(Vance) Köszönöm. Köszönöm. Hűha. Köszönöm. Kérem, kérem. Nos, ööö, mielőtt belekezdenék a beszédembe, lenne egy különleges vendégem, aki megkért, hogy hívjam fel. Mindjárt meglátjuk. Reméljük, hogy tényleg felveszi, különben ez nagyon kínos lesz. Na nézzük.
(gépi hang) Sajnálom. Az Ön által hívott személy hangpostafiókja még nincs beállítva.
(Vance) Oké. Próbáljuk meg még egyszer. Itt jó a vétel. Kicseng. Haladunk. Üdvözlöm, Elnök úr. Hogy van? Elnök úr, körülbelül 5000 magyar hazafi hallgatja Önt, és szerintem most jobban lelkesednek Önért, mint [az előbb] Orbán Viktorért.
(Trump) És én imádom azt a Viktort. Mondom nektek, egy fantasztikus ember. Remek a kapcsolatunk. És ő elvégzi a munkáját. Ne felejtsétek el ezt. Nem engedte, hogy az emberek megrohamozzák az országotokat és megszállják, ahogy mások tették, és tönkretegyék az országukat, komolyan. Ő megőrizte az országotokat. Ő tartotta a magyar embereket az országotokban. És fantasztikus munkát végzett. És hadd mondjam el, nagyon kedvelem őt. De ha nem gondolnám, hogy jó munkát végzett, nem lennék most vonalban. [vagy: nem hívnálak föl titeket az ő támogatására]
De hű, ez hatalmas tömegnek tűnik. És úgy tűnik, pont olyasféle emberek, mint én. A JD haver jó beszédet tartott, srácok?
(Vance) Még előtte vagyunk uram, még igencsak előtte vagyunk.
(Trump) Rendben. Nos, csak azt szeretném mondani, hogy nagy rajongója vagyok Viktornak. Teljes mértékben mellette állok. Az Egyesült Államok is teljes mértékben mellette áll. És igazi megtiszteltetés, hogy beszélhetek önökkel. Ti igazán hihetetlen emberek vagytok, hatalmas lelkesedéssel és ragyogó elmével, mert ragyogó emberek vagytok, és én tényleg… Van egy ember, aki erősnek és jónak tartotta meg az országotokat, és nincsenek olyan problémáitok, amikkel oly sok más országnak kell szembenéznie, mert hagyták, hogy megszállják az országukat. Nektek nincs ilyen problémátok Orbán Viktor miatt. Ez az egyetlen ok, amiért nincs ilyen problémátok. Nagy nyomás nehezedett rá, hogy ezt tegye, és azok a többi országok nagy hibákat követtek el.
Szóval sok szerencsét kívánok nektek, és mindannyiótokat szeretlek.
(Vance) Köszönöm, elnök úr. Nyilvánvalóan nehéz feladatot kell teljesítenem, de megteszek minden tőlem telhetőt, mert Orbán Viktort újra kell választanunk Magyarország miniszterelnökévé, nem igaz?
Ez valójában a második utam Budapestre, de az első közhivatalnokként. Akkor még fiatalabb voltam és kevésbé ősz, a feleségem, a gyönyörű Second Ladynk pedig a második gyermekünkkel volt terhes. Most visszatértünk Budapestre. Én alelnök vagyok, ő pedig a negyedik gyermekünkkel terhes. A miniszterelnökkel folytatott hivatalos találkozónk során ma megkérdeztem tőle, hogy mi is részesülhetnénk-e ezekből a nagylelkű családi támogatásokból. De ő azt mondta: »Sajnos, alelnök úr, ezek csak a magyarok számára járnak.«
Nos, eddig is rendkívül mozgalmas volt az út, de most, ezen a látogatáson is ugyanazok a gondolatok járnak a fejemben, mint néhány évvel ezelőtt, amikor magánemberként töltöttem itt egy rövid nyaralást.
Budapest gyönyörű város. Olyan emberek építették, az Önök ősei, akik a gyönyörű építészetet és a tájat arra használták, hogy teret adjanak az emberi lélek emelkedésének.
