Bár kommunistának lenni végső soron mindenütt ugyanazt jelenti – küzdeni az elnyomásért, szegénységet okozni, terrorizálni a társadalmat, és az Isten képére teremtett Ember elleni kampányt csinálni – de az a furcsa különbség van Latin-Amerika és Közép-Európa között, hogy antikommunistának lenni viszont mást jelent a két térségben. Míg kommunistának lenni Latin-Amerikában azt is jelentette, hogy az USA-val szembeni „függetlenség” mítoszát magukra tudták hangszerelni, az antikommunizmus az amerikai érdekek kiszolgálása nélkül nem igazán létezett ebben a hatalmas térségben a múlt században. Míg a kommunisták valójában a távoli szovjet érdekeknek lazán megfelelve tevékenykedtek egy embertelen disztópia megvalósításán, addig az élesen antikommunista politikai szereplők akár kénytelenül, akár önként egy másik nagyhatalom, az USA szekerét tolták, sokszor saját népük rovására.
Ezúttal egy idehaza alig ismert dél-amerikai országról lesz szó: Ecuadorról.
„Adjatok egy erkélyt, amiről a néphez szólhatok, és megnyerem a választást!” Velasco Ibarra szobra Quito-ban, Ecuador fővárosában
Philip Agee: „A Cégen belül. CIA napló” (Inside the Company/CIA diary) című könyvéből fogunk néhány részt idézni, hogy illusztrálni lehessen: hogyan is működik a külső, nagyhatalmi befolyásolás a szuverenitását megőrizni kívánó kis országok esetében. A könyv írója eredetileg CIA tiszt volt (case officer). Sokáig teljesített Latin-Amerikában szolgálatot, mígnem megcsömörlött, viselkedésképtelenné vált és visszavonult, hogy utána megírja és 1975-ben kiadja ezt a könyvet, amelyből idézni fogunk. A könyv először Angliában, majd Amerikában jelent meg és hamar bestsellerré vált. A szerzőt megvádolták, hogy a kubai titkosszolgálat beszervezte – nos, még ha így is volt, a könyvben leírtakat nem cáfolta senki. A könyv hitelességét az sem csökkenti, hogy nem valódi napló, hanem retrospektíven, saját feljegyzésekből, dokumentumokból és újságokból összeállított anyagról van szó. Ettől függetlenül az, hogy a könyvében 250 tisztet és ügynököt buktatott le, nem más, mint árulás, ahogyan az idősebb Bush is árulónak nevezte Agee-t. A könyv megjelenése után Agee arról is beszélt, hogy az Exxon Mobile és más nagyvállalatok Latin-Amerika szerte a CIA segítségét kérik személyzeti ügyekben. Agee-t a CIA-ról szóló információk terjesztésében a Mitrohin-archívum (vagyis eredeti KGB-s dokumentumok) szerint nemhogy a kubaiak, de maguk a szovjetek is segítették. Miután a saját hazából és több más országból is mennie kellett, végül, hosszú odüsszeia után hazaengedték. De nem Amerikában, hanem Kubában fejezte be kalandos életét.
