A politikai életbe belépő egykori Shell-igazgató, ifjabb Kapitány István édesapja, idősebb Kapitány István az 1945 utáni évek egyik legjobb magyar polgári légiforgalmi pilótája volt. Hét évvel ezelőtt a régi újságcikkek alapján egy összeállítást közölt erről az Arcanum blog. Nos, mindez való igaz, és erről a piedesztálról nem is kell megpróbálni lerángatni. Méltatlan lenne.
De nemcsak bátor és ügyes pilóta volt, hanem sajnos más is. És nem, nem 56-os forradalmár. Épp ellenkezőleg.
Az alábbiakban ugyanis egy tipikus szocialista karrierutat láthatunk.
1945-ben óriási elitcsere kezdődött a magyar társadalomban. A kiszorított, tulajdonától és sokszor jogaitól is megfosztott régi elit-, illetve a középosztály egy jelentős részének helyére új emberek, új káderek kellettek. S a berendezkedő kommunista diktatúra meg is tett mindent, hogy egy új, lojális felső réteget neveljen ki. Ennek az új rétegnek az egyik tagja lett az idősebb Kapitány István.
Életútját először is az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának 2.8.1. – I. s. – I/1. t. – 6565 jelzetű, „Kapitány István” nevet viselő dossziéjából az ott a 16-18. oldalakon olvasható önéletrajz alapján ismertetjük. E szerint 1929-ben született Balmazújvárosban. 1934-ben szegény sorban élő szülei elváltak, 1938-ig gyerekmenhelyen, illetve nevelőszülőknél volt. Utána édesapjához került, de az cselédnek adta egy nagygazdához. Ennek édesanyja vetett véget, és nagybátyjához került, ahol a tanyai gyerekek életét élte. Az elemi iskola után, 1941-ben a tanítónője hatására tehetségkutató vizsgára küldték nemrég visszakerült Nagyváradra, innen pedig a debreceni piarista gimnáziumba vitt tovább az útja. Mivel állítása szerint nem járt templomba és körmenetre, ezért 1945-ben kirúgták, és a szintén debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanult tovább. 1947-ben édesanyja és mostohaapja nem akarták, hogy továbbtanuljon, s így ő is beállt mostohaapja mellé a cséplőgéphez és segédtraktorosnak.
Ebben az évben jött a fordulat az életében: a Kossuth Akadémia felhívására jelentkezett tisztképzésre és 1948-ban be is hívták katonai kiképzésre. 1949-ben alhadnagyként már végzett is – a kor a „gyorstalpalós” káderek időszaka volt, különösen is a hadseregnél, amelynek óriási ütemű fejlesztéséhez rengeteg új tiszt is kellett. Ugyanekkor repülős kiképzést is kapott, de ez év novemberében tartalékos állományba helyezték és átvezényelték a polgári területre, vagyis a magyar-szovjet légiforgalmi vállalathoz, a MASZOVLET-hez. Először mint másodpilóta, 1952-től pedig mint elsőpilóta dolgozott. 1954-től a Forgalmi Osztály vezetője lett, főpilóta beosztásban. A következő évben újabb rövid tartalékos tiszti továbbképzést kapott, és hadnaggyá léptették elő. 1950-ben megnősült.
1953-tól volt kommunista párttag, az MDP-ben, majd annak ’56-os megszűnése után 1957-től MSZMP tag.
1956-ban állítása szerint a forradalmárok először „el akarták távolítani”, de mivel jó szakember volt, ezért nem nyúltak hozzá. Ezzel együtt bekerült a ferihegyi reptér munkástanácsába is. Innentől adjuk át a szót Kapitánynak: „A munkástanács egy-két ülésén részt vettem, de legmesszebbmenőkig arra törekedtem, hogy távol tartsam magam mindennemű ellenforradalmi cselekménytől, és azon voltam, hogy beosztottaimat együtt tartsam és óvjam őket a forrófejű fellángolásoktól. Több hajózó gyűlést tartottam, ahol állandóan hangsúlyoztam, hogy tartsuk fő feladatunknak gépeink megóvását, és vigyázzon mindenki, hogy bele ne keveredjen felelőtlen cselekedetekbe. Kb. 3 esetben voltam Bécsben, ahonnan gyógyszert szállítotunk, és egy alkalommal Horváth és Sík külügyminisztereket (sic! valójában utóbbi külügyminiszter-helyettes) szállítottam Bécsbe az ENSZ ülésére.
