Nyikolaj Gavrilovics Csernyisevszkij ugyan a „Mit tegyünk?” (Sto gyéláty?) című regényéről híresült el, amely utópiában a kommunákat magasztalja, de munkásságának mégsem ez a tartós öröksége. Ugyanis a baloldali, forradalmi munkásmozgalomban Csernyisevszkij nevéhez szokás kötni a „minél rosszabb, annál jobb” formula első felhasználását. Csernyisevszkij – pedig narodnyik volt, azaz utópisztikus agrár-szocialista – számos szélsőséges gondolkodóra gyakorolt hatást, köztük Leninre is.
Manapság szokás Lenint mentegetni, hogy ő nem is használta ezt a frázist, sőt, elítélőleg emlegette. Lássuk a kérdéses passzust Vlagyimir Iljics Uljanov, vagyis Lenin hatalmas szövegmennyiségéből: „Plehanov kénytelen vezércikkében megállapítani azt a vitathatatlan tényt, hogy a Szovjetek (vagyis az eszerek és a mensevikek) »két hét gondolkodási időt« vettek maguknak és hogyha a hatalom a Szovjetek kezébe megy át, akkor ez »egyértelmű volna Lenin híveinek győzelmével«. »Ha a kadetok nem azt az elvet követik, hogy minél rosszabb, annál jobb« – írja Plehanov – »akkor maguk is kénytelenek lesznek beismerni, hogy nagy hibát követtek el« (amikor kiléptek a kormányból), »mert megkönnyítették Lenin híveinek a munkát.« Hát nem jellemző ez? A közbülső elemek azzal vádolják a kadetokat, hogy megkönnyítik a bolsevikok munkáját, a bolsevikokat pedig azzal, hogy megkönnyítik a kadetok munkáját!! […] Vajon nehéz rájönni arra, hogy a világ semmilyen bolsevikjai sem lettek volna képesek nem három, hanem akár csak egy »népi megmozdulást« is »előidézni«, ha rendkívül mélyen gyökerező gazdasági és politikai okok nem hozták volna mozgásba a proletariátust? (Lenin: Három válság, 1917. július 7., megjelent: a Robotnyica c. lap július 19-i számában)
A legtöbb szerző csak a félkövérrel szedett mondat előtti részt emeli ki, hogy lám-lám, Lenin nem is úgy gondolta, és vitatkozik Plehanovval, az „orosz marxizmus atyjával” (ifjúkorában narodnyik volt…). Lenin tényleg nem úgy gondolta volna? De igen, Lenin nagyon is úgy gondolta, csak nem szerette, ha elviszik előle a showt, ha más mondja ki helyette az écát. Nem véletlenül emeltem ki félkövérrel a Lenin-cikk idevágó mondatát. Magyarra lefordítva: a bolsevikokra a kutya nem volt kíváncsi, csak a súlyos helyzet okozta társadalmi elégedetlenség közepette próbálhatnak meg hatalomra jutni. Vagyis: minél rosszabb a helyzet odahaza, annál jobb a bolsevikoknak!
Lenin nemcsak hazai, hanem nemzetközi vonatkozásban is használta a kifejezést. A Kommunista Internacionálé (vagyis a kommunista pártok világszövetsége) második kongresszusán 1920 júliusában: „ennek a békének a létezésénél jobb agitációt elképzelni sem lehet”, mivel ez a béke Európa legyőzött népeit „gyarmati sorba taszítja, romok között, éhezve, jogok nélkül. Nemzedékekre kárhozatra ítéli őket ez a béke.” Éppen ennek örült Lenin. Hiszen a megalázott népek majd a Szovjetunióhoz fordulnak támogatásért és a versailles-i békerendszer szétveréséért… (Thomas Fiddick: The „Miracle of the Vistula”: Soviet Policy versus Red Army Strategy, in: The Journal of Modern History, Vol. 45, No. 4 (Dec., 1973)
Lenin egyik legbuzgóbb tanítványánál, Kun Bélánál is „betalált” a „minél rosszabb, annál jobb” tétellel. „Sajnálkozni a szenvedő munkásosztályon – a nyárspolgár, a filantróp dolga. A forradalomár az új társadalom vajúdásának sikolyait hallva is a forradalom szívhangjait füleli. Ennek az érvelésnek a végső konzekvenciája a »minél rosszabb, annál jobb« formula, amelyet Kun 1919. januárjának-februárjának tapasztalatai alapján vont le, általánosítva és az egész stratégiai koncepciójának egyik alappillérévé fejlesztve azt. Valójában ez a tétel csak a forradalom előestéjén igaz, a konszolidáció periódusában viszont súlyos baloldali hibák forrásává válik. Ennek értelmében ugyanis minden, a munkások pillanatnyi helyzetét javító reform objektíve káros a munkásosztályra. Fordítva: helyzetének rosszabbodása (például a fasizmus hatalomra jutása) a forradalom számára kedvező irányba hat.” (Borsányi György: Az emigráció első éve. Fejezetek Kun Béla életéből, in: Valóság, 1977/12.sz.)
De nem csak Kun Béla volt, akinek ez az elv tetszett. Nagy Imre például, aki a „fontolva haladás” elvét vallotta a mezőgazdaság terén, ”támadta Varga Jenőt is, aki egy 1921-ben kiadott brosúrájában a »minél rosszabb, annál jobb« elve alapján tagadta a földosztás jelentőségét, mondván, hogy az demokráciához, az osztályellentétek csekély szerepéhez vezet, ami kedvezőtlen a tiszta proletárforradalom számára.” (Rainer M. János: Nagy Imre szovjet emigrációban, in: Történelmi Szemle, 1995, 3.sz.).
Ha körülnézünk a kortárs szélsőségesek között, akkor találhatunk utalást másokra is. „Rosa Luxemburgtól sokszor idézik a „minél rosszabb, annál jobb” mondást, ami nem a helyzet romlása utáni vágyat volt hivatott kifejezni, hanem a tömegek helyzetfelismerésének feltételeit. Működik ez ma is.” (Artner Annamária: A radikális baloldal kibontakozási lehetőségei és a szocializmus perspektívái napjainkban, in: Eszmélet, 32. évf. 125. sz. / 2020)
A „minél rosszabb, annál jobb” elve kiélezve, cinikusan, a saját politikai közösség ellenében használva az önproklamáló, hatalomra vágyó szélsőséges csoportok sajátja volt – és ma is az.