Negyven évvel ezelőtt Ronald Reagan éppenhogy megkezdhette elnökségét. A választásokon a demokrata Jimmy Cartert győzte le, mégpedig fölényesen: 489 elektori szavazatot szerzett Carter 50 szavazatával szemben. Reagant mindennek elmondták a médiában: vidéki tahó, színész, rasszista, náci. Az elnöksége azonban jól indult, arra viszont senki nem számított, hogy egy magányos elmebeteg megpróbálja megölni. Március 211-én, kilenc nappal a gyilkossági kísérlet előtt Reagan és felesége, Nancy a Ford’s Theater nevű színházban egy adománygyűjtő eseményen vett részt. Ahogyan Reagan visszaemlékezett: „Az elnöki páholyból felnéztem a színpadra, ahol Abe Lincoln ült a meggyilkolása előtti estén, és valami furcsa kíváncsiságot éreztem. Azt gondoltam, hogy még a Secret Service [az elnöki testőrség] nyújtotta védelem mellett is lehetséges, hogy valaki, aki elég eltökéltséggel rendelkezik, közel jusson az elnökhöz, hogy lelőjje.”
Reagan közvetlenül a merénylet előtt (Ronald Reagan Presidential Foundation and Library)
De ki akarna rálőni? Persze mindenki a szovjetekre gyanakodott, de kivételesen tévedtek. Egy John Hinckley nevű elmebeteg ugyanis a Taxi driver című film után beleszeretett Jodie Foster színésznőbe, és zaklatni kezdte. A filmben szerepelt egy jelenet, amelyben a Foster által játszott fiatalkorú prostituáltat megpróbálja megmenteni a Robert de Niro által alakított férfi főszereplő, mégpedig úgy, hogy kísérletet tesz egy szenátor megölésére. Hinckley követte Fostert, kétszer is beszélt vele telefonon, levelekkel zaklatta. Végül eldöntötte, hogy a filmbelihez hasonló nagy dolgot visz végbe, és felutazott Washington D.C.-be. Március 30-én Ronald Reagan a Hiltonban mondott beszédet a legnagyobb szakszervezeti szövetség ebédjén, majd a szálló bejáratától alig 9 méternyire parkoló autójához ment. Az igazán rövid útvonalat a média munkatársai és lelkes polgárok övezték. Hinckley tudott a programról, és a tömegben volt, egy revolverrel felfegyverkezve. Reagan véletlenül épp Hinckley előtt ment el, és ezt az alkalmat meg is ragadta az utóbbi. A hatlövetűből hat lövést adott le, és mindegyik elhibázta Reagant. Az első lövés a Fehér Ház sajtófőnökét találta fejbe, aki nem halt meg, de egész életére megnyomorodott. A második lövés egy washingtoni rendőrt ért, a nyakán, aki a földre esett. Ekkor az egyik szakszervezeti vezető fejbevágta a merénylőt, és elkezdte kirángatni a merénylő kezéből a revolvert, aki azonban még négyszer el tudta sütni a fegyvert. Közben Reagant a Secret Service ügynöke megragadta a gallérjánál fogva és bevetődött vele együtt a várakozó limuzinba. Közben a harmadik lövés a fejük fölött süvített el a semmibe. A Secret Service egy másik ügynöke közben a merénylő elé állt, akinek sikerült rásütnie a fegyvert, a felsőtestén sebesítve meg súlyosan a közeget. A következő lövés fennakadt a limuzin golyóálló üvegén, de az utolsó, a hatodik golyó bejutott a limuzin belsejébe, úgy, hogy gellert kapott az autó páncélján. Ez sebezte meg Reagant, méghozzá súlyosan, belső vérzéseket okozva. A másodpercek alatt lejátszódó jelenet végén egy újabb Secret Service ügynök rávetette magát Hinckleyre és a földre vitte.
Káosz a merénylet helyszínén (Ronald Reagan Presidential Foundation and Library)
Az elnöki limuzin négy perc alatt a kórházba ért. Reagan még a saját lábán ment be az épületbe, de már vért köhögött fel. Az első zavarjelek itt mutatkoztak. Katontisztek egy csoportja, köztük az, aki nukleáris indítótáskát vitte, megpróbálták megakadályozni, hogy az FBI lefoglalja az elnök személyes tárgyait. Ezek között volt ugyanis a pénztárcája, amelyben az atomcsapás indításához szükséges kódokat tartalmazó kártyát is tartotta az elnök. Az elnök közben viccelni próbált, megérkező feleségéhez így szólt: „Drágám, elfelejtettem lebukni!” – idézve egy kiütött bokszoló szavait. Sok vért vesztett azonban, s így csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg életét – gyakorlatilag a halál torkából hozták vissza. A műtét előtt még felemelte oxigénmaszkját, és odaszólt az orvosokhoz: „Remélem, maguk mind republikánusok!”, mire az egyébként demokrata sebész azt felelte: „Elnök úr, ma mind republikánusok vagyunk!”.
