Korábban utaltunk rá, hogy vélhetően a hírszerzés is érdeklődik a stratégiai játékok iránt. Jelen bejegyzésben azonban nem is annyira szakmai, mint inkább kikapcsolódási céllal érdeklődnek az amerikai hírszerző közösség tisztjei az egyik táblás stratégiai játék iránt, amelyről nemrég ezen a blogon is bejegyzés született. Magyarországon és általában az európai közbeszédben nem teljesen tiszta a kép abban a tekintetben, hogy az Egyesült Államok milyen kifinomult – külső szemlélő (?) számára már-már túlbonyolítottnak tűnő – hírszerzési rendszert működtet. A CIA „egyeduralma” már réges-régen a múltté. Tucatnyi hírszerző-, biztonsági-, és elhárító-, illetve a szervezett bűnözést üldöző ügynökség, szolgálat és hivatal foglalkozik azzal amit mindközönségesen a „titkosszolgálati munka” címke alá sorolnánk be. Ennek egy része immár a valósággyártás, azaz a világban végbemenő folyamatok nemhogy figyelemmel kísérése vagy ellenőrzése, de lehetőség szerint előre megtervezése egy-egy adott területet, eseményt illetően.
De vajon mivel foglalkoznak szabad idejükben a hírszerző közösség tisztjei? Nos, úgy tűnik, akad közöttük aki a stratégiai játékok elkötelezettje. Ebben a blogbejegyzésben egy öt évvel ezelőtti, igen tanulságos cikk fordítását közöljük, s közben tűnődhetünk azon, hogy vajon mi volt a célja a közléssel az információ forrásának?
A különböző szervezeteket összefogó „hírszerző közösség” emblémája
Az alábbiakban tehát a New Yorker cikkének fordítása (az írás címe: Az amerikai hírszerzés háborús szerepjátéka: A választások után öt tisztviselő összegyűlik egy meccsre az Axis & Allies nevű második világháborús stratégiai társasjátékban, és megpróbálnak nem beszélni a politikáról.)
Az elnökválasztás utáni reggelen a Washington Post arról számolt be, hogy az amerikai hírszerző közösséget „érezhető félelem” töltötte el. Ez a közösség nagy – több tízezer ember dolgozik tizenhét ügynökségnél -, így az ilyen érzések okai változatosak lehetnek. Többek között az alábbiak: Trumpnak a kampány során az amerikai hírszerzőkről tett kijelentései („Nem fogom használni őket, mert olyan rossz döntéseket hoztak”); a Nemzeti Hírszerzési Igazgató Hivatal és a Belbiztonsági Minisztérium azon következtetésének elutasítása, miszerint a Kreml kiberkémkedést követ el; és a nukleáris fegyverek elterjedésével kapcsolatos könnyelmű hozzáállása. „Mindenki, akivel beszéltem, kiborult” – mondta a hírszerzés egyik tisztviselője. (Depressziósan beteget jelentett.) „Senki sem tudja, mire számítson. Feltérképezetlen vizeken vagyunk.”
A következő szombaton a beteget jelentő tisztviselő vett egy doboz kávét és tizennyolc fánkot, és négy kollégáját fogadta a lakásában, a virginiai Arlingtonban. A hetekkel korábban tervezett összejövetel célja egy egész napos játék volt a klasszikus második világháborús stratégiai társasjátékkal, az Axis & Allies-al. Délelőtt fél tizenegyre gyűltek össze és kiválasztották a fánkokat (kivéve az Olaszországot játszó férfit; ő éppen babaköszöntőn volt). Délelőtt 11 órára felosztották a térképet, és összeállították a miniatűr műanyag haderőiket. Fél tizenkettőre a lakásban háború dúlt.
Hitler a Wolfsschanze-ból irányította erőit, egy erősen megerősített komplexumból, mélyen az észak-lengyelországi erdőkben. A hírszerző tisztek – öt konzervatív öltözetű, a középkor küszöbén álló férfi – a sajátjaikat egy régi filmplakátokkal teli nappaliból irányították, ahonnan egy burrito-boltra nyílt kilátás. Az összecsukható asztalt, amelyen dolgoztak, egy nagy amerikai hírszerző ügynökségtől szabadították fel. „Ne aggódj – mondta az Egyesült Királyságot játszó, megfázással küszködő tisztviselő. „Mi profik vagyunk. Visszaadjuk, mielőtt bárki észrevenné.” A Boston Kreme-t bourbonnal öblítette le, hogy kitisztítsa az arcüregét.
Az első néhány órában kísérteties csend uralkodott. Senki sem említette a napi politikát. A táblán a német és a szovjet gyalogság csapott össze Kelet-Európában. A brit haditengerészet ostromra rendezkedett be. A japán hadsereg az indiai szubkontinenst fenyegette. (A Japánért felelős játékos előzőleg egy nyugtalan éjszakát töltött a kihajtható kanapén, a Twittert böngészve.) A szabálykönyv szerint az Egyesült Államokat játszó tisztviselő a 3. fordulóig nem támadhatott. Hadihajókat és bombázókat gyártott a délutáni órákig, amikor eljött az ő ideje, és nyugatra fordította erőit.
Az Olaszországot játszó hírszerző tiszt megérkezett, és felmérte a táblát. „Így megy ez, ugye?” – mondta. „Először az amerikai elszigetelődés, aztán az egymással szemben álló hatalmak elszabadulása, majd végül a háború.”
A társaságnak kellett egy perc, mire rájöttek, hogy az [Olaszországot játszó tiszt] az új politikai valóságról beszél.
„Csakhogy ma Oroszország és Kína ellenfelek” – mondta az Egyesült Királyságot játszó tiszt.
„És a hadseregeik már nem alultáplált parasztokból állnak” – mondta az USA.
„És mindenkinek van atomfegyvere” – mondta Olaszország.
Vissza a játékhoz. Az amerikaiak elfoglalták a Karolina-szigeteket. Franciaország elesett. A tisztviselők körbeadták a bourbont, és a hangulat felderült. A Szovjetunió kijött a mosdóból, kezét a farmerján szárítgatta. „Ez elképesztő” – mondta. A „Vissza a jövőbe” második része lényegében valóra vált. A Cubs megnyerte a világbajnokságot, Biff Tannen az elnök, és hamarosan újra 1985 lesz”.
Délután 16:06-kor Japán telefonja egy push-értesítéssel csengett. Hillary Clinton James Comeyt, az FBI igazgatóját hibáztatta a választási vereségéért. Feszült csend telepedett: a hírszerző közösség meg szokta védeni a sajátjait.
„Nem mintha valaki megkérte volna, hogy hozzon létre egy privát e-mail szervert” – mondta a Németországot játszó tisztviselő.
„Jézusom, ő csak a munkáját végezte” – mondta Olaszország.
Az Egyesült Államok azt mondta: „Ez az egyetlen olyan választás, ahol az egyik oldalon az oroszokat vádolhatják beavatkozással, a másik oldalt a titkos információk rossz kezelésével, és valahogy a két hiba helyreállításával megbízott emberek jönnek ki rosszfiúként!”.
Alkonyatkor a háborús fáradtság kezdett úrrá lenni rajtunk. Az Egyesült Királyságot játszó hírszerző tiszt lemondott a parancsnokságról, és hazament, hogy kialudja a megfázását.
„A második világháború öt teljes évig tartott, mire befejeztük” – mondta Amerika. Morcosan nézett ki az ablakon. „Ennek a játéknak soha nem lesz vége.”
„Öt év!” – mondta Németország, „Ez olyan, mint egy Trump-elnökség plusz egy év.”
Az Olaszországot játszó tisztviselő azt mondta: „Aggódom, hogy visszaesünk. Kínának és Oroszországnak nagy napjuk lesz.”
A Kínát játszó tiszt: „Igen.”
A táblán a szovjet hadsereg bekerítette Berlint. A hírszerző tisztek pizzát rendeltek.