Idén Erdélyben Márton Áron emlékévet tartanak. 130 éve, 1896-ban, éppen a magyar millenium évében született a nagy püspök. Ezen kívül is van egy „évforduló”: 75 évvel ezelőtt ítélte el ugyanis a kommunista diktatúra bírósága Márton Áront életfogytiglani kényszermunkára.
Márton Áron püspök a csíksomlyói búcsúra hívei védőgyűrűjében, lovon érkezik 1949-ben
A bírósági tárgyalás a Bukaresti Katonai Törvényszéken 1951. július 30-án kezdődött, az ítéleteket 1951. augusztus 6-án hirdették ki a jilava-i börtön egyik szobájában. A pert látszat szerint azért folytatták le, mivel Márton Áron a második világháborút követően a párizsi béketárgyalások idején memorandumban mutatott rá a román külügyminiszternek arra a hazugságára, miszerint az erdélyi magyarság Romániához akar tartozni. A memorandumot, amely több más felelős magyar gondolkodóval együtt készített el eljuttatta a békekonferenciára, s ebben a bécsi döntéshez hasonló, de annál Románia számára kedvezőbb (!) határvonalat javasolt. Ez volt tehát az ürügy, s így azzal vádolták, hogy az akkor már 1949. június 21-e óta őrizetben levő püspököt, hogy Rajk László segítségével egész Erdélyt át akarta játszani Magyarországnak. Márton Áronnak természetesen semmi kapcsolata nem volt Rajk Lászlóval, de a román kommunista hatóságoknak kapóra jött a Rajk ellen a saját elvtársai által lebonyolított monstre per – ezt a fonalat könnyedén lehetett tovább gombolyítani. Rajk családja ráadásul székelyföldi volt, arról nem is beszélve, hogy Rajkot eddigre már rég kivégezték, s így még csak tiltakozni sem tudott.
A valódi ok azonban más volt. Márton Áron a kezdetektől szembehelyezkedett a kommunista hatalomátvétellel, majd Románia szovjetizálásával. Felemelte a szavát az egyébként román görögkatolikus egyháznak a görögkeleti egyházba való beolvasztása ellen. S legvégül, kiállt a katolikus egyházat a román kommunista államhatalomnak alárendelő statútum ellen, amely tulajdonképpen az oktatásról és az oktatási intézményekről is szólt.
Kiállása, példája a református lelkészek körében is ragadósnak bizonyult! Ráadásul nemhogy sovinisztának nem volt nevezhető, de éppen ellenkezőleg: a népek békés egymás mellett éléséről beszélt: „„a hőn óhajtott béke csak akkor lesz szilárd és hozza meg a várva várt nyugalmat, ha megvalósul az önkormányzatukban és függetlenségükben biztosított népek őszinte jogi és gazdasági közössége, az isteni törvény parancsai szerint való együttműködés” – mondta már 1945 tavaszán.
Egy évvel később, 1946. április 7-én a kolozsvári Szent Mihály templomban pedig a következőket mondta: „Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és teljes elmédből és teljes lelkedből, és minden erődből. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Krisztusban szeretett Híveim! A misszió, melyet most ezzel a meghatóan szép körmenettel bezártunk, azért volt, hogy ennek a szentírási parancsnak a tartalmát újból átelmélkedjük. Ez a nemzedék sokat vétkezett az Isten, és sokat vétkezett az ember ellen. Ha szájával és külsőleg tisztelte is Istent, a szívével, elméjével, akaratával idegen istenek előtt hódolt. A felebarátot már nem tudta ilyen könnyűszerrel félretolni az útból. A mindenütt jelenvaló Isten láthatatlan volt, de a felebarát jelen volt, és látható, mint testvér, mint szomszéd, mint vetélytárs. Ezért a parancsnak a másik részét egy erőtlen humanizmussal próbálta elintézni, abban a hiú feltevésben, hogy az ember-farkast jámbor szólamokkal báránnyá lehet szelídíteni. A parancs első és második része azonban elválaszthatatlanul összefügg. Az egyik rész feltétele és egyben következménye a másiknak. Aki az Istent nem ismeri, embertársában sem fogja a testvérét felismerni. Aki Isten törvényeit nem tiszteli, az emberek jogait sem fogja tiszteletben tartani. Aki nem tudja, hogy minden hatalom onnan, felülről adatott, annak a kezében a hatalom könnyen lesz a zsarnokság eszköze.”
Márton Áron mindenképpen tüske volt tehát a köröm alatt. A romániai magyarok számára példa és világítótorony volt, s általában is, az erkölcsi ellenállása nyugtalanított a bukaresti elvtársakat.
Hívei védték, s letartóztatása előtt többszörös védőgyűrűben érkezett Csíksomlyóra, hogy a pünkösdi búcsú szentbeszédét megtartsa. Történetesen fehér lovon érkezett, amelyet Csíkszentmiklóson kapott, hogy kiemelkedve a tömegből, mindenki láthassa. Ezért a búcsú után Csíkpálfalván a templomszentelésre összegyűlt tömeget egy civil ruhás rendőr azzal provokálta, hogy Jézus Krisztusnak egy szamár is jó volt arra, hogy bevonuljon Jeruzsálembe, az erdélyi püspök mégis lóháton ment Csíksomlyóra. A tömegből egy asszony erre úgy válaszolt, hogy Márton Áron számára is szamarat kerestek előbb, de nem találtak, mert mind beállt a kommunista pártba, ezért a püspök kénytelen volt beérni egy lóval.
A letartóztatás pedig filmbe illő módon ment végbe. Egyszer már kicselezte a rá leselkedőket, de másodjára már szemfülesebb volt a Securitáte. Sofőrje helyett valaki mást ültettek a volán mögé, aki Tövis városa előtt motorhibát színlelt. Majd két autó húzódott a leállt autójuk mellé, s felajánlották, hogy elviszik a püspököt. Áron püspök gyanította, hogy kikkel van dolga, de átszállt a felajánlott kocsiba.
Innen vezetett az útja a vizsgálati fogságba, majd a börtönbe. A börtönbe, ahol nem tudták megtörni, és ahonnan kénytelen-kellettlen három év múlva már házi őrizetbe helyezték át.
Márton Áron haláláig a hitbéli szilárdság oszlopa maradt, az erdélyi magyarság támasza és az ateista román kommunista diktatúrával szembenálló jelkép.
(Virt László munkái nyomán)