A hír pillanatok alatt elterjedt. A meghökkent és rémült emberek a bevásárlóközpontokban levő tévék elé gyűltek (még a mobiltelefonok kora előtt vagyunk), a tévék megszakították adásukat és rendkívüli hírekkel jelentkeztek, az újságok öles betűkkel szedett különkiadásokat szórtak ki. A szenátus megszakította vitáját (egyébként a Reaganomics első intézkedései voltak terítéken), a templomokban még aznap könyörgéséket és közös imádságokat tartottak.
Közben az amerikai alkotmányban lényeges „chain of command”, vagyis az utasítási lánc egy pillanatra megszakadni látszott. Hat nappal a merénylet előtt vita volt, hogy egy esetleges válságkezelést ki vezényeljen le. A szokásokkal ellentétben az alelnökre, idősebb Bushra esett Reagan választása, pedig a külügyminiszter szó szerint üvöltve verte az asztalt és követelte a pozíciót. Csakhogy most Bush éppen Texasban volt, és az alelnöki géppel rossz volt a telekommunikációs összeköttetés. Sőt, nem volt kódolva a beszélgetés, és így a Fehér Ház és az Air Force Two közötti beszélgetéseket a sajtó lehallgatta és rögzítette. A szűkebb vezető testület a Fehér Házban ugyanis a lövöldözés után öt perccel már össze is ült, hogy megvitassa a teendőket. A külügyminiszter, Haig magához ragadta az irányítást. Elcsukló hangú sajtótájékoztatója nem győzte meg a sajtó képviselőit, hogy tényleg szilárd kézben lenne az irányítás, míg társai azzal vádolták, hogy túllépi a hatásköreit. Haig erre így vágott vissza: „Olvassátok el az Alkotmányt!” Nem volt igaza. Bushnak több esze volt ennél, és amikor Washingtonban leszállt a repülő, visszautasította, hogy a Fehér Házba repüljön helikopterrel, mivel az úgynevezett Déli Pázsiton való leszállás az elnök előjoga. Eközben a torzsalkodó vezetésnek annyi életösztöne azért volt, hogy megpróbálja kideríteni a nukleáris indítótáska hollétét (az azt őrző tiszt a kórházban várta, hogy Reagan magához térjen). Haig és a többiek mindenesetre előkerítették az indítótáskából a kettes számú példányt, és a második Aranykártyát is az indítókódokkal. Ne felejtsük el, hogy a hidegháború egyik forró pillanatában vagyunk; Afganisztánban a szovjet invánzió után dúl a harc, és Lengyelországban a Szolidaritás éppen aláássa a kommunista csatlós-diktatúra helyzetét. Szovjet tengeralattjárók cirkáltak az amerikai partoknál, úgyhogy némileg dermesztő belegondolni, hogy a Szabad Világ vezető erejénél zavar állt be a legbelső központban.
Ronald Reagan elnök és idősebb George Bush alelnök (University of Texas)
Thurmond szenátor közben besietett a kórházba, és bedumálta magát az elnöki kórterembe, körülnézni. Addira odaért már Nancy Reagan is, aki felháborodva konstatálta a tényt. Ezért Max Friedersdorfot, az elnök egyik titkárát a kórterem elé állították, s négy napig el sem mozdult onnan. „Tudod, azok a csávók [kongresszusi képviselők és szenátorok] meg vannak őrülve. Fotókat akarnak készíteni, ahogyan az elnök a halálos ágyán fekszik” – mondta neki a felettese. Reagan másnap tért magához az altatásból. Rövid időre kiesett a munkából, de gyorsan felépült. Edzőtermet rendezett be a Fehér Házban, és a hetvenéves elnök annyira összekapta magát, és megvállasodott, hogy új öltönyöket kellett rendelni számára. Hinckleyt rövid úton beszámíthatatlannak nyilvánították és egy kórház elmekórtani osztályára zárták. 2006-ig ki sem jöhetett, utána eltávozásokat kapott, végül 2016-ban engedték véglegesen haza. Soha nem mutatta jelét a megbánásnak. Hinckley ügye óriási felháborodást keltett, és a Kongresszus, és számos állam is törvénymódosítást kezdeményezett a beszámíthatóság kérdésében.
Ronald Reagan és felesége, Nancy, távozik a kórházból (Ronald Reagan Presidential Foundation and Library)
Reaganben az a meggyőződés alakult ki, hogy az, hogy túlélte a merényletet, az isteni kegyelem megnyilvánulása, és mégpedig azért, mert az Isten valamilyen nagy célra akarja az ő életét felhasználni. Ez a meggyőződése később a Teréz anyával, Terence Cooke bíborossal és a szintén merényletet túlélő II.János Pál pápával való beszélgetések során megerősödött benne.
Annyi bizonyos, hogy mire Reagan második elnökségének végére ért, a Szovjetunió – a Gonosz Birodalma – széthullóban volt.
(Forrás: Ronald Reagan Presidential Foundation and Library; Miller Center; NBC Washington, Fox19.com; Washington Post; New York Times)