Amikor a repülőteret a szovjet erők megszállták, elsőnek siettem parancsnokuk segítségére és személyesen kértem fel a parancsnokot arra, hogy az érkező repülőgépek rakományát ellenőrizzék. Az ellenforradalom után a szovjet hatóságok nekem engedték meg először, hogy repülőgéppel felszálljak. Legmesszebb menőkig támogattam Glusaev et.-nak azt a törekvését, hogy az Aeroflot járatok beinduljanak, amit Glusaev et. a hazautazása előtti banketten megköszönt, s ezt nagyon jól esett hallani.
A MALÉV-nál az MSZMP megalakulása után elsők között kértem átigazolásomat, majd 1958- ban tagja lettem a Munkásőrségnek, ahonnan 1959-ben szereltem le az összes hajózóval együtt, a pártszervezet határozatára, azzal, hogy ha szükség lesz ránk, azonnal behívnak.”
Családjáról még elmondta, hogy testvérei közül Kapitány Ferenc szakács volt, József munkás, bár előtte a Néphadseregnél politikai tiszt volt, Ilona hímző KTSZ-tag. Felesége testvére, Józsa Antal posta tisztviselő, pártonkívüli, az „ellenforradalom” idején aktív volt, egyáltalán nem kommunista.
Nos, a fentiek közül a munkástanácsi részvétel vonatkozásában elmondottakat egyelőre még kezeljük forráskritikával. Az egyes vállalatok személyzeti osztályaink hasonló önéletrajzaiban ugyanis 1956-ra vonatkozóan hasonló kitételek szerepelnek. A személyzeti anyagokat persze mindenki hazavitte 1956-ban és 1989-ben is, így igen szórtan maradtak meg. De ha a megmaradtak alapján akarnának a forradalomról képet alkotni, akkor azt láthatjuk, hogy 1956-ban itt úgymond senki nem csinált semmit – nyilván a restaurált kommunista diktatúra körülményei között senki nem akarta a saját fejére húzni a vízes lepedőt. Vagyis a fentiekhez képest lehet, hogy Kapitány István is forradalmárkodott, utána meg jól kiszúrta a kommunisták szemét az előbb leírtakkal. Csakhogy ez esetben nem így történt, hanem Kapitány igazat mondott…
Ráadásul egy-két részlet kimaradt az önéletrajzából.
Az talán csak apróság, hogy Kapitány István testvérét, Józsefet a Néphadseregtől lopás és közokirathamisítás miatt távolították el, 6 hónapi börtönre büntetve. (ugyanaz a dosszié, 2.o.) Az viszont már nem apróság, hogy maga Kapitány 1951-es beszervezésétől „H” személy volt, vagyis „ügynök” volt. (u.o., 3.o.) 1959. december 1-i hatállyal a Belügy titkos (T) állományába került, rendőr hadnagyként. Innen fél év múlva azonban le is szerelték, igaz, önhibáján kívül. A cél az volt, hogy a légiutaskísérők T-állományát szervezze meg, de mivel „a jelenleg tervbe vett és jóváhagyott gépkisérési forma már nem igényli a főpilóta ilyen módon történő felhasználását”, ezért elbocsátják az állományból. (u.o., 1.o.)