Megtiszteltetés számomra, hogy itt járhatok, amikor az amerikai–magyar kapcsolatok új magasságokba emelkednek, egy izgalmas korszakban, amelyben új kapcsolatok alakulnak ki az energiabiztonságtól kezdve az üzleti és kereskedelmi együttműködésen át a szorosabb kulturális kötelékekig.
Ezért szeretném azt mondani, barátaim: köszönöm. Köszönöm, hogy vendégül látnak, és köszönöm, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagyszerű barátai.
Ma este Magyarország minden férfijához és nőjéhez szeretnék szólni, fiatalokhoz és idősekhez, minden régióból, minden korosztályból és minden háttérből származó polgárokhoz. Szeretnék szólni Magyarország anyáihoz és apáihoz, a nagyszülőkhöz, akik emlékeznek a kommunizmus sötét napjaira és a szabadság első fényeire, a keményen dolgozó családokhoz, akik arra törekszenek, hogy gyermekeiknek boldog és egészséges életet biztosítsanak. A fiatal férfiakhoz és nőkhöz, akik maguk is családot szeretnének alapítani és karriert indítani. És kifejezetten mindenkihez a közönségben. A fiatal, okos, hazafias magyaroknak, akik szenvedélyesen törődnek ezzel az erős nemzettel és annak jövőjével.
Egy egyszerű okból vagyok itt. Mert csodálom azt, amiért küzdenek. A szabadságukért küzdenek. A szuverenitásukért küzdenek. És azért vagyok itt, mert Trump elnök úr és én a sikereteket kívánjuk, és itt, veletek együtt harcolunk.
Nem akarunk többet, és nem kérünk többet, mint hogy szövetségesek legyünk azok ellen, akik Magyarországot le akarják nyomni. És felkeltettétek az amerikai nép, sőt az egész világ figyelmét, mert Magyarország az ilyen ellenségek elleni harc frontvonalában áll.
2016-ban, amikor Európa többi része kitárta kapuit, ti nemet mondtatok. Amikor idegen aktivisták jöttek, hogy töröljétek el örökségeteket, ti nemet mondtatok. És amikor háború tört ki a szomszédságotokban, kedvesek és nagylelkűek voltatok. Megnyitottátok a városaitokat, az otthonotokat és a kórházaitokat. De soha nem felejtettétek el a saját népetek szükségleteit, és azt, hogy Magyarországon mindig a magyaroknak kell az első helyen állniuk.
És mindezek miatt az Egyesült Államok elnöke, az Egyesült Államok alelnöke és az amerikai nép csodálja önöket.
És azt szeretnénk, ha a jövőjükről úgy döntenének, hogy semmilyen külső erő nem gyakorol nyomást önökre, és nem mondja meg, mit tegyenek. Nem mondom meg pontosan, kire szavazzanak. De azt mondom, hogy a brüsszeli bürokratákra, azokra az emberekre nem szabad hallgatni.
Hallgassanak a szívükre! Hallgassanak a lelkükre, és kövessék a magyar nép szuverenitását! Ellentétben Brüsszel egyes vezetőivel, én nem fenyegetem önöket, és nem mondom azt, hogy visszatartjuk azokat a forrásokat, amelyekre törvényesen jogosultak. Önök fogják meghozni a döntést Magyarország jövőjéről, ahogyan az én amerikai honfitársaim is meg fogják hozni a döntésüket Amerika jövőjéről.
Nem azért jöttem ide, hogy megmondjam önöknek, mit tegyenek. Barátságból jöttem, hogy megosszak néhány gondolatot közös civilizációnkról, és arról, hogyan tudjuk azt együtt továbbfejleszteni.
Az elmúlt években bátran fejlesztették ezt a civilizációt, és ezt Orbán Viktor vezetésével, a büszke magyar nemzet élén tették. De a bátorság – ezt mindannyian tudjuk – vonzza a kritikusokat. És erről szeretnék egy kicsit beszélni. Egy közös, belső fenyegetésről, amellyel mindkét nemzetünk szembesül.
Természetesen a szélsőbaloldali ideológiáról beszélek, amelynek teret engednek az egyetemi körökben, a médiában, a szórakoztatóiparban, és egyre inkább az Atlanti-óceán mindkét oldalán a bürokraták körében is.
