Ma már nehéz elképzelni mondjuk Afganisztán fővárosát, Kabult, amint helybéli miniszoknyás lányok jönnek-mennek az utcán. S ugyanúgy nehéz elképzelni Iránt, ahogy a nagyvárosokban szinte ugyanúgy folyik az élet, mint bármelyik európai nagyvárosban. Pedig 1979 előtt így volt.
Természetesen a vidék – a falvak – azért máshogy néztek ki, de Irán az 1970-es években jó úton járt abban az irányban, hogy a világ legfejlettebb országai közé emelkedjen. De hogyan jutottak el idáig, és mi történt 1979-ben?
Griffek Perszepolisz romjai között (Hansueli Krapf felvétele)
Perzsia ókori történelme régóta irodalmi- (és a mozgókép megszületése óta) film-alkotások tárgya. Szinte az iskolás gyerekek is tudják, hogy az első perzsa birodalom bukása Makedón Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor hadvezéri zsenijének „köszönhető”. Utána rövid ideig zavaros, hellenisztikus időszak következett, amíg Nagy Sándor hadvezérei egymás ellen küzdöttek a térségben. Egy ideig Szeleukosz utódai uralták Iránt, majd egy helyi nagybirtokos által vezetett törzs, a parthusok kiszorították őket. Így létrejött a Parthus Birodalom, ami a lényeget tekintve ugyanúgy egy iráni állam volt, sőt, nagyhatalom, mint az elődje – igaz, jóval kisebb területen. A Parthus Birodalomban meglehetősen erős hellén kulturális befolyás érvényesült, de mégsem volt a „görög világ” része. Mintegy 500 évig állt fenn (Kr.e. 247 – Kr.u. 224), majd a perzsiai szellemi és hatalmi megújulás részeként megszületett a Szasszanida-család Újperzsa Birodalma. Hivatalos vallása az addig is vezető kultusznak számító zoroasztriánus (hibásan: „tűzimádó”) hit lett. A parthusok majd a Szasszanidák ősi és állandó ellensége Róma volt, hogy végül az akkor már csak Kelet-Római Birodalommal a Kr.u. VII. század elején mindkét felet kimerítő két évtizedes háborúval „búcsúzzanak el” egymástól. Ugyanis közben Mohamed, az iszlám nagy prófétája az Arab-félszigeten útjára indította az arab törzsek egyesítését a muszlim vallás zászlója alatt, és utóda mindkét térségbeli nagyhatalomra lecsapott. Míg a Kelet-Római Birodalom (vagyis Bizánc) valahogyan túlélte az arabok nagy rablóhadjáratait, a Szasszanidák állama két évtizedes utóvédharcok után eltűnt a föld színéről.
Két évszázadra Irán és majd Közép-Ázsia is mohamedán-arab uralom alá került. Az iszlamizáció ez alatt az idő alatt nagyjából végbement, és a zoroaszteri vallás végső hanyatlása kezdődött meg. Az arab uralom szétesése után egymással marakodó, helyi dinasztiák immár újra perzsa államokat és államocskákat hoztak létre újabb két évszázadra. A perzsa nyelv újjászületett, és így az iszlámizáció után az arabizáció nem ment végbe.
Az ezredforduló után, az északi sztyeppékről megindult a török törzsek beáramlása. A „barbár” törökök persze felnéztek a meghódított iráni civilizációra, és így a perzsa a mindenkori uralkodói udvarok, a tudományok és a kultúra nyelvévé vált egész Közép-Ázsiában, sőt, Északnyugat-Indiában is. A török után a XIII. század elején valami létrejött, ami az egész egykori, tágabb értelemben vett Iránt nagyjából magában foglalta (a mai Irán, Afganisztán és kb. Közép-Ázsia), de ez az úgynevezett Horezmi-birodalom a mongol támadás áldozata lett. A mongol-török utódállamok (Csagatáj-kánság, Ilkánok birodalma, Fekete-ürü törzsszövetség, Fehér-ürü törzsszövetség) egészen a XVI. századig uralkodtak és marakodtak Irán és Közép-Ázsia térségében.
1501-ben azután tulajdonképpen megszületett a mai Irán. A török törzsek között terjedő síita vallási irányzat, a „vörösfejűek” (kizil-bas) mozgalmának élén a Szafavida-dinasztia első nagy uralkodója, Iszmáil sah megteremtette a mai Irán immár közvetlen elődjét. Mint egykor a Szasszanida-birodalomnak, most az újjászületett Iránnak is a nyugati szomszédja volt az ellenség, s konfliktusnak éppúgy volt vallási alapja, mint egykor. Igaz, most nem egy „európai” keresztény hatalom volt a főellenség, hanem a mohamedán vallás szunnita ágát követő Oszmán Birodalom. A tűzfegyverek révén az oszmánok általában jobban jöttek ki a sorozatos konfliktusokból, mint az irániak, akik egyébként újra és újra megpróbáltak európai hatalmakhoz fordulni modern fegyverekért. Ebbéli törekvéseiket nem koronázta teljes siker. A XVIII. században azután a birodalom meggyengült, polgárháborúk, trónharcok és külső támadások is gyengítették, darabolták a birodalmat, míg 1789-ben egy, új, energikusabb klán, a Kadzsar-dinasztia (Qajar) nem került trónra.
A Kadzsar-uralom rövid stabilizálódás után azonban nem tudott abban változást hozni, hogy Irán megkapaszkodjon a lefelé vezető lejtőn. Afganisztán már a XVIII. század közepén elveszett, s most az orosz cárok a mai Azerbajdzsánból és Örményországból, illetve Grúzia keleti részéből is kiűzték a Kadzsar-sahok erőit. A XIX. század végére Irán stagnáló, gazdaságilag elmaradott, külső befolyásoknak teljesen kitett országgá változott. Afféle félgyarmati sorba került. Az oroszok észak felől, míg a brit elsősorban Brit-Indiából, később pedig már a tenger (Perzsa-öböl) felől is gyakoroltak nyomást az elszegényedő államra. Más európaiak is megjelentek, és „kapitulációkat” kényszerítettek a perzsa államra, ami a legkülönfélébb egyéni és kollektív előjogokat jelentett.
1905-ban forradalom tört ki, s a következő évben a sah aláírta az alkotmányt. A forradalom egyébként a teheráni bazárból indult ki, ahol a kereskedőknek elege volt a különböző adókból, amiket a külföldi kölcsönök visszafizetésére vetettek ki. A siita klérus pedig először csatlakozott a lázongó kereskedőkhöz. 1906-ban úgy tűnt, hogy a helyzet stabilizálódik, de az oroszoknak és a briteknek ez nem volt ínyére, és beavatkoztak. A síita klérus is az alkotmányos párt ellen fordult. Végül is 1911-ben lezárult forradalmi időszak, a perzsiai állam azonban véglegesen meggyengült.
Az állami funkciók – pl. vámok begyűjtése – külföldiek kezén, az uralkodó dinasztia tekintélye romokban, s hadsereg szinte nem létezett. Az egyetlen regurális egységet a perzsiai Kozák Dandár jelentette, amely persze nem kozákokból állt, hanem főként azeriekből és kaukázusiakból állt. Pusztán a neve és a felszerelése volt azonos az orosz kozákokéval. A dandár élére hamarosan egy bizonyos Reza Pahlavi Khán nevű harcos került…