Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Szolzsenyicin néhány szöveg-részletével idézzük fel, hogy milyen is volt az a rendszer, az az önkényuralom, amely halottak és tönkre tett életek tízmillióit hagyta maga után. Ezúttal néhány, az értelmiségre vonatkozó megjegyzést emeltem, hiszen Lenin megállapította, hogy az értelmiség a szocializmus igazi kihordozója. „A szocializmus mély tudományos tudás terméke… e tudomány emeltyűje nem a proletariátus, hanem a polgári értelmiség; a jelenkori szocializmus ezen osztály egyes tagjainak a fejében született meg.”. Nem véletlen, hogy annak idején az oroszországi bolsevik párt magja is „értelmiségi és félértelmiségi banditákból álló kis szervezet” volt, ahogyan az Paul Johnson írja a Modern korról szóló nagy összefoglaló művében.
Lássuk tehát, hogyan írt erről Szolzsenyicin!
Lenin beszédet mond 1918-ban Moszkvában. Jobbra az emelvény alatt-mellett Trockij, aki féltékenyen figyeli, hogy ellopják a legjobb poénjait (A.J.P. Taylor baloldali történész). Később Sztálin idején restusálták a képet, Trockij eltűnt róla.
„Az 1917-es év az önmagát „forradalmi-humanistaként” jellemző értelmiség eszmei csődjét jelentette. Most volt kénytelen először felcserélni a szórványos terrorakciókat, a fortyogó klikkharcokat, a pártos betűrágást és a féktelen társadalomkritikát reális politikai cselekvésre. És az értelmiség (…) alkalmatlannak bizonyult az ilyen cselekvésre.”
„Ki másban ismerhette volna fel Orwell, ki másról mintázhatta volna a duplagondol-t, ha nem a harmincas és negyvenes évek szovjet értelmiségéről? A duplagondol azóta csiszolódott, a létezés biztos fogásává vált.”
„Az értelmiség a szovjet évek alatt végig kellően tájékozott volt, tudta, hogy mi történik a világban, tudhatta, mi folyik az országban, de elfordította a fejét, lagymatagon megadta magát minden intézményben, minden dolgozószobában, nem törődve a közös üggyel.”
„Hazánk valamennyi, külsőleges nemzetközi sikerét, a manapság működő több ezer tudományos kutatóintézet felvirágoztatását – az orosz falu és az orosz hagyományok szétrombolásával érték el. Cserébe a kunyhókban, a külvárosok visszataszító sokemeletes skatulyáiban, felszerelték a hangszóróikat, de még inkább az összes központi helyen álló oszlop és pózna tetejére (…) És ezek a hangszórók bevégezték a munkát: kiirtottak a fejekből mindent, ami egyedi, ami folklór, telitömték helyette szériában gyártott vacakkal, megtiporták és teleszemetelték az orosz nyelvet, mindent betöltöttek tehetségtelen dalaikkal (az értelmiség szerezte őket).”
„Hát nem épp abban áll-e régi veszteségünk, ami megrontott mindnyájunkat, hogy az értelmiség elvetette a vallásos erkölcsiséget, az ateista humanizmust választva helyette, amelye oly könnyen igazolta a sietős forradalmi törvényszékeket és a Cseka törvénytelen pincéit?”
„Mindenekelőtt arra kell fölhívnom a figyelmet, hogy szokás felületesen és tévesen alkalmazni az »Oroszország« szót: sokan ezt használják a »Szovjetunió« megfelelőjeként, az »orosz« népnevet pedig a »szovjet« helyett (…) Márpedig a leghatározottabban le kell szögezni, hogy ezek a fogalmak egymással nem csupán ellentétesek, hanem ellenségesen állnak szemben. Egymásba csúsztatásuk olyan, mintha az embert valamilyen betegségével neveznénk meg.”