Marco Rubio amerikai külügyminiszter július 16-án miniszteri beszámolót tartott egy nemzetközi sajtókonferencia keretében a politikai terrorizmus újjáéledéséről (Ministerial on the Resurgence of Political Terrorism). Beszédében az újjáéledő kommunista fenyegetésre hívta fel a figyelmet – mégpedig a szélsőbaloldali terror új hullámára. A dolgot alig-alig halljuk, olvashatjuk a mainstream médiában; viszont annál is aktuálisabb, mivel egy amerikai hírportál által közzétett felmérés szerint a 18 és 39 év közötti korosztályoknál többségben (53%) vannak azok, akik „demokratikus szocializmust” szeretnének.
Rubio külügyminiszter beszédében olyan példákat is érintett, amelyek Európában történtek – egyszóval nemcsak valami amerikai ködös idealizmus áll az egész mögött. Idehaza is gondolhatunk a Ilaria Salis ügyére – s Rubio éppen a hasonló jelenségekre hívta fel a figyelmet, kiemelve: hiába a mentegetés, a szélsőbaloldali terrorizmus éppolyan veszélyes, mint akármelyik fajta terrorizmus.
Beszédét itt a Huszárvágáson közöljük először magyarul.
Az eseményről készült fotó Rubi X-csatornáján
Köszönöm szépen. Köszönöm mindannyiuknak, hogy csatlakoztak hozzánk ma itt. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ebből a jeles csoportból az egész világról ilyen sokan elutaztak ide, hogy részesei legyenek ennek a fontos beszélgetésnek. Hálásak vagyunk Önöknek. Szeretném megköszönni az elnöki csapat és a kabinet tagjainak is, akik ma itt vannak: az FBI igazgatónknak, Cash Patelnek, aki itt van velünk. Köszönöm. Linda McMahon oktatási miniszterünk is csatlakozott hozzánk. Hamarosan hallani fogják Steven Millert, az elnök helyettes kabinetfőnökét, aki egyben a belbiztonsági kérdésekért felelős egyik legfőbb tanácsadója is. És természetesen itt van Scott Bessant pénzügyminiszterünk is. De ismételten szeretném megköszönni mindannyiuknak, akik ma itt megjelentek. Szeretném megköszönni a Külügyminisztérium teljes csapatának is, hogy összehozták ezt a rendezvényt. Ez valóban egy példátlan esemény egy példátlan pillanatban – mondhatni – a történelmünkben.
Hadd kezdjem azzal, hogy az állam legfőbb kötelessége, és őszintén szólva bármilyen kormányzat elsődleges felelőssége, a népének a védelme. Az országa védelme. Ez egy szent kötelezettség, amelynek minden politikai és ideológiai megosztottságon felül kell emelkednie. Ezért vannak például hadseregeink. Ezért vannak hírszerző ügynökségeink. Ezért léteznek terrorelhárítási hivatalok. Ezért léteznek rendőri erők. Az emberek biztonságának megőrzése az oka annak, hogy minden itt képviselt ország rendelkezik ezekkel a szervezetekkel.
Mindannyian jól ismerjük már azokat a fenyegetéseket, amelyeket hagyományos terrorista fenyegetésként írnak le. Éveken át a terrorelhárítás kifejezés – legalábbis Nyugaton – elsősorban és mindenekelőtt a radikális iszlamista extremizmus elleni küzdelmet jelentette. Ennek pedig nagyon húsbavágó oka van. Abban a bizonyos szeptemberben férfiak gyilkoltak meg embereket itt, az országomban. Majd ugyanez az ellenség lecsapott Európára, ingázókat gyilkolva a madridi vonatokon, a következő évben pedig még több embert a londoni buszokon és a metrón. A nyugati terrorelhárítás teljes struktúráját az alapoktól építették újjá e köré az egyetlen traumatikus esemény köré, ami akkoriban logikusnak tűnt. Az volt a dolgunk, hogy biztonságot nyújtsunk a népeink számára, és a terrorizmus terén a globális dzsihád réme jelentette a legfőbb veszélyt a biztonságukra. Így hát munkához láttunk, és egy globális koalíciót hoztunk létre, együttműködve sok olyan barátunkkal, akik ma itt képviseltetik magukat ebben a teremben, és elpusztítottuk az ISIS kalifátust. Megöltük Al-Baghdadit, Al-Zawahirit és Bin Ladent. Olyan hírszerzési és bűnüldözési rendszereket építettünk ki, amelyek képesek előre látni és megállítani a támadásokat, még mielőtt a lakosság egyáltalán hallana róluk. Minden ma itt képviselt ország meghiúsított már valamilyen ponton ebből a forrásból származó terrorveszélyt. A dzsihadista támadások és összeesküvések száma az Egyesült Államokban kétharmadával csökkent az ISIS csúcspontja óta. Az Európában dzsihadista terrorizmus következtében életüket vesztett emberek száma hatalmas százalékkal esett vissza az elmúlt évekhez képest. Más szóval, terrorelhárítási stratégiánk igen nagy mértékben működött.
