Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük… Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.
Karácsonyi János (1858-1929)
Karácsonyi János 1858-ban született Gyulán. Apja szűcsmester, így ő maga a dualizmuskori társadalmi mobilitás iskolapéldájává válik, aminek tipikus közege az egyház: teológiai tanulmányok Budapesten, majd pappá szentelés 24 évesen, 1882-ben. Egyháztörténetet és egyházjogot tanít a nagyváradi püspöki líceumban, de oktat Budapesten is a hittudományi karon. Egyházi funkciói során plébános Biharpüspökiben, majd 1905-ben kinevezik nagyváradi kanonokká, 1907-ben hollótavi címzetes préposttá, 1916-ban vovádriai címzetes püspökké. Feljegyezték, hogy IV. Károly 1916-os koronázásakor ő vitte a koronázást végző Csernoch János hercegprímás pásztorbotját. A román megszállás és Trianon után Nagyváradon marad: először az irgalmas nővérek vezetése alatt álló fiú- és leánynevelő intézett igazgatója, végül 1922-től nagyprépostként a káptalan élén áll. 1929. január 1-én hunyt el, holttestét szülővárosába, Gyulára szállították és ott is temették el. A város gondosan ápolja emlékét: gimnáziumot neveztek el róla, amely előtt a tudós mellszobra áll, emléküléssel és megemlékezéseksel tartják fenn nevét.
Életpályája tipikusan a régi korok tudós egyházi embereinek mintáját követi: külső eseményekben szegény, belső, lelki/szellemi történésekben gazdag. Az elsőbe tartozhat egy szentföldi és egyiptomi zarándokút, olaszországi tartózkodások, ahol kutat is a vatikáni levéltárban. 1896-tól (38 évesen) az Akadémia levelező, 1904-től rendes tagja. Jónéhány társadalmi megbízást is vitt, természetesen a tudományos feladataival járó tisztségek mellett. Érdekességként említhető, hogy 1924-ben 1 millió koronát adományozott az – oly sok írásának helyt adó – „Századok” c. folyóiratnak, ami a világháború után annyi szakifolyóirat-társával egyetemben komoly anyagi nehézségekkel küszködött. S bár a korona ekkor már erősen inflálódott, az összeg azért számottevő…
Úgyhogy forduljunk történetírói munkássága felé, annál is inkább, merthogy impozáns – szinte „gigantikusnak” nevezhető – életműről van szó. Vegyük sorra témák szerinti bontásban:
1. Helytörténet: sorozatunkban már sokszor esett szó arról, hogy a millennium idején minden magára valamit adó vármegye és nagyobb város megbízott egy-egy nevesebb történészt vagy helyi „lokálpatriótát”, hogy írja meg a történeti monográfiáját. (Ezen vállalkozásokból sokat több-kevesebb siker koronázott – gyakran akár néhány éves csúszással –, de sok a hamvába holt.) Karácsonyi megírta szülőföldje történetét 3 vaskos kötetben: Békésvármegye története („Kiadja Békésvármegye közönsége”, 1896.), Magyarország ezredéves fennállásának ünnepére alcímmel. A munka beosztása a műfaj szokásos formáit követi: I. könyv: Békésvármegye általános története; II. könyv: Különös rész. Az egyes városok, községek története; III. könyv: A birtokos és nemes családok története. Az egész munka több mint 1100 oldalas (a bőséges képanyagot nem számítva…)
2. Korai magyar társadalomtörténet és genealógia: 1900-ban jelenik meg a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában a – többek által (egyik) főművének tekintett – A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig első kötete, melyet a következő évben még kettő követ. (A teljesség kedvéért tegyük még hozzá, hogy 1904-ben ezt kiegészítette Csoma József: A magyar nemzetségi czímerek (Nyolcz színes táblával és 80 pecsét- és czímerképpel) című írása, ami III/2. kötetként kapcsolódik a monográfiához.) „A munka általános eredményei között első helyen áll annak a bebizonyítása, hogy a nemzetségeknek a krónikák által emlegetett 108 ősi törzshöz semmi közük. Számuk is jóval meghaladja a tribusokét, eredete pedig a legtöbbnek nem ér fel a honfoglalók idejéig. Karácsonyi e főművében mutatta meg legszebb történetírói tulajdonságait. Fáradhatatlan adatgyűjtő; három kötete az okleveles adatok óriási tömegét értékesíti. Alig vesz át valamit elődeitől; maga hordja össze hatalmas építményének minden kövét. Az adatokat aprólékos, szigorú kritikával rostálja meg. Rendkívüli leleményességet tanúsít a források felhasználásában; mások által észre sem vett momentumok, birtokjogi körülmények, rokonsági kapcsolatok mozzanatai nyújtanak neki utat s módokat a genealógiák összebogozott fonalainak sima legöngyölítésére. És ha itt-ott talán ő sem találja el a valóságot, – ki mondhatná el magáról, hogy csalhatatlan? – még tévedéseivel is ösvényt vág az igazság felé, amellyen elindulva, a bővebb adatokkal rendelkező kutató eljuthat a biztos eredményre.” (Ezt V.E. – vélhetőleg Veress Endre – írja róla a Turul nekrológjában, abban a Turulban, amely sok-sok cikkét közölte, s amelynek egyik „oszlopa” volt.)
