Amikor a XVI. században Grönlandról eltűntek a viking lakosok (ahogyan arról az első részben írtunk), Európa éppen terjeszkedni kezdett – de elsősorban nem ebben az irányban. Ebben az irányban természetesen nem konkvisztádorok és fűszerkereskedők, hanem felfedezők és bálnavadászok fordultak meg. Az előbbiek az Északnyugati Átjárót keresték, az utóbbiak a zsákmányt. A Grönlandra vonatkozó feljegyzéseket a XVII. század végén átvitték Trondheimből, norvég területről Koppenhágába, a dán királyi székvárosba, ahol vélhetően egy tűzvészben rövidesen elvesztek.
A Norvégia felett is uralkodó dán királyok azonban nem mondtak le a Grönlandra vonatkozó jogukról, amit a norvég korona által birtokoltak. Miután a XVI. század közepén Svédország egy szabadságharc után kivált a dán királyok által uralt pán-skandináv unióból (a „kalmari unió”), a Dán-Norvég Királyság új címerében a Grönlandot jelképező jegesmedvét is belefoglalták. Az egymást követő külföldi expedíciók ugyanis feltérképezték a sziget nyugati partvonalát, ami a korabeli jogszokások szerint birtokigényt is jelenthetett – csakúgy, mint a Grönlandhoz közeli vizeken való bálnavadászt. A dán-norvég visszatérés Grönlandra azonban nem került napirendre.
Grönlandi partok (Christine Zenino, Wikimedia)
Hosszú idő múlva, 1711-ben egy evangélikus (lutheránus) lelkész, Hans Egede azonban intenzív lobbytevékenységbe kezdett, hogy Grönlandra immár tisztességesen újra visszatérjenek a dán (egyúttal norvég) király emberei. Tíz évnyi előkészítés és kereskedőtársaság megalapítása után, továbbá a missziós társaság és a király támogatásának elnyerésével 1721-ben Egede és a kereskedőtársaság sikeresen létesített egy telepet Grönlandon. Viking túlélőket nem találtak, csak a romokat. Az eszkimókkal azonban baráti kapcsolatokat létesítettek. A skorbut miatt az első telep nem volt hosszú életű, de azután újabb expedíció érkezett és hamarosan missziós telepek létesültek és a térítés az inuitok körében sikeres volt. Egede végül mint Grönland apostola vonult be a történelembe. 1738-ban a hollandok négy hajót küldtek, hogy az eszkimókkal kereskedjenek és a bálnavadászatot biztosítani tudják. A dánok három hajója azonban rajtük ütött és a hollandok megadták magukat. Ez a tengeri ütközet, ami a jakobshavni csata néven vonult be a történelembe, volt az egyetlen összecsapás eddig Grönland területén a Grönlandra vonatkozó felségjogok miatt.
A következő fordulat, ami Grönland sorsát meghatározta, az oroszokhoz köthető. 1809-ben ugyanis az orosz cár – Napóleonnal egyeztetve – elfoglalta Finnországot, ami mindig is Svédország társ-királysága volt. A svéd rendek kénytelen-kelletlen lenyelték a vereséget, majd egy évvel később, az őshonos dinasztiájuk kihalása után egy francia marsallt, Jean-Babtiste Bernadotte-ot választották királlyá, gondolva, hogy ilyen puskaporos időkben egy katonaember jól jöhet. Bernadotte azért, hogy kárpótolja Svédországot, hamarosan háborút indított Dánia ellen és elfoglalta Norvégiát. A soron következő békeegyezményben Norvégia perszonálunióba került Svédországgal, Dánia viszont megtarthatta a tengerentúli birtokait, beleértve Grönlandot is, továbbá megkapta Svéd-Pomerániát.
Grönland tehát 1814-től fogva lett közvetlenül a dán korona tartozéka.
A XIX. század további évtizedei szinte eseménytelenül teltek. A Grönlandra vonatkozó különböző igények azonban továbbra fel-fel bukkantak. Röviddel azelőtt, hogy Alaszkát 1867-ben az USA megvásárolta az orosz cártól, az amerikai külügyminiszter Dániának is ajánlatot akart tenni Grönland megvásárlására, de az amerikai belpolitika állása miatt az ügy lekerült a napirendről. 1910-ben ismét felmerült egy elég bonyolult amerikai ötlet Grönland megszerzésére (külbirtokok csereberélése Németország bevonásával), de ez mindössze egy elméleti lehetőség volt. 1916-ban, az első világháború alatt, az USA megvásárolta Dánia Karib-tengeri birtokait (Virgin-szigetek). A szerződésben kifejezetten elismerték Dánia szuverenitását Grönland felett, bár az amerikaiak közül volt, aki ezt ellenezte.
De nemcsak az amerikaiak próbálták kérdésessé tenni Grönland státuszát. 1905-ben Norvégia függetlenné vált Svédországtól és nyomban vitatni kezdte Grönland hovatartozását – de dánok természetesen nemet mondtak, és Norvégia nem volt abban a helyzetben, hogy fegyverrel érvényesítse jogait. 1931-ben egy norvég meteorológus vert tanyát Grönland egyik lakatlan térségében, és kinyilvánította az igényt Grönlandra. A norvégok Leif Eriksonra hivatkozva ismét követelték a szigetet. Az akkori Nemzetközi Állandó Bíróság elé került az ügy, s a pört a dánok nyerték.
1940-ben a második világháború idején Dániát megszállták a németek, s így a kapcsolattartás a szigettel ellehetetlenült. Az USA-ban akkreditált dán nagykövet azonban önhatalmúlag szerződést írt alá az USA-val, hogy az utóbbi bázisokat létesíthet a szigeten. A német megszállás alatt is a helyén maradó dán kormány persze azonnal hazaárulónak nyilvánította a nagykövetet, de ez mit sem változtatott a helyzeten: az amerikaiknak eszük ágában sem volt kiengedni a zaftos zsákmányt. Grönland ugyanis rendkívül fontos volt az észak-atlanti térségben a konvojútvonalak felügyelete szempontjából, plusz az Amerikából Nagy-Britanniába tartó repülőgépek számára is megállót jelentett. Ezen kívül a szigeten bányászott kriolit is stratégiai fontosságú volt, hiszen a repülőgyártás alapanyagának, az alumíniumnak a kinyeréséhez használták. Létrehoztak egy kutyaszános keresőcsapatot is, helyiekből, amelynek a feladata a németek által a grönlandi partvidéken titokban felállított időjárás-előrejelző állomások felderítése volt. Az „időjárás-háború” egyik fejezetében másodszor fegyveres összecsapásra került sor Grönlandon, és a „Sziriusz Kutyaszános Járőr” egy főt vesztett. A német állomást amerikai bombázók rombolták le.
A második világháború után, Dánia elismerte az 1941-es egyezményt, és a nagykövetet elismerésben részeítették. Azután 1946-ban az USA újra ajánlatot tett Grönland megvásárlására, amit Dánia újra elutasított. A dánok 1948-ig próbálták az amerikaiakat kitessékelni Grönlandról, de végül is 1951-ben a fentebb említett nagykövet által kötött egyezményt egy újabb váltotta fel, és az amerikaiak nemcsak maradtak, de atomfegyvereket telepítettek a Thule Légibázisra. 1968-ban négy B-52-es amerikai bombázó, fedélzetükön atomfegyverekkel, lezuhant és a radioaktív törmelék szennyeződést okozott. 1955-ben az amerikai vezérkari főnökség, majd 1970-ben Rockefeller alelnök tett javaslatot Grönland megvásárlására, de egyik javaslat sem jutott ki a nemzetközi tér nyilvánosságába.
A dán kormányzat az 1950-es, 60-as és 70-es években brutális „modernizációs” programokat hajtott végre Grönlandon, beleértve inuit csemeték dániai nevelőotthonokba szállítását, számos eszkimó sterilizálását, lakótelepi házak építését, és így tovább. A fókavadászat helyét a halászat vette át, de a szigeten a megélhetés lényegében dán segélyekből lehetséges. Ezekben évtizedekben Grönland képviseletet kapott a dán országgyűlésben, és fokozatosan megvalósult az önkormányzat is. Egyfajta mesterséges nemzetépítés is elkezdődött, amennyiben az inuit egyik dialektusát tették meg hivatalos nyelvnek. 1982-ben a grönlandiak népszavazáson döntöttek az Európai Gazdasági Közösségből (az EU elődjéből) való kilépésről. Az ezredfordulón évekig téma volt a Thule Légibázis ENSZ fennhatóság alá helyezése – ez lekerült a napirendről, a nyilvánvaló amerikai ellenkezés miatt. Érdekesség, hogy a Thule Légibázis a kor előrehaladtával most már a Pittufik Űrbázis nevet viseli.
S hogy most mi lesz Grönland sorsa? Trump elnök 2017 óta dédelgeti azt az ötletet hogy az USA-hoz csatolja Grönlandot. Ez az ötlet egyszer, már 2019-ben nemzetközi pengeváltáshoz vezetett. Most úgy tűnik, a téma egyelőre egy salamoni megoldással lekerült a napirendről – tudniillik azzal, hogy az amerikai támaszpont(ok) lényegében amerikai szuverenitás alá kerül(nek). Kérdések persze maradnak: pontosan mi is a viszonya Dániának és a dán nemzetnek Grönlandhoz; az USA el fog-e járni katonai erő alkalmazásával egy szövetségese ellen; ha „Grönland a grönlandiaké”, akkor lehet-e „Európa az európaiaké”; és végül is, hogy akkor most számítanak-e az államok, a nemzetek és a határok.