2022-ben Keith Lowe barátom révén egy izgalmas meghívást kaptam: vegyek részt egy kerekasztal-beszélgetésen a Liberation Route Europe nevű szervezet következő év eleji közgyűlésének alkalmából rendezett szakmai fórumon. Liberation Route Europe – Az európai felszabadítás útvonala, vagy Felszabadítás útvonala – Európa; nos, mindez közép-európai füllel nem hallatszik valami jónak. A panelbeszélgetésen felhívtam erre a figyelmet, és arra is, hogy mifelénk a szovjet csapatok általi „feszabadítás” fogalma manapság leginkább a hivatalos orosz emlékezetpolitikához kapcsolódik – miközben az LRE éppenséggel nem oda, hanem „Nyugatra” van lehorgonyozva. A „felszabadítás” fogalma és használata Nyugat-Európában nagyon is bevett dolog; olyannyira, hogy az LRE díszvacsoráján a pohárköszöntőt mondó brit nagykövet 1945-ről, mint „Európa második felszabadításáról” beszélt, célozva ezzel az első világháborúra. Nem tudom, a németek hogy állnak ehhez; nekünk magyaroknak ez abszurd, s a győztesek közül mondjuk a görögök vonatkozásában sem tudom, hogy a világháborús győzelem után rövid idővel Szmirnából elmenekülők vajon érezték-e a „felszabadulást”. Némi szarkazmussal hozzátehetjük: a brit nagykövet bevehette volna még a napóleoni háborúk lezárultát (mint Európa felszabadítását a zsarnok francia császár alól) vagy éppenséggel a spanyol örökösödési háború befejezését is – végül is az utrechti békében „Európa szabadságáról” esett szó. Történészként persze az előző kettőről a „kontinentális egyensúly biztosítása” jut az ember eszébe, míg az első világháború esetében a „német hegemónia-törekvések megakadályozása” illetve az, hogy a „brit világbirodalom alapjaiban rendül meg”.
Az LRE egyik rollupja – érdemes megfigyelni a „felszabadítást” jelző nyilak irányát
Az LRE Alapítvány nagyon komoly munkát végzett el eddig, és az emlékezetkultúra szempontjából is kiemelten fontos a tevékenysége. Ráadásul egy olyan szemlélet áll az Alapítvány tevékenységeinek menedzselése mögött, amely pusztán kommunikációs, „piacosítási” és lebonyolítási szempontból is néha hiánycikk a mi régiónkban. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen nagy hatókörű szervezet egyszerűen ajtót is jelent, amin keresztül be lehet lépni egy szélesebb világba. Úgy véltem, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amelyhez érdemes lenne minél több közép-európai szervezetnek is csatlakoznia – csakhogy, ott volt a bökkenő: az a fránya „liberation” kifejezés. Ezzel nem igazán fog működni a dolog. Mindezek után írtam egy esszét, amelyet eljuttattam mind Keith Lowe-hoz, mind pedig Rémi Praudhoz, az LRE Alapítvány ügyvezető igazgatójához. Mivel a nyilvánosság elé is szerettem volna tárni érveimet a „felszabadítás/felszabadulás” témakörében, ezért a Hungarian Review 2023. szeptemberi számában (Vol. XIV No.3, Liberation, Occupation, Nationalism – some Thoughts on the End of The Second World War, p77-84) megjelentettem az esszét. A nyomtatott példányokból küldtem Rémi Praud részére is. Az esszében arra tettem javaslatot, hogy a Liberation Route Europe maradjon meg az eredeti koncepciónál (t.i. Londontól/Normandiától Berlinig tartó egyfajta történelmi „zarándokútként”), miközben ernyőszervezetnek jőjjön létre a Resistance Route Europe, vagyis az Európai Ellenállás Útvonala. Éspedig azért, mert az „európai ellenállás” nemcsak helyettesítheti a „felszabadítás” Közép-Európában rosszizű fogalmát, hanem azért is, mert az „európai ellenállás” szükségeképpen „európaiabb” történet, hiszen – szemben a kívülről jövő „felszabadítókkal” – a főszereplői európaiak. S ezért talán egy lépés lehet valamiféle közös európai történelem felé. Rémi Praud volt olyan kedves, hogy némi idő elteltével válaszolt a küldeményre. Válaszában – amelyet az első, lényegében közömbös bekezdés elhagyásával szó szerint az alábbiak szerint közlök – nemcsak megvilágította az LRE létrejöttét, de válaszolt is a két felvetésre – miközben az LRE neve a rövidítés ellenére lényegében változatlan maradt.
