Hogy nézett a ki a Tanácsköztársaság a mindennapokban? Az egyik hazai levéltárban értékes irategyüttest találhatunk, amelynek dokumentumait a vallás- és közoktatásügyi miniszter utasítására készítették el az egyes iskolákban. Afféle beszámolók ezek arról, hogy mi történet az adott oktatási intézményben az egyre inkább szélsőbalra tolódó Károlyi-rezsim és elsősorban a kommün, vagyis a Tanácsköztársaság alatt. A dokumentumokból az első kommunista diktatúra hétköznapi nyomorúságának képe rajzolódik ki.
Az alábbiakban a „Fővárosi Községi VIII. kerületi Főreáliskola 1919. szeptember 10-én kelt, a minisztériumban az M563/1919 számon iktatott beszámolójából idézünk részeket.
Pór Bertalan plakátja 1919-ből
A tantárgyakat egy hónapig nem volt szabad tanulni, e helyett az ifjúság „átképzése” volt a feladat: a kommunizmus tanait kellett hirdetni. Az eredmény természetesen csekély volt, mivel a gyermekek tudták, hogy a dolog „nem megy kalkulusra” – de mint a „vezető elvtárs” haraggal konstatálta két ember kivételével – az egyik a bizalmi volt – a tanárok sem teljesítették a parancsot, és amennyire csak lehetett, kerülték az új tanok hirdetését. A legtöbb megelégedett azzal, hogy egy órában elmondta, mit tanítanak a kommunisták („legyen mit kérdezni, ha jönnek a munkástanács emberei”) és foglalkozott a maga tárgyával, hogy aki éppen tanulni akar, ne töltse az időt hiába.
Magától érthető, hogy a tanárok leelvtársozásának divata az isk. fegyelemre nem volt éppen kedvező hatással. A gyermekek egy része játszott, nevetgélt, olvasott az órák alatt a helyett, hogy figyelt volna, igen sokan mulasztottak, és a régi rend eltűnt az intézetből. Egyet azonban lehetetlen meg nem említeni: azt a tiszteletet és ragaszkodást, melyet a növendékek az ő régi tanáraik iránt tanúsítottak. Az ifjúság túlnyomó része nagy igazságtalanságnak tartotta, hogy volt igazgatójától s részben tanáraitól megfosztották, és a számkivetés napjai alatt fokozott szeretet tanúsított irántuk. Maga a diáktanács feliratban kérte, hogy volt igazgatóját helyezzék vissza, s lépéseket tett egyik-másik tanára érdekében. Érdekes az is, hogy a fiúk, ha nyilvánosan éltek is a kötelező „tanító elvtárs” megszólítással, négyszemközt rendesen a régi címeket használták.
Maga a diáktanács, mely egyéb iskolákban sok botrányt okozott, elég csendesen munkálkodott. A Horánszky-utcai deákok a februári nagy tanuló-gyűléseken is kiváltak komolyabb magatartásukkal, és saját szavaik szerint azért jelentek meg, hogy a többieket az érteklenkedéstől visszatartsák. Ehhez képest direktóriumuk sem kísérelte meg, hogy a tanárok teendőibe avatkozzon: szinte kizárólag a diáksegélyezés munkájával, különféle (nagyrészt nem nekik való) kérdések megvitatásával és ünneprendezéssel foglalkoztak.
Eme magatartástartásukban csak megerősítette őket ama körülmény, hogy az új rendnek csakhamar hátrányait kellett érezniük. Sokan voltak közülük, kiknek szüleit a diktatúra megfosztotta vagyonától; még többen, kiket éppen iskolai tényezők kényszerítettek a vöröshadseregbe. Nem csoda, hogy lelkesedésük az „új” iránt mindinkább megcsappant, és napról napra többen óhajtották a régi világnak visszatértét.
A szakszervezet nevű spion-rendszer hatását a testületben a terror szóval lehet kifejezni. A tagok egy-kettő kivételével hosszú vonakodás után beléptek a szakszervezetbe, mivel nap nap után hallották a fenyegetéseket arra az esetre, ha nem lépnek be, és részben magukon tapasztalták mindazokat hátrányokat, melyek a be nem lépéssel együtt jártak. A testület régi tagjai között nem volt több egyetlen buzgó szakszervezeti apostolnál, és ez a fiatal, ide-oda ingadozó ember sem maradt hű végképp zászlójához. A többiek fájdalommal nézték a rombolást, melyet az iskolában főképp idegen kezek végeztek.
[…]
Történelemből csak a forradalom eszményképeiről szóló részekre szántak időt – ezt is csak úgy, hogy történelmet csak „megbízható” erők taníthattak; a tantárgyak közé beiktatták a szociológiát, mely hogy a valóságban mi volt, tanulóink vallomásaiból ki nem vehettük. […] Az iskolai év végén „osztályoztak” osztályzatok beírása nélkül.
[…]
A fürösztések ellen sok volt a panasz, mivel több csoportot piszkos vízben fürdettek meg; a nyaraltatandókat nagy apparátussal összeírták, kiválogatták; de nincs róla tudomásunk, hogy a kiválasztottak közül bárki is nyaraltattak volna. A nemi felvilágosításokban nem volt részünk, mivel a tanár kar néhány „átképző” mozielőadás után kimondotta – még februárban és március elején a rendezőkkel is tudatta, hogy a nagyrészt gyenge, nívótlan előadásokra semmi szükség, mire az „áképzésnek” ez a része abbamaradt.
[A dokumentumokért köszönet Vajda Tamásnak!]