Az állambiztonság ennek kapcsán a következő jellemzést adta róla (u.o., 4-5.o.): „Teljesen a mi oldalunkon áll, kommunista. Ennek a rendszernek köszönhet mindent. [Mivel nem jár politikai foglalkozásokra] egyesek szemében politikailag ingadozónak tűnhet […] Az ellenforradalom alatti magatartására jellemző, hogy igyekezett a felszínen maradni. Részint beválasztották a munkástanácsba, és ott, ha nem is vezető helyen, de működött is, másrészt pedig elvhű kommunistákból álló baráti körével is tartotta a kapcsolatot. Konkrét ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki.” Amikor Bécsben járt, a Szabad Európa Rádió nyilatkozatot kért tőle. „Tudomásunk szerint diplomatikus kitérő válaszokat adott.”
Ami pedig nem a politikát és a forradalmi eseményeket illeti, ott egyes részleteiben valóban igaz a róla már a korszakban kialakított heroizáló kép – jóllehet, néhány ecsetvonás itt is elmaradt. „Szakmai felkészültsége igen jó.” – írták róla. Napi 16-18 órát dolgozott – talán ezért sem törődött a politikai képzésével (illetve a nyelvtanulással). Csakhogy akármilyen jó volt a szakmájában, a repülésben és a légiforgalomban, valami mégsem stimmelt a munkahelyén: „Beosztottai és munkatársai között nem örvend népszerűségnek”. Úgy tűnik, hogy nem figyelt oda rájuk, illetve gorombáskodott velük.
Egy másik jellemzésben, amelyet az MSZMP MALÉV pártalapszervezete részéről állítottak össze sokkal élesebben fogalmaznak, jó és rossz értelemben egyaránt. És természetesen még néhány dologra fény derül, ami az önéletrajzból kimaradt: „Rendkívül jó repülőkészséggel rendelkezik. […] Szakmai munkáját lelkesen, óriási odaadással végzi. […] Szakmáját rajongásig szereti, azért minden áldozatra kész. […] Határozott, keménykezű vezető. Beosztottjaihoz való viszonyában sok hiba van. Munkatásai nem szeretik, intézkedéseiben sok igazságtalanságot látnak, ami részben meg is felel a valóságnak. Nagymértékben és rossz irányban befolyásolja felesége. […] A múltban nemegyszer előfordult, hogy megfeledkezett magáról, ivott, ittasan utcai verekedésbe sodródott. E miatt a pártszervezet leszerelte a Munkásőrségből és figyelmeztetésben részesítette.” (6.o.)
A jellemzés a továbbiakban is szigorú: „Az ellenforradalom alatt elvesztette maga alatt a talajt. 1957. februárjában – a kommunista kormánybiztos határozott ténykedése nyomán – kérte átigazolását a pártba. A párt megszervezésében, munkájában nem vett részt, visszahúzódott. […] Emberi, erkölcsi magatartása sok kívánnivalót hagy hátra. Öntelt, hiú, pozícióját féltő, vezetőinek elismerését kereső ember. Bár beosztottjai szakmai fejlődésével sokat foglalkozik, erkölcsi, politikai nevelését teljesen elhanyagolja. Közvetlen munkatársait nem vonja be a nevelés munkájába, véleményünk szerint ebben nem kis mértékben pozícióféltés mutatkozik. Családi élete kiegyensúlyozott.”(7.o.)
Ne zárjuk ki, hogy az italozás, a durvaság, a bunyók mindössze az 1956-os forradalom majd annak a leverése és a megtorlás időszakának feszült körülményei miatt jelentek meg Kapitány jellemzésében. De az is lehet persze, hogy eleve hajlama volt erre. Legyünk mindenesetre igazságosak: egy másik dossziéban (3.1.2. M-29859, 14.o.) ugyanis egészen pozitívan jellemzik. A „Lovász Lászlóné” fedőnevű hálózati személy – vagyis közkeletűen ügynök – munkadossziéjában megbújó alig két-három mondatos leírás szerint: „Kapitány István nyugodt, bátor ember, munkatársai becsülik vidám közvetlenségét. Két év előtt elég harmonikus családi életet élt.”
