A második világháború végét jelző május 8-i vagy 9-i dátum körüli emlékezetpolitikai vitákon túli történelmi univerzumban számos érdekes részlet marad elbeszéletlenül. A sorozat első három részében a szárazföldi hadműveletek végét egy-egy térségben jelző részleges fegyverletételi megállapodásokról írtunk, most pedig a híres-hírhedt U-boot fegyvernem sorsát vesszük figyelemre.
A szövetséges győzelmi kiadványa 1945-ből. A füzetben az 1945. május 14-én Lisahally-ba (Londonderry, Észak-Írország) befutó és ott magukat megadó 8 U-bootot mutatták be.
Az utolsó napokat Peter-Erich Cremer, becenevén „Hajóroncs Ali” könyvéből idézzük fel: „A nagyadmirális, bizonyos fokig a fegyverletételi ajánlat előzetes teljesítéseképpen, már 1945. május 4-én leállíttatta az U-Boot-háborút.A megállapodások többek közt előírták, hogy „részkapituláció során a hadihajókat nem lehet elsüllyeszteni, át kell adni őket”. A nagyadmirális vonatkozó parancsa ennek megfelelően így is rendelkezett: „… a haditengerészet tengeren folyó transzport-mozgásai tovább folytatódnak. Mindenféle rongálás, hajó-elsüllyesztés és demonstráció tilos”. Ez bennünket, U-Bootosokat ugyancsak és a legnagyobb mértékben érintett: a parancs értelmében hajóinkat, tekintet nélkül arra, hogy a tengeren, norvégiai kikötőkben vagy otthoni támaszpontokon tartózkodtak, harc nélkül ki kellett szolgáltatnunk az angoloknak-amerikaiaknak.
A honi támaszpontokon a parancsnokok megbeszéléseket folytattak. Úgy találták, kissé túl sokat követelnek tőlük, amennyiben csak így, se szó, se beszéd át kell adniuk hajóikat, amelyek olyannyira a szívükhöz nőttek. Hangot adtak annak a kérdésüknek, hogy ez vajon összeegyeztethető-e egy hadiflotta önbecsülésével – ráadásul a tengeri hadviselés vezetésének egy régebbi utasítása (a „Regenbogen” vagyis „Szivárvány” kódnévvel jelölt) önelsüllyesztésről rendelkezett. Kézenfekvő volt, hogy a nagyadmirális csak a fegyverletételi tárgyalások nyomása alatt rendelte el a hajók maradéktalan átadását. Mi, U-Boot-parancsnokok spontán módon elhatároztuk, hogy mindennek elébe vágunk. Ezért amikor első őrtisztem, Dieter Klages felhívott Kielből, megkérdezni, hogyan járjon el – hiszen én még mindig az U2519-es parancsnoka voltam –, közöltem vele: „Ali Cremer nem tűzi ki a fehér zászlót, és nem adja át hajóját… tehát süllyesszék el!” És hozzám hasonlóan a hazai kikötőkben minden más parancsnok is ezt tette. Ennek következtében május első hetében, amennyire ez megállapítható, Wilhelmshavenben 15 U-Boot, Hamburgban 10, Travemündében 31, Kielben 26, Flensburgban pedig 56 U-Boot (l. US Submarine Losses WW II) süllyedt el. Ez – bizonyítottan – 138 hajó volt, köztük az én már kipróbált XXI-es (21-es) U2519-esem. Föltépett légszelepekkel, nyitott búvónyílásokkal, buborékokat ontva egyszerűen elmerültek. Történt mindez a parancsnokok felelősségére, akik ezzel mindent kockára tettek, s a nagyadmirális tudomása nélkül. Én magam is jelen voltam, amikor jelentették neki az eseményeket. Nagyon meglepettnek látszott, de végül kis mosoly suhant át kezdetben elutasító vonásain. Mi parancsnokok pedig ugyancsak ismét jól jöttünk ki a dologból, a szövetségesek várt megtorló intézkedései ugyanis elmaradtak.
