Blogunk ezúttal egy kis képnézegetős sétát ajánl a magyar ipartörténet köréből. Vessünk pár pillantást a hazánk iparát meghatározó néhány cég részvényére. Merthogy „valamirevaló” cégeink a kiegyezéstől fogva részvénytársasági formában működtek, hála az 1875-ben elfogadott Kereskedelmi törvénynek (1875. évi XXXVII. tc.) – a Kft.-forma csak az 1930. évi . tc-kel került be a Corpus Jurisba. (Persze volt pár nagyobb családi cég, de a domináns az ipar vezető köreiben azért az Rt. maradt.) S történt mindez a részvénygyűjtők és a régi dokumentumok szerelmeseinek legnagyobb örömére…
Úgyhogy hagyjuk is magára Kliót, s lássuk a képeket!
GOLDBERGER SÁMUEL F. ÉS FIAI
A még az 1780-as években alapított kékfestőüzemből kinövő gyár tulajdonosai 1905-ben az addig közkereseti társaságként működő céget Goldberger Sám. és F. Rt. néven részvénytársasággá alakították. A „Sám.” és az „F.” rövidítés az elődökre, Goldberger Sámuelre (1784–1848) és Ferencre (1755–1834) utal.
A cég 1926. május 8-án kibocsátott 5 x 50 Pengő névértékű részvénye
A Goldberger cég fejléces számlája, rajta a gyár látképe
GANZ ÉS TÁRSA – DANUBIUS
Ganz Ábrahám (1814–1867) 1845-ben alapította meg cégét. Folyamos fejlődés után a Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. 1911-ben alakult meg a Ganz Villamossági Rt. valamint a Danubius Hajó és Gépgyár Rt. egyesüléséből.
Ganz és Társa – Danubius 1927. július 1-én kibocsátott 5 x 50 Pengő névértékű részvénye
LÁBATLANI CEMENT- ÉS MÉSZMŰ
Az általunk már Lábatlani cement- és mészmű néven ismert vállalat az 1868-as alapítását követően a magyar ipar egyik meghatározó cége volt majd másfél évszázadon át – mígnem egy remekbe sikeredett privatizációt követően 2013-ban svájci tulajdonosa megszüntette és épületeit elbontották.
A cég eredeti nevére – Lábatlani portland-cement, vízhatlan- és kövér-mészgyár és gőztéglavető részvény-társulat – kiállított alapító, 1870-es, 200 osztrák értékű Forintról szóló részvény az egyik legszebb magyar értékpapír a kiegyezés korából.
…és külön a gyár látképe
ZAGYVAPÁLFALVI ÜVEGGYÁR
Zagyvapálfalván – 1961 óta már Salgótarján része – 1872-ben alapítottak üveggyárat, amely a termékeivel nemzetközi sikereket is aratott, ám a századforduló körül a magyar üvegipar egésze válságba került, s az első világháborúval a helyzet csak súlyosbodott. A Horthy-korszakban több tulajdonos-váltáson és átszervezésen esett át, majd ’45 után természetesen államosítják. A rendszerváltást követően a termelés lehanyatlott, s a gyár végül megszűnt.
A Zagyvapálfalvi Üveggyár 10 Pengős részvénye 1926-ból
HOFHERR–SCHRANTZ–CLAYTON–SHUTTLEWORTH
Hofherr Mátyás (1829–1909) és Schrantz János (1830-1902) Bécsben kezdtek együtt dolgozni, majd a császárváros után 1900-ban megalapították magyar filiáléjukat is – az akkor még önálló – Kispesten. 1912-ben a cég felvásárolta a Clayton-Shuttleworth Gépgyár telephelyeit, márkanevét, raktárait, így jött létre a bonyolult nevű Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt., amelynek mezőgazdasági gépei kimagasló minőséget képviseltek. A II. világháborút követően persze államosították, s ebből lett a Vörös Csillag Traktorgyár.
A cég 5000 Koronás részvénye 1923-ból és puritánabb utóda
…és egy fejléces számlájuk a gyár látképével
SZEGEDI KIVITELI-GŐZMALOM
Az 1858-ban épült Szegedi kiviteli gőzmalmot 1870-ben vásárolta meg a Back család – a cég neve 1882-től Back Bernát és Fiai szegedi gőzmalma és vízvezetéke. A dinasztiaalpító unokája, Back Bernát (1871–1953) a magyar malomipar egyik meghatározó alakja volt a két világháború között, felsőházi tagságig vitte. Cégét a legnagyobb vidéki malommá fejlesztette, számos fióktelepe és egyéb vállalkozása volt, jópár fontos gazdasági tisztséget töltött be, s komoly mecénási szerepet játszott Szeged életében.
Szegedi Kiviteli-gőzmalom és Vízvezeték (200 Ft. – 1868. júli 1.)
…és a malom későbbi látképe egy fejléces számlájukon
RIMAMURÁNY
Borovszky ezt írja róla Gömör-Kishont vármegye monográfiájában: „A klenóczi völgyben hajdan véges-végig vashámorok voltak. A vasérczet tengelyen szállították ide a 30–35 km. távolságban fekvő Vashegyről, ellenben a szenet a közeli erdőkben égették. Ezek a bányák eleinte egyesek birtokában voltak, kik később »Rimavölgyi Vasműegylet« czímen társasággá alakultak.” Az 1868-ban alapított Salgótarjáni Vasfinomító Társaság 1881-ben fuzionált a Rimamurányi Vasmű Társasággal. Az így létrejövő Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Magyarország egyik legjelentősebb vállalata volt egészen a rendszerváltásig.
A vasmű-egyesület alakuló részvénye, amely a bányarészjegyek (kux-schein) tradícióját követve nem névértéket, hanem tulajdoni hányadot tüntet fel
1250 Pengő névértékű részvény 1941-ből (amikor „havi 200 pengő fix-szel, az ember [még mindig] könnyen viccelt…)
A cég egy ezerdolláros amerikai kötvénye
BRENNBERGBÁNYA
A XVII. század közepe óta folyt itt bányászat, főként német nemzetiségű (hiénc/heanz) családok dolgoztak, akik a völgyben telepedtek meg, s aknázták ki a Sopron város tulajdonában álló szénvagyont. A 19. században az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányája volt, a kitermelt szenet saját iparvasút szállította az ágfalvai állomásra. A bányát 1951-ben egyik napról a másikra szüntették meg (vélhetőleg szerepet játszott ebben Rákosiék paranoiája, mivel a bánya jószerint a vasfüggöny alatt, szinte az osztrák határnál fekszik.)
A Brennbergi Kőszénbánya 1000 Forintos részvénye 1889-ből
HOLLÓHÁZA
A gróf Károlyi-család birtokán, Hollóházán 1777-ben megépítették az első üveghutát, majd 1831-ben átálltak a kőedények gyártására. A gyár fénykora Istványi Ferenc nevéhez fűződik, aki több mint négy évtizeden át, 1860–1902 között irányította az üzemet. A világháború után a gyár válságba került, folyamatos tulajdonosváltások is nehezítették a helyzetet – mintegy előrevetítve az évtizedekkel későbbi rendszerváltást követő megpróbáltatásokat. Viszont Hollóházáról elmondható, hogy még mindig él és termel – ellentétben oly sok patinás, hajdani iparvállalattal.
Hollóházai Kerámiai Gyár 25 x 500 Koronás részvénye 1924-ből