Alább tehát Rémi Praud válasza:
„2007-ben az Arnhem melletti Oosterbeekben található Hartenstein Légideszant Múzeum két gyakornoka jelentést tett közzé. Kutatásuk középpontjában a Market Garden hadművelet és annak megemlékezése állt, kiemelve a régió kihívásait. Az egyik legfontosabb megfigyelés a múzeumok, önkormányzatok és emlékezetszervezetek közötti együttműködés hiánya volt, amelyek gyakran versenytársként tekintettek egymásra. Egyik ajánlásuk az volt, hogy hozzanak létre egy együttműködési és párbeszédet szolgáló platformot. Ez a jelentés eljutott a Regionális Idegenforgalmi Hivatal igazgatójához, aki ezt értékes javaslatnak tekintette, és elkezdett kidolgozni egy útvonal koncepcióját, amely egyszerre szolgálna kulturális funkciója mellett az emlékezet céljait is szolgálná. A cél az volt, hogy felszínre hozzák az elfeledett történeteket, és történelmi tartalmakat tegyenek elérhetővé azokon a helyszíneken, ahol ezek az események történtek. Ennek érdekében az igazgató a régió három fő múzeumát vonta be: a Légideszant Múzeumot, a groesbeeki Felszabadítási Múzeumot (ma Szabadság Múzeum) és az Overloon Háborús Múzeumot. E múzeumok igazgatói lettek a projekt tudományos tanácsadói, amely a „Felszabadulási útvonal” nevet kapta.
A kezdeti projekt információs táblák és „hangostörténetek” létrehozását foglalta magában, az első installációkat 2008-2009-ben helyezték ki. Helyi történészek dolgoztak azon, hogy a Market Garden hadművelettel kapcsolatos különböző nézőpontokat mutassanak be, eltávolodva az olyan filmek által befolyásolt mainstream narratíváktól, mint az „Túl messze volt a híd”, és hogy kiemeljék az összes érintettt történetét, beleértve a civileket és a németeket is. Helyi útvonalakat szerveztek, amelyek látogatókat vonzottak. A következő években a szomszédos holland tartományok és a határon túli német városok is átvették a koncepciót. Ez idő alatt német kollégákkal viták kezdődtek a „felszabadítás” szó összetettségéről. Nyugat-Németországban ez összetett volt, de nem volt túlságosan ellentmondásos.
2011-ben a „Felszabadulási útvonal” továbbfejlesztésére létrehozták a Felszabadulási útvonal – Európa Alapítványt, amelynek elnöke a Regionális Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, az igazgatótanácsban pedig a helyi múzeumok is helyet kaptak. Az alapítvány nemzetközi együttműködést vizsgált, és kapcsolatba lépett az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium és Németország regionális hatóságaival, múzeumaival és egyetemeivel, azzal a céllal, hogy a Felszabadulás útvonalát Londontól Berlinig összekapcsolja. Én személy szerint ekkor kapcsolódtam be a munkába, mivel akkoriban a normandiai regionális tanácsnak dolgoztam. Ezen országok 10 szervezetéből álló csoportja kezdett együttműködni a második világháború és a felszabadulás témájában, amelyet az olyan európai kulturális útvonalak, mint a Santiago de Compostela ihlette. A csoportba hamarosan bekerült a gdanski Második Világháborús Múzeum is, kiemelve a „felszabadulás” összetett jelentését Közép- és Kelet-Európában.
