Egy-egy korszak lezárultát, és valami újnak a kezdetét néhány esetben egy politikai beszéd szokta jelenteni. Van ezek között olyan, ami a nyilvánosság előtt hangzott el, s vannak titkos beszédek is. Van közöttük olyan, amelyben a beszédet mondó politikus a jövőről szólva nyíltan fejtette ki a terveit; más esetben egyfajta vallomástételről beszélhetünk, ahol a múlttal való leszámolást, az addigi politikával való leszámolást ígérték meg.
Ezeknek a beszédeknek tehát több műfajuk is van, de alapvetően két nagy csoportba sorolhatóak. Tiberius Gracchus vélhetően Kr.e. 133-ban elmondott beszéde, amelyben földtörvény-javaslatának indoklását adta, ugyan kárhoztatta a múltat, de mivel nem ő volt a felelős az addig kialakult helyzetért, ez nem beismerés, inkább indoklás volt. Beszéde Plutarkhosz, a nagy történetíró jóvoltából maradt fent, s a mai napig mintának számít. Első bekezdése így szólt: „Az Itáliában tenyésző fenevadak mindegyikének megvan a maga barlangja, odúja és búvóhelye, holott azoknak, akik Itáliáért küzdenek és meghalnak, egyebük sincs a levegőnél, a világosságnál; lakás, állandó tartózkodási hely híján bujdosnak ezek feleségestül, gyermekestül. Hazudnak a vezérek, midőn a csatákon biztatják a katonákat, hogy védjék meg sírjaikat, templomaikat az ellenségtől. Hisz annyi tömérdek római közül egynek sincs ősi oltára, sem családi sírhelye, ám másoknak a fényűzéséért és kincseiért harcolnak, halnak meg. Az emberlakta föld urainak hívják őket, de nincsen egy rögnyi földjük sem.”
Az „Igazság Szája” Rómában
Az idősebb Gracchus fivér beszéde éles választóvonalat húzott Róma történetében: nemcsak a polgárháborúk korának kezdetét jelentette, hanem azt is, hogy a Res Publica válságban van, és a régi módon nem lehet folytatni a dolgokat, valamiféle változásra lesz szükség. Gracchus tehát kimondta a valóságot. Persze nem várt következményekkel is járt, hiszen a polgárháborúk nem valamiféle proto-marxista társadalmi küzdelmet jelentettek, hanem az elit különböző csoportjai közötti, utóbb már vérre menő harcot.
Ha a modernebb idők vízére evezünk, hasonló műfajú beszédeket mondott például Kossuth Lajos 1848. március 3-án, a „felirati javaslat” tárgyában, ami lényegében a magyar szuverenitás helyreállítását jelentette; s hasonló volt beszéde a magyar honvédelemhez szükséges kétszázezer katonáról augusztus 19-én. Az ismertebbek közül még ide sorolható Churchill brit miniszterelnök 1940. május 13-i beszéde, amely a „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verejtéket és könnyeket” sorról híresült el. Új korszak nyitányát jelentette Orbán Viktor beszéde is a Hősök terén 1989. június 16-án – az a beszéd azóta is sarokpontja a Fidesz politikájának, lényegében minden benne van, nyíltan kimondva.
Mint láthatjuk, ezek a beszédek nemcsak az idők változását állapították meg és fejezték ki, hanem egyúttal politikai programot is adtak. Őszinte beszédek, mondhatnánk, nyílt sisakkal álltak ki a beszédekben megfogalmazott gondolatokkal a politikusok.
1989. november 21-én Németh Miklós az Országgyűlésben elmondta, hogy Magyarország államadóssága 20 milliárd dollár. Őszintén beszélt, csak az volt a baj, hogy ez hárommilliárddal több volt, mint amiről addig tudni lehetett, s az általános „végítéletes” hangulatban a beszéd olaj volt a tűzre. Ráadásul a kommunista diktatúra utolsó pártállami kormányfője részéről ez egy beismerés volt, az addigi félrevezetés beismerése – tehát bizonyos értelemben már egy másik típusú beszédhez tartozik.