Ha a könyv egyik „főhősének” (CIA-s szempontból persze negatív hősének), José Maria Velasco Ibarra-nak a nevét beütjük a keresőbe, a következő jelzős szerkezeteket olvashatjuk róla: el presidente idealista (az idealista elnök), el gran ausente (a nagy hiányzó), el ultimo caudillo de la oligarquia (az oligarchia legfelső főnöke), el caudillo populista (populista vezér). Középosztálybeli, konzervatív-liberális politikusként indult, s ellentmondásos politikai karrierje tulajdonképpen egy álomkép (ábrándkép?) körül forgott: Ecuador, mint magabíró politikai közösség, a szegénységből kiemelkedő tömegekkel, az elmaradottságot maga mögött hagyó államként. Vagyis: egy szuverén Ecuador, amely ugyan alapvetően szemben áll a kommunizmussal, és baráti viszonyban van az Egyesült Államokkal, de a saját érdekeinek megfelelően igyekszik cselekedni. Ötször volt Ecuador elnöke, de ebből csak az 1952 és 1956 közötti terminust tudta végigszolgálni. Többször is megpuccsolták, s ő is csinált sikeres és sikertelen puccsokat mások ellen. Nem egyszer kényszerült száműzetésbe. Elképesztő szónok volt, hallgatóságát magával ragadta. Eredetileg a Konzervatív Párt tagja volt, de élete során számos koalíciót vezetett: „Nagyon nehéz ideológiailag meghatározni Velasco Ibarrat. Általában katolikus liberális volt, reformvággyal és szenvedéllyel az építés iránt, de a gyakori rögtönözés is jellemezte” – írja róla egy inkább baloldalinak tekinthető ecuadori történész.
Velasco elnökségei idején számos iskolát, középiskolát építettett; egyetemeket is alapított; jelentősen bővítette az úthálózatot; új hídak készültek el; fejlesztette az öntözőcsatornák rendszerét. Általában erősítette a hadsereget, és támaszkodott a katolikus egyházra is, a politikai katolicizmussal együtt dolgozva, amikor lehetett. Agrárreformot is tervezett, de ezt már nem tudta végrehajtani. A „velasquismo” azonban végig szervezetlen politikai mozgalom maradt, nem tudta az egyszemélyi varázsra épülő politikai szövetséget intézményesíteni.
1959-ben gyökeres változás állt be Latin-Amerikában: győzött a kubai forradalom. Érdekes módon a kubai forradalmárok kezdetben bírták az amerikaiak támogatását. A CIA és a Külügy támogatása mellett a liberális közvélemény szimpátiáját is. Ahogyan Castro fogalmazott: „Számunkra fontosabb volt egy külföldi – lehetőleg amerikai – újságíró jelenléte, mint egy katonai győzelem.”. A Castro-előtti Kuba nem volt annyira rossz hely, mint ahogy később ábrázolták, de a kubaiak önérzetét mélyen sértette, hogy az amerikai olasz és zsidó maffia kuplerájnak, kaszinónak, pénzmosodának és pihenőhelynek használt az országot. A Battista-rezsimet elsöprő felkeléstől az amerikaiak azt várták, hogy kicsit átfazonírozva minden menjen tovább a maga útján. De az amerikaik még Castro hatalomra kerülése előtt rájöttek, hogy Castro nem az ő emberük. Így törvényszerű volt, hogy az amúgy is inkább balos és leginkább öntörvényű Castro-féle csapat a szovjeteknél kössön ki. A dél-amerikai közvélemény jelentős része azonban nem látta (nem akarta látni) a menekültáradatot, a koncentrációs táborokat, a politikai gyilkosságokat – ők azt látták, hogy a „gringók”, vagyis az amerikaiak ellenében valaki dacolni mer, s ez sokaknak imponált. Ráadásul a kisebb-nagyobb latin államok megérezték a lehetőséget, hogy most már máshoz is fordulhatnak, nem csak az USA létezik a horizonton.
Ebben a keretben kell tehát elhelyeznünk Agee tevékenységét, amely Ecuadorban 1960-tól Velasco Ibarra elnök megrendszabályozására irányult. Velasco elnök ugyanis nem akart látványosan szakítani Kubával, és megpróbált volna a szovjet blokkal (Csehszlovákiával, Lengyelországgal) való kapcsolatból is valamiféle előnyöket húzni. Azzal érvelt, hogy az Amerikai Államok Szervezetének nem feladata az egyes tagállamok belügyeivel foglalkozni. Az amerikaiak azonban nyilvánvalóvá tették: az ecuadori gazdaság finanszírozásához szükséges hiteleket csak akkor folyósítják, hogy Velasco Ibarra szakít a „béketáborral” és nyilvánosan elítéli Kubát. De nem csak pénzügyi zsarolást folytattak.