Nos, követői úgy tekintenek a nyugati társadalmra, mint amelyben vannak hibák, de reformra érdemes. Ehelyett közös civilizációnk alapjait tartják illegitimnek. A nyugati történelemben nem büszke hagyományt látnak. Csak igazságtalanságot látnak. Határainkban kirekesztést és rasszizmust látnak. A kereszténységben nem felszabadulást, hanem elnyomást látnak. A családban pedig korlátozást látnak. Legradikálisabb tagjaik természetesen ledöntik nemzeti hőseink emlékműveit, vagy vödörnyi művérrel öntik le az értékes műalkotásokat és a múzeumokat. Rendfenntartókat gyilkolnak meg. Templomokat gyújtanak fel. Kijelentik, hogy soha nem fognak gyereket vállalni, nehogy növeljék a szén-dioxid-kibocsátásukat.
Mi természetesen másképp látjuk a dolgokat, barátaim. Azért védjük határainkat, mert tudjuk, hogy a legkiszolgáltatottabbak szenvednek közülünk, amikor utcáinkat a káosz és az erőszak veszi át.
Néhányan közülük feministának nevezik magukat, és úgy tesznek, mintha törődnének a nőkkel. Pedig éppen az ő politikájuk eredményeként robbant be a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények-, és a szexuális erőszaktételek száma, éppen azok ellen a nők ellen, akiket állítólag védeni akarnak.
Hiszünk az energiabiztonságban, mert nem akarjuk, hogy a legszegényebbek közülünk ne tudják megfizetni az otthoni fűtést vagy azt, ha autóval kell munkába menniük.
Azt mondják, nagyon törődnek a korrupcióval. Nagyon komolyan veszik. De szemet hunynak a brüsszeli korrupció felett, ahol a bürokraták milliomosokká váltak azzal, hogy fenyegetőztek és elcsalták a népek szuverenitását ezen a gyönyörű kontinensen.
Nos, ezt mindannyian tudjátok. Sokat írtak a kormányunkról. Az európai sajtó folyamatosan azt kérdezi: Trumpnak és Vance-nek van-e valami bajuk Európával?
Hadd legyek világos. Szeretjük Európát. Szeretjük. Hogyan is ne szeretnénk? Ebből a kontinensből született az Amerikai Egyesült Államok. Szeretjük az embereit. Szeretjük a kultúráját. Szeretjük a gyönyörű építészetét. És szeretjük ennek a kontinensnek a csodálatos történelmét. De éppen azért, mert szeretjük ezt a kultúrát és ezeket a népeket, elutasítjuk azokat az arctalan bürokratákat, akik a haladás nevében az egekbe hajtanák az energiaköltségeiteket, és megnyitnák az országotokat milliónyi, átvilágítatlan külföldi előtt.
Magyarországon viszont valódi előrelépést látok egy Orbán Viktor nevű férfi vezetése alatt. Olyan kereskedelmi partnert látok, aki rekordösszegű befektetést vonz be az Amerikai Egyesült Államokból. Többet fektettünk be Magyarországba, mint valaha történelmünk során. Tiszta utcákat látok, ahol különböző vallású emberek és mindenféle nemzetiségű turisták biztonságban és nyugalomban élvezhetnek egy italt vagy egy kellemes sétát.
Látok egy kormányt, amely befektet a saját népébe, a családok támogatásába, jó munkahelyek teremtésébe, és olyan oktatási rendszer kiépítésébe, amely a civilizáció iránti gyűlölet helyett a hazaszeretetet tanítja. És ami a legfontosabb, barátaim, mivel én vagyok az Egyesült Államok alelnöke, látom azt, amit a bürokraták sokatok elől elrejtenek. Az energiaköltségek szinte minden európai országban magasabbak, mint Magyarországon. Ez azért van, mert Orbán Viktor harcolt az energiabiztonságért, míg a legtöbb európai politikai vezető nem. Látom, ahogy ezek a vezetők gúnyolódnak a normális, istenfélő magyar embereken.
