Egy korábbi blogbejegyzésben szó volt a nagybecskereki Történeti-, Nép- és Földrajzi Könyvtár sorozatáról. Úgy tűnik, gazdagabb téma-lelőhelyet nyújt, mint első pillantásra vélni lehetett – újabb kiaknázásra váró telérek bukkannak fel… ugyan csak az emlékezet homályából, de hátha elővarázsolódik valami innen, a feledésnek mélységesen mély kútjából. Mert ha jobban meggondoljuk, az egész történettudomány nem más, mint az emlékezet megmentése: amire még emlékezünk, az létezik, él és velünk van, elkísér földi utunkon. Amit és akit elhagyunk, s belepi a felejtés sötét pora, az megszűnik, az szinte már olyan, mintha meg sem történt volna, akármennyire is fontos és meghatározó volt annak idején, mint esemény, vagy hatalmas és emberszázezrek sorsáról határozó, mint uralkodó – eltűnik, névtelenül és emléktelenül, mint a legnyomorultabb alattvalója. S mivel mi kicsik vagyunk és esendőek, nem építhetünk Tadzs Mahalt az emlékeinknek, csupán gondolatban és néhány soros írásokban őrizzük őket.
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem
1918 őszétől a kortársak egyre csak azt kérdezték maguktól: miként történhetett ez meg? És mindenegyes újabb baljós és végzetes esemény után – pedig volt belőlük bőviben – egyre hangosabban és erőteljesebben kérdezték maguktól és egymástól: miként történhetett ez meg? Miként foglalhatta el egy magát nagynak álmodó ország felét egy kis balkáni királyság nyomorúságos hadereje? Mikor tavalyelőtt még Bukarestben voltunk, most meg egyszerre csak ők vannak Budapesten? Miként lehetséges ez?
És az utókor sem szűnik meg feltenni a kérdést: miként volt ez lehetséges? Valakik nagyot hibáztak, de kik és pontosan mivel? Számtalan válasz született, nem egyismeretlenes egyenlet, de nem is kettő- vagy három-, hanem jóval több. Viszont ha bárkinek el szeretném magyarázni, hogy miként veszett el Erdély, akkor egyet tudok mondani: „Először is olvasd el Moldován Gergely írásait – és akkor a nagyrészét már fogod tudni!” Mivel – hála kommunisták és mai baloldali, szélsőliberális örököseik termeszként rágó ideológiai és múltmegsemmisítő munkálkodásának –, a név a legtöbb mai olvasónak nem mond semmit, nézzünk pár egészen rövid életrajzi tényt!
Moldován Gergely dékáni díszben (Wikipedia)
Moldován Gergely, azaz Grigore Moldovan (1845–1930) született román ember volt – s az is maradt élete végéig. Ez viszont egy pillanatra sem akadályozta meg, hogy a Magyar Királyság egyik legnagyobb tudósa legyen, magyarul (is) publikáljon, s a Kolozsvári Egyetemen tanítson, majd ott a bölcsészettudományi kar dékánja, sőt egy évig az egyetem rektora legyen (az úgynevezett „soviniszta magyar nemzetiségi elnyomás” még nagyobb dicsőségére!) Hatalmas irodalmi munkásságot hagyott maga után – horizontális és vertikális értelemben egyaránt. Most talán itt elég, ha az 1913-ban megjelent A magyarországi románok című ötszázvalahány oldalas monográfiáját, valamint a becskereki A románság című (1896) kétkötetes „összegyűjtött tanulmányok” köteteit említjük, mely utóbbi jóval felül van ezer oldalon. De ez csak a jéghegy csúcsa.
Mivel Moldován munkássága hosszú, a blogbejegyzés meg rövid – adjuk át néhány idézet erejéig a teret a szerzőnek, hátha sikerül meggyőzni az olvasót a pár bekezdéssel korábban írottak igazáról. S egy pillanatra se feledjük: mindezek 1896-ban jelentek meg nyomtatásban, a Millennium évében, az ezeréves Magyar Birodalom fennállásának „csúcspontján” – egy Nagybecskerek nevű városban, amiből nem egészen két és fél évtized múltán Велики Бечкерек (Veliki Bečkerek), kis ideig Петровград (Petrovgrád), majd végül, a mai napig Зрењанин (Zrenjanin) lett…
„A mit ma annyi kicsinyléssel fogadnak, a nemzetiségek egyesülését az állameszme ellen, holnap, vagy azután komolyabb alakot fog ölteni, s idő multán a szövetség szükségessége a nemzetiségek köztudatába fog átmenni, a honnan ki nem fogja verni senki és semmi. Az ilyen dolgot kicsinyelni nem lehet. A havastetőn szárnyával a veréb megmozdítja a homokszemet, mely alant már görgetegként rombol. A leiramló kavicsot meg lehet útjában állítani, de a görgeteg ellen védekezni nem lehet. Ha a nemzetiségek egyesülése csendesebb körben bár ma végbemegy, holnap és azután ellenállás folytán a szenvedélyek hullámai mind magasabb és magasabbra csapnak fel. Ha a nemzetiségek összetartása minden vonalon kifejlődik, az állam a legszerencsétlenebb állapotok és viszonyok színhelye lesz.”
„Egész Európában, mondhatjuk az egész világon, egyedül a magyar államban van divatban a hazafiatlanságot honorálni. Egy tömlöczből kiszabaduló mártír, egy Bukarestből hazaérkező cselszövő és áruló, a magyar hírlapírók tömege által van meginterwievolva; mondásait, nézeteit hirdeti minden magyar hírlap és az illető közmegvetés helyett a közirigység tárgya lesz. – Ez a magyar liberalizmus végzetes sokakra nézve. Ez a liberalizmus a jó anyagot inficziálja. Ha valaki a magyarság előtