„A politika története maga a politika” – tartja a Henry Kissingernek tulajdonított mondás. Erre alapozva még a történészek is néha a jelen és a jövő határmezsgyéjére merészkednek. Vajon miről fog szólni a 2024-es év? Mi lesz a „Leitmotif”, a fő vezérlő elv? Goethe a maga szép, de kegyetlen német alapossággával írta csaknem negyed évezreddel ezelőtt: „Ing a nagy szerencse mérleg, nincs megállás, Fel kell szállnod vagy leszállnod; Győznöd kell és úrrá válnod; Vagy szolgálnod, hogyha vesztesz; Üllő légy vagy kalapács.” Mi lesz a sorsunk, nekünk európaiaknak, nekünk, magyaroknak? És mi lesz az eddig megtapasztalt világrenddel?
1944. augusztus 4.-én George F. Kennan, akkor a moszkvai amerikai nagykövet első beosztottjaként az alábbiakat vetette papírra: „A nemzetközi biztonsági szervezet egész gondolata mögött az az egyszerű érvelés áll, hogy csak akkor kerülhetjük el a továbbiakban a háborúkat, és a magunk részéről csak akkor oldhatjuk meg az európai problémát, ha szigorúan fenntartjuk a status quot. Ez az érvelés, amely keveri a tünetet a betegséggel, nem új keletű. Ez állt a Szent Szövetség, a Népszövetség és sok más politikai struktúra mögött is, amelyeket olyan nemzetek hoztak létre, amely pillanatnyilag elégedettek voltak a nemzetközi erőviszonyokkal, és éppen ezért nem kívánták, hogy az megváltozzon. Ezek a szervezetek mindig csak addig szolgálták a célt, amire megalkották őket, amíg a nagyhatalmak érdekei tartalommal és valószerűséggel töltötték be a létezésüket. Abban a pillanatban, ahogy megváltozott a helyzet, ahogy egyik vagy másik nagyhatalom érdekévé a status quo megváltoztatása vált, ezek a szerződéses struktúrák nem álltak a változás útjában.
A nemzetközi politikai élet organikus, nem valamiféle mechanikus dolog. A lényege a változás, és a nemzetközi életnek csak azok a rendezései lehettek hosszú távon sikeresek, amelyek eléggé finomak és eléggé hajlékonyak voltak ahhoz, hogy a különböző országok hatalmának és érdekeinek állandó változásaihoz igazodjanak.
A béke és a biztonság fenntartására irányuló nemzetközi szervezet nem veheti át a reális és jól átgondolt külpolitika helyét. Minél inkább megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni a politikát, miközben elmélyülünk a status quo megőrzésére felállított jogi rendszerben, annál gyorsabban és annál erőszakosabban fog darabokra hullani a rendszer a nemzetközi élet realitásai alatt.” (George F. Kennan: Emlékiratok, I.kötet, Antall József Tudásközpont, 2020, 197-198.o.)
Milyen a mostani „szerződés struktúra”, amely a nemzetközi rendszer magját alkotja? A liberális világrend lényege a második világháború éveiben és azt követően kiadott nyilatkozatokon, és szerződéses struktúrákon alapul, amelyek alkalmazása és változtatása a Szovjetunió bukása óta nagyjából-egészében az Amerikai Egyesült Államok egyik politikai lobbyjának világlátása és akarata szerint megy végbe. Vagyis: egy kb. 70 évvel ezelőtti koncepció szerint kiépített politikai világrendről van szó, amelynek kiteljesedése a hidegháború vége óta ment végbe. Ennek két pillére van: az egyik a „szövetségi gondolkodás”, amely egy központi szuperhatalom köré rendezi a többi kisebb-nagyobb hatalmat. Az angolszász politikai gondolkodásban ennek nagyon régi hagyománya van: már XIV. Lajos Franciaországa ellen is a britek szervezte szövetség küzdött. Ez a szövetségi koncepció mára lényegében a felelősség szétterítését, és Szovjetunió bukása óta egyedül maradt szuperhatalom fügefalevelének szerepét szolgálja. A második pillér pedig szintén régi angolszász elgondolás: először az első világháború után öltött testet a „háború, amely véget vet minden háborúnak”, illetve a „háború, amely biztonságos világot teremt a demokráciáknak” szlogenekben és konkrétan pedig a Népszövetség (vagyis az ENSZ elődszervezete) intézmény-rendszerében. Van egyfelől tehát egy egypólusú világrend, a vezető hatalom körüli kis szövetségesekkel, és van egy világkormányzásra való törekvés szintén a vezető világhatalom részéről. Összefoglalóan ezt nevezhetjük a „történelem vége” politikai paradigmájának.
