A német-szovjet egyezmény 1939 késő nyarán lényegében derült égből villámcsapásként hatott az európai közvéleményre. A német nemzetiszocialista és az oroszországi kommunista ideológia között a különbség nemhogy hatalmasnak, de leginkább áthidalhatatlannak látszott. A hitleri gyakorlat és a bolsevizmus Sztálin alatt új „csúcsokat” (valójában mélységeket) elérő válfaja egymás kibékíthetetlen ellentétének tűnt. Pedig már az 1930-as első felétől több európai gondolkodó is felhívta a figyelmet a két ideológia és a két totalitárius gyakorlat hasonlóságára. Kevesen tudták, hogy a német-szovjet kapcsolatok szinte a német fegyverletétel napjától kezdve elkezdtek szövődni. S arra is kevesen figyeltek fel, hogy Lenin lényegében egy német titkosszolgálati akció keretében szerezte meg a hatalmat – amely hatalmat a német pénz és a német katonai szakértők is segítettek a bolsevikoknak megtartani a polgárháború első szakaszában.
Németország nemcsak katonai értelemben vesztette el az első világháborút, hanem legfőképpen politikai értelemben is. Annyira nyilvánvaló volt ugyanis a germán hatalomvágy, hogy képtelenség lett volna ennek alapján egy békekonferenciát megszervezni. Az antant sokkal dörzsöltebben és képmutatóbban dolgozott. Mindenesetre így vagy úgy, 1917 ősze és 1918 ősze között a régi Európa felbomlott, és egy új békerendszer alapjai bontakoztak ki, amelynek a Párizsban ülésező békekonferencia fektette le az alapjait. A „versailles-i békerendszernek” nevezett alkotás már a legelején három komoly sebből vérzett: Németországot elidegenítette és megalázta, Oroszországot (ekkor már Szovjet-Oroszország formájában) kirekesztette, és hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolásával a kettő között hatalmi vákumot hozott létre. Mindez kitűnő körülményeket teremtett a német-szovjet megegyezéshez.
A versailles-i rend úgy volt kitalálva, hogy a közép-európai kis népek összefogása lehetetlenné váljon, s hogy ezek a népek a nyugati nagy országok függvényei legyenek; így Lengyelország sem tölthette be a „Tengerköz” koncepciójában megálmodott szerepet, amely a Baltikumtól a Balkánig egy nagy, Lengyelország-központú összefogás gondolatát jelentette. De még így is az elsődleges botlatókő volt a német és a szovjet-orosz uralmi igények útjában. Nem is csoda, hogy a két vesztes ország elsősorban Lengyelország vesztére törekedett – azután jöttek volna a többiek.
A lengyel-szovjet háború frontvonala 1920. augusztus elején. A lengyelek számára a magyarok négy ízben is jelentős lőszerszállítmányt küldtek; a legfontosabb éppen ezekben a napokban érkezett ki a Varsó külsővárosaiban húzódó frontra. A háborúban lengyel oldalon magyar önkéntesek is szolgáltak.
A legkorábbi ilyen egyezmény 1920. május 24-én köttetett meg. Sajnos még a történész-szakmában is a kelleténél kevesebben ismerik Varga Endre László, e nagyszerű zalai vármegyei polonista munkásságát, azonban művei és forrásközlései e tárgyban megkerülhetetlenek. Ezúttal a „Két jóbarát. Források és iratok a magyar-lengyel politikai és katonai kapcsolatokhoz 1918-1920” (Zrínyi Kiadó, 2021, Budapest) című monumentális kötetből teszünk közzé egy dokumentumot (illetve annak legfontosabb részleteit). A dokumentum az említett első német-szovjet egyezmény, amelybe a magyar katonai hírszerzés Abele Ferenc vezérkari ezredesen keresztül nyert beketintést.