Ezekkel szemben vannak titkos beszédek, amelyekben a beszélőt a leleplezés szándéka vezeti, tovább a fogadkozás, hogy mostantól másként lesz minden. Ha szigorúan vesszük, Hitlernek a világháború előestéjén, 1939. augusztus 22-én, Obersalzbergben a tábornokai előtt elmondott beszéde, illetve beszédei, mivel aznap kétszer is beszélt, ide sorolható. A két beszédből egy vált közismertté, amelyet egy brit újságíró szerzett meg, s ez valószínűleg a két beszéd összefésült változata. Ebben Hitler olyan dolgokat mond ki, amelyeket nem szokás kimondani – nem azért, mert a politika önmagában képmutató lenne, hanem azért, mert a kimondott szónak ereje van. „A kilőtt nyílvessző nem húzható vissza, a kimondott szó sem vonható vissza” – tartja a sztyeppei lovasnomád szólás, s ezt erősíti meg a Szentírás felszólítása: „Ne engedd, hogy bűnre kötelezzen a szád.” Tulajdonképpen ez ennek a bejegyzésnek a lényege.
Hitler aznapi egyik beszédében elmondja, hogy eddig csak blöffölt, de most már próbára kell tenni a katonaságot is; hogy Olaszország barátsága igazából egyes-egyedül Mussolini politikai létezésétől függ, mert egyébként ellenséges lenne; hogy már a tavasz óta készült a hadjárat elindítására; és így tovább. Ez a higgadt változat. A durvább változatban – feltehetően a délutáni beszédben – Dzsingisz kánhoz hasonlítja magát, aki „tudatosan küldte nők és gyerekek millióit a halálba”. Hogy a háború célja nem bizonyos határok elérése, hanem az ellenség fizikai megsemmisítése, s hogy ehhez halálbrigádokat küld ki, amelyek számos lengyel nőt és gyereket fognak meggyilkolni. Majd felteszi a költői kérdést: „Ki emlékszik ma már az örményekre” – célozva ezzel az anatóliai örmények lemészárlására és deportálására az első világháború idején, amit a török hatóságok eszközöltek. Hitler beszédének volt egy olyan következménye, amely ugyan már akkor is látható volt, de csak később mérhették fel a németek teljes súlyában: a közös bűn élményközösségét teremtette meg. Ez a közös vérbűn a vereség után évtizedekre – ha ugyan nem örökre – mérgezett sebet ejtett a német nemzeti identitáson. Volt egy másik következménye is, amit Arthur Harris, a brit bombázóerők parancsnoka így fogalmazott meg: „A nácik abban a gyerekes téveszmében vágtak bele a háborúba, hogy majd ők bombázhatnak mindenkit, de őket senki sem fogja bombázni. Szelet vetettek, és most learatják a vihart.”
Egy másik nagy huszadik századi titkos beszéd Hruscsovnak a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán elmondott szövege volt. Erről már írtam korábban, s most csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy Hruscsov nem számolt azzal a következménnyel, hogy örökre aláásta a szovjet típusú kommunizmus építményét – éppen azt, amit annyira szeretett volna tatarozni, újrafazonírozni. Hogy úgy fogalmazzunk, Hruscsov elméleti szövegét a magyar forradalom (és leverése) támasztotta alá a gyakorlatban. Annyiban is volt valami hazug az egészben, hogy Hruscsov maga is részese volt a sztálini bűnöknek, sőt, tulajdonképpen mindenki, aki a végrehajtó apparátus felelős pozíciójában volt.
A magyar történelemben ebben a műfajban természetesen örökzöld klasszikus fog maradni Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Hazugságbeszéd volt a javából, hiszen arról szólt, hogy „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Igazságbeszédnek nehéz lenne hívni, „valóságbeszédnek” annál inkább lehet, hiszen megmutatta a Gyurcsány-féle társaság és nekik asszisztáló Magyar Szocialista Párt valódi arcát. Ahogyan Hruscsovnak, Gyurcsánynak is nem várt hatásokkal kellett szembenéznie – azzal, hogy az ország választópolgárai polgárai pontosan és jól értették, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, mint előtte, és 2010-ben a választásokon megbuktatták az 1989-es rendszert. A Magyar Szocialista Párt pedig elnyújtott agóniával, kínkeservesen szépen leküzdötte magát a sírba. Ha szabad így fogalmazni, Gyurcsány nemcsak a saját politikai tőkéjének egészét, hanem a teljes kádári örökséget is felélte a beszéd háromnegyed órája alatt.
