„Így történt, vagy sem? Mi így meséltük” (Kabóca Bábszínház: A kismalac és a farkasok)
Másfél hónapja, hogy a magyar közéletet a huszadik század sötét fejezetei miatt terhelni látszó „apák és fiúk” újabb felvonásaként Ungváry Krisztián Bayer Zsolt nagyapjáról, Dr. Gyimes Károlyról tett közzé dolgozatot. Természetesnek tűnhet, hogy a dolgozat megjelenését követően mindenről volt szó, csak magáról a dolgozatról nem. Nem volt szó a dolgozat írójáról, és a sorok között olvasható szándékairól sem. A most következő három bejegyzésben sorban a dolgozat belső logikáját, utána a szakmaiságát, végül pedig a dolgozat kapcsán felmerülő „(nagy)apák és fiúk” kérdését fogjuk megvizsgálni.
A Medium.com illusztrációja a történelem és az emlékezet kérdéséhez
„A mi szavazóinknak a többsége remekül tud ezzel azonosulni. Ugyanazok vagyunk, mint a felmenőink, csak más jelmezben. Mit csináljak, én is műsírjak, mint a Pokorny Zoli? […] Síkhülye, mint a Bayer Show nézői. […] Nyomjad tovább a Hír Tv-n a goebbelsi propagandát. Azért kapod a közpénzt. Te vagy a Fidesz fizetett náci szarköpője. [Válasz:] Igyekszem hű maradni nagyapám nyilas szellemiségéhez. Hát jó, hogy hazudok! Erre épül a politikánk.” Ezek a mondatok Somogyi András „Nyilas és ÁVH-s volt a nagyapám – Bayer Zsolt a taxiban” című rövid jelenetéből származnak. A jelenet ügyesen, szellemesen van megalkotva, jó az előadásmód – csak a tartalom a baj. Nem az, hogy Bayer Zsoltot kifigurázzák – hanem az, hogy így. A fenti mondatok ugyanis akármilyen viccesnek tűnnek, valójában uszítóak, gyűlöletkeltőek. Talán a legtaszítóbb Pokorny Zoltán műsírása – mivel lehet ugyan azt mondani, hogy hát ezt nem a humoristák mondják, csak a jelenetbeli Bayer Zsolt; a néző azonban könnyen juthat arra, hogy ez a Pokorny a jeleneten kívül a valóságban is csak képmutatásból ontott krokodilkönnyeket. A fenti mondatok között az is kifejezésre jut, ami Ungváry dolgozatának alig burkolt sugallata volt: „igyekszem hű maradni nagyapám nyilas szellemiségéhez”. Vagyis: ezek ugyanazok.
A jelenet persze – vélhetően alkotói szándékával ellentétben – még egy abszurd csavart tartamaz. Azt, hogy sikerült az ellenzék stratégiai problémáját is példázni. Ugyanis lenyilasozni, lehülyézni a kormánypárti szavazókat nem vezet sok jóra, az ilyesmit a kormánypártok általában megköszönik.
A fenti jelenetet Ungváry Krisztián posztolta ki a közösségi oldalon, azután, hogy megírta Bayer Zsolt nagyapjáról a leleplezőnek szánt dolgozatát a Telex hasábjain. A dolgozat magán viseli annak a pszeudo-történetírásnak a jegyeit, amely Ungváry Krisztián munkamódszerét az utóbbi években jellemzi: ezt pedig nyugodtan hívhatjuk úgy, hogy népügyészi és a népbírói szerep a történész szerepe helyett. Nem azt vonjuk kétségbe, hogy Bayer nagyapja a nyilaspárt tagja lett volna, vagy hogy szélsőjobboldali nézeteket vallott. De kétségtelen, hogy a forrásokból Ungváry csak a koncepcióját megerősítő mondatokat emeli ki, és ez inkább népügyészi szerep, mint történészi. Az előre eldöntött vád harcos képviseletével találkozunk nem valós történészi elemzéssel. Ez tehát az előre borítékolt ítélet sulykolása. Ungváry „bayerezős” írását elolvasva, a közösségi oldalon a kommentjeit tanulmányozva és legfőképpen a fenti jelenetet megnézve jutottam arra az elhatározása, hogy Ungváry szóban forgó dolgozatát megpróbálom elemezni, a feljebb már említett három szempontrendszer szerint. A mostani, első részben a formális logika, és a józan paraszti ész alapján nézzük végig a művet.
Lássuk tehát néhány idézetet az ominózus írásból.