A fenyegetés nem tűnt el. Természetesen továbbra is létezni fog, különösen mindaddig, amíg olyan bevándorlási rendszereket tolerálunk, amelyek ezeket a fenyegetéseket közvetlenül a saját hazánkba importálják. Ez a fenyegetés azonban súlyosan gyengült. A világ ma már egészen másképp néz ki emiatt. Túl hosszú ideig volt azonban egy vakfoltja a terrorelhárítási doktrínánknak. Egy vakfolt, amikor a politikai baloldalról érkező szélsőséges erőszakról van szó. Még ma is, már a gondolatot is, hogy a szélsőbaloldali terrorizmus komoly fenyegetést jelenthet, jobboldali lázálomként vagy még rosszabb, veszélyes fasiszta összeesküvésként kezelik. Így kezeli ezt a sajtó jelentős része, a tudományos élet és az egyetemeink nagy része, valamint számos hagyományos intézményünk. Kétségtelenül látni fogják, ahogy ez a dogma felüti a fejét a magáról erről a konferenciáról szóló tudósításokban is. A világos és tagadhatatlan valóság ellenére, az objektív számok és statisztikák ellenére, azon tény ellenére, hogy ebben a teremben ma a politikai spektrum minden részét képviselő emberek vannak jelen, azt fogjuk hallani, hogy az ilyen jellegű szervezett erőszakot és terrort elbagatellizálják. Pártos fikcióként fogják elintézni.
Országainkban egy egész iparág épült ki a szélsőségesség tanulmányozására. Vannak agytrösztjeink, ösztöndíjprogramjaink, folyóirataink és tanácsadó cégeink azzal az implicit megegyezéssel, hogy a politikai erőszaknak csak egyetlen fajtája jelent valódi fenyegetést a rendszerre. Egy neonáci csoport által elhelyezett bomba aljas és gyilkos gaztett volt. Az is. De egy marxista forradalmár által elhelyezett bomba? Nos, az csupán az idealizmus tragikus túlzása. Talán az eszközei voltak rosszul megválasztottak vagy túl buzgók, de a céljai erényesek és igazságosak voltak. Ez a burkolt üzenete annak, ahogyan kezelik. Éveken át ez a rendkívüli ideológiai elfogultság beágyazódott abba, ahogyan a politikai erőszakról és a szélsőségességről beszéltünk. Újra és újra ismételgették, míg végül el nem fogadták semleges és objektív kiindulópontként, annyira beágyazódva a fősodorbeli köztudatba, hogy apolitikus tényként kezdték kezelni. Ez az oka annak, hogy itt, az országomban oly sok hatalmi pozícióban lévő ember ismételten legitim politikai kifejezési formaként intézte el az erőszakos cselekményeket, sőt a terrorizmust is, amíg azok baloldali ügyet szolgáltak. Ezért történt, hogy a nyári, úgynevezett George Floyd-zavargások idején, miközben bűnözők és szélsőségesek végigégették és végigrabolták Amerika nagyvárosait, és szinte térdre kényszerítették az országot, a városi önkormányzatok országszerte egyszerűen megtagadták az ezen erőszakos és terrorcselekményeket elkövető emberek vád alá helyezését. Ez az oka annak a mára hírhedtté vált képnek – talán mindannyian emlékeznek rá –, amikor egy igen előkelő ügynökség híradósa a lángokban álló negyedben állt, miközben a képernyő alján futó felirat szerint a tüntetések „túlnyomórészt békések” voltak.