Természetesen valamennyi politikus tisztában van vele, hogy beszédének lehetnek nem kívánt következményei, mellékhatásai is. Mégis, a jó politikust és a jó beszédet az különbözteti meg a sötét oldal képviselőitől és a balfácánoktól, hogy általában azt a hatást éri el a beszédük, amit akartak; vagyis, a mellékhatások nem írják felül az eredeti célt és nem sodorják el azt az „építményt”, amit a politikus emelt vagy emelni szándékozott.
De nehogy azt higgyük, hogy csak a „beszédek” lehetnek ilyen hatással. Pozsgay Imre rádióinterjúja 1989. január 28. az 56-os forradalomról – miszerint nem „ellenforradalom”, hanem „népfelkelés” volt – megkondította a lélekharangot a kommunista diktatúra történeti mítoszai fölött. Sőt, tulajdonképpen a kommunista párt erkölcsi alapjai fölött is. „A párt legalitása a fontos, mert hogyha nem ellenforradalom, hát akkor nem tudom, hogy erre ki hivatkozhat. Nem tudom, ki hivatkozhat.” -mondta erről meglepően tisztán az immár zavart tudatú Kádár János utolsó beszédében 1989. április 12-én, az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén.
Nos, könnyen lehet, hogy korunk, a XXI. század harmadik dekádjának korszakos beszéde is egy interjú, nem pedig egy klasszikus politikai beszéd. Ráadásul, ahogyan az a politikát kárhoztató korunkban szinte „elvárható”, ezúttal nem egy politikus, hanem politika melletti politikacsináló adott interjút, amelyben lényeges dolgokról rántotta le a leplet és fogadkozott, hogy most már másképp lesz minden.
2025. január 10-én Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a Meta vállalatcsoport vezetője hosszú, csaknem három órás interjút adott Joe Rogannak, az ismert riporternek. Zuckerberg saját imázsát hozza: nem kell hozzá angol anyanyelvűnek lenni, hogy érzékelhessük a lazázó, műmájer, egyszerűséget (valójában primitivitást) sugárzó stílust. A podcast interjúban elhangzó állítások egyike-másika természetesen bekerült a hírekbe. Legfőképpen az, hogy a Biden-adminisztráció hogyan próbálta meg kikövetelni a cenzúrát: a Biden-tisztviselők „üvöltözve és átkozódva telefonáltak”. Nos, az egésznek mintha olyan imázsa lenne, hogy szegény Facebookot elnyomták, de most már szabadon lehet beszélni! (Ennek egyik jele volt, hogy az úgynevezett „tényellenőrző” projektet felszámolta a vállalat. A „tényellenőrök” ugyanis valahogy mindig csak olyan dolgokról tudták megállapítani, hogy tények, amelyek balfelé estek…) Az interjúban azonban számos egyéb állítás is van.
Az első néhány ilyen általában a politika természetére vonatkozik – és arra is, hogy mi volt eddig és mi várható a jövőben…
„Az amerikai kormánynak meg kellene védenie a [tech-média] vállalatait, nem pedig a lándzsa hegyének lenni, amely a vállalatokat támadja.”
„Ha egy másik ország cseszegeti egy másik iparág[unkat], ami érdekel minket, az amerikai kormány valószínűleg találna valamilyen módot arra, hogy nyomást gyakoroljon rájuk.”
A második, amire nem figyelt fel senki, egy szúrás az EU felé: „Az EU az elmúlt évben 30 milliárd dollárnyi büntetést szabott ki, és a kérdés, hogy mit csinál közben az amerikai kormány.”
