„Nyilatkozott Horthy Miklós, Magyarország kormányzója: — Ellenállhatatlan kényszer nyomása alatt ma írják alá a magyar kormány megbízottai a békét. Ez a béke teljesen felbontja a Duna-medenceezer éven át kialakult természetes rendjét és Közép-Európába ülteti a Balkánt. Darabokra szakít egy virágzó országot, amely a történelemegész folyamán mindig a Nyugat védelmében vérzett. Ez a béke teljesen ellentmond mindannak, amit az antant a háború folyamán legfőbb elv gyanánt hirdetett. Meghallgatás nélkül, akarata ellenére, három és félmillió magyart szakít el hazájától, helyez idegen népek uralma alá. A népek önrendelkezési jogának elve egyetlen pontban sem nyert alkalmazást.”
A magyar történeti tudatban talán csak Mohács foglal el olyan gyászos szerepet, mint Trianon aláírásának napja. Egyre többet tudunk az odavezető útról, a mulasztásokról, a hibákról, az ellenünk áskálódó kisebb- és nagyobb ellenségeink tevékenységéről, a vörös-, a fehér-, és a kettővel párhuzamosan zajló fekete terrorról, s már a párizsi béketárgyalásokról is. Azonban az aláírás napja feledésbe szokott merülni. Mi most nem is annyira az itthoni gyász-felvonulásokat, tiltakozó-nagygyűléseket-, hanem magát az aláírási ceremóniát szeretnénk felidézni, a Budapesti Hírlap 10. évfordulóra írott, MTI-tudósításon alapuló cikkének (1930. június 4., 7-8.o.) részletét közölve.
A Nagy Trianon palota (Wikimedia)
„A magyar békedelegátusok a békeszerződés aláírására kitűzött napot megelőző napon érkeztek Párizsba és itt, bár udvariasan fogadták őket, de az antant katonai misszió vezetője, Henry alezredes a legszigorúbb felügyelet alá helyezte őket. A békedelegátusok ottidőzését a körülményekhez képest elviselhetővé igyekezett tenni Praznovszky Iván, aki a magyar békedelegációban kezdettől fogva, mint a legfőbb munkatárs dolgozott és minta békedelegáció főtitkára működött. Praznovszkynak az aláírásnál az volt a szerepe, hogy mint a nemzetközi diplomáciai szokásokat ismerő magasrangú diplomata asszisztáljon az aláírásra kiküldött magyar delegátusok mellett. A békeszerződés aláírásának színhelyéül egy díszes palotát választottak, mert a magyar nemzet konzervatív gondolkozását, történelméhez és tradíciójához való ragaszkodását akarják bizonyos szempontból respektálni. A francia miniszterelnökség elnöki osztályának vezetője és egy külügyminisztériumiigazgató a Grand Trianon-kastély felügyelőjével és egy múzeumi építésszel együtt intézkedtek a magyar békeszerződés aláírásának színhelyéül kiszemelt nagyteremben. A szépművészeti államtitkárszemélyesen választott. aki azokat a bútorokat, amelyekkel erre az alkalomra a termet bebútorozták. Praznovszky Iván főtitkárnak előzetesen megmutatták a trianoni palotának kiválasztott termét, amelynek egyébként az a történelmi nevezetessége, hogy a duc d’Aumale elnöklésével 1873-ban itt ülésezett az a haditörvényszék, amely Bazaine marsallt, Metz várának védőjét azért, mert a várat feladta és nem követett el minden lehetőt, hogy a várat védő hadsereg katonai becsületét megmentse, vagyis nem biztosítottrészére szabad elvonulást, halálra ítélte. Milyen különös találkozása a véletlennek, hogy ezt a trianoni ítéletet sem tudták végrehajtani. Először átváltoztatták életfogytig tartó elzárásra és Bazaine marsallt a francia Riviera egyik legszebb pontján, a híres Cannes-szal szemben fekvő le Sainte Marguerite-sziget erődítményében internálták, de Bazaine keresztültörte az őt körülvevő örök láncát és 1874-ben már megszökött. Az antant a magyar békeszerződés