Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük… Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Wertheimer Ede (1848–1930) „főműve”, a hatalmas monográfia Andrássy Gyuláról
Wertheimer Ede a szabadságharc évében születet Pesten, zsidó családban, apja Wertheimer Fülöp bőr-nagykereskedő volt (ő maga 1886-ban katolizált, ennek ellenére egyik fia Auschwitzban halt meg). Egyetemi tanulmányait szülővárosában, majd Bécsben és Berlinben végezte, itt többek között Rankét hallgatta. Utána ismét Bécs, az Osztrák Történetkutató Intézetben (Institut für Österreischische Geschichtsforschung) képzi magát. Hazatérve először a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, majd Nagyszebenben és Pozsonyban tanít a helyi jogakadémián. 1914-ben nyugállományba vonul, szorgos élete munkásságának elismeréseképpen az udvari tanácsosi címet adományozzák neki. Aulikus elismerése ezzel csak betetőzte 1906-ban kapott nemesi rangját, amivel a monori előnév is együtt járt.
1900-tól az MTA levelező, 1926-tól rendes tagja – bár ekkor már Berlinben élt, ahová Bécsből költözött át. Itt is hunyt el 1930-ban.
Életműve éppoly monumentális, mint – némi képzavarral – a feledés köde, ami azóta ráborult. Pedig sokezer oldalt írt tele: nagymonográfiák éppúgy kikerültek tolla alól, akárcsak újságcikkek százai. Ez utóbbiak magyar és német nyelven egyaránt, a Pester Lloyd, a Neue Freie Presse, a Historische Zeitschrift, a Századok, a Budapesti Szemle, az Akadémiai értelezések, stb. hasábjain.
Ha neve felmerül, az általában a monumentális Andrássy-monográfiája kapcsán történik: Gróf Andrássy Gyula élete és kora 1–3. kötet (1910–1913. MTA kiadása, 782 + 520 + 470 old.). Erről írta Pethő Sándor a Századokban: „Hőse alakját egy széles, talán nagyon is túlbő láthatár és egy nem minden részletében megbízható, ha egészben véve nem is elhibázott korrajz középpontjába állította. (…) Készséggel méltatjuk a szerző hangyaszorgalmát az adatok összehordása, egybegyűjtése, a kútfők szikár törmelékeinek művészi felépítése körül. Oly munkát alkotott, a mely nemcsak mint históriai mű állja meg helyét, hanem mint a magyar politika, a keleti kérdés roppant complexumának kézikönyve is, a melynek politikai műveltségünk elemévé kell válnia.”
A másik, viszonylag ismert munkája a kétkötetes Ausztria és Magyarország a tizenkilenczedik század első tizedében (1884 és 1892. Ráth Mór kiadása, 460 + 600 old.) (Ha szabad kissé frivol párhuzamot húznunk: ez az évtized ugyanúgy „terra incognita” a magyar történelmi tudatban, mint a ’49 utáni önkényuralom majd’ két évtizede: mindkettő csak mint „vihar előtti csend’ létezik, az első a reformkor, a második a dualizmus társadalmi „robbanása” előtt. Nem véletlen, hogy Berzeviczy négykötetes, csonkán maradt abszolutizmus-története éppoly ismeretlen ma, mint Wertheimer műve.)
Ezen felül írt sok-sok „apróbb” (100–200 oldalas) munkát, legfőképp nemzetközi témákban – csak néhányat említsünk meg: Házasság-tervezés Erzsébet Anglia királynője és Károly osztrák főherceg között : 1559–1561 (1876); A tervezett négyes szövetség Ausztria-, Orosz-, Francia- és Spanyolország közt: 1787–1790 (1880); Békekongresszusok és békeszerződések a XIX. és XX. században (1918).
Wertheimer Ede a magyar történettudomány azon kevés alakja közé tartozott, akik ha nem is világpolgárok, de „Monarchia-polgárok” voltak. (Szekfű Gyula próbált valami hasonlót a pályája elején, meg is kapta érte a magáét a Rákóczi-vitában – hogy aztán a Három nemzedékben még felállítson egy Monarchia-keretű elvont szintézist – de aztán visszatért a magyar ugarra ő is.) Wertheimer számára nem volt önmagában értelmezhető magyar(országi) történelem, csak a szélesebb európai/közép-európai kontextusban létező história. Ez kiválóan tükröződik témaválasztásában is, de abban, is, hogy életműve egy jelentékeny része németül íródott, s osztrák/német publikációkban jelent meg. Két nagyszabású munkáját is kiadták németül: Graf Julius Andrássy: sein Leben und seine Zeit : nach ungedruckten Quellen (Stuttgart : Deutsche Verl.-Anst., 1910–1913 – a magyarral egyidőben) és Geschichte Oesterreichs und Ungarns im ersten Jahrzehnt des XIX. Jahrhunderts (Leipzig : Duncker-Humblot, 1884–1890 – a második kötet a magyar kiadás előtt!)
Vannak ennek persze negatívumai is, például a szerző nyelvezete, amin erősen érződik a germán hatás, mintha magyarul csak második (tanult?) nyelvként írna.
Mindezt Mályusz Elemér – az ő sajátos stílusában – ekként foglalta össze a Századokban megjelent 1930-as nekrológjában: „Munkálkodása irányának megrögződésénél, életének elhatározó fordulatainál oly vonzóerők érvényesültek, amelyek mélyebbek voltak, mint a magyar faj szeretete. A német nagyvárosi kultúra sokkal inkább vonzotta őt, mint a budapesti és a magyar. Ezt nem szemrehányásképen, nem vád gyanánt mondjuk. A régi gazdag Magyarország sokat, sőt mindent megadott neki, katedrát és gondtalan tudós életet, címet és rangot, ő mindég hálás volt a jótéteményekért s azokra méltónak is bizonyult. Azonban, bizonyára öntudatlanul, egy fokkal kívülebb állott a magyar világon, mint azok a történetíró kortársai, akiknek érdeklődését, bár ők is idegenben éltek, mindenkor kizárólag a hazai föld problémái foglalták le. Tudós munkái tehát nem befolyásolták, nem is módosították érdeklődésének irányát, hanem, ellenkezőleg, vele született és rég megállapodott érzelmeinek kifejezői azok.”
(Érdekes e sorokat olvasni manapság, mikor mást sem hallunk, mint hogy „tágabb közegbe helyezzük” történelmünket/tudatunkat/szemléletünket/stb. – párhuzamosan a magyar szellemi élet gyorsütemű provincializálódásával, beleértve a szónak az etimolóligailag „majdnem gyarmat” eredeti jelentését is…)
Wertheimer munkái eredeti megjelenésük óta kiadatlanok magyarul, a német verziók viszont elolvashatók úgy a net-en, mint facsimile utánnyomásban papíron. A magyar Andrássy pedig ingyenesen hozzáférhető a net-en.