„A háború után, a népbíróság előtt arra hivatkozott, hogy a nyilas pártból már 1940-ben kilépett, ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Gyimes apósa, Solti János is nyilas volt, amit az is jellemez, hogy még 1944-ben is nyilas ingben járt (1945-ben internálták). Azt, hogy nyilasként aktív politikai életet élt, legalább öt különböző tanú igazolta a későbbiekben.” Ungváry első, tipikusnak is mondható gondolatszökellése: mi bizonyítja, hogy Gyimes nem lépett ki a nyilas pártból? Hát mi más, minthogy az apósa is nyilas volt!!! Ehhez az egyik iratból képes volt átvenni a következő megállapítást: „Solti […] még 1944-ben is nyilas ingben járt”. Mikor járt volna nyilas ingben, ha nem éppen 1944-ben? És ennek mi köze Dr.Gyimeshez? Az pedig, hogy aktívan politizált nyilas párttagsága idején, semmit nem mond arról, hogy mikor lépett ki.
„Bíró Antal, a politikai rendőrség helyi vezetője 1945. április 24-én állította össze a leginkább kompromittált személyek névsorát. A letartóztatandó hét személy egyike Gyimes volt.” Az, hogy a politikai rendőrség milyen listákat csinált 1945-ben, nem bizonyít semmit. A politikai rendőrség már 1945-ben sem volt a jogállamiság bajnoka, hanem születésétől a kommunista párt egyik eszköze. Így az, hogy a politikai rendőrség kit vett föl a listára, az jelentheti azt, hogy Gyimes egy hírhedt figura volt; de jelentheti az is, hogy a politikai rendőrség kit tartott olyan ellenfélnek, akivel példát lehet statuálni.
„Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy Gyimes eleve úgy érkezett meg Kiskőrösre, hogy tudta: vaj van a fején és ezért első dolga volt két ismerősének, Nagy Ferenc hadnagynak és Miller Imre tartalékos zászlósnak a tanúvallomását jegyzőkönyveztetni Kiskőrösön a rendőrségen.” Vaj van a fején… Nem arról van szó, hogy volt életösztene? És egyébként is, ki ne próbálna mentő tanúkat szerezni?
„A Rákosi-rendszerben mindketten rá voltak kényszerítve arra, hogy részletes önéletrajzokban ismertessék múltbeli cselekedeteiket. Mivel »horthysta« múlttal rendelkeztek, elemi érdekük volt minden tényleges ellenállási cselekmény részletes dokumentálása. Erről az akcióról azonban egyikük sem írt egy sort sem. Sőt Miller saját ellenállási tevékenységéről sem írt, holott ez akkor talán az egyik legfontosabb kérdés volt, amit egy önéletrajzba be kellett volna írnia. Nyilván azért járt el így, mert pontosan tudta, hogy óriási kockázatot jelentett volna a valótlan adatok szerepeltetése.” Ízlelgessük egy picit: „a Rákosi-rendszerben rá voltak kényszerítve” – vagyis, a Rákosi-rendszer legalább rákényszerítette ezeket a pimasz horthystákat, hogy leírják bűnös életüket! S nem lehet, hogy azért nem írtak részletesen a brutális kommunista diktatúra idején, mert egy független szervezkedés bevallása veszélyt hozott volna a fejükre?
„Az ügyről csak a következőket tartotta fontosnak közölni: „1944-ben Nagy Ferenc hadnaggyal ismerkedett meg az [I. hadtest karhatalmi] zászlóalj tartalékos tisztikara és ki akarta építeni a kapcsolatot Bajcsy-Zsilinszkyvel, de [Nagy] fecsegése miatt az egész tisztikart lefogták [a nyilasok], köztük engem is, és 8 napig tartottak zárva közüzemek és hidak felrobbantásának megakadályozására szervezkedés miatt.” Vajon Ungváry direkt olvassa-e félre az iratokat, vagy nem érti? Fentebb azt írja, hogy „erről az akcióról egyikük sem írt egy sort sem.” Akkor ez micsoda?
„A Vizafogó állomás viszont a XIII. kerületben volt, és felrobbantását nem tervezhették 1944. december vége előtt (a szovjet csapatok 1945. január 14. után érték el az állomást).” Miért ne tervezhették volna? Egy robbantást lehet előre is tervezni. A Margit híd felrobbantását például sajnos annyira előre tervezték, hogy sikerült is a tervezettnél jóval előbb felrobbantani.
Ungváry fontosnak tartja idézni: „Dobó [Zsuzsa] kiemelte vallomásában, hogy Gyimes és Finta szándékosan a legfiatalabb és legcsinosabb lányokat válogatta ki erre a feladatra.” Dobó Zsuzsa tanuvallomásában ilyen állítást nem tett. Tanúvallomásában mindössze életkor szerinti kiválasztás szerepel, később pedig a szembesítéskor úgy fogalmaz: „válogatott fiatal leányok”, ami „kiválogatott” csonkított verziója. Ungváry vajon direkte próbálta a Mérgesgomba című náci ifjúsági prospektus szintjére vinni az értekezést?