S hogy maga Kapitány hálózati személyként csinált-e valaha valamit? A fentmaradt iratanyagból nem tudjuk, mindössze 1959-ben említik, hogy „jelenleg is foglalkoztatva van” (2.8.1. – I. s. – I/1. t. – 6565, 3.o.). Egy másik akta (3.2.4. K-261/1, 84.o.) szerint az állambiztonság számolt vele 1959-ben egy magyar születésű francia állampolgár (szintén repülős) beszervezésénél. De úgy tűnik, végül is erre nem került sor.
Levégül térjünk vissza az 1956-os forradalmi napokra! Az egyes üzemeknél a munkástanácsokat részletező, a tagokat név szerint felsoroló operatív anyagban (3.1.9. V-150360/1, 148-150.o.) a MALÉV munkástanácsára is kitérnek. A kádári állambiztonság által a megtorlás céljait szolgáló leírás szerint a MALÉV-nál az „ellenforradalmi cselekmények” október 25-én kezdődtek, amikor is Forradalmi Bizottságot választottak. Ez a későbbiekben munkástanáccsá alakult át. A kommunista rendőr- és határőrtiszteket eltávolították, úgyszintén a vállalat kommunista vezetőit is, továbbá mindenkit, aki „számukra nem [volt] megbízható”. A személyzeti osztály anyagait átkutatták, hogy megállapítsák, hogy ki az ÁVH „összekötője”, majd az anyagokat kiosztották a dolgozók között. A Forradalmi Bizottság szervezte meg Bécsből a Vöröskereszt szállítmányainak behozatalát. Állítólag egyetemistákat szállítottak Budapestről Pécsre és Szegedre. Megszervezték a reptér fegyveres őrzését is, de tűzharcra nem került sor. Komoly „vád” még, hogy megszervezték a MALÉV dolgozók élelmiszerellátását a vidéki repülőterekről. Bejön természetesen a köztörvényesítés vádja: eszerint a külföldi szállítmányokból néhányan loptak, illetve a repülőtér szovjet megszállásakor kifosztották a repteret, amit „a szovjet csapatokra akartak fogni”.
Ennyi.
Hol jön ebbe Kapitány? A munkástanácsi tagokat felsoroló lista egyes csoportjai közül ebben a kategóriában szerepel: „Az alábbi személyek a munkástanács tagjai voltak ugyan, de aktív tevékenységet nem fejtettek ki, ezért velük szemben intézkedés nem történt.”
Foglaljuk tehát össze! Egy szegény sorból kiemelkedni próbáló magyar gyerek, akinek egyébként még az akkori „átkosban”, a Horthy-időkben fedezték fel a tehetségét. Egy tipikus népi káder a kiépült diktatúrában, aki a nagy átlaggal szemben választott hivatásában profinak bizonyul. Egy stratégiai cégnél dolgozó fiatal, rámenős fickó, aki vállalja a „bennfentesség” visszatetsző oldalát is; tudniillik, hogy köznyelven szólva besúgó lesz. A forradalom idején egy tétovázó, megzavarodott kommunista, aki akarva-akaratlanul munkástanácsi tag lesz. S végül a kádári restauráció idején egy feszült idegállapotban levő, de kitűnő túlélőképességű, teljességgel alkalmazkodó szakember. Tulajdonképpen az öreg Kapitány szimbolizálhatja Rákosi és Kádár rendszerének személyi folytonosságát. De talán szimbolizálhatja a lelkesen induló kommunista szak-ifjúságot, amely ’56 után az eszme iránt kevésbé lelkesen, de a kommunista hatalombirtoklás iránt elkötelezetten, alapvetően hivatásának él. Vagyis: a kádári cinizmus kényszerű és keserűen gúnyos fintorát.
Ifjabb Kapitány István még egy éves sem volt édesapja halála idején, a Malév 355-ös járatának tragédiájakor. És a gyerekek nyilvánvalóan nem felelősek a szülőkért. De egyvalami biztos: pusztán azt idősebb Kapitányra azért nem lehet mondani, hogy „’56-ban munkástanács tag volt”, mert ez a történelmi tények súlyos ferdítése, hamisítás lenne. Nem. Kapitány István jó pilóta volt, de a kommunista diktatúra támasza is.