Ez sokkal rosszabb volt, mint a kettős mérce. A baloldali erőszakot nem csupán elnézték. Szent és sérthetetlen dologként kezelték, egy önálló, védett kategóriaként. Ennek a korszaknak véget kell vetnie. A ma ebben a teremben helyet foglaló koalíció a világ több mint országából érkezett politikai vezetőket, szakértőket és bűnüldözési tisztviselőket foglal magában. Kormányok-, pártok-, és politikai meggyőződések széles skáláját képviselő emberek érkeztek ide. Kormányaik közül néhány nyilvánosan nem ért egyet a miénkkel. Néha igen élesen különbözik a véleményünk a kereskedelemről, az energiáról, a bevándorlásról. Önök nem azért jöttek ma ide, mert a világról alkotott amerikai kép minden egyes aspektusáról meggyőzték Önöket. Önök azért vannak itt, mert nemrégiben Görögországban egy nőt a saját otthonában a teste hatalmas százalékán megégettek, és meghalt, egy tűzbomba által kivégezve, csak mert a lánya merészelt elindulni a választásokon. Önök azért vannak ma itt, mert ezen a télen napokra kialudtak a fények Berlinben – a város leghosszabb áramszünete a második világháború óta –, amelyet egy olyan támadás váltott ki, amely családok tízezreit hagyta áram nélkül a dermesztő hidegben, és egy idős asszony halálát okozta. Önök azért vannak itt, mert egy hónappal a berlini áramszünet után egy francia fiatal belehalt a traumatikus agysérüléseibe, miután Lyon utcáin halálra verte egy szélsőbaloldali militáns gengszterekből álló csoport. Önök azért vannak itt, mert a politikai vezetőiket megtámadják, megkéselik és lelövik az utcáikon; mert a vállalkozásaikat felrobbantják; mert a vasútvonalaikat szabotálják; mert a rendőreiket megverik és felgyújtják. Önök azért vannak itt, mert ez valóságos, egyre rosszabbá válik, és többé nem lehet letagadni vagy figyelmen kívül hagyni, mert itt az ideje, hogy mindörökre letörjük ezt a gonoszságot.
A puszta tény az, hogy semmi sem új abból, amit az imént leírtam. A szélsőbaloldali politikai terrorizmus nem egy újkori, modern nóvum. Ez nem a konzervatív politikusok által gyártott fikció. A modern korszak nagy részében valójában ez volt a politikai erőszak domináns formája. A nyugati félteke országaiból érkezett barátaink mindegyike emlékszik az emberrablások, robbantások, merényletek és kivégzések évtizedeire – a Tupamaros, a Montoneros, a FARC, az ELN erőszakos terrorjára. Emlékeznek a perui Fényes Ösvény embertelen kegyetlenségére, a maoista fanatikusokra, akik perui parasztfalvakat mészároltak le, terhes nőket és újszülött csecsemőket fejszékkel és machetékkel mészárolva le. Emlékeznek a Castro terrorista táboraiban gyilkolásra kiképzett marxista gerillák tízezreire. Önök mindannyian, akik Európából jöttek, emlékeznek az olasz Vörös Brigádok gépfegyveres mészárlásaira, akik napokig fogságban tartották a miniszterelnököt, mielőtt forradalmi, úgynevezett népbíróság elé állították és kivégezték. Emlékeznek a Vörös Hadsereg Frakció robbantásokból, emberrablásokból és merényletekből álló hosszú kampányára Németországban, tucatnyi embert megölve és további százakat megsebesítve. Emlékeznek a November szervezet magatartására Görögországban, a marxista szélsőségesekre, akik több mint negyedszázadon át terrorizálták Athént, beleértve egyébként hazám CIA állomásfőnökének lelövését is a háza előtt, a felesége szeme láttára, amikor épp egy karácsonyi partiról tértek haza.
És itt, Amerikában emlékszünk ugyanerre a halálos uralkodó terrorra, amelyet ugyanazokkal a szlogenekkel igazoltak, és ugyanazok a gonosz eszmék motiváltak. Emlékszünk a Weather Undergroundra, amely bombázta a Pentagont, a Külügyminisztériumot és a Capitóliumot. Emlékszünk a Fekete Felszabadítási Hadseregre, amely fegyveres rablásokat hajtott végre, és rendőröket végzett ki közvetlen közelről. Emlékszünk a Szimbionista Felszabadítási Hadseregre, amely cianiddal töltött, üreges hegyű lövedékekkel lőtte halálra a közintézményi iskolafelügyelőt. Amikor az FBI összeszámolta az amerikai földön végrehajtott rengeteg robbantást, akadt olyan időszak, hogy majdnem napi ötös átlag jött ki. Ezen erőszak túlnyomó része a baloldali szélsőségesektől származott. A nyugati terrortámadások hatalmas százaléka a szélsőséges baloldalról indult. Ezek olyan számok, amelyek ma a legtöbb amerikait megdöbbentenék, mert arra tanítottak minket, hogy elhiggyük: ez a fajta politikai erőszak egyszerűen nem létezik, vagy csak eltúlozzák. De létezik, valójában alábecsüljük, és nemzeteink viselik a sebeket, amelyek ezt bizonyítják.
