Kiskamasz koromban a kezembe került egy könyv, amelynek ígéretes címe volt: „A világ kereke”. Lényege egy átfogó kép volt a világ történelmi „fejlődéséről” a kezdetektől napjainkig – hellyel-közzel vulgárkommunista módon, afféle Móra-könyvkiadó fémjelezte „gyerekmarxizmussal”. Mindenesetre élvezetesen volt megírva, és jó áttekintést adott. A lényege az a kérdés volt, hogy hol „gördül előre a világ kereke” volt, vagyis, hogy melyik civilizációban lesz folyamatos „fejlődés”.
A „fejlődés” helyett a kérdést talán úgy is feltehetnénk: mit őriz meg az utókor emlékezete. De vajon kinek az emlékezete? Persze, vannak olyan fejezetek a történelemben, amelyek annyi minden másra hatással vannak, vagy annyira nagyszabásúak, hogy ezért nehezen fognak elmúlni az egyetemes emberi emlékezetből. Vagyis mindig lesz, aki emlékezni fog ezekre. Azonban vannak olyanok is, amelyek teljesen törlődni látszanak, az egykor abban a történetben élt emberek sorsával együtt.
Selinunte (Selinos) látképe
Természetesen mi európaiak hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy mondjuk az athéni „demokrácia” az egész emberi világ szempontjából rendkívül fontos volt. Én azonban kizártnak tartom, hogy egy indiai középiskolai tanár ezt így gondolná. Tulajdonképpen az antik Hellász (a görög anyaország) története mindössze egy másfélszázezer négyzetkilométeres területen játszódott le, persze ehhez még néhány partvidéki várost és esetleg Szicililát hozzá kell csapnunk, de akkor is elenyésző nemhogy az egész világhoz, de az európai kontinenshez képest is. A tengeri hadműveleteket és csatákat az ókori görögök egy aprócska beltengeren, az Égei-tengeren folytatták le, ami annyira kicsi, hogy tulajdonképpen egy öböl. Egy kínai talán még a térképen se találná meg. (Természtesen, más vízfelületeken is megjelentek a hellének hadihajói: például a Tirrén-tengeren, vagy éppen a Földközi-tenger keleti medencéjében – de a lényeg az Égei-tenger volt.). Théba és a boiótiai liga, az Akháj Szövetség, a szicíliai görög városok türannoszai – ezek a történetekre tulajdonképpen senki nem emlékszik már. Nem azért, mert a maguk korában nem voltak fontosak, hanem azért, mert már nekünk nem fontosak.
A görögökön kívül nincs aki továbbvigye az emlékezetüket. Az európai ember számára ezek a dolgok inkább csak a távoli múltba vesző egzotikumok, amelyekről esetleg illene többet is tudni, hiszen életünk alapfogalmait mégiscsak itt találták ki. És egy-két morzsa erejéig a történelmi érdeklődésű európaiak emlékeznek is, de a közös emlékezetbe teljesen érthető módon nem fér bele minden. Ebben a mindenben azonban egy csomó olyan dolog van, ami a maga korában nagyon is fontosnak számított, világbotránynak, fordulópontnak – „hírnek”. Arról nem is beszélve, hogy emberek tízezrei számára az adott esemény maga volt a véres, hús-vér valóság.
Az egyik ilyen elfelejtett történet Selinunte, a romváros története. Ma már arra is kevesen emlékeznek – ha gondolnak rá egyáltalán, persze a helyieken kívül – hogy Szicília valaha, olyan bő két és fél ezer évvel ezelőtt az ókori görögök „Amerikája” volt. Szinte a korlátlan lehetőségek hazája. Annyira, hogy egy idő után „Nagy Görögországnak” (Megalé Hellász, Magna Graecia) hívták. Ma pedig, mint tudjuk, nemigen beszélik arrafelé a görög nyelvet. De hogyan lett Szicíliából „Nagy Görögország”? A görög anyaföldek lakói a szűkösen megművelhető földek között részben egymással harcoltak, részben pedig kivándoroltak. Egy-egy városállam szervezetten telepített kolóniákat a Földközi- és a Fekete-tenger partvidékén. A feljegyzések szerint a Krisztus előtti 7. században, vagyis a 650-es és a 620-évek között években alapíthatták. Selinunte eredeti görög neve Szelinosz volt, és részben szicíliai görög alapítású, részben anyaországbeli; Megara Hyblea és annak anyavárosa (métropolisza) Megara lakói hozták létre. A neve azonban egy kis-ázsiai, egyébként nem is görög városéval azonos, amely a mai Törökország délkeleti partvidékén feküdt, s ennek alapján legalábbis gyanús, hogy Selinunte helyén volt esetleg már egy másik település az alapításkor.