Abele Ferenc vezérkari ezredes (1875 Klagenfurt – 1928 Budapest) az egyezmény szövegét 1920. július 5-én megszerezhette. Abele ekkor a berlini magyar követségen katonai referensként teljesített szolgálatot. Korábban a császári és királyi hadsereg főparancsnokságának egyik képviselője volt a német hadsereg-főparancsnokságon, ráadásul családi kapcsolatai is voltak Németországban. Feltehetően nem volt ideje arra, hogy az egész egyezményt lemásolja, hiszen, mint látni fogjuk, néhol szó szerint idéz, néhol összefoglal, néhol pedig kommentál. Valószínűleg jegyzeteket készíthetett.
A megállapodás – akárcsak a 19 évvel későbbi paktum – igazából csak ideiglenes lehetett, hiszen azon kívül, hogy a német és az orosz birodalmi érdekek már középtávon is ütköztek, Szovjet-Oroszország kommunistái ekkor igen aktívan dolgoztak a világforradalomért. Amely világforradalom fő állomása éppen Németország lett volna!
Egy 1920 március irat is tanúskodik erről: „Amikor egy [német] tiszt kémnek jelentkezett náluk [t.i. a Moszkvából Berlinbe küldött kommunista politikai ügynököknél], a német spartakistákhoz küldték, mert az oroszok már elegendő információval rendelkeztek és biztosak voltak erejükben és hatalmukban. Úgy gondolják, hogy rövid időn belül meghódítják Lengyelországot, utána pedig majd Németországot”.
Ezen a hozzáálláson mit sem számít a megkötött egyezmény: mindössze azt jelzi, hogy a szovjet hódító világforradalmi politikai ügyesen és aktívan épített a mindenkori geopolitikai érdekegyezésekre. S amikor muszáj volt, alkalmazkodott is ezekhez a geopolitikai realitásokhoz.
Az alábbiakban tehát a Varga Endre László által elsőként közölt irat:
A Berlinben 1920. május 24-én aláírt, Lengyelország elleni német-szovjet titkos politikai-gazdasági és katonai egyezmény, 1920. július 5-i és 20-i kiegészítésekkel.
Budapestre érkezett: 1920. augusztus 24.
Titkos!
Május 24-én Berlinben a német birodalmi külügyminiszter és az orosz megbízott, Kopp Viktor [sic!] [Viktor Abramovics Kopp, hadifogolyügyekért is felelős szovjet követségi tanácsos Berlinben] által aláírt német-orosz szerződés politikai része a következő fontosabb pontokból áll.
A szerződés első részében Németország kötelezi magát arra, hogy semminemű fegyveres erőt, hadiszert, mely szállítmányok az Orosz Tanácsköztársaság ellen közvetve vagy közvetlenül irányulnának, át nem enged, még abban az esetben sem, ha a versailles-i St. Germain-i békeszerződés [az Ausztriával kötött békediktátum] meg is lenne változtatva, mely szerződést az Orosz Tanácsköztársaság önmagára nézve semmilyen tekintetben sem kötelezőnek, sem pedig irányadónak el nem ismer. Július 5-én ehhez a következő klauzula lett csatolva:
Az Orosz Tanácsköztársaság, kiindulva abból az elvéből, hogy a versailles-i békeszerződés magára nézve sem kötelező, semmilyen tekintetben útját nem állja Németország abbeli törekvésének, amely Német-Ausztria csatlakozását célozza.
II.
A birodalmi német külügyminiszter kötelezi magát az Orosz Tanácsköztársaság mindennemű intézkedésével szemben, mely a belpolitikai vonatkozásokon kívül esik, a legteljesebb semlegességet tanúsítani. Ezzel szemben az Orosz Tanácskormány b/3 alatt ide csatolt garancialevele szerint, mely tartalmazza az összes népbiztosok aláírását, tartózkodni fog mindennemű propagandával szemben a Német Birodalmon belül. A német külügyminiszter ettől teszi függővé jelen szerződési pontok betartását.
Klauzula július 5-én.