És ma e régi gonoszság új hullámával nézünk szembe. Itt, az Egyesült Államokban a baloldali terrortámadások és összeesküvések aránya évtizedek óta nem látott szintre emelkedett. Németországban a szélsőbaloldali erőszak hatalmas százalékkal ugrott meg pusztán az elmúlt egy évben. Görögországban a radikális erőszak óriási többségét ma szélsőbaloldali és anarchista szereplők mozgatják. Ezek nem absztrakt statisztikák. Az amerikaiak látták, mit jelentenek ezek a számok: totális támadást a bevándorlási tisztviselőink ellen, mesterlövész-támadásokat, robbanóanyagokat, fegyveres lesállásokat, egy transznemű lövöldözőt, aki tüzet nyitott a katolikus általános iskola diákjaira, miközben imádkoztak – fegyverén olyan szlogenekkel, mint: „Hol van most az Istened?” –, egy egészségügyi felsővezetőt, akit hidegvérrel végeztek ki az utcán, több merényletkísérletet egy hivatalban lévő elnök ellen, és egy generáció legnagyobb konzervatív aktivistájának meggyilkolását – egy olyan emberét, aki mellesleg férj és kisgyermekek apja is volt, s akit lőfegyverrel öltek meg, miközben egy diákcsoporthoz beszélt.
Ez egy jellegzetes és egyedülálló gonoszság. Mindig is mindenekfelett a gyűlölet vezérelte – maga a civilizáció iránti gyűlölet. Ez a legrosszabbak lázadása a legjobbak ellen, a gyengék és gyávák lázadása a erősek és jók ellen. Azok követik el, akik nem képesek építeni, akik nem képesek alkotni, akik nem képesek nagy dolgokat elérni, és akik saját alkalmatlanságukért úgy állnak bosszút a világon, hogy megpróbálják elpusztítani azokat, akik képesek rá. Ez a radikális baloldaliság. Térben és időben különböző szlogeneket és ideológiákat hordozhat. Nevezhetik magukat antikapitalistának, antiimperialistának, kommunistának, anarchistának vagy marxistának, de az alapvető karakter mindig ugyanaz. Ez egy mérgező neheztelés, amely az egyenlőség, az igazságosság és a felszabadítás nyelvébe burkolózik – egy mindent elsöprő kényszer arra, hogy lerombolják azt, amit náluk nagyobb emberek felépítettek, hogy tönkretegyék azt, ami szép és ami helyes, olyan emberek nevében, akik csak csúfsággal vannak teli, és semmi mást nem tudnak nyújtani a világnak. Az erőszak és a terror révén ismét arra törekednek, hogy a maguk rútságát mindannyiunkra rákényszerítsék.
A régi dogma téves volt. Emögött nem az idealizmus hajtóereje áll. Ez nem utópisztikus; sőt, épp az ellenkezője. Az egyik kritika, amit a kommunizmussal kapcsolatban például néha hallani, az, hogy elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban soha nem működik. Ez valójában nem igaz. A kommunizmus elméletben sem hangzik jól. A világ, amelyet mindannyiunk számára vizionál, kicsi, lapos, szürke, minden kivételtől megfosztott, kiüresített mindentől, ami jó és nemes az emberi lélekben. A világ, amelyet vizionál, egy bátorság nélküli világ, egy kreativitás vagy ambíció nélküli világ, egy hősök, dicsőség vagy nagyszerű célok nélküli világ, amiért küzdeni érdemes; egy világ csodák nélkül, mítoszok nélkül, olyan emberek nélkül, akik kiemelkednek a többiek közül, hogy hihetetlen és rendkívüli dolgokat vigyenek véghez. És a világ, amelyet a kommunizmus vizionál, egy Isten nélküli világ. A forradalmi erőszak ezen építőmesterei számára civilizációnk kimagasló eredménye elviselhetetlen megaláztatás, emlékeztető arra, amit ők nem tudnak megtenni, és emlékeztető arra, amivé ők nem válhatnak. Ezért inkább a pusztítást választják. Csővezetékeket, vasutakat, energiahálózatokat és laboratóriumokat támadnak meg – a hatalom, a találmányok és a teljesítmény fizikai, megtestesült szimbólumait. Ez a természete a terrorizmusnak, amellyel ma szembe kell néznünk. Megvetik a Nyugatot, mert a Nyugat nagyszerű.
