Még november közepén látott napvilágot a hír, miszerint Malcolm X családja bepereli az FBI-t, a CIA-t és a new yorki-i rendőrséget Malcolm X meggyilkolása miatt.
Na de ki volt az a Malcolm X? És miért akarta volna az amerikai állam eltüntetni? Manapság már réges-rég a múlt ködébe veszett a múlt század 60-as éveinek amerikai fekete polgárjogi mozgalma és a rodhesiai-, illetve dél-afrikai apartheid rendszerek elleni néger ellenállás. Van helyette Black Lives Matter, a maga álságos és erőszakos mivoltában; van helyette Zimbabwe, egy újabb lecsúszott, alig-alig létező afrikai állam; és van helyette Fokváros, Durban és Johennesburg katyvasza.
Az amerikai Dél társadalomtörténetét, a rabszolgaságot, és a megalázó szegregációs törvényeket nem célom itt átbeszélni, s nem célom Dél-Afrika, a búrok, a britek, a zuluk és a xhosa törzsbeliek történelmét sem vázolni. E helyett inkább néhány sorban nézzük meg, hogy ki volt Malcolm X. Ha sommásan akarnánk összefoglalni, akkor annyit mondhatnánk: „balhés gyerek”. Ha kicsit érzelmesebben, akkor az mondhatnánk: forradalmár, aki a fekete bőrű emberek ügyéért harcolt. Manapság illik „polgárjogi harcosnak” nevezni, aki nagyon őszinte volt.
A Malcolm X-ről elnevezett út New York városában
Életrajzi adatait az alábbiak szerint foglalhatjuk össze: 1925-ben született, édesapja halála után nevelőotthonokban nőtt fel, és már fiatalon a bűnözés felé fordult: tolvajlásból, betörésből tartotta fent magát. Huszonegy éves korában börtönbe került, ahol is megismerkedett az iszlám vallással, felvette azt, és amikor hat év után kegyelemmel szabadult, az úgynevezett „Iszlám Nemzet” egyik élharcosa lett. A Nation of Islam fekete bőrű amerikaiakból álló mohamedán „egyház”, a mai napig létező vallási csoport az USÁ-ban. Malcolm X 1953-ban Chicagoban segédlelkész lett, majd előrébblépett a ranglétrán, és újabb és újabb szentélyeket (templomokat) hozott létre az Iszlám Nemzet számára. Fontos megjegyezni, hogy nem véletlenül használom a „lelkész” és a „szentély” („templom”) kifejezéseket: az Iszlám Nemzet ugyanis teljesen jogosan szakadárnak számít az ortodox muszlimok számára; kis abszurditással mondhatnánk, hogy afféle amerikai iszlám „neo-protenstáns” irányzat, szcientológiához távolról hasonlító ötletekkel keverve, megspékelve egy kis szabadkőműves-szervezettséggel.
Malcom X a börtönben vette fel az „X” vezetéknevet is, az addigi „Little” helyett, mondván, hogy az „X” az elveszett, ismeretlen afrikai családnévre utal, s a „Little”-t úgyis csak valamelyik felmenőjének a gazdája (tulajdonosa) adta.
Malcolm X 12 évig prédikálta az Iszlám Nemzet tanításait, amelyek között erősen rasszista jellegű elképzelések is voltak: így például az, hogy a fehér ember maga az ördög. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egy ízben felszólaljon egy olyan gyűlésen, ahol az amerikai náci párt tagjai is részt vettek. Ez úgy volt lehetséges, hogy mind a két fél a teljes szegregációban látta az afroamerikai közösség helyzetének megoldását. Látható, hogy Malcolm X nem egyszerűen radikális volt, hanem végletes gondolkodású, kompromisszumot nem ismerő. Jó kiállású, zengő hangú, karizmatikus férfiként tömegeket tudott mozgósítani. A kizárólag végletekben való gondolkodás okozhatta, hogy amikor 1962-ben Los Angelesben az Iszlám Nemzet tagjai és a rendőrség között fizikai konfliktusra került sor, Malcolm X azt várta volna, hogy az Iszlám Nemzet mint szervezet erőteljes, és alapvetően erőszakos választ adjon. Erre azonban nem került sor. Addigra Malcolm X szembefordult a Martin Luther King által vezetett fekete polgárjogi mozgalommal, és most elkezdett kiábrándulni saját anyaszervezetéből is. Hamarosan ki is lépett a Nation of Islam szervezetéből és a hagyományos szunnita mohamedánizmus felé fordult.