Békés vármegye címere
3. Egyháztörténet: itt a „főmű” az egyik utolsó munkája: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig, I–II. kötet, 1923–24, szintén az MTA kiadása, mintegy 1200 oldalon. De írt „rövid”, 500 oldalas összefoglalást is: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig, Nagyvárad, 1915. Emellett persze még rengeteg apróbb-nagyobb egyháztörténeti írás fűződik a nevéhez, ezekből emeljük ki a korai Magyarország és a nyugati nagy egyházszakadás (Nagyvárad, 1885) és a már Oradea megjelenési helyet feltüntető 1927-es (200 oldalas) A magyar nemzet áttérése a nyugati kereszténységre 997-1095 című munkákat.
4. Életrajzok: több kismonográfia fűződik a nevéhez a korai magyar történelem jelentős alakjairól: Szent István király élete (1904); Szent Gellért csanádi püspök és vértanú élete (1925); Szent László király élete (1926).
5. Korai magyar történelem: A magyar nemzet őstörténete 896-ig (Nagyvárad, 1924); A magyar nemzet honalapítása 896–997-ig (Nagyvárad, 1925) – mindkettőnek külön érdekességet kölcsönöz, hogy a (szellemileg is) berendezkedő román impérium alatt látott napvilágot.
6. Forrásközlések és -tanulmányok: a pozitivista kor legfőbb szenvedélyeként űzött adatgyűjtésből és megjelentetésből is kivette részét: Szent-István király oklevelei és a Szilveszter-bulla: diplomatikai tanulmány (1891); Az aranybulla keletkezése és első sora (1899); A hamis, hibáskeletű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig (1902); Regestrum Varadiense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum (Borovszky Samuval közösen, 1903).
7. Egyéb témák: Hozzászólt a székely eredetkérdésről akkoriban kibontakozó (és azóta sem nyugvó) vitához: A székelyek eredete és Erdélybe való települése (1905); A moldvai csángók eredete (1914); A székelyek ősei és a székely magyarok (1924); Új adatok és új szempontok a székelyek régi történetéhez (1927). De írt nemzetiségtörténeti összefoglalót is (a címe kissé megtévesztő): A magyar nemzet történeti joga hazánk területéhez (1916, új kiadása 1921), ami megjelent angol és francia nyelven is.
Mindezeken felül számtalan tanulmány, folyóiratcikk, egyéb írás fűződik a nevéhez.
Zárjuk sorainkat a már idézett Turul-nekrológ összefoglalásával: „Karácsonyi János a régi időkhöz szabott nagy historikus volt. Késői utódja a magyar tudományos történetírást megalapozó fáradhatatlan kutatóknak. Mint azoknak legtöbbje, ő is a katholikus egyház papjainak sorába tartozott. És ez nem véletlenség. A sok időt, teljes elmélyedést kívánó történelmi tanulmányokat olyan tökéletes odaadással és sikerrel más nem művelheti, mint az aszkézisban megedzett, a világi hiúságtól elvonatkozott, a munkában határt nem ismerő papi ember. Akit nem köt le a család, nem tántorítanak el anyagi gondok, nem félemlít meg a hatalom. Kaprinay, Katona, Pray lelke élt Karácsonyi Jánosban. Tőlük maradt rá örökül a példátlan munkabírás, az igazság után epedő olthatatlan szomjúság és a minden melléktekintettől mentes, meg nem rendíthető hazaszeretet.”