A harmadik, amit ki szeretnék emelni összefügg az előző kettővel: a liberális polkorrekt képmutatás derül ki Zuckerberg néhány megjegyzéséből:
„Az a konkrét dolog, ami miatt egy ügynökség esetleg vizsgál téged, de ott van a mögöttes politikai motiváció is, vagyis az, hogy az emberek, akik ezt az egészet vezetik, miért gyűlölnek téged; és ez két nagyon különböző dolog lehet.”
A negyedik, ami éles váltás az eddigiekhez képest, a „genderizmus” lecsavarása, és a szélsőliberális férfiellenesség moderálása – és jelzés, hogy a nagyvállalatoknál némileg másképp fognak menni a dolgok mostantól:
„A maszkulin energia azt hiszem jó dolog, és természetesen a társadalom ezzel bőven el van látva, de azt gondolom, hogy a nagyvállalati kultúrában ettől meg akartak szabadulni.”
„Azt hiszem, ez mind rendben van [t.i. a férfiasság és a nőiesség]. De azt gondolom, hogy a nagyvállalati kultúra valahogy egy semlegesített micsoda irányában tolódott el.”
Az ötödik, ami felbukkant az interjúban, az a transzhumán jövő, vagyis az egyik főcsapás nem fog – valószínűleg nem is tud – változni az eddigiekhez képest:
„Azt hiszem, alapvetően egy olyan vad világban leszünk, ahol a világ nagy része fizikai lesz, de egyre több virtuális tárgy vagy ember lesz, akik bekapcsolódhatnak [vezeték nélküli kapcsolattal]-, vagy hologramként léphetnek be különböző dolgokba, hogy különböző módon interakcióba lépjenek.”
„Most már nincs egy [külön] egy fizikai világ és egy digitális világ. 2025-ben vagyunk. Ez egy [és ugyanazon] világ.”
Amikor a mesterséges intelligenciáról esik szó, a riporter felvetésére, miszerint „csak remélni tudjuk, hogy a megfelelő emberek kezében lesz az irányítás, amikor a mesterséges intelligencia Istenné válik”, Zuckerberg utópisztikus választ ad: „Vagy pedig széleskörűen elérhetővé válik. […] Ha mindenkinek lesz, mindannyiunkat jobbá fog tenni, és ráadásul, izé, ez egy olyan, egyenlő terep lesz.”
Külön izgalmas volt Zuckerberg megjegyzése az új kulturális elitekről:
„Alkotóknak egy egész új osztálya adja ki azt a kulturális elitet, amelyre az emberek felnéznek, és [azt mondják], oké, ezek az emberek mutatják az utat.” Amellett, hogy az új kulturális elitről beszél, szinte természetes, hogy odaszúr az Apple-nek és Steve Jobs-nak, aki az egyik liberális tech-icon volt. Az odaszúrás oka egyébként elég prózai, ahogyan Zuckerberg említi is: elszámolási vita – az Apple Zuckerberg szerint túl nagy sápot húzott le közvetítőként a termékértékesítés során… Ide tartozik még az a megjegyzés az interjú elejéről, miszerint „Túl sokat adtam egy csomó médiában levő ember véleményére”. Majd később siet hozzátenni: „Általában a médiába vetett bizalom meredeken zuhant.”
És legvégül, ennél a pontnál jön be az igaz és hamis közötti különbségtétel és a nagybetűs Hazugság.
„Nagyon aggasztott már a kezdetektől, hogy lényegében én legyek a döntnök abban a kérdésben, mi az igaz [és a hamis] a világban.” Ezt a megjegyzést azután tette, hogy elmondta: a 2016-os elnökválasztás után a véleményformáló elit egész egyszerűen nem akarta elfogadni, hogy a nép félrevezetés (dezinformáció) nélkül Trumpra szavazott volna. Kiemelte, hogy a másik fordulópont a COVID időszaka volt, amikor „nagyon durván nyomultak nálunk [t.i. a Biden-féle egészségügyi adminisztráció emberei] hogy vegyünk le dolgokat, amik, most őszintén, igazak voltak.” Zuckerberg szerint az igazság – legalábbis a rész-igazságok – elnyomását támogatotta a mainstream médiamunkások többsége is, miközben, le is lepleződtek. Ezt foglalta össze Joe Rogan a következőképpen: „Eegen, de te hazudtál nekünk ebben, abban és amabban, és most azt kéne hinnem, hogy te egy vagy a jófiúk közöl. Egy vagy az igazmondók közül.” Zuckerberg válasza: „Yeah.”