Malcolm X családja biztonsága fölött őrködik, miután fenyegetések érték a Nation of Islam részéről (Don Hogan Charles fotója)
1964-ben mekkai zarándoklatra indult, ahol először nem hitték el hogy muszlim és őrizetbe vették – de amikor kiderült, hogy kiről van szó, a szaúdi állam vendégének nyilvánították. Mekkában Malcolm látta a különböző rasszokhoz tartozó muszlimokat, s ettől kezdve faji alapú gondolkozása változni kezdett. Mekka után többfelé is megfordult az arab világban, és a szovjetbarát arab vezetők természetesen siettek keblükre ölelni. Ezt követően az Egyesült Királyságban tartott előadásokat, kapcsolata viszont az Iszlám Nemzettel végletesen megromlott. Fenyegetések érték, s végül tisztázatlan körülmények között gyilkolták meg egy nagygyűlésen – a tettesek az Iszlám Nemzet szervezetéhez tartoztak. A szervezet vezetője azonban tagadta a vádakat, és csak annyit jegyzett meg, hogy Malcolm X abba a sorsba futott bele, amiről prédikált. Hamarosan megjelentek a konspirációs teóriák is, hiszen a háttérben felsejlett egyes biztonsági szervek hanyagsága és ezen szervek volt ügynökeinek szerepe.
Malcolm X tanításai a „bűnös fehér emberről” ma már szinte divatosak a poszt-nyugati világban. Malcolm X annak azonban talán nem örülne, ha megtudná, hogy az amerikai kultúra részévé, egyik pop-kulturális ikonjává vált. (Ha nem is vezető, fő-ikonná, de afféle aprószentté, egy film, egy musical erejéig). A poszt aktualitását azonban nem ez adja. Hanem Malcolm X talán leghíresebb példázata a „házi négerről” és a „mezei négerről”. A példázatot több nagyhatású beszédben is elmondta 1963 folyamán. Ezúttal a december 10-én elmondott változatból idézek. Meg kell jegyezni, hogy a beszédben számos erőszakos kitétel szerepel, véres forradalomra való felhívások. S olyan megjegyzések is, amelyek alig burkoltan a kereszténység kritikáját jelentik, illetve nyíltan az iszlám (illetve a Nation Of Islam hittételeinek) magasztalását. A fehér embert pedig kifejezetten az „ellenségnek” nevezi, de nem csak a feketék ellenségének, hanem tulajdonképpen minden más emberfajta ellenségének. Ugyanakkor a beszédnek vannak izgalmas részei is. Lássuk tehát a házi néger és a mezei néger példázatát:
„Kétféle rabszolga volt. Volt a házi néger és a mezei néger. A házi négerek – a házban éltek a gazdával, jól öltözködtek, jól ettek, mert az ő ételét ették – amit a gazda hagyott nekik. A padláson vagy a pincében laktak, de mégis a gazda közelében éltek; és jobban szerették a gazdájukat, mint a gazda saját magát. Az életüket is hamarabb odaadták volna, hogy megmentsék a gazdájuk házát, mint a gazda. Ha a gazda azt mondta: »Jó házunk van itt«, a házi néger is azt mondta: »Igen, jó házunk van itt«. Ha a gazda azt mondta, hogy »mi«, akkor azt mondta, hogy »mi«. Így lehet felismerni egy házi négert. Ha a gazda háza kigyulladt, a házi néger keményebben küzdött a tűz eloltásáért, mint a gazda. Ha a gazda megbetegedett, a házi néger azt mondta: »Mi a baj, főnök, mi betegek vagyunk?«. »Betegek vagyunk«! Jobban azonosult a gazdájával, mint a gazdája önmagával. És ha odajöttél a házi négerhez, és azt mondtad: »Meneküljünk el, szökjünk meg, hagyjuk faképnél a gazdát, éljünk külön«, a házi néger rád nézett, és azt mondta: »Ember, te megőrültél. Hogy érted azt, hogy külön? Hol van ennél jobb ház? Hol lehet ennél jobb ruhát hordani? Hol ehetek ennél jobb ételt?« Ez volt az a házi néger. Akkoriban »házi négernek« hívták. [A szövegben többször is a »separate« kifejezést használja, ami politikailag az »elkülönülést« jelenti.]
