Október 6-a az aradi vértanúk napja. A tizenhárom tábornokot, illetve a további kivégzett honvédtiszteket emlékünkben őrizzük, s róluk nagyon helyesen minden évben szó esik. Kevesebbszer emlékezünk meg az első felelős kormányunk miniszterelnökéről, Batthyány Lajosról.
Kivégzése még a tábornokok pereihez képest is justizmord volt. Egyértelműen koncepciós per, de részleteiben konstruált per is – egy olyan eljárás, amelyet azzal a szándékkal folytattak le, hogy egyúttal kirakatper is legyen. Vagyis: előre megvolt az ítélet és per fő vonala; voltak a perben részek, amelyek egyszerű kitaláción alapultak; s végül, azért is csinálták, hogy a „jó” és a „rossz” közötti különbséget megtanítsák.
Batthyány Lajos kivégzése mögött politikai ok állt – nem más, mint az, hogy a Habsburg-dinasztia (pontosabban: Habsburg-Lotharingiai ház, másképpen: Ausztriai Ház) Magyarország fölötti uralmát véglegesen szentesítő Pragmatica Sanctiot megtörte volna. A Pragmatica Sanctio lényege nemcsak a leányági örökösödés biztosítása volt, bár akkor aktuálisan ez volt a legégetőbb ügy, hanem volt egy ennél fontosabb szakasza is. A Pragmatica Sanctiot Magyarországon törvényerőre emelő 1723. évi II. törvénycikk 7. §-a így szólt: „a néhai dicső Lipótnak, császároknak s Magyarország királyainak ágyékából leszármazókra, és ezeknek törvényes, római katholikus, mind két nemü ausztriai főherczeg utódaira, a most uralkodó legszentségesebb császári és királyi felség részéről a Németországban s azon kivül fekvő és Magyarországgal, meg az ehhez kapcsolt részekkel, országokkal és tartományokkal, az előrebocsátott jog és rend szerint, feloszthatatlanul s elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen örökösödésileg birtoklandó más országaiban s tartományaiban is megállapitott elsőszülöttségi rendhez képest, uralkodás és kormányzás végett átruházzák.”
Batthyány Lajos kivégzése
Fordítsuk le: amíg világ a világ, a Habsburg-dinasztia által uralt tartományok összetartoznak egy koronás fő uralkodása alatt. Így tehát a többi Habsburg-tartományhoz hasonlóan és azokkal összhangban, a politikai jogokkal rendelkező magyarok a szuverenitást végső soron örökre átruházzák az uralkodóra (jólllehet, a gyakorlatban ez azért nem volt ilyen egyszerű). Mindenesetre osztrák felfogás szerint ettől kezdve nem a magyar országgyűlés ad jogköröket az uralkodó kezében; hanem az uralkodó enged néminemű, korlátozott beleszólást a magyar országgyűlésnek az ügyek vitelébe.
Az 1848-as forradalmunk után megválasztott népképviseleti országgyűlés és az annak felelős kormányzat ezt az elvet és gyakorlatot törte meg, mivel a magyar szuverenitást helyreállította. Batthyány Lajos tehát a magyar szuverenitás mártírja, még akkor is, ha egy olyan emberről beszélünk, aki nemcsak talpig becsületes úr volt, de egyúttal hűséges a dinasztiához – csak éppen úgy gondolta, hogy a magyar király érdekét és a többi Habsburg-tartománnyal való közös érdeket is jobban szolgálja a felelős magyar kormány („ministérium”) élén.
1848. augusztus 31-én Schönbrunnban keltezett királyi kézirat és az osztrák kormány ahhoz kapcsolt emlékirata a fentebb vázolt helyzetet akarta visszacsinálni. Az emlékiratban voltak megfontolandó részek (pl. az európai erőegyensúlyra való hivatkozás és a külső veszély), de összességében arról szólt, hogy Magyarország egy központi, birodalmi kormányzatnak vesse alá magát, s a magyar kormány afféle korlátozott autonómiát gyakorolhat az uralkodó kegyéből. Különösen fontos a pénzügyekre és a közös adósságra való hivatkozás: Magyarország addig se vette ki a részét lakosságarányosan és gazdasági erejéhez mérten, és most nem akar a „közös” adósságból részt vállalni.
Az alábbiakban részleteket közlök ebből az emlékiratból, félkövérrel emelve ki a megítélésem szerinti fontosabb részeket.