2012-ben a holland Vfonds alapítvány pénzügyi támogatást nyújtott, ami lehetővé tette, hogy létrehozzunk egy csapatot, és 2013-ban támogatást kapjunk az Európai Bizottságtól. Ez a támogatás a szervezet alapjainak meghatározását célozta, beleértve a tudományos kutatás körét, a szervezeti modellt, az útvonalfejlesztést, a történelmi tartalmat, az eszközöket (weboldal, mobilalkalmazás), a hálózati struktúrát és a kommunikációt. A legnagyobb kihívást a tudományos kutatás köre és a történelmi tartalom meghatározása jelentette, amihez a különböző nézőpontok közötti bizalom és megértés kiépítésére volt szükség. Ez a folyamat a több nézőpontból történő megközelítésről szóló megállapodáshoz vezetett, amelynek célja nem az egységes európai történelem megteremtése, hanem az, hogy különböző nézőpontokat kínáljon, kiemelje az alulreprezentált történeteket, és foglalkozzon a meglévő előítéletekkel. Ez 2014-ben Sönke Neitzel koordinálásával saját „Magna Chartánk” megírásával valósult meg, amely dokumentumot idén átdolgoztunk.
Az évek során a Liberation Route Europe projekt és az alapítvány kibővült, és a második világháborúban érdekelt felek hálózatává vált, beleértve múzeumokat, egyetemeket, helyi és regionális hatóságokat, hadisírbizottságokat, turisztikai hivatalokat, idegenvezetőket és emlékezetes események szervezőit. Felismerve a kizárólag a felszabadulásra való összpontosítás korlátait, 2017/2018-ban elindítottuk az „Európa emlékezik” platformot, hogy a teljes konfliktusra és annak emlékezetére kiterjedjen, így több szervezet érezte magát bevonva. Emellett ifjúsági oktatási projekteket dolgoztunk ki, amelyek a háború különböző szakaszaira és több témára terjedtek ki.
2020-ban „LRE Alapítvány”-ra változtattuk meg a nevünket, hogy tükrözze szélesebb érdeklődési körünket. Az eredeti név, a „Liberation Route Europe Foundation” projektalapú-, és néha zavaró és túlságosan korlátozó volt. Célunk az volt, hogy olyan nevet hozzunk létre, amely jobban tükrözi kibővített küldetésünket és hatókörünket. Ugyanakkor el akartuk kerülni a radikális változást, amely összezavarhatná partnereinket, ezért a kompromisszumos „LRE Alapítvány” név mellett döntöttünk. Ez az átnevezés arra irányult, hogy a „felszabadítás” szót eltávolítsuk a nevünkből, mivel az Közép- és Kelet-Európában sokak számára visszataszító volt.
Más témákra, például a holokausztra, az üldöztetés különböző formáira és az ellenállásra épülő projekteket fejlesztettünk ki, megkönnyítve ezzel az Európa-szerte történő együttműködést. Nemrégiben pályáztunk az Európai Bizottság támogatására az Ellenállás útvonalai (Routes of Resistance) tematikus útvonalak kidolgozására, amelyek ezt a fontos témát hivatottak kiemelni. Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan téma, amely széles körű visszhangot kelt Európában, számos perspektívával és tapasztalattal, amelyeket nagyon érdekes lesz feltárni és összehasonlítani, ahogy Ön is kiemelte a tanulmányában. Várhatóan az év végére megtudjuk, hogy megkapjuk-e ezt a támogatást. Folyamatosan nyitottak vagyunk más témák feltárására is, például a foglalkozással és az együttműködéssel kapcsolatban, mivel ez összhangban van a több szempontú megközelítésünkkel, nemzetközi együttműködési kontextusban.
Remélem, hogy ezzel világosabbá vált a munkánk és a kezdeményezéseinket vezérlő elvek megértése. Nagyra értékeljük meglátásait és hozzájárulásait, és várakozással tekintünk e fontos párbeszéd folytatása elé.”
(a két fotót én készítettem, a grafika az LRE honlapjáról származik, a szövegben a kiemeléseket én eszközöltem)