Ugyanezen az ültetvényen volt a mezei néger. A mezei négerek – ezek voltak a tömegek. Mindig több néger volt a mezőn, mint néger a házban. A mezei négerek számára az maga volt a pokol. A mezei néger maradékot evett. A házban a disznóvágásnál a finomabb részeket fogyasztották. A néger a mezőn nem kapott mást, mint ami a disznó belsejéből megmaradt. A belsőségeket. Ez voltál te – egy bélfaló. És néhányan közületek még mindig bélevők.
A mezei négert reggeltől estig verték. Egy kunyhóban élt, egy viskóban; régi, levetett ruhákat viselt. Gyűlölte a gazdáját. Azt mondom, gyűlölte a gazdáját. Ugyanis volt esze. Az a házi néger szerette a gazdáját. De az a mezei néger – ne feledjétek, ők voltak többségben, és gyűlölték a gazdát. Amikor a ház kigyulladt, nem próbálta meg eloltani; az a mezei néger szélért, szellőért imádkozott. Amikor a gazda megbetegedett, a mezei néger azért imádkozott, hogy meghaljon. Ha valaki odajött a mezei négerhez, és azt mondta: »Hagyjuk itt, fussunk«, ő nem kérdezte: »Hová megyünk?«. Azt mondta: »Bármelyik hely jobb, mint itt.« Ma is vannak mezei négerek Amerikában. Én egy mezei néger vagyok.”
Mi, közép-európaiak világos bőrszínnel rendelkezünk – de nem volt közünk a modernkori gyarmatosításhoz, nem igáztunk le távoli, egzotikus népeket, nem raboltunk ki más fölrészeken országokat. (Persze, utakat, kórházakat, iskolákat sem építettünk ezeken a helyeken…) Igaz, Malcolm X számára még Hruscsov is „white nationalist” volt (legalábbis ekkor, ebben a beszédben). Manapság a „Nyugat bűneiről” illendő néha szót ejteni, s a nyugati embernek saját fejére hamut szórnia – sőt, a „fehér” is egyre gyakrabban került elő a poszt-nyugati közbeszédben, természetesen negatív szövegkörnyezetben. Másfelől, a nem-nyugati hatalmak Kazany városában tartott találkozójának zárónyilatkozatában ott voltak a Nyugat-ellenes gazdasági pontok, egyfajta történelmi adósságra utalva. Mint azonban megjegyeztem, nem ezért lehet aktuális a beszéd, hanem inkább azért, mert Malcolm X valójában két archetípust vázolt fel beszédében. Időtől és helytől független, örök szerepeket. A külső erőhöz igazodó megalkuvókét, illetve másfelől a saját utat választókét.
Talán sértésnek is venné, ha valaki rámutatna: Európa világos bőrű őslakosai között is vannak „házi négerek” és igen, vannak „mezei négerek” is. Csakúgy, mint Magyarországon.
A következő év a két archetípus küzdelméről fog szólni. Remélhetően azonban jóval békésebben, mint ahogyan az egészet Malcolm X fénykorában elképzelte.