Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük… Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Takáts Sándor (1860 – 1932)
Takáts Sándor 1860-ban született Komáromban. Középiskola után Budapest, Bölcsészkar – s még egyetemi évei elején belép a bencés rendbe (náluk végezte egyébként a gimnázium első négy osztályát is). 1886-ban pappá szentelik. Előbb a rend nyitrai, majd 1889-től budapesti gimnáziumában tanít. 1898–1903 között a kormány megbízásából a bécsi udvari kamarai levéltárban dolgozik. Hazatérése után egészen haláláig a képviselőház levéltárosa. 1932 decemberében hunyt el Budapesten. Az MTA levelező tagja 1906-tól, majd rendes tagja 1925-től.
Ha végignézünk életművén, meglepő változatosságot találunk: kezdetben szinte „csapong” a rövidebb írásaiban: Péczeli József meséitől kezdve a dohány történetén és az Árpád-koron át a külkereskedelemig, nyelvtörténetig és könyvkiadásig találunk cikkeket, tanulmányokat.
Aztán Bécsből hazatérve sorra jönnek a nagyobb szakmunkák, ezek már főként a török-korral foglalkoznak: A magyar gyalogság megalakulása (1908), Szalai Barkóczy Krisztina: 1671–1724 (1910), A török-magyar bajviadalok (1913), A budai basák magyar nyelvű levelezése 1. kötete: 1553-1589, melyet Eckhart Ferenccel és Szekfű Gyulával szerkesztett (unicus maradt, folytatása nem készült el.)
Aztán hamarosan rátalál a saját hangjára: a Régi magyar asszonyok 1914-ben az Élet kiadónál jelenik meg, ami közel sem tudományos műhely volt, hanem tipikusan a nagyközönségnek szóló munkákat publikált. Ebben a kötetben rövidebb portrék/tanulmányok sorakoznak már – s később is ez lesz a munkamódszere: bizonyos szűkebb-tágabb témakörből merített, vegyes tematikájú tanulmányok sora. Akad köztük politikatörténet, művelődéstörténet, hadtörténet, portré, stb. Már a címeik is jelzik a „sokszínű” tartalmat:
– Rajzok a török világból (3 kötet, 1915–17)
– Történelmi miniatűrök
– Magyar küzdelmek
– A régi Magyarország jókedve
– Régi magyar kapitányok és generálisok
– Régi idők, régi emberek
– Magyar nagyasszonyok
– A magyar múlt tarlójáról
– Szegény magyarok
– A török hódoltság korából
– Hangok a múltból
– Kémvilág Magyarországon
A kissé hosszúra nyúlt felsorolásból látható, hogy élete utolsó másfél évtizedében „ontotta magából” a tanulmányokat, amelyek különös módon amolyan korabeli bestsellerekké váltak.
Nézzük ezt kicsit könyvészeti oldalról: természetesen a XX. század első felében is „szóródtak” a könyvkiadók: volt, amelyik a tudományos világnak, volt, amelyik az igényes nagyközönségnek, s volt, amelyik a szórakozni vágyó „plebs”-nek gyártott olvasnivalót. A vájtfülűek már ránézésre, a kiadó alapján tudták, mire számítsanak. A Tudományos Akadémia gondozásában megjelenő munka „komoly” volt: Takáts Rajzok a török világból 3 kötete a jellegzetes zöld egészvászonkötéses MTA sorozatban látott napvilágot. Aztán változik a kép: a következő köteteit már a Genius, az Athenaeum, a Franklin, a Stádium jegyzi. Ezek mind az igényes, jobb könyvkiadók közé tartoztak – de nem a magas tudomány sáncai közt tevékenykedtek. Úgyhogy Takáts ezzel a kiadáspolitikával kissé „kiírta magát” a szakma elefántcsonttornyából. Annak ellenére, hogy senki nem vitatta, miszerint ő a török-kor – széles értelemben vett – történetének egyik legjobb ismerője.
Korabeli népszerűségére jellemző, hogy a Genius kiadó luxuskivitelű, rendkívül ízléses félbőrkötésben is kihozta munkáit – a kommersz változatok mellett –, melyek egy-egy szebb példánya a mai könyvgyűjtők ritka vadászzsákmányának számítanak. A kommersz, papír- vagy vászonkötéses változatok viszont hatalmas – minden bizonnyal többezres – példányszámban jöttek ki, s ma is könnyedén összegyűjthetőek szinte fillérekért az antikváriumokban.
Hasonlóan atipikus sors várt Takáts műveire a komcsiban is. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg válogatott tanulmányait – több alkalommal is. Ezzel mintegy leminősítette „ifjúsági íróvá” – ami némiképp találkozott a felkent szakma véleményével is. A Századok 1964-es évfolyamában (b.k.) – talán Benda Kálmán? – így ír: „A MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ második kiadásban, szép köntösben, gazdagon illusztrálva bocsátotta közre a Takáts Sándor tanulmányaiból Réz Pál által válogatott kötetet Bajvívó magyarok címen (Bpest. 1963. Első kiadása: 1956). Takáts Sándor egyike volt a törökkori magyar élet legjobb ismerőinek, tanulmányaiban megelevenedik a XVI–XVII. századi végvári élet, a jobbágyság küzdelmes hétköznapja, a hódoltságkori magyar társadalom egésze. Utolérhetetlen művésze volt az előadásnak, ízes magyarsággal írt közleményei ma is elevenen ható, szuggesztív olvasmányok. Csak örülhetünk, ha munkái újabb kiadásban jutnak az ifjúsághoz.”
Takáts Sándor példáján látjuk, hogy a két dudás – a tudományos rang és az olvasóközönség soraiban élvezett népszerűség – már egy évszázada sem mindig fértek meg a Kárpát-medencei kis csárdában.