„A magyar országoksorsa századok óta legbensőbb összeköttetésben volt az osztrák uralkodó ház által birt tartományokéval; a kötelék, melly különböző koronákat egy fejdelmi házhoz csatolt, s még inkább a Dunánál lakó népek belélete, ezeket olly szorosan egymáshoz lánczolta, miként nehezen eldönthető, hogy a testvérisült népek között mellyiket illeti az állományi és társulati kifejlődés különböző mezején a vezérlet előnye, vagy a vételkedó utánzás dicsérete. A hadügy, a bányászat, a Dunahajózat, a müipamak a Dunapartokon fekvő városokbai telepedése, továbbá a mértékek, sulyak és kereskedelmi szokások kölcsönösen váltak egymáshoz mind inkább hasonlítóvá, s mig az osztráknémet gyáripar a magyar országokbani fogyasztáshoz alkalmazta magát, addiga magyar dús földjét akként mivelte, hogy vágómarhái, gyapja, dohánya s más nyersterményei által az osztrákok szükségét minél több nyereséggel elégíthesse ki. Eugen győzedelmei után déli Magyarország megszabadítása és állományi rendezése mellett a Habsburgi ház utolsó férfi sarjadékának legfontosabb vállalata [vállalkozása] volt, a természet és a népek géniusa által kimondott összeköttetést mentül szilárdabb státusjogi alapokra fekteti. A magyar diéta, az erdélyi karoknak és rendeknek 1722-ben márczius 30-kán kelt és az 1740-ki országgyűlésen törvénybe iktatott csatlakozási okirata, úgy szintén az osztrák-német birtokoknak tartományi gyűlései, különösen az osztrák régi törzsországok, t. i. Csehország és Tyrol, a pragmatica sanctió által a következési jog feletti háború veszélyeit nemcsak megelőzték, de az országok összeköttetését is olly szilárdul megállapították, hogy több mint egy század lefolyása alatt, csak egy monarchiáról, egy uralkodó családról és egy uralkodóról lehetett szó, és csupán históriai sötét emlékezetek maradványai valának még fönn, egy szerencsétlen elókorból, midőn Konstantinápolyban vagy Versailles-ban rövid időközök alatt magyar malecontetusok ügynökei jelentek volt meg.
Hogy ezen egyesülés alatt Magyarhon szembetűnóleg fölvirágzott, és nemzetisége mint szintén megyei s politicai szabadsága megvédeték, azon fokozatos átalakulás tanúsítja, melly ezen ország kormányzásában az utolsó három decennium alatt létrejött. Ha régibb politicai szabadsága akkora érvénynyel nem birt, mint a jelenkor vágyai és nézetei igénylik, illő tekintetbe kell venni, a sok háborút és pusztítást, mellyet az ozmánok igája alól csak későre kimenekült részei szenvedtek volt. A pragmatica sanctió értelme mindig olly világosnak, olly kikerekitettnek tekintetett, hogy iránta soha semmi kétség fenn nem forgott. A legfelsőbb kormányzás egysége, az összes finánczügy vitele, a sereg kezelése és vezetése volt a monárchia osztatlanságáról szóló alaptörvény szükséges folyadéka. Magyarország külföld irányában nem vala soha Ausztriától különvált, nem tartaték soha különoszthatónak, és soha külön nem is képviselteték. Az osztrák név alatt az európai nagyhatalmak körében érvénynyel nem csupán a nagyherczegség, de egyszersmind az azzal egyesült Magyarország birt, mint kitetszik az 1723-iki 111, az 1790-ki 10, 11, 17, az 1792-ki 8. és 9. articulusokból, mellyek törvényes adatokkal bizonyítják be azt, mi különben is a nemzetek évkönyveiben fölirva van.
Szintúgy nem vonta ki soha magát Magyarország azon terhekből, mellyek-nek a hadi események következésében és a monárchia közszükségeinek fedezése miatt támadniuk kellett, ámbár azon hozzájárulás, mellyet Magyarországpénzben s vagyonban nyújtott a közkiadások hordozására, örökké csekélyebb vala, mint a menynyi [sic!] ezen, a természet által gazdagon megáldott országot népszáma és segédforrásai arányában joggal illette volna.
Fájdalom, a magyar karok és rendek bizottmánya, mihelyt ezen fölirattal Bécsbe érkezett, a szoros testvériség szellemétől elhajlott; mert a felelős és független ministérium iránti kivánatát, a kereskedelem, a közmunkák, a had- és financz-ügy tárczáira is kiterjesztettek anélkül, hogy a monárchia többi tartományaivali viszonyt tekintetbe venné, noha e tartományoknak is a bizottmány felérkezése előtti nap,t. i. márcz. 15-én constitutio adatott.
A magyar országos bizottmány alkudozásai először csak gróf Batthyány Lajosnak fölszólitását eszközölték ki egy ministérium alkotására, s e minister minden törvényhatóságokhoz márczius 17-én intézett közirata által hivatalos munkásságát elkezdette ugyan, de maga a ministérium definitive nem előbb, mint april 7-én alakult meg, midőn az egyes ministereknek legfelsőbb megerősítése bekövetkezett. Sokkal korábban, t. i. a márczius 17-ki legfelsőbb határozatnál fogva rendelteték Bécsben egy felelős ministeri tanácsnak fölállítása, és a márczius 20-i határozat által már az egyes osztályokra, minők a bel- és külügy, had és fináncz, felelős ministerek valának kineveztetve.De a Bécsben létező ministérium csak akkor gyakorolhatott volna meghatározó befolyást azon viszonyra, mellybe állítani törekedtek a magyar korona tanácsosai ezt, a nem-magyar tartományok irányában, ha a külön magyar ministérium alkotásakor mindazon tekintetek kellőleg méltányoltattak volna, mellyek a monarchia részeinek egységét biztosithaták.