Foglaljuk össze a beszéd lényegi pontjait! Zuckerberg újrapozícionálja magát, és betekintést enged a most következő világ néhány aspektusába. A férfiellenesség lejjebb lesz csavarva. Az eddigi szélsőliberális, képmutató Amerika helyett egy nyíltan érdekérvényesítő Amerikát láthatunk majd. Az „ami jó Amerikának, az jó a világnak” megállapítás nyílt kimondásával. Ennek vélhetően lesz egy Európai Unió ellenes vonulata is. Ez részben jó, részben rossz, hiszen az amerikai elit nem változik és egy csomó minden, ami errefelé még tilalmas, most lehet, hogy át lesz préselve. Lásd például a génmódosított élelmiszerek kérdését. Azután Zuckerberg szavaiból azt is ki lehet venni, hogy a digitális totalitarizmus is folytatódni fog, és életünkben egyre nagyobb szerepe lesz a virtuális világnak. Mindehhez már nem lesz szükség a hagyományos értelmiségre és a médiamunkások is meg lesznek regulázva – helyettük lesz az „új kulturális elit”, jelentsen ez bármit. Zuckerberg például biztosan tagja az új kulturális elitnek, s az interjúból megtudhattuk: kedvenc időtöltése a harcművészet és az invazív disznókra való vadászat. Nos, ilyen lesz ez az új „kulturális” elit.
És hogy még milyen? Valahol mégiscsak hazug. Mert Zuckerberg ugyan áldozatnak mutatja magát az interjúban, de a Facebook és a Meta egésze készségesen kiszolgálta a regnáló szélsőliberális rezsimet az USÁ-ban és máshol is. A FB tényellenőrei és adminjai ugyanis menetrendszerűen „balra húztak”. Ráadásul az egész interjú eredeti felvetése, miszerint az új szlogen a „giving people a voice!” vagyis „hadd hallassák a hangjukat az emberek!”. (Kicsit nyersebben: „adjunk lehetőség az embereknek a szólásra”). Csakhogy a Facebook alapvetően nem egy jószolgálati kezdeményezés, hanem üzleti és hatalmi vállalkozás. Zuckerberg annak idején a FaceMash nevű oldallal kívánt volna meggazdagodni, egy hasonló oldal (HotOrNot) lemásolásával. Itt lányoknak a képeit lehetett értékelni – csak ide a főiskolai társainak a fotóit töltötte fel az illetők engedélye nélkül… Így a „Give people a voice!” vonzó szlogen az eddigi, a választókat hülyének nézését nyíltan propagáló hozzáállás helyett, de félő, hogy a valóságban üres, és éppúgy hamis, mint az eddigi, most lecserélendő jelszavak. Nem is véletlen, hogy amikor Joe Rogan közbeszúrja a kérdésként az idézett megjegyzését: „Eegen, de te hazudtál nekünk ebben, abban és amabban, és most azt kéne hinnem, hogy te egy vagy a jófiúk közöl. Egy vagy az igazmondók közül.”, elneveti magát, és Zuckerberg kissé vár a válasszal: „Yeah.”
Ha nem tévedek a metakommunikációt figyelve (elnézést a szóviccért), akkor Rogan Zuckerberget is az eddigi hazugok közé sorolta. Zuckerberg már az interjú elején hivatkozik Orwell: 1984 című nagy disztópikus regényére, amely a tökéletes totalitárius diktatúrát mutatja be, a leválthatatlan Belső Párt vezetésével. Nos, Zuckerberg a mi korunk Belső Pártjának tagja.
De vajon mi lesz a beszédben felvázoltak nem-szándékolt következménye?
Ezt csak a Trump-adminisztráció első időszaka utána fogjuk látni.