Jelen pont abban az esetben is érvényben marad, ha Német-Ausztria Németországhoz csatlakozik. Az Orosz Tanácsköztársaság nevében Kamenyev és Litvinov által ellenjegyzett garancialevél, amelynek értelmében az Orosz Tanácskormány kötelezi magát, minden tőle telhető eszközzel odahatni, hogy a Német Birodalom a tőle versailles-i békeszerződésben elszakított területeket visszakaphassa.
Július 5-én: A szerződés ezen rendelkezése Német-Ausztriára nem vonatkozik. Németország keleti határai [t.i. a lengyel, illetve a litván határvonal] a Német Birodalomnak 1918. augusztus 1-én birtokában levő határokban állapíttatnak meg.
[…]
Jelen pont függeléke gyanánt 1920. évi július 20-án a német birodalmi kormány a Magyar Tanácsköztársaság internált népbiztosait kiadta. A német birodalmi kormány a német-ausztriai kormánnyal kötött előzetes megállapodása folytán kötelezi magát, hogy Oroszország (az Orosz Tanácsköztársaság) mindennemű intézkedését, katonai (illetőleg külpolitikai) orientációit, melyek akár diplomáciai úton, akár fegyveres erővel lesznek, tőle telhetőleg jóindulatú semlegességgel támogatja.
[Litvinov garancialevele csatolva, amely arról szól, hogy a szovjetek minden olyasmit, ami a németek érdekeit érintené, előzetesen közlik a németekkel, akiknek reagálását megfontolják.]
III.
Az Orosz Tanácsköztársaság berlini ügyvivője útján a német birodalmi külügyminiszter tudomására fogja hozni, megelőzőleg mindennemű diplomáciai lépését, amely bármilyen tekintetben vagy bármi oldalról a Német Birodalom érdekeit sértené.
A Német Birodalmi Kormány kötelezi magát külügyminisztere által mindennemű intézkedésében, mely jelen külpolitikai vonatkozásokat az orosz kormánnyal szemben érintené, magára nézve ezen vonatkozásokat irányadónak elismerni.
IV.
A Német Birodalom kormánya kötelezi magát mindazon jelen szerződés aláírásának időpontjáig kötött szerződéseket, kötelezettségeket, melyek bármily irányban az Orosz Tanácskormány érdekeit érintik, semmisnek tekinteni.
Az Orosz Tanácskormány kötelezi magát, mindennemű megállapodást, amely jelen szerződés aláírásának időpontjában fennállott, magára nézve semmisnek tekinteni, amennyiben ezek a Német Birodalom érdekeit érintenék. Jelen érdekösszütközés fennforgását mindkét kormány részéről külügyi meghatalmazott, birodalmi külügyminiszter és népbiztos van hivatva eldönteni.
V.
1. A Német Birodalmi Kormány mindennemű követelést, amely Oroszországgal szemben kölcsönösen (államadó[sságo]k, részvények)1914. augusztus 1-én fennállott, jelen szerződés aláírásának időpontjától kezdve töröltnek jelenti ki.
2. A Német Birodalmi Kormány elismeri az Orosz Tanácsköztársaság mindennemű igényét, amely tőle a versailles-i békeszerződésben elszakított területekre vonatkozik. [Ez feltehetően a versailles-i békerendszerre vonatkozik, t.i. a békekonferencia által elismert új országok határaira].
3. A Német Birodalmi Kormány kötelezi magát, hogy Oroszországnak mindennemű intézkedését, melyek a fenti területek visszaszerzésére vonatkoznak, jóindulatú semlegességgel támogatni fogja.
Klauzula július 5-én.
4. A Német Birodalmi Kormány kötelezi magát az Orosz Tanácsköztársaságnak fentebb körülírt törekvéseit tőle telhetőleg aktívan is támogatni fogja.
[Ezután következnek a kimutatások a szovjet Vörös Hadseregben levő német tisztekről, tiszthelyettesekről és legénységről.]