„Az teljesen érthetetlen, hogy miért engedték egyáltalán szabadon, és az is furcsa, hogy a kihallgatásokat nem követte azonnal egy vádirat megszerkesztése és a tárgyalás.” Ebben az állításban is előjön a sejtetés, ami az egész cikket átlengi: Dr.Gyimes valami susmus, valami háttéralku miatt úszta meg a népbírósági felelősségrevonást, sőt, esetleg azért, mert a cimboraságban állott a népügyészségen vagy a népbíróságon valakikkel!
„Az említett levelek [amelyek Dr.Gyimes tevékenységét pozitív színben tüntetik fel] furcsasága, hogy Gyimes vizsgálati anyagában nem szerepelnek, a népbíróság felmentő ítélete sem említi őket. A gettórendőr tanúskodása nyilvánvaló hazugságokból állt, a másik levél pedig eleve csak áttételes információkat tartalmazott, amelyek nem alkalmasak Gyimes rosszindulatú viselkedésének cáfolatára.” Ungváry mindenféle kifogással hozakodik elő a népbíróság munkájával szemben (nem elég aktívak, felmentő ítéletet hoznak stb.), s azt elfogadhatatlannak érzékelteti – miközben a Dr. Gyimesre nézve kedvező információkat tartalmazó levelek hitelességét azzal próbálja megkérdőjelezni, hogy nem szerepelnek a népbíróság anyagában! Ha egyszer (Ungváry szerint) a népbíróság trehány munkát végzett, akkor nem mindegy, hogy mi van az anyagban? Pláne úgy, hogy Ungváry részrehajlást gyanúsít a vád képviselői és a bírósg részéről Dr. Gyimes felé? S ezen kívül: Ungváry szerint a terhelő tanúk szava egytől egyig igaz, míg a vádlottra kedvező fényt vető levelek tartalma vagy hazugság, vagy pedig nem is lényeges, áttételes információ.
„A felmentő ítélet elismerte ugyan, hogy Gyimes 1938 nyarától 1940 februárjáig nyilas aktivista volt, azonban mentő körülményként értékelte, hogy »sokat dolgozott a szegény emberekkel és szoros kapcsolatban volt az egyszerű néppel«. Erre vonatkozó iratok azonban Gyimes népbírósági anyagában nem találhatók – sokkal inkább arról van itt szó, hogy a kalocsai népbíróság szándékosan bagatellizálta az ügyet.” S hogy mi arra a bizonyíték, hogy „szándékosan bagatellizálták az ügyet”? Hát egy kommunista uszító cikk, amelynek Ungváry feltétlenül hitelt ad! Idézem: „A Dél-Pestmegye című újság 1946. nyári cikke is, amely A kalocsai népbíróság a fasiszta csirkefogók menedékhelye címmel arról tudósított, hogy Gyimes rövid internálása alatt a bírósági irodán dolgozhatott, minden iratba betekinthetett, és a bíróságon a dolgozók csak »Karcsikám-nak szólították.” (A következő részben a „szegény emberek”, „az egyszerű nép” és Dr.Gyimes kapcsolatára még vissza fogunk térni.) A magyar történelem és a kommunista gyakorlat elemi ismereteinek félresöprését jelenti az, ha valaki egy kommunista újság cikkét úgy használja, hogy egy árva kérődjelet nem tesz mögé.
Mindemellett az, önmagában, hogy valaki nyilas aktivista volt 1938 és 1940 – bár elég taszító – még nem lehet ok arra, hogy visszamenőleg is népbírósági ítéletet követeljünk fölötte.
Ungváry, aki végig lebegteti a gyanút, hogy valami sötét háttéralku miatt engedték el a szovjet fogságból meg a népbíróságról ezt a csirkefogó Gyimest, a cikkéhez illusztrációként kirakta az egyik iratból a sugalmazásait egyébként cáfoló mondatot Gyimesről: „1952-ben, aki akkor még hálózati személy nem volt”.
„Karácsonyné ugyanis már korábban rendszeresen követett el szélhámosságokat, több személytől kölcsönöket vett fel és barátnőivel rendszeresen szellemidézést és hipnotizálást is folytatott. Mint később kiderült, az egész összeesküvés is csak Karácsonyné fantáziájának terméke volt.” Vajon nem arról volt-e szó, hogy Gyimes Károly egy ponton egyszerűen megijedt a zavaros asszonytól, azt provokátornak gondolta, s ezért jelentette?