Egy legfelsőbb kéziratban, melly aprilhó 7-én a főherczeg nádorhoz intézteték annak mind mellózhetlensége, mind pedig státusjogi kötelezettsége kimondatott, hogy a magyar pénzügy különválasztása nem történhetik meg, méltányos tekintet nélkül a közös státusadósságok felosztására.De még ugyanazon nap a szerint, mint az uralkodó párt által teljes erőfeszítéssel már előkészítették, egy külön magyar had- és finánczministérium létesült, s következőleg csupán e szabálynak visszavonásával, vagy pedig az említett kéttárcza hatáskörének keskenyitésével lehetett volna módot találni, a pragmatica sanctió meg nem sértésére.
A had- és finánczkezelés egész sorát mutatja fel a tényeknek, mellyek a magyar ministérium különszakadásáról s előbb félrevonó, később pedig ellenséges irányáról tanúsítanak; mellyek, továbbá, a helyett, hogy István főherczeg uj helyzetéből és a határozatlan jogkörű had- és finánczministérium létezéséből folyó bajok kutforrását bezárnák, olly szabályokat idéztek elő, mik a mulé- kony pártvéleményeknek hizelgenek ugyan, de a magyarországi népek maradandó érdekeivel nem egyeztethetők, s még kevésbbé felelnek meg a pragmatica sanctió által biztosított magas czéloknak.
A magyar finánczminister az osztrák nemzeti-bank szabadalmának daczára, 12 és 1/2 millió papirpénzt ad ki. Az összes státusadósság egy részének átvételére, az ápril 7-kén tett fölszólitás daczára, mostanig is semmi nem történt, bár alapos ellenvetés e részben nem hozathatik fel.
A korlátolt nézet, mellyból a magyar ministérium a pragmatica sanctió felfogásában s alkalmazásában kiindulni látszik, sem fentarthatónak, sem üdvösnek nem tekintethető. A régi országrendek és országképviselők ezen szent szerződésében nem csupán arróli kezesség fekszik, hogy Magyarország, Ausztria és Csehország koronái egy s ugyanazon főn egyesítve nyugosznak, s hogy a szövetkezett népek és állományok minden kül- és belmegtámadások ellen egymást kölcsönösen védik s hadierővel támogatják, a régi kötmény a régi értelemben oda is magyarázandó, s azért érdemel mély tiszteletet, mert szerinte egyik népnek a másikat az anyagi és szellemi kifejlődésben elősegíteni, s az erre kölcsönösen vezető eddigi eszközöket nem szétrombolni, sőt a viszályt és meghasonlás csiráit eltávoztatni kell.
Az Ausztiria császárságtól különvált magyar királyságnak fennállása political lehetetlenségnek tekintendő; a két országtömeg és az azokat lakó népek érintkezései sokkal bensőbbek s gyakoribbak, és a társadalmi élet megszám- lálhatlan fonalszálaival a századok sokkal közelebb vonták a lakosokat egymáshoz, hogysem a különszakadás veszélyes rázkódások nélkül történhessék. Egyesülés, még pedig a réginél szorosabb fog ismételten s erőhatalommal megkisértetni, és illy küzdelmek egyenesen arra szolgálandanak alkalmul, hogy idegen hódítási vágy, vagy ipari verseny az osztrák és magy. tartományoknak kárt okozzon. Az osztrák birodalom meggyöngitésével, annak két olly állományra szakításával, melly közül mindenik a maga utján járand, mind a császárság, mind Magyarország, bel- és külállapotját illetőleg, azon fokára sülyedne az elgyöngülésnek, hogy ebből okvetlenül az európai egyensúly megbontása támadna, s az idegen hatalmak, kiknek a sulyegyen fentartása fekszik érdekükben, Ausztriának illy gyöngülését el nem tűrhetnék.
Mindezekből annak mellózhetlen szüksége merül fel, hogy a magyar kormánybanmárczius óta behozott intézkedések az összes monárchia igényei és a pragmatica sanctió szavai s értelme szerint változtassanak meg, s a németosztrák ministériummal öszhangzólag olly rendezések tétessenek, mik szerint a monárchia egysége biztosittassék, a pragmatica sancio czéljai teljesen eléressenek, s egy legfelsőbb állományi kormányzat ismét visszaállíttassék.”
Forrás: Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri iratai II. (Budapest, 1999); Horváth Attila: Koncepciós per az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke ellen – Gróf Batthyány Lajos pere, in: Jogtörténeti Szemle, 2008/1.sz. ; Soós István: Mária Terézia és a Pragmatica Sanctio, in: Magyar Nemzeti Levéltár – A hét dokumentuma, 2017.015.16., az interneten: Mária Terézia és a Pragmatica Sanctio | Magyar Nemzeti Levéltár (gov.hu)