Ennél a pontnál adjuk át a szót Agee-nek!
„Az ecuadori CIA keret ebben a költségvetési évben több, mint ötszázezer dollár. (112) A legfőbb kirendeltségi propagandaügynök Gustavo Salgado, egy volt kommunista, akik sokak szerint az ország kiemelkedő liberális politikai újságírója. Cikkei hetente többször is feltűnnek az El Commercioban, a legfontosabb quito-i napilapban, és több vidéki újságban. Salgado álnéven is ír, más kiadványokba. Az ecuadori és nemzetközi témák megfelelő hangszerelését a kirendeltségen John Bacon dolgozza ki, majd továbbadja az ügynöknek végső megfogalmazásra. A propagandaaügyekre vonatkozó központi irányítás is egy terjedelmes kötetet tesz ki; eszerint Salgado kommentálhat más országokban lejátszódó eseményeket is, ezeket a cikkeket másutt újraközlik. Salgado nagyon hasznos azért is, mert közzétesz olyan információkat, amelyek kommunista és hasonló szervezetekbe beépített ügynököktől származnak, és kommunista hátteret sugall a felforgató tevékenységek mögé. Az ügynököt teljesítménye alapján fizetik. (120)”
„Kellemes meglepetések érték a kirendeltséget ezen a héten. Tegnap az egyetemi sportegyesület hivatásos futballcsapata új vezetőséget választott, és Noland [CIA-tiszt] lett az igazgató. A klub elnöke Manuel Naranjo, szocialista párti vezető lett, akivel Noland a sportegyesületben találkozott, és onnan szervezte be. Quito [a főváros] első futballcsapata tisztségviselőjének lenni határozottan tekintélyes dolog Noland, egy USA-nagykövetségi tisztviselő számára. Részben annak a képességének köszönheti, hogy jól mozog a megfelelő körökben, részben viszont kétségtelenül annak, hogy egyenruhákat és felszerelést hozatott a csapatnak a diplomáciai csatornákon keresztül és nagyvonalúan hozzájárult a klubhoz, a saját reprezentációs keretéből.” (157.)
„Az USOM [az Egyesült Államok műveleti feladatainak végrehajtása] megtette a magáét a Disznó-öbölbeli megaláztatás ellensúlyozására. Egy félmillió dolláros csekket nyújtottak át a munkaügyi és népjóléti miniszterünknek, Baquero de la Callénak, a ’campesino’ telepítésére és integrálására. Jelen volt a jól szervezett ünnepségen Jorge Acosta, az Országos Telepítései Intézet vezetője. Acostának furcsa kapcsolata van a kirendeltséggel. Legtöbbünk elég jól ismeri őt, és közelebb van hozzánk, mint egy átlagos ’kapcsolat’. Mivel nem fizetünk neki, nem igazi, ellenőrzött ügynökünk, bár mindent elmond, amit tud. (161.)”
„Guayaquilben a [CIA-]bázis kérésére a rendőrség nemrégiben letartóztatott három kínai kommunistát, akik néhány napra érkeztek az országba. […] A rendőrség – szintén a bázis kívánságára – azon dolgozik, hogy szenzációvá növessze az esetet. A hivatalos jelentés propagandával és felforgatással vádolja őket, azt állítva, hogy a szállodai szobában egy erős rádió adó-vevő működött, amelyen Kubával és más kommunista országokkal léptek kapcsolatba esténként, tíz óra után. Ostoba, nevetséges vádak, de olyan félelemmel teli és feszült a hangulat mostanában, hogy a legtöbb ember elhiszi majd.” (165.)