„A beszervezési folyamat részletei Gyimes B dossziéjának hiányában nem ismeretesek. Más iratokból azonban tudjuk, hogy formálisan pressziós alapon szervezték be, és a presszió alapjának múltbeli tevékenysége mellett a Karácsonynéval való kapcsolatát is feltüntették.” Formálisan pressziós beszervezés – viszont a beszervezett „a legkészségesebben áll a Hatóság rendelkezésére”. Először Ungváry eldönti, hogy az a beszervezés csak „formálisan” volt pressziós, vagyis nem is igazi zsarolásról volt szó, ergo az ÁVH valótlant írt a dokumentumban; másfelől Ungváry eldönti, hogy egy másik mondat ÁVH részéről viszont valós; az tudniillik, hogy készséges volt Gyimes. A történésznek nagyon nehéz dolga van, amikor meg kell próbálnia eldönteni, hogy mikor mennyire valószínű vagy életszerű, amit az iratot keletkeztető szerv képviselője a papírra vetett, de itt gyakorlatilag nem a történész dönt, hanem az „ügyész”.
„Az ÁVH tisztában volt Gyimes züllött magánéletével, ugyanis házasemberként több nővel intim kapcsolatot tartott fenn. Nincsen azonban adat arra, hogy ezt a körülményt kijátszották volna vele szemben.” Ismét egy pillanatig ízlelgessük a kifejezést: „züllött magánélet.” A bekezdés első részében Ungváry mint erkölcscsősz értékeli Gyimes magánéletét, majd közli, hogy arra nincs adat, hogy ezt felhasználták volna ellene, amivel persze azon kívül, hogy mint ügyész megállapítja züllöttségét a „vádlottnak” nem mond semmit, hiszen forráshiányos az anyag, a beszervezési dossziét leselejtezték. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a „züllöttség” itt az alkalomszerű promiszkuitást jelenti, akkor ezzel Ungváry a mindenkori európai társadalmak nagy szeletét is kapásból „züllöttnek” minősíti.
„Rendszeresen találkozott tartójával, de érdektelen jelentéseket adott, és ezért tartói elégedetlenek voltak vele.” Vagyis, ha nem rosszhiszemű „fordítógépet” használunk: a szerencsétlen Gyimes megpróbált tartótisztjei bizalmába férkőzni, de úgy, hogy nem csinált semmit. Folytassuk Ungváry szavaival: „amikor feltűnt, hogy egy jelentésében nem volt őszinte, 1959 októberében elhatározták az átszervezését. Ezt a tartótiszt a »megerősítés« jelzővel írta körül.” Megerősítés? Lefordíthatjuk: presszió, zsarolás. Ezt maga Ungváry is „megerősíti”: Gyimes, mint ügynök több találkozóra nem ment el, illetve, ahogyan Ungváry írja: „kerek perec megzsarolták”. Ez nagyon úgy tűnik, hogy nem „formális presszió” volt, hanem nagyon is gyakorlati.
Ungváry tovább üti a vasat: „magzatgyilkosságnak” nevezi a Dr.Gyimes által végzett abortuszokat. Egyetértek. Szerintem is az. De vajon a Telex hasábjain minden esetben „magzatgyilkosság” az abortusz? Ha az ember olvasott már szemforgató dolgot, akkor ez az.
Ungváry további minősítő, hangulatkeltő szóhasználatai: „szagot kapott”, „húzta meg magát”. Mégis, mélypontot talán akkor éri el, amikor idézi a következőket: „a XII. kerületi Táltos utca 7–9.-ről Zoltán Gábor írta meg egy megjelenés előtt álló elbeszélésben, hogy az épület valójában egy „nyilaskeltető”. Táltos utca (értik, TÁLTOS!) = „nyilaskeltető”. A legszebb kommunista rémmeséket, propagandát idéző gondolatszökellés.
Guy de Maupassant a modernitás első nagy időszakának francia bulvársajtójáról így ír egyik regényében: „Célzásokkal kell kitaláltatni azt, amit az ember akar; úgy cáfolni, hogy a kósza hír megerősödjék, vagy úgy erősítgetni, hogy senki se higgye el. […] Du Roy néha hozzátett egy-egy sort, amely mélyebbé és hatalmasabbá tette a támadást. Azonkívül ura volt a perfid, alattomban értett gondolatok művészetének is, ebbe beletanult az újdonságok kihegyezgetése közben, s amikor egy-egy tényt, amelyet Madeleine bizonyosnak mondott, a maga részéről kétesnek vagy kompromittálónak talált, tökéletes művészettel tudta sejtetni, és nagyobb erővel hitette el, mintha határozottan állította volna.”
Hogy Ungváry Krisztián cikke és Maupassant leírása vajon fedik-e egymást? Csúsztatások, itt-ott valótlan állítások, sejtetések, látszólagos következtetések – megítélésem szerint ezekkel van tele Ungváry legtöbb politikai témájú cikke, mint ahogyan ez is. Azonban nem csak erről van szó. Ungváry a történészmesterség elemi követelményeinek is fittyet hányva írja ezeket a „tanulmányokat”, amelyek valójában politikai véleménycikkek. A következő részben a szóban forgó dolgozat szakmai megalapozottságát fogjuk górcső alá venni.