Az első világháború során a mai Közel-Kelet „Termékeny Félholdnak” nevezett részét uralma alatt tartó Török Birodalom ellen a britek támogatásával arab felkelés indult meg. A felkelés a mai Szaúd-Arábia nyugati, Vörös-tenger menti partvidékén bontakozott ki – amely terület ugyan nem tartozik a „Termékeny Félhold” övezetéhez (Irak, Szíria, Libanon, Izrael), viszont a fekete rabszolgákon kívül színarab lakosságú volt. Ezen a területen fekszik az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina. A szent helyek őrzője, a mekkai seriff („sharif” angolos átíratban; nem összetévesztendő az amerikai „sheriff” kifejezéssel) ekkoriban a Hasemita-családhoz tartozó Husszein volt. Nagy gondban volt, hiszen a törökök Damaszkusz kiindulóponttal elkezdték építeni a hedzsászi vasútat, annak örve alatt, hogy így a zarándokok könnyebben jutnak el a szent helyekre – a valódi ok az volt, hogy a közlekedés fejlesztésével a névleg hozzájuk tartozó területet valóságosan is uralmuk alá tudják vonni. Éppen ezért kapóra jött Husszeinnek a britek ajánlata a közös törökellenes fellépést illetően, s meg is bízta fiát, Fejszál emírt, hogy Lawrence brit őrnagy segítségével szervezze meg a gerillahadjáratot.
Fejszál emír Szíriai Arab Királyságában 1920. március 8-án kiadott „Függetlenség Könyve”. A térkép Palesztínát is magában foglalja, s látható rajta a szaggatott vonalú határok mellett az egyenes vonallal jelölt vasúthálózat is. Négy hónappal később, július végére a franciák felszámolták a Szíriai Arab Királyságot.
A felkelés annyira jól sikerült, hogy a végén Fejszál emír csapatai bevonulhattak Damaszkuszba, amelynek akkoriban még a mainál komolyabb értéke volt – gondoljunk csak arra, hogy egykor az arab kalifák székhelye Damaszkusz volt. A háború utáni osztozkodásban azután elkezdődött a vita egy létrehozandó Arab Államról (amelyre a britek ígéretet tettek), s ezzel párhuzamosan ott volt a terítéken a zsidókérdés is, nevezetesen a cionista bevándorlás a Szentföldre. A zsidóknak a brit kormány „nemzeti otthont” ígért, s ez elég tág jelentéssel bírt ahhoz, hogy egy nagyhatalom kénye-kedve szerint értelmezze. A britek egyúttal szerették volna a zsidókat és az arabokat rávenni egy egyezmény aláírására is. Ez lett a cionisták vezető politikusa, Chaim Wiezmann és Fejszál emír által aláírt szerződés. Az alábbiakban közöljük az egyezményt, amelynek a végén a Fejszál emír által arabul hozzáírt sorok fordítása is ott van.
„Ő Királyi Felsége, Fejszál emír, a Hedzsászi Arab Királyság képviseletében és nevében eljárva, és dr. Chaim Weizmann, a Cionista Szervezet képviseletében és nevében eljárva, szem előtt tartva az arabok és a zsidó nép között fennálló faji rokonságot és ősi kötelékeket, és felismerve, hogy nemzeti törekvéseik megvalósításának legbiztosabb eszköze az arab állam és Palesztina fejlesztése terén való lehető legszorosabb együttműködés, valamint a közöttük fennálló jó egyetértés további megerősítése iránti óhajukban, megállapodtak a következő cikkelyekben:
I. cikk
Az Arab Államot és Palesztinát minden kapcsolatukban és vállalkozásukban a legszívélyesebb jóakarat és megértés fogja irányítani, és e célból arab és zsidó, megfelelően akkreditált biztosokat kell kiküldeni és fenntartani saját területeiken.
II. cikk
Közvetlenül a békekonferencia tanácskozásainak befejezése után az Arab Állam és Palesztina közötti végleges határokat egy, a felek által megállapítandó bizottság határozza meg.
III. cikk
Palesztina alkotmányának és közigazgatásának létrehozása során minden olyan intézkedést el kell fogadni, amely a legteljesebb garanciát nyújtja a brit kormány 1917. november 2-i nyilatkozatának (Balfour-nyilatkozat a „Zsidó Nemzeti Otthonról”) megvalósítására.
IV. cikk
Minden szükséges intézkedést meg kell tenni a zsidók Palesztinába való nagyarányú bevándorlásának ösztönzésére és serkentésére, valamint a zsidó bevándorlóknak a földön való mielőbbi letelepedésére, szorosabb betelepítés és intenzív talajművelés révén. Az ilyen intézkedések meghozatala során az arab parasztokat és bérlő földműveseket meg kell védeni jogaikban, és segíteni kell őket gazdasági fejlődésük előmozdításában.
V. cikk
Nem hozható olyan rendelet vagy törvény, amely tiltaná vagy bármilyen módon akadályozná a vallás szabad gyakorlását; továbbá a vallás szabad gyakorlása és kifejezése, megkülönböztetés és előnyben részesítés nélkül, mindig is megengedett. A polgári vagy vallási jogok gyakorlásához soha nem követelhető meg vallási próba.
VI. cikk
A mohamedán szent helyek mohamedán ellenőrzés alatt állnak.
VII. cikk
A Cionista Szervezet javasolja, hogy küldjenek Palesztinába egy szakértői bizottságot, hogy felmérje az ország gazdasági lehetőségeit, és jelentést készítsen az ország fejlődésének legjobb eszközeiről. A Cionista Szervezet a fent említett Bizottságot az arab állam rendelkezésére bocsátja, hogy felmérje az arab állam gazdasági lehetőségeit, és jelentést tegyen a fejlődés legjobb eszközeiről. A Cionista Szervezet minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy segítse az Arab Államot a természeti erőforrások és gazdasági lehetőségeinek fejlesztéséhez szükséges eszközök biztosításában.
VIII. cikk
A felek megállapodnak abban, hogy a Békekongresszus előtt teljes egyetértésben és harmóniában járnak el az itt foglalt valamennyi kérdésben.
XI. cikk
A szerződő felek között esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket a brit kormány elé kell terjeszteni döntőbíráskodásra.
Kézjegyünkkel ellátva Londonban, Angliában, ezerkilencszázkilencszáztizenkilenc január harmadik napján.
Fejszál ibn Husszain Chaim Weizmann
Feltéve, hogy az arabok elnyerik függetlenségüket, amint azt Nagy-Britannia kormányának külügyminisztériumához intézett, 1919. január 4-én kelt Memorandumomban követelem, egyetértek a fenti cikkelyekkel. De ha a [Memorandumtól való] legkisebb módosításra vagy eltérésre kerülne sor, akkor a jelen Megállapodás egyetlen szava sem lesz rám nézve kötelező, amely érvénytelennek és semmiféle jelentőséggel és érvényességgel nem bírónak tekintendő, és nem leszek érte semmilyen módon felelős. (Fejszál)”
Az egyezmény érdekessége hogy külön beszél Palesztínáról és az Arab Államról – mintha Palesztínát már a cionisták képviselték volna. Magának az egyezménynek a létrejötte a mai napig vita tárgya; Fejszál és az arabok mintha nem is tudták volna, hogy álljanak a zsidó bevándorlás és a zsidó államiság kérdéséhez. Nem tudjuk, hogy az egyezmény tető alá hozásában forgolódó Lawrence őrnagy mennyire próbálta ráerőszakolni a britek nézeteit arab partnereire s azt sem tudjuk biztosan, hogy a cionisták felfogták-e, hogy az arabok számára végső soron elfogadhatatlan egy teljesen önálló zsidó állam létrejötte. Az első világháborút követő, a győztesek körében uralkodó hurráoptimista hangulatban számos szereplő persze nem volt mentes a hátsó gondolatoktól sem – de ezek legkirívóbb példái a britek és franciák lettek.
Annyi mindenesetre biztos, hogy az Arab Állam a mai Szíria területén létrejött, csakhogy rövid ideig állt fennt: a franciák a britek jóváhagyásával rövid úton kiakolbólították onnan Fejszált és az arab nacionalistákat. Nemsokára az „anyaország”, Hedzsász is megszűnt, ugyanis a Szaúdi-család iszlamista harcosai lerohanták a hitetlenekkel trafikáló Hasemita-család birtokait. (Így Hedzsász lett a mi trianoni békénket aláíró, újjonnan létrehozott országok közül az első, amely eltűnt a térképről.) Ezután a cionistákkal kötött szerződés már nem kötötte az arabokat; az arab szekuláris nacionalizmus első fellángolása kihúnyt, és a britek-franciák kezdték meg gyámkodásukat az egykori Török Birodalom területein. Fejszálból a britek iraki királyt csináltak, testvéréből, Abdallahból pedig jordániai uralkodót. Az egyetlen igazán független arab állam ezután a vahhabita Szaúd-Arábia lett. A brit-francia mohó gyarmatszerzés, amelyet mindenféle képmutató aktussal szentesítettek, a világi nemzetállam helyett az iszlámista megoldások lehetőségét villantotta fel…