Ez egy nemzetközi konferencia, mert egy transznacionális fenyegetéssel állunk szemben. Ezek nem különálló és elszigetelt sejtek; ezek egymással összekapcsolt hálózatok. Nem ismerik el a határainkat. Valójában nem hisznek magában a nemzetállamban sem. Koordinálnak, kommunikálnak, utaznak, képzik magukat és együtt cselekednek, ugyanazt az infrastruktúrát használva, osztozva ugyanazokon az ellenségeken és osztozva ugyanazon a küldetésen. Antifa militánsok és elvtársaik szerte Európából utaznak az amerikai kontinensre, hogy részt vegyenek a közös támadásokban, hogy propagandát, kiképzési anyagokat és célpont-információkat juttassanak el közös titkosított csatornákon keresztül, védett házak földalatti hálózatain keresztül mozogva, és transznacionális alapokon keresztül finanszírozva és fenntartva működésüket. És együttműködnek a küldetésükben osztozó ellenséges külföldi államokkal, amilyenek például Irán proxy-hálózatai, amelyek egyre szorosabban kötődnek a baloldali militáns csoportokhoz világszerte. A kubai rezsim kiterjedt hírszerzési és ideológiai hálózata segített kiépíteni a szélsőbaloldalt a mi országunkban és a mi féltekénken, és elválaszthatatlanul kapcsolódik a szélsőbaloldali csoportokhoz és mozgalmakhoz a Nyugaton és azon túl is. A mai szélsőbaloldali terroristák gyűjthetnek pénzt az egyik országban, tárolhatják a kommunikációjukat egy második országban, kaphatnak kiképzést egy harmadik országban, toborozhatnak harcosokat egy negyedik országban, majd együtt csaphatnak le egy célpontra egy ötödik országban.
Így nincs más választásunk, mint együtt szembenézni ezzel a veszéllyel. Vagy együttműködünk a határainkon átnyúlóan, vagy a terroristák továbbra is kihasználják a köztünk lévő réseket. Trump elnök alatt az Egyesült Államok történetében először építi ki azt az infrastruktúrát, partnerséget és stratégiát, amellyel legyőzhető a szélsőbaloldali terror csapása. Az elnök aláírta a hetes számú Nemzetbiztonsági Elnöki Memorandumot, amely átfogó stratégiát vázol fel az Antifa terrorhálózatok és szövetségeseik felderítésére és felszámolására. Tavaly novemberben a Külügyminisztérium erőszakos szélsőbaloldali szélsőséges csoportokat minősített külföldi terrorszervezetnek, és hamarosan újabb minősítések várhatók. Decemberben bejelentettük az Igazságszolgáltatási Jutalomprogramot, amely pénzügyi jutalmakat kínál az e csoportok mögött álló finanszírozás felszámolását segítő információkért. Májusban összehívtuk az első terrorelhárítási bűnüldözési workshopot, amelyen az amerikai bűnüldöző szervek tisztviselői és partnerországaink képviselői közösen térképezték fel és dolgozták ki az e hálózatok felszámolására irányuló stratégiákat. A következő workshopot németországi partnereinkkel közösen fogjuk rendezni.
A koalíció, amelyet együtt építünk, már most is meghozza gyümölcsét, és azért vagyunk ma itt, hogy erre a munkára építsünk. Képesek vagyunk és meg is kell határoznunk, fel kell térképeznünk ezt a fenyegetést, és újjá kell építenünk terrorelhárítási struktúránkat, hogy legyőzzük azt, pontosan úgy, ahogyan azt korábban is tettük együtt. Most újra együtt kell megtennünk. A hírszerzés és az információcsere, a koordinált bűnüldözési stratégia, valamint a pénzügyi célzás és felszámolás révén tégláról téglára fogjuk lebontani ezeket a hálózatokat. Itt az ideje, hogy a civilizált világ népei megvédjék magukat, egységesen álljanak ki ezzel a terjedő sötétséggel szemben, és harcoljanak azért, ami a miénk. Könnyű elpusztítani a nagyszerű dolgokat; sokkal nehezebb létrehozni őket. A civilizáció ellenségei csak az előbbire képesek. Csak arra képesek, hogy elpusztítsák a nagyszerű dolgokat; minden, amit ismernek, a pusztítás. De mi nagyszerű dolgokat építettünk fel együtt. Újra és újra megcsináltuk. Tudjuk, mit kell tennünk, és most meg is kell tennünk. Köszönöm, hogy eljöttek ma.