratok a Lengyel Légiók soraiban az I. világháborúban harcoló magyar önkéntes fiatalok történetéhez.” (Lengyel Kutatóintézet és Múzeum / Polski Instytut Badawcy i Muzeum, 2018), a másik pedig: „Két jóbarát. Források és iratok a magyar-lengyel politikai és katonai kapcsolatokhoz 1918-1920” (Zrínyi Kiadó, 2021).
A két kötet összefüggő történetet tár fel. A Lengyelország újbóli létrejöttéhez, a lengyel függetlenséghez vezető út egy-egy szakaszát mutatják. És természetesen leginkább azt a hatalmas segítséget, amelyet az éppen vereséget szenvedő, széteső, káoszba, vörös diktatúrába, fehér terrorba süllyedő és főként idegen megszállás alá kerülő Magyarország tudott még így is a lengyel barátainak nyújtani.
Régi vesszőparipám, hogy a közép-európai népek történetíróinak elsősorban egymás történelmével kellene megismerkedniük, de legalábbis prioritásként kellene kezelni XX. századi történelmünk közös metszeteit. Még akkor is, ha ezek – főként magyar szempontból – sok esetben véresek és sötétek. De szerencsére nem így a magyar-lengyel közös történelmi tapasztalatok! Az ezeréves határ innenső oldalán levő néhány száz négyzetkilométernyi terület 1919-es elfoglalásától tekintve nincs ellentét a két nemzet között. Persze, ha szigorúan vesszük, Lengyelország is részesült a trianoni zsákmányból: Árva és Szepes vármegyék északi csücskeiről van szó. Ennek a mérlegnek a másik serpenyőjébe azonban tegyük bele, hogy az ottani lakosok inkább akartak Lengyelországhoz tartozni, mint Csehszlovákiához; s azt is, hogy a Szepesség egy jelentős hányada 360 évig a lengyel korona zálogbirtoka volt. Az örök pénzzavarban levő Zsigmond királyunk adta még zálogba tizenhárom plusz három szepességi városát, s majd Mária Terézia rendeli el a megszállásukat 1769-ben, hogy végül 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor térjenek de jure is haza. Ez a 360 év nyilván nem múlt el nyom nélkül – s így, 1919-ben az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor ha nem is volt szép, de érthető igen, hogy az ottani lakosok a Magyar Királyságból át akartak kerülni Lengyelországba.
Ez utóbbi folyamatról, tehát az 1918-1919-es évek idevágó eseményeiről is találhatunk dokumentumokat Varga Endre László „Két jóbarát” című, monumentális munkájában. A magyarok ugyanis nehéz szívvel bár, de elfogadták a szepességi lengyeles lakosság döntését, s ugyanakkor sokan lehetőséget is láttak ebben a csehek elleni együttműködésre.
Az 1918 és 1920 közötti magyar-lengyel együttműködés egyik pillére ugyanis a cseh (később: csehszlovák) ellenes közös fellépés lehetősége volt. A cseh légiók nemcsak Észak-Magyarországot szállták meg, hanem Sziléziában a lengyeleket is hátba támadták, amikor a lengyel erők jelentős része keleten volt lekötve -részben a szovjetek elleni harcokkal, részben pedig az ukránok ellen Ilyvó (Lwów) környékén.
2011-ben állított emléktábla Varsóban (a Felczak Intézet felvétele). Az emléktábla felavatását az akkori, baloldali lengyel elnök „orosz érzékenységre” hivatkozva próbálta elútálni, de a magyar fél követelésére végül is felavatták a táblát.
A szovjetek elleni harcokban döntő jelentőségű volt a magyar lőszerszállítmányoknak (ezekről korábban már írtunk itt). Ha ezekről szó esik, a legtöbben mindössze egy lőszerszállítmányra gondolnak, amely éppen 1920. augusztusának első napjaiban ért a lengyel-szovjet frontra, és járult hozzá a varsói csata lengyelek általi megnyeréséhez. A magyar lőszerek nélkül a „visztulai csoda” nem történhetett volna meg!
A lengyel függetlenséghez azonban a magyarok korábbi lőszerszállítmányai is hozzájárultak. 1918 késő őszétől kezdve ugyanis legalább három alkalommal indult és érkezett Lengyelországba magyar lőszer és egyéb hadianyag. Utóbbiba sokminden tartozott: tábori konyháktól kezdve a nyergekig minden. A nyergek egyébként a modern korban utoljára jelentős lovas hadműveleteket folytató lengyel és vörös ármádiák miatt igencsak fontosak voltak. A magyar muníció óriási szolgálatot tett a Nyugat-Ukrán Népköztársasággal folytatott háborútól kezdve a nagy lengyel-szovjet háborút lezáró rigai békéig a lengyel állam minden fegyveres konfliktusában. Mai tudásunk szerint a lengyelek a magyar lőszer nélkül egyáltalán nem lettek volna képesek huzamosabban hadat viselni senki ellen.
A lengyel függetlenség kivívásához vezető úton pedig éppen ilyen fontos volt a császári és királyi haderő kebelében megszervezett Lengyel Légiókban harcoló magyar önkéntesek szerepe. Csaknem hatszáz magyar fiatal jelentkezett 1914-1915 során, hogy Lengyelország felszabadításáért harcoljon. 1917-ben azután átsorolták őket a reguláris osztrák-magyar ezredekbe. Később más magyar „légiók” is alakultak: már 1919-ben „fehér” tisztekből jött létre egy alakulat, majd egy speciális, „Magyar Légiónak” is nevezett egységet hoztak létre Erdeős László parancsnoksága alatt. Ebben, valamint egy másik, Rátz Kálmán közreműködésével létrehozott másik „légióban” magyarokon kívül szlovákok és kárpátaljai ruszinok is akadtak.
A magyar államrezont szem előtt tartó katonai és még a helyén levő politikai vezetés ugyanis biztosan tudta: legalább egy barát kell az ellenségek gyűrűjén túl, s az is biztos volt, hogy a független Lengyelországgal jobban járunk, mint egy szovjetek által lerohant térséggel. A lengyelek egyébként nem is zárkóztak el a Csehszlovákia elleni közös fellépéstől – a Varga Endre László által közölt dokumentumokból ez is kiolvasható. Ahogyan az az érdekesség is, hogy az első, lengyelellenes német-szovjet paktum már 1920-ban (!) megszületett.
Ezt az igen turbulens korszakot térképezik föl nekünk Varga Endre László említett kötetei – de hogy ízelítőt adjunk további munkásságából, folyóiratokban közölte Jan Emisarski emlékiratainak magyar vonatkozású részleteit (Budapesten volt katonai attasé 1939-ben), illetve León Orlowski budapesti lengyel követ feljegyzéseit is.
Varga Endre László tehát legfontosabb alapkutatásokat közzé tevő polonistánk egyike – és egyúttal a lengyel-magyar barátság élő képviselője is. Életműve tanúságtétel a magyar-lengyel sorsközösség mellett.
Isten éltessen Endre bátyánk!