2021. június 12-én a világ a dán futballista, Christian Eriksen életéért egy emberként aggódott. Eriksen a Dánia-Finnország EB mérkőzés első félidejének végén, a 43. percben esett össze a pályán. Újraélesztéssel, gyors orvosi segítséggel stabilizáltak az állapotát és kórházba került. Csapattársai falat alkottak körülötte, míg az orvosi ellátás zajlott. Kasper Hjulmand, a dánok szövetégi kapitánya fogalmazta meg, hogy az Eriksen körül kialakult óriási szolidairtásban- amikor a szurkolótábor is a nevét skandálta – megmutatkoztak az olyan emberi értékek, melyek a sportsikereken is túlmutatnak: a szeretet és szolidaritás.
Jelen írásomban olyan magyar focisták történetét idézem fel, akik a pályán hunytak el. Sokan emlékeznek még Fehér Miklós tragikus esetére, aki a portugál Benfica játékosaként meccs közben, szívroham következtében vesztette életét. Most azonban régebbi példákat szeretnék felidézni, amely esetekben egy kivétellel a mérkőzést nem folytatták.
Fehér Miklós emlékműve a Benfica stadionjában (Wikipedia)
Lóránt Gyula, az Aranycsapat 37-szeres válogatott középhátvédje 1981-ben vezetőedzőként dolgozott a görög bajnokságban, amikor csapata, a PAOK Szaloniki játszott az Olympiakosz ellen, a 76. percben kapott szívrohamot és azonnal meghalt. 58 éves volt mindössze. Lóránt legendás edző volt Theszalonikiben, nagyon szerették.
Lóránt az Aranycsapatban önfeláldozó és becsületes játékos volt, vérbeli profi. A Rákos diktatúra alatt megpróbált külföldre távozni, azonban társaival együtt lebuktak, így az Andrássy út 60-ba, a budaörsi internálótáborba került, majd másfél évre Kistarcsára, az internálótáborba. Egy fogát kiverték, ezt később ereklyeként őrizte. Káprázatos karriert futott be az Aranycsapatban. Ő nem Puskásékkal hagyta el az országot, tartva attól, hogy az 1956-os forradalom után visszatér majd a legkeményebb Rákosi diktatúra, hanem 1963-ban. Puskás és Czibor is arról beszélt az Aranycsapat című filmben, hogy számukra a legfontosabb a magyar haza szeretete volt és óriási honvágyuk volt külföldön, azonban szakmai karrierjüket csak ott tudták folytatni, ezért döntöttek az emigrálás mellett. Ez így volt Lóránt esetében is. Azonban a honvágy és annak tudata, hogy nem térhetnek haza, folyamatos stressztényező volt az Aranycsapat emigrált tagjainak életében, így Lórántnál is. Mivel ők a Honvédban katonai rangot is kaptak és a Magyar Néphadsereg állományába tartoztak, így jogosan tarthattak attól, hogyha újra Magyarország földjére lépnek, disszidált katonaszökevényként ítélik el őket. Lóránt Gyula nem térhetett vissza szülőföldjére. Családja 2011-ben temette újra Kőszegen. Lóránt halálának körülményeiről tudjuk, hogy mivel Lóránt végzetes szívinfarktusa a kispadon történt, úgy döntöttek, a játkosoknak nem mondják el az igazat, csak annyit, hogy rosszul lett és kórházba szállították. Így a játékosok folytatták a meccset és megnyerték 1-0 eredménnyel. (The day we lost Lóránt – PAOKFC)
Kiss III. Lászlót 1967 júliusában a Budafok—Egyetértés Nyári Kupa-meccs 55. percében sújtotta agyon a villám. A villámcsapáskor minden játkos a földön fekve maradt és Kissen kívül Szekerest is ölben vitték le a pályáról. Őt sikerült megmenteni, Kiss azonban életét vesztette. A mérkőzést nem folytatták.
Lóránt Gyula (imago werek)
Ekkor hozták azt a szabályt, hogy villámlás esetében félbe kell szakítani a mérkőzést vagy edzést, azonban 1970-ben nem így jártak el, így újabb tragédia történt.
Szucsányi András, az MTK 29 éves labdarúgója a dunavarsányi futballpályán edzés közben villámcsapás következtében hunyt el. A tragédia körülményeire Balázs Imre edző így emlékezett vissza: „Augusztus 21-én délután, valamivel négy óra előtt, a főépület Duna-parti oldalán álltam. Sütött a nap, és néztem a kajakosok edzését. Ekkor, váratlanul, mindent elhomályosító éles fényt láttam, majd hatalmas csattanás következett. Gondoltam, a közelben csapott le a villám. A futballpálya felé rohantam, ahol megdöbbenve láttam, amint az MTK játékosai négykézláb kóvályogva kúsznak az épület felé. Csak Szucsányi és Koritár maradt fekve. Palicskó edző térdelt felettük és segítségért kiabált, hogy hozzunk hordágyat, s keressünk orvost. Közben mesterséges légzéssel és szívdörzsöléssel próbálta eszméletre téríteni őket. Koritár esetében ez szerencsével is járt, de Szucsányi meredt testét csak pokrócba fektetve tudták lehozni a pályáról. (…)Én közben elszalasztottam a szakácsot a Csepel Autógyár mentőorvosáért, aki hamarosan meg is érkezett. Később Taksonyból is jött egy orvos. Mind a ketten megállapították a halált, amely a villámcsapás pillanatában következett be.” (Tükör, 1970. szeptember 8.) Az edzést természetesen nem folytatták.
Bajnok lett a Vasas, kiesett az Ózd (Képes Sport, 1962/16.) Szucsányi ekkor igazolt az Ózd keretéből a Diósgyőrhöz, majd néhány év múlva az MTK-hoz.
Staller Tamás 24 éves labdarúgó, a MALÉV kapusa 1978. augusztus 30-án a Budapest Spartacussal vívott NB II-es mérkőzésen a II. félidő 18. percében vetődéssel kapott el egy labdát, majd a földön maradt. Próbált a játékos felállni, teste azonban nem engedelmeskedett, kettőt rándult. A mérkőzés kezdete előtt fél órával heves esőzés, vihar volt, a pálya sárdagonya maradt. A pályán nem volt orvos, a gyúró próbálta újraéleszteni. A mentő csak 15 perccel később érkezett meg. A halál okát úgy határozták meg, hogy a nehéz labda tompa ütése miatt heveny reflexes szívbénulás lépett fel. Óriási felháborodást keltett közönség soraiban, hogy a mérkőzés helyszínén nem tartózkodott orvos, mert feltételezték az azonnali orvosi segítség megmenthette volna a kapus életét. Gyermeke születését már nem érhette meg. (Képes Újság, 1978. szeptember 16.)
Áttanulmányozva ezen eseteket, azt láthatjuk, hogy az edző, Lóránt Gyula esetét kivéve, amikor a játékosok elöl eltitkolták a történteket, fel sem merült az, hogy a mérkőzéseket folytatni kellett volna. Az emberiesség ekkor még felülírta a sport mögötti üzleti érdekeket.