Ez lenne tehát az „a szabályokon alapuló világrend”, amelyben egy vezető hatalom hozza mindenki számára a szabályokat. Eredetileg az idősebb Bush elnök ezt még „új világrend” néven hirdette meg: „Egy olyan világ, ahol a jog uralma felváltja a dzsungel törvényét. Egy olyan világ, amelyben a nemzetek felismerik, hogy a szabadságért és az igazságosságért közösen viselnek felelősséget. Egy olyan világ, ahol az erősek tiszteletben tartják a gyengék jogait. (1990. szeptember 11.) Kicsit később megismételte ezeket a gondolatokat: „Előttünk áll a lehetőség, hogy magunk és a jövő nemzedékek számára egy új világrendet teremtsünk – egy olyan világot, ahol a jog uralma, nem pedig a dzsungel törvénye határozza meg a nemzetek viselkedését. Ha sikerrel járunk – és sikeresek leszünk -, akkor valódi esélyünk van erre az új világrendre, egy olyan világrendre, amelyben egy hiteles Egyesült Nemzetek Szervezete békefenntartó szerepét arra használhatja, hogy beteljesítse az ENSZ alapítóinak ígéretét és vízióját.” (1991. január 16.)
Csakhogy mi az a „jog”? És kinek az igazsága képezi a nemzetközi jog alapját? És kinek a kényszerítő ereje tartatja be, és kinek a finanszírozó képessége áll emögött a rendszer mögött? Jelen állás szerint ez nem más, mint az Egyesült Államok, amely mostanra szinte ideológiát gyártott vezető szerepe mögé.
Az amerikai politikának ez a világuralmi áramlata alig több, mint száz éves. Az első világháborútól számítható, Woodrow Wilson elnök híres-hírhedt 14 pontjától. Van az USA-ban egy ezzel szembenálló politikai koncepció is. Ez egy időre visszatért az első világháború után (izolacionalizmus, elszigetelődés-pártiság), majd 2016-ban rövid időre Trump elnök próbálta érvényesíteni. Joseph Nye 1992-ben Foreign Affairs című tekintélyes folyóiratban megjelent, „Milyen új világrend?” (What New World Order?”) című nagy értelmező cikkében ezt a kétfajta amerikai hozzáállást így különböztette meg: „A realisták szerint – Richard Nixon és Henry Kissinger nyomdokain – a nemzetközi politika szuverén államok között zajlik, amelyek egymás hatalmát egyensúlyozzák. A világ rendje a nagy államok közötti stabil hatalommegosztás eredménye. A liberálisok Woodrow Wilson és Jimmy Carter szerinti hagyományaiban nemcsak az államok-, hanem a népek közötti kapcsolatokat figyelembe veszik. Szerintük a rend az olyan átfogó értékekből ered, mint a demokrácia és az emberi jogok, valamint a nemzetközi jogból és az olyan intézményekből, mint az ENSZ.” (Az „amerikai álom” kétfajta értelmezéséről a blogon itt írtunk már.)
2022, az ukrajnai háború kitörése óta egyre világosabb: Oroszország nem egyszerűen területeket akar elszakítani Ukrajnától, és nem is csak egy ukrán kliensállam létrehozását célozta meg, hanem az egész most létező „szabályokon alapuló világrend” ellen intézett kihívást. Kína, India és kisebbek közül Dél-Afrika, Irán, Törökország és Szaúd-Arábia mozgása pedig jól jelzi: óvatos, de eltökélt partnerekre talált, akik nem fogják tiszteletben tartani az USA által alkotott szabályokat, és legfőképpen nem fogják többé elfogadni a dollár világpénz jellegét.
A most következő éveknek nem kisebb a tétje, mint hogy az Egyesült Államok vezette „nyugati” szövetségi tömb elfogadja-e, hogy csak az egyik szereplő a sokszereplőssé váló világpolitikában; vagy pedig a többiek csendes és gúnyos vigyorgása közben bezárja magát a világprogramnak szánt „woke” szivárvány-színű rémálmába. Az első esetben az amerikai mélyállam kénytelen-kelletlen visszatér a realitásokhoz mind külpolitikában, mind pedig a belföldi kultúrharcban, míg a második esetben a további fegyveres konfliktusok mellett lassú amerikai kiszorulás várható több színtéren is.
A dolgok lendülete folytán sajnos inkább valószínű a második verzió, s ebben Európának jut majd a legrosszabb sors. Az EU a nemzetközi életben és a gazdasági versenyben egyre súlytalanabb politikai-kulturális témaparkká válik, ahol az uniós politikusok nagyszabású szólamaikat hangoztatják majd, miközben az afrikai és a közel keleti népességrobbanás demográfiai ereje itt fog levezetődni, annak minden pusztításával és véres barbarizmusával együtt.
Magyarország számára az a kihívás, hogy ebből hogyan tud kimaradni.