Szicília a „történelem előtti korban” – az őslakosság csoportjainak elhelyezkedése
Selinunte alapítása után a megszokott mintázat érvényesült a környékbeli szicíliai őshonos törzsekkel: kereskedelem, bizonyos fokú elgörögösítés – és a másik oldalon ellenségeskedés. Mindenesetre Selinunte hamarosan virágzó településsé vált. A sziget nyugati oldalán feküdt, s így igazából a karthágói érdekszférához tartozott. A mai Tunisz közelében feküdt az egykori Karthágó, amely eredetileg maga is főniciai gyarmatváros volt. A főniciai, sémi nyelvet beszélő népcsoport a mai Libanon-Szíria partvidékéről a görögöket megelőzően ugyanazt csinálta: kereskedelmi telepeket és gyarmatvárosokat hozott létre szerte a Mediterráneumban. Csak éppen a főniciaik kevésbé voltak sikeresek, mint később a görögök. Karthágó azonban kivétellé vált és annyira sikeres volt, hogy egymaga idővel egyfajta „ellen-Rómává” változott, s tengeri-kereskedő birodalma vaskézzel is és engedményekkel is szilárdan kézben tartotta a Földközi-tenger nyugat medencéjét.
480-ban azután hatalmas összecsapás bontakozott ki a szicíliai görögök és a karthágóiak között, s a Himéra nevű városka mellett vívott csatában a görögök nyertek. Selinunte lakói a karthágóiakat támogatták, legalábbis szóban, de segédcsapatuk taktikusan lekéste a vesztes csatát. Ezután nyugalmasabb évtizedek következtek, bár a szomszédos Segesta városával állandó volt a viszály. Segesta nem görög város, hanem az őslakosok egyik települése, bár maguk a segestaiak a 400-as évekre már eléggé elgörögösödtek szokásaikban és vélhetően nyelvükben is. Mindenesetre Segesta 416-ban Athénhez fordult, hogy segítséget kérjen Selinunte ellen – s ez a kérdés vezetett az athéniak katasztrofális szicíliai expedíciójához. A gőgös, nagyhatalmi elbizakodottságból és az athéni politikai élet fordulataiból fakadó rossz döntések után Athén végül is a valaha volt legnagyobb sereget állította ki és küldte Szicíliába. Az anyaországbeli Athén-Spárta küzdelem már korábban is folyt Szicíliában is, de most egyszer s mindenkorra véget ért, mivel 413-ban az athéni expedíciós sereg szó szerint megsemmisült.
Szicília a görög dominancia korában (Kr.e. 5. század első fele)
Ekkor érezték úgy a karthágóiak, hogy tiszta a terep, a görögök egymással szépen elszámoltak, és most lehetőség van arra, hogy évtizedekkel korábban megrendült uralmukat a sziget nyugati felén helyreállítsák. Selinunte ős-ellensége, Segesta ügyesebben lavírozott a nagyok között, s 410-ben némi karthágói segítséggel elvették a vitatott határterületeket Selinuntétől. 409-ben azután hatalmas, 100 ezer fős karthágói sereg szállt partra Szicíliában és indult meg Selinunte felé. A selinuntebeliek hiába fordultak segítségért a többi görög városhoz, azok nem tudtak idejében mozdulni. Tíz napos ostrom után elesett a város, bár a lakosok házról-házra védekeztek. 16 ezren vesztették életüket a városlakók közül, sok ezret adtak el rabszolgának, és alig két és fél ezren tudtak elmenekülni. Ők később újra-alapíthatták az elpusztított várost a Karthágó és Syrakusa (Szürakuszai) közötti béke értelmében.
A következő 150 évben Selinunte még számos alkalommal próbált megmenekülni a karthágói nagyhatalmi ernyő alól, s bár belső autonómiáját megtarthatta, nem volt lehetőségük helyzetükön érdemben változtatni. Végül, Kr.e.250-ben, immár a Róma és Karthágó közötti küzdelem (az első pun háború) idején a karthágóiak a visszavonuláskor lerombolták a várost, s a lakóit kitelepítették.
Selinunte soha többé nem épült föl. Nagyságáról, szépségéről és az itteni, egykor pezsgő életről már csak a romok tanúskodnak. Selinunte egyike azon fejezeteknek, amelyek egykor, egy pillanatra fontosak voltak egy-egy adott történelmi játéktérben (eseménytérben) – hogy azután néma köveket maguk után hagyva a felejtés enyészetébe szálljanak alá.
Vajon mai, európai világunk eseményei közül melyek lesznek azok, amelyek tartós hatást gyakorolnak az emberiség nagy családjára? S melyek a felejtésre ítéltek? Kit, mit fog megőrizni az emlékezet?
(A selinuntei romvárost ábrázoló fotók Sobor Dávid felvételei)