Látom, hogyan nevezik a magyar és az amerikai embereket elmaradottnak azért, mert olcsó villanyszámlát akarnak. Látom, hogyan néznek le olyan béketeremtőkre, mint Viktor, aki többet tett, mint bármelyik európai vezető az orosz–ukrán háború sikeres megoldása érdekében. Látom, hogyan néznek le, hogyan gúnyolják azokat az európai és amerikai embereket, akik munkahelyi biztonságot és a migráció ellenőrzését akarják.
És ami a legfontosabb: látom, hogy azok, akik a legjobban gyűlölik Európát, akik gyűlölik a határait, az energiafüggetlenségét, akik gyűlölik keresztény örökségét, azok mindenekelőtt egy embert gyűlölnek, és a neve Orbán Viktor.
És ha őt gyűlölik, az azt jelenti, hogy ő a ti oldalatokon áll. És nekik azt fogom mondani, hogy azért gyűlölik Orbán Viktort, mert ő a magyar nép mellett áll.
És azért állok ma itt, mert Trump elnök és én Európa mellett állunk. A szuverenitás mellett állunk. Magyarország mellett állunk. És vállvetve állunk azzal az emberrel, aki többet tett e értékek védelméért, mint bárki más: Orbán Viktor.
Tudjuk, hogy ennek az országnak a vezetői – talán jobban, mint bármelyik másik európai országéi – megértik, hogy a nyugati civilizáció, amelyet a baloldal annyira megvet, nem önfenntartó. Nem ülhetünk tétlenül, és várhatjuk, hogy minden rendben lesz. A civilizációnkért dolgoznunk kell. Meg kell újítanunk. Meg kell védenünk. Az ebben a teremben jelen lévők megértik, hogy a szuverenitás és a nemzeti identitás nem problémák.
Ezek a megoldás elengedhetetlen részei. És amikor egy ország megvédi a szuverenitását – még ha az csak egy 10 milliós ország is Európa szívében –, az kényelmetlen kérdéseket vet fel azok számára, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy nincs alternatíva.
Van alternatíva, és itt van, Magyarországon. Gondoljunk csak bele: ha Magyarország képes biztosítani a saját határait, mások is megtehetik ugyanezt. Ha pedig nem teszik meg, ha nem tudják kézben tartani a migrációt, az a saját döntésük eredménye. Ha Magyarország képes előtérbe helyezni a saját munkavállalóit, nincs ok arra, hogy a szomszédai ne tehetnék meg ugyanezt. És ha nem teszik, az is saját döntésük. Viktor és az egész politikai vezetés célpontjává válik a bürokratáknak, mert ő megmutatja, hogy a valódi szuverenitás lehetséges. Megmutatja, hogy lehetünk Európa-pártiak, lehetünk Amerika-pártiak, és lehetünk a saját népünk pártjai is, és ezt teljességgel be is bizonyította. És ezt mindannyian tudjátok, de mi nem csak a saját népünket, a saját országunk polgárait védjük. Azokat az eszméket védjük, amelyek lehetővé tették, hogy azok az emberek több száz, néha több ezer éven át virágozzanak.
Természetesen mindannyian nemrég ünnepeltük a húsvétot. És 2000 éve civilizációnkat mindenekelőtt és mindenek felett Jézus Krisztus áldozati szeretete formálta. [Ez] Mózes törvényeire és Róma törvényeire épül, és ez a társadalom nem elnyomást hozott létre, hanem az emberiség történelmének legszabadabb, legtoleránsabb és legvirágzóbb társadalmait.
Olyan fogalmakat, mint az Isten által adott természetes jogok, a szomszédok iránti kötelességtudat, a gyengék és a kiszolgáltatottak védelmének kötelezettsége, a szabad akaratban és az egyéni lelkiismeretben való hit.
Nincs más olyan eszmerendszer, amely közelebb hozta volna az emberiséget az egyetemes emberi méltósághoz és a boldoguláshoz. Ezekből, a civilizációnkat megalapozó elvekből fakad minden más: az imádkozásunk módja, a családalapítás és a gyermeknevelés, a törvény és a rend iránti tiszteletünk, valamint az igazságszolgáltatásunk. Ezek a Szentírásban gyökerező igazságok, de legyünk őszinték, nem minden társadalom osztja őket. Mert civilizációnk, bár úgy gondolom, hogy egyetemesen igaz, nem lett egyetemesen elfogadva.