A még a tengeren tartózkodó hajók parancsot kaptak, hogy jöjjenek a felszínre, és fussanak be bizonyos kikötőkbe. Körülbelül a fent említettnek megfelelő számú hajó tett eleget a parancsnak: július végéig, Narviktól Portsmouthig és New Hampshire-ig megadták magukat a Szövetségeseknek, egy-két késedelmeskedő pedig augusztus folyamán La Platában, Argentínában tűnt fel. Azokat a hajókat, amelyek túlélték a háborút és el sem süllyesztették őket, egy-egy minimumra csökkentett német legénységgel átküldték Angliába. Ezek közül végül több mint százat, közvetlenül a fegyverletétel után, kivittek az Atlanti-óceánra, ahol egy bizonyos „Deadlight” művelet keretében elsüllyesztették őket. Kisszámú egységet megtartottak, ezeket a szövetséges haditengerészek között osztották el.”
Az U62-t 1945.05.05-én süllyesztették el Wilhelmshaven/Raederschleuse-nél a „Szivárvány” hadművelet során. A hajót már 1945.03.20-án kivonták a hadrendből Wilhelmshavenben. Az U62-vel együtt további 22 tengeralattjáró süllyedt el Wilhelmshaven/Raederschleuse-nél a kikötő IV. Bejáratánál, a Nyugati medencében. Ezeket a háború után, 1945.10.10. és 1945.10.25. között a britek lövedékkekkel süllyesztették el. Később kiemelték és szétbontották őket.
Az U826, Olaf Lübcke vezetésével Loch Eriboll (Skócia) felé tart és a legénység a vízbe dobálja a muníciót. A hajó 1945.05.11-én hagyta el a Loch Eribollt és 1945.05.14-én érte el Lisahallyt. Ott a hajót átadták a briteknek és a legénység többi tagját fogságba vetették. Az U826 1945. szeptember 1-jén hagyta el Lisahallyt. A hajó a Loch Ryanba került. A Deadlight hadművelet során 1945. 12. 1-jén süllyesztették el.
Az U889 Friedrich Braeucker vezetésével 1945.04.02-án hagyta el Horten-t, hogy az Atlanti-óceán északi részén, Kanada partjainál és Új-Fundlandnál őrjáratozzon. Az U889 41 nap portyázás után adta meg magát 1945. 05. 13-án a kanadai Shelburne-nél, Új-Skócia partjainál. Két nappal később átadták Kanadának. Május 28-tól kanadai kísérleti hajó lett. A következő év elején az amerikai haditengerészet vette át, és torpedótesztek során az USS Flying Fish (SS-22) tengeralattjáró elsüllyesztette.
Az U46 1945.05.05-én süllyedt el Flensburg közelében, a Kupfermühlen-öbölben, a „Szivárvány” hadművelet során. A hajót már 1943. november 17-én kivonták a hadrendből és kiképzőhajóként használták. Az U 46 összesen 20 hajót süllyesztett el 85.792 BRT-vel és 2 segédcirkálót is 35.284 BRT-vel. A felirat tehát a tornyon vagy epikus túlzás, vagy pedig célérték.
Az U883 Wilhelmshavenben adja meg magát a briteknek. Wilhelmshaven haditengerészeti támaszpontja és helyőrsége 1945. május 5-én tette le a fegyvert a lengyel 1. páncélos hadosztály előtt, amelyet Stanisław Maczek tábornok. Wilhelmshavenben ekkor 3 cirkáló és 18 tengeralattjáró adta meg magát. Itt az 1. páncéloshadosztály számára véget ért a háború, és a lengyel 1. önálló ejtőernyős dandárral egyesülve megszállási feladatokat vállalt, amíg 1947-ben fel nem oszlatták.
1945. május 13-án U-bootok futnak be Wilhelmshavenbe, hogy megadják magukat.
Az U278 egy repülőgépről fotózva, a megadás pillanatában, 1945 májusában (fotó színezés: Edgar Riemersma Hemken)
A brit HMS Graph tengeralattjáró (korábban a német U570)
(A képek a Wikimedia-ról származnak, a tengeralattjárókra vonatkozó információk pedig az U-bott Archiv nevű oldalról)