aláírásánál, mint akkor mondották, súlyt vet arra, hogy fényes keretek között történjék meg. Praznovszky Iván főtitkárt azzal igyekeztek vigasztalni, hogy a magyar békeszerződés aláírásának tulajdonképpen örömünnepnek kell lennie Magyarország részére, hiszen ez azország az osztrák-magyar monarchia keretén, belül mindig küzdött a függetlenségért, a béke aláírásának napja tehát a magyar állami függetlenség kezdetét jelenti. Praznovszky Iván természetesen tiltakozott ilyen célzatos beállítás ellen és hangsúlyozta, hogy itt a békediktátumot nem lehet ilyenformán kiforgatni valójából, hiszen Magyarországot nem hagyták meg, csak néhány vármegyének adtak „függetlenséget“. Az aláírást jellemző kis epizód előzte meg. A magyar békeszerződés aláírásának aktusánál párizsi előkelő körökből természetesenrengetegen óhajtottak jelen lenni úgy, hogy a belépőjegyek kiadását a legszigorúbban megrostálták. Az autók vezetőit karszalagokkal látták el és mindent elkövettek, hogy illetéktelenek a közelébe se férkőzzenek a Nagy Trianon-palotának. A magyar békedelegátusok közelben lévőszállásukról autón érkeztek. Az első autóban Benard, Brasche-Lázár, Praznovszky Iván főtitkár és Henryfrancia alezredes ült. Amidőn az autó a trianoni kastély vasrácsos kapujához érkezett, amit a kíváncsiak nagy tömege vett körül, a parancsnokló csendőrtisztnem akarta a békedelegátusok autóját bebocsátani. Henryalezredes izgatottan vitatkozni kezdett a csendőrtiszttel, közben megszólalt Praznovszky Iván és igazat adott a csendőrtisztnek : — Nagyon helyes! Mi nem helyezünk súlytarra, hogy aláírjuk a békeszerződést! Nemtesz semmit, ha nem engednek be! Gyerünk vissza! Henryalezredes azonban izgatottan követelte, hogy bocsássák be a főszereplőket: — Őrültség, amit velünk tesznek! Mit gondolnak? Nem látja, hogy ezredes vagyok, az összekötőtisztek főnöke? A magyar béke aláírása nem múlhat ilyen, kis adminisztratív, copfon! [sic!] Végre a csendőrtiszt engedett kérlelhetetlenszigorából és csak ennek az engedékenységnek köszönhető, hogy a magyar békeszerződés aláírása a kitűzött órában pontosan megtörténhetett. Fouquiéres, a francia külügyminisztériumszertartásmestere vezette be a terembe a mait gyár békedelegátusokat. Huszonkét hatalomképviselői gyűltek össze és Millerend elnök felszólítására elsőnek Benárd Ágost népjóléti miniszter írta alá a szerződést. Fekete redingotban, fekete nyakkendővel, kezében cilinderét és fehér kesztyűjét tartva lépett a nagy patkóalakú asztal két végen közé állított kis asztalhoz, amelyen a békeszerződés vaskos kötete feküdt. Cilinderét letette az asztalra, beledobta kesztyűjét és rideg mozdulattal, állva hirtelen rákanyarította aláírását a békeszerződés pergamentjének utolsó oldalára. Utána Drasche-Lázár aláírása következett. Az aláírás aktusa mindössze tíz percig tartott és amint a magyar delegátusok távoztak, a kivezényelt francia katonaság tisztelgett, a kürtök szóltak, a dob pergett és a francia zászlót meghajtották Magyarország kiküldöttei előtt.”
Mindezek után talán furcsának, sőt, groteszknek hat, hogy a Budapest Hírlap felidézi az akkori kormány álláspontját, amelyet a tudósítás szerint „Rubinek Gyula, a kisgazdapárt vezére, a Simonyi-Semadam-kormány földművelésügyi minisztere fejezett ki, amidőn egy nagygyűlésen ezt mondotta: — A béke aláírása nem halált, hanem munkát jelent. Reményteljes jövő áll előttünk!”
Trianon mindig sötét nap lesz a magyar történelemben. De egyúttal az örök parancs is, hogy a földről fel kell állni, és még keményebben kell küzdeni.