„A kínai császárvárost, a Sárga-folyó közelében elhelyezkedő Lojangot 311-ben elfoglaló és kifosztó xiongnu/hsziongnu (ázsiai hun) törzsszövetség a IV. század közepén már Közép-Ázsia sztyeppevidékét lakta. Az ótörök nyelvet beszélő, harcias lovasnomádok egy csoportja azonban a 370-es elején Balamber vezetésével továbbvándorolt nyugati irányba, átkelt a Volgán, majd benyomult Kelet-Európába, ahol rövid küzdelem után legyőzte a területet sok-sok évszázad óta uraló, iráni nyelvet beszélő nomád alánokat. Az alánok behódolása és segédnéppé válása után a hun lovasok a Don folyó és a Kárpátok hegyormai között élő osztrogótokkal, a nagyhatalmú Hermanarik király vezette greuthungi törzzsel kerültek katonai konfliktusba, és ismételten fényes győzelmet arattak. […] A hunok hamarosan az Erdélyt benépesítő vizigótokat, a tervingi törzset is legyőzték, és ezzel a katonai sikerrel pedig elérték a Római Birodalom határait, és létrejött az Uráltól a Duna vonaláig terjedő, hatalmas Hun Birodalom, amely ezután közel három nemzedéknyi időn át uralta Kelet-Közép-Európa hatalmas füves pusztaságait. A hun törzsszövetség feltűnése a pontusi-kaszpi sztyeppevidéken egy új korszak nyitányát jelentette, megindult ugyanis a nagy népvándorlás…”
Így kezdődik Sólyom Márk tavaly megjelent új kötete, amely tulajdonképpen az átlagos olvasó számára átláthatatlan sztyeppei történelmet mutatja be nagyon is átlátható, logikus és olvasmányos módon. A történelem iránt érdeklődő magyar ember számára van Attila, a nagykirály, aki valahonnan a semmiből, Ázsiából érkezett, hogy a Kárpát-medencében üsse fel birodalma székhelyét – majd meghal, és utána a nagy rejtély marad. Az előzmények tekintetében talán még be-beugorhat a keleti- és a nyugati-gótok veresége a hunoktól, továbbá a „népvándorlás” zavaros forgataga. Ez a kis könyvecske – mindössze 247 számozott, írólap nagyságú oldalon – végigveszi az eseményeket, mégpedig az átlagember számára jószerivel ismeretlen források alapján. Ütközteti a forrásokat, kérdéseket tesz fel – amelyek közül számos megválaszolhatatlan van – és mindeközben ki is bogozza a szövevényes szálakat. A könyv talán legfontosabb erénye, hogy kiderül: a sztyeppén nem kizárólag egy tarkabarka kaleidoszkóp újabb és újabb mintákba rendeződését láthatjuk, hanem mintha lenne egy szál, ami mentén a történet végighúzódik.
S hogy miért fontos a könyv? Az utóbbi időben számos archeogenetikai vizsgálatról, DNS-kutatásról esett szó a hunok vagy éppen a honfoglaló magyarok vonatkozásában. Egyébként is, a biológia korában élünk. Paul Johnson, „A modern kor” című monumentális kötetében úgy fogalmazott: a XX. század vége felé az emberek a fizikai csodáit közelről látva már nem találták azokat annyira vonzónak, s figyelmük a biológia felé fordult. És valóban, megszaporodott a különböző származási vizsgálatok lehetősége: a DNS alapján megmondjuk, ki vagy! – hirdetik a legalábbis kérdéses háttérrel rendelkező, de egyébként piaci cégek. S azután kijön a blőd eredmény: egy mai német ember 10%-ban magyar, míg egy mai magyar ember 10%-ban német… De mi az a „német”? S mi az a „magyar”? Visszatérve a tudományos világ területére, az archeogenetikai vizsgálatok valóban adhatnak fogódzkodót egy-egy populáció meghatározásához, s félreértés ne essék: magam is úgy gondolom, hogy a fizikai antropológia igen is bír valamelyes befolyással egy-egy népcsoportnak az identitására. Simili similis gaudet. Azonban egy DNS-vizsgálat nem tud összefüggő történeteket mesélni. Mankót nyújthat ahhoz, hogy egy-egy eseményre következtessünk, de írott forrás nélkül csak igen nagy vonalakban mesélhető el egy népcsoport története, ha egyáltalán elmesélhető. Az ember ugyanis történeti lény, az emberi közösségek legfontosabb összekötő eleme a közös történetek megléte. Vagyis fontos lehet a közös származás, de még fontosabb a közös származás tudata… S persze, a legtágabb értelemben vett közös származás hiedelmén kívül számos identitásformáló tényező létezhet, amelyek a sorsközösség érzését alakíthatják ki.
Sólyom Márk könyve talán a fenti szempontok szerint is lényeges a magyarság őstörténete iránt érdeklődők számára. Mert ugyan nem kifejezetten erről szól a kötet, de az előzmények tekintetében végre jól átfogható eligazodást, összefoglalást nyújt.
És végül, hogy kissé spoilerezzük is a kötetet, annyit elárulhatunk: a hunok Attila halála után nem vesztek el mind a testvérharcban, nem is vágtattak el a csillagösvényen, hanem még jó hosszú ideig jelen vannak a Kárpátoktól keletre eső sztyeppe világában. A hunok nem tűntek el nyomtalanul…