„Ma az elnök ismét beszédet mondott, és kísérletet sem tett arra, hogy eltitkolja, micsoda károkat okoz a kampányunk. Meg nem nevezett személyeket azzal vádolt, hogy az országot fel akarják osztani kommunistákra és antikommunistákra, és megismételte, hogy amíg ő az elnök, Ecuador nem lesz kommunista ország. Kampányunk Salgado, Davila, Perez, Arizaga, Gortaire és más ügynökök felhasználásával folytatódik. […] Ambatóban Gortaire-nek sikerült tető alá hoznia egy antikommunista frontot, amelyben liberálisok és konzervatívok, valamint a fasiszta ARNE és mások is részt vesznek. Ez az első eset, hogy a liberális párt jelentős mértékben beszáll antikommunista frontba, és tisztán mutatja Gortaire presztízsét és szervezőkészségét. (168.)”
„Velasco nagyon fontos beszédet tartott ma este. Egy politikai gyűlésen megkísérelte megfogalmazni a politikai irányvonal tisztázását, amit a Védelmi Front és a jobboldali politikai pártok követeltek. Bejelentett egy liberális doktrínát, ami számára inkább együttműködést, semmint konfliktust jelent az osztályok között. Elítélte a kommunizmust, dicsőítette a képviseleti demokráciát, és úgy ábrázolta saját vonalát, mint a szélsőbal és szélsőjobb közti középutat. Azt is mondta, hogy a kommunizmust nem rendőrségi nyomással kell támadni, hanem a nyomor, az éhség, a betegség, a tudatlanság felszámolásával. A mi kampányunk hatására utalt azzal, hogy vádolta az antikommunistákat, mert el akarják venni tőle támogatóit, és megosztják a négyszázezer ecuadorit, akik az antikommunizmus jegyében szavaztak rá. Ez a beszéd – közvetlenül a kubai nagykövet kiutasítása után – kissé gyengíti majd kampányt. A mi célunk a teljes szakítás Kubával, nem érjük be egy kiutasítással. A gazdaság valószínűleg nekünk dolgozik. A sucre árfolyama most huszonhárom, hat hónapja tizennyolc volt; vita tombol az inflációval kapcsolatban, különösen a gyógyszerek árát tekintve, amely Latin-Amerikában itt a legmagasabb. (170.)”
„Amióta (körülbelül hat hónapja) megérkeztem, a kirendeltség fő programja a propaganda- és politikai akciókampány Araujo, Kuba és általában a kommunizmus ellen. Ennek nagy része az ECACTOR program. Körülbelül évi ötvenezer dollárba kerül, és ilyen helyen, mint Quito, heti ezer dollárért sok mindent meg lehet vásárolni. Érzésem szerint nem irányítjuk ugyan az országot, de határozottan segítünk abban, hogy olyan irányba mozduljanak a dolgok, ahogy mi akarjuk. (172)”
„Ma Velasco végül megtette a várt lépést a konzervatív párt támogatásának visszaszerzéséért. Noland győzködte Davilát [az amerikaiak régi kapcsolata, konzervatív politikus], hogy tegyen meg mindent azért, hogy a konzervatívok a Kubával való kapcsolat megszakítását szabják Velasco támogatásának feltételéül. Így a konzervatívok elutasították a munkaügyi miniszteri tárcát, amit Velasco ma felajánlott nekik. […] Én nem láttam írásban semmi olyasmit, hogy a Cég vagy a külügyminisztérium Velasco maradását, vagy bukását akarja-e – csak annyit tudok, hogy a mi politikánk célja a Kubával való szakítás kierőszakolása.” (189.)
Végül Velasco Ibarra megszakította diplomáciai kapcsolatot Kubával, de ez sem mentette meg. 1961. november 7-én a hadsereg egy részének puccsa döntötte meg elnökségét. De ezután még egyszer elnök lett, 1968-1972-ig – amikor szintén egy puccsista tábornok távolította el.
(A szemelvények Philip Agee: A Cégen belül – CIA napló c., az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat gondozásában Budapesten, 1985-ben megjelent kiadásból származnak, az 1960-1961 évekből.)