A fentiek nem az emberi létezés alapállapot[át tükrözik]. London vagy München nagyszerűségét, vagy egy festői falut a Balaton partján könnyebb természetesnek venni, ha ez az a világ, amelyben már élünk.
De ez a világ nem a semmiből pattant ki. Fel kellett építeni. Az itteni gyönyörű parlament épületének minden téglája, a Duna feletti minden híd íve, minden törvény, minden szokás – mind az idő során felépített generációk munkájának eredménye.
De amit generációk alatt építettek fel, azt egyetlen emberöltő alatt el lehet pusztítani. Ez azt jelenti, hogy amit őseink építettek, amire büszkék vagyunk, és amit szeretünk, azt meg kell védenünk.
Úgy gondolom, hogy ez a közönség, ez a csoport különösen jól érti, mi forog kockán. Mert Magyarország története – ezt láttam, amikor néhány évvel ezelőtt itt jártam, és ma is újra láttam – egy olyan nép története, amely újra és újra győzedelmeskedett azok felett, akik el akarták törölni a szuverenitását.
És ebben a folyamatban azok az emberek megpróbálták eltörölni azt, ami Magyarországot eleve olyan különlegessé teszi. Nem is olyan régen ez persze a kommunizmus formájában jelent meg, egy olyan hazugság formájában, amely az egyenlőség nemes törekvését felhasználva azt állította, hogy azt fegyverrel lehet érvényesíteni.
Ez nem véletlen, és ezt ti mindannyian jobban tudjátok, mint én: miután hatalomra kerültek, a magyarországi kommunisták nekiláttak annak a minden intézménynek a lebontásához, amely ennek a nagy nemzetnek a jellegét adta. Bezárták a templomokat. Átírták a történelmet. 1848-at nem nemzeti forradalomként, hanem csupán a marxista küzdelem előjátékaként ábrázolták. És nem egyszerre tették mindezt. Darabonként tették, amit ők maguk „a szalámi szeletelésének” neveztek, egyenként eltávolítva azokat az intézményeket, amelyek a magyar életet megalapozta. De végül, hála Istennek, Szent István király szelleme győzedelmeskedett ebben a nemzetben. És ma az, amit kérek, nagyon egyszerű. Azt szeretném, ha mindannyian együtt megújítanánk ezt a szellemet.
Mert ismét azt látjuk, hogy Magyarországon a szuverenitás kihívásokkal szembesül. Ismét azt látjuk, hogy távoli országok arctalan bürokratái mondják meg nektek, hogyan éljetek, hogyan imádkozzatok, hogyan beszéljetek és hogyan kormányozzátok magatokat.
De van választásotok. Térdet hajtotok a zsarnokság előtt, vagy büszkén követitek Szent István örökségét, és ezen a hétvégén egy igazi vezetőt választotok?
Olyan vezetőről beszélünk, aki igazi büszkeséget érez e hely iránt, történelme, kultúrája és életmódja iránt. Olyan vezetőről, aki harcolni fog ezek megőrzéséért, miközben egy jobb jövőt is épít. Mert korunk valódi megosztottsága sokkal alapvetőbb, mint a pártpolitikai címkék vagy a konkrét politikák. Alapvetően azokról van szó, akik hisznek a jövőben, és azokról, akik nem. Nyugat-Európában van egy kis radikális csoport, olyan emberek, akik nem hisznek a jövőben, és gyakran éppen ők azok, akik annyira szeretnének uralkodni felettünk. Ez elég furcsa. Ha nem hisznek a jövőben, miért akarnak a politikában karriert építeni? Mégis nem a nemzetek megújulásáról beszélnek, hanem a helyzet kezeléséről.
Nem egy nagyszerű jövőt akarnak építeni, hanem a világ legnagyobb civilizációjának hanyatlását akarják irányítani. Néhányan közülük olyanokat mondanak, hogy az emberek nem mások, mint szennyezés a Földön. Ránéznek kultúráinkra és határainkra. Ránéznek magára a nemzet fogalmára, és azt kérdezik, hogyan tudnánk megszabadulni tőlük. Úgy vélem, minden álláspont ebből az alapvető tévedésből fakad. A felszabadítás nevében elutasítják az anyákat és az anyaságot, az apákat és az apaságot. A nemi identitás gondozásának nevében a gyermekeket csonkításra és sterilizálásra ítélik. És intézményes gyilkosságot követnek el az úgynevezett „életvégi tervezés” nevében. Ha pedig merünk erről beszélni, a közösségi média modern eszközeivel harcolnak ellenünk, hogy cenzúrával elhallgattassanak minket.
Tisztában vagyunk azzal, hogy szent kötelességünk az élet védelme, népünk kemény munkájának értékének megóvása, munkavállalóinkba, családjainkba és iparunkba való befektetés. És hogy megkönnyítsük egy olyan élet felépítését, amely minden polgárunk számára megfizethető. Elkötelezettek vagyunk a jövőnk iránt, mert elkötelezettek vagyunk népünk eszméje iránt. Elkötelezettek vagyunk az élet eszméje mellett, mert az Isten ajándéka, és ezt soha nem felejtjük el. Éppen ezért vagyok itt. Ezért vagyok itt, hölgyeim és uraim. Ezért küldött ide Trump elnök, hogy ma Victor mellett álljak, amire nagyon büszke vagyok.
Mert hiszem, hogy nemzeteink hihetetlenül nagy dolgokra képesek, ha összefogunk. Munkánk nem zéróösszegű. Valójában nem is lehet az, mert célunk mindig az, hogy jobb életet teremtsünk népeink számára.
Ezek a bürokraták hamis választási lehetőséget kínálnak nekünk. Gondoljanak csak bele. Azt mondják, hogy az elszigetelődés és a globalista integráció között kell választanunk. Projektjüket a jövő elkerülhetetlen alakulásaként állítják be, miközben intézményeik stagnálnak és omladoznak. De mi tudjuk, hogy van jobb megoldás. Az azonos értékeket és párhuzamos sorsot követő országok közötti együttműködés. Ez Magyarország és Amerika története, és mi továbbra is harcolni fogunk érte. Sokan talán nem tudják, de ez egy sokkal hosszabb magyar–amerikai barátság története.
Amikor az én hazám szinte pontosan 250 évvel ezelőtt a függetlenségét kereste, egy Kováts Mihály nevű magyar katona segített megalapítani az első amerikai lovassági egységeket, és végül életét adta a Brit Birodalom elleni függetlenségi küzdelmünkben. Egy generációval később az amerikaiak üdvözölték Kossuth Lajost, az 1848-as forradalom hősét és a magyar demokrácia atyját.
Kossuthot az Egyesült Államokban úgy fogadták, mint egy rocksztárt, sokkal jobban, mint egy politikust. Érkezése és a magyar függetlenség általános ügye megragadta fiatal nemzetünk képzeletét. Ő volt az a második külföldi – Lafayette után – a nemzetünk történelmében, akinek az a megtiszteltetés jutott, hogy beszédet mondhatott a Kongresszus együttes ülésén. Mellszobra pedig a mai napig az Egyesült Államok Kapitóliumában áll. Nos, az akkori utazás során – ezt csak néhány napja vettem észre –, de az Egyesült Államokba tett utazása során Kossuth meglátogatta az én szülőállamomat, Ohiót, hogy ott is érveljen a magyar függetlenség mellett.
Van itt néhány ohiói rajongónk. Ez jó. Az ohiói Columbusban, az állami törvényhozás előtt kijelentette, idézem: „Korunk szelleme a demokrácia, minden a népért és a nép által.”
Semmi sem történhet a nép nélkül, a népért. Az én nemzetem. Folytatta: „Az én nemzetem fel fog emelkedni, a természet törvényének és a természet Istene örök elveinek hívására.”
Már akkor is tudatában volt ennek a nagy magyar hazafinak a szoros kapcsolatnak a szuverenitás, az önkormányzatiság és a mi isteni Teremtőnk között. És büszkén mondhatom, hogy a történelemkönyvek szerint az országnak az a része, amely az egész amerikai tartózkodása alatt a legbüszkébb és legnagyobb fogadtatásban részesítette, az én szülővárosom, az ohiói Cincinnati volt.
El kell képzelni ezt, és el kell mesélni ezeket a történeteket, és elgondolkodni: hogyan gondolhatják a bürokraták, hogy nem vagyunk képesek a saját magunk kormányzására és arra, hogy döntsünk a saját sorsunkról?
Mert amikor Kossuth ohioi körútja során Cincinnatibe érkezett, a vasúti sínek mentén tömött sorokban álltak a polgárok, akik örömmel fogadták Magyarország nagy szabadságharcosát. Állítólag 100 000-en jelentek meg csak az egyetlen megállásán a szülővárosomban. És a szeretet – be kell vallanom, itt talán kicsit elfogult vagyok –, a szeretet kölcsönös volt. Kossuth azt mondta, idézem: „Cincinnati lakói egy primitív erdőkkel borított vadont hatalmas várossá alakítottak, amelyről azt jósolják, hogy 2000-re a világ legnagyobb városa lesz.” És nem akarom Budapestet megsérteni, de szerintem ebben igaza van. De ez valami nagyon valósat árul el: amikor Kossuth az Amerikai Egyesült Államokra nézett, nem látott valami gyökeresen más dolgot. Valami ismerőset látott. Nemzetünkben felismerte azokat az erőket, amelyek Magyarországot is formálták. Emberek, akik a vadonból saját maguk építettek fel valamit, céltudatosan, meggyőződéssel és mély hittel abban, honnan jöttek és mire vannak hivatva. És Cincinnati-ben állva látott valamit Amerikában, amiről úgy gondolta, hogy ez csak a kezdet. A Nyugat, a Nyugat – kiáltotta. Ott láthatjátok az újjászületett emberiség bölcsőjét.
Ez akkor is igaz volt, és ma is igaz. Nem csupán egy pihenőhely volt. A teremtés és a megújulás gondolatára épült. És azok a korai amerikaiak, akárcsak a ti nemzetetek hősei, átvették ezt az örökséget, és a sajátjukká formálták. Kiegészítették. Megerősítették. Átadták gyermekeiknek és unokáiknak, akik aztán ugyanezt tették. Abban a reményben, hogy generációkkal később a leszármazottak is továbbviszik majd.
Sorsdöntő amerikai útján Kossuth kijelentette, hogy Magyarországnak – és ez talán a kedvenc idézetem – az európai kontinens nemzeti függetlenségének sarokkövévé kell válnia. Ez az ember próféta volt. Kossuth Magyarországot a függetlenség sarokkövének, a szuverenitás sarokkövének nevezte az európai kontinensen. És bár ő nem élte meg, hogy ez így legyen, de én kijelentem, hogy ez a prófécia ma, 2026-ban valóra vált. Most, Orbán Viktor vezetése alatt, megőrizték azokat a civilizációs értékeket, amelyek egy országot eleve élhetővé tesznek. Szuverenitás, jólét, történelem, a nemzeti közösség érzése, az új élet és új családok világra hozásának megváltó jellege. Ez egy hatalmas és nehéz felelősség. Mert a Nyugat nagy részén egyre növekszik a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ezek a dolgok számítanak-e, vagy érdemes-e értük küzdeni.
De itt nem. Szembeszálltatok a bürokratákkal. Szembeszálltatok a nihilistákkal. És most azon tűnődöm, vajon megint megteszitek-e? Szembeszálltok-e a brüsszeli bürokratákkal? Kiálltok-e a szuverenitás és a demokrácia mellett? Kiálltok-e a nyugati civilizáció mellett? Kiálltok-e a szabadság, az igazság és atyáink Istene mellett? Akkor, barátaim, menjetek el a hétvégén szavazni. Álljatok Orbán Viktor mellé, mert ő kiáll értetek, és kiáll mindazért [amiről beszéltem].
Isten áldja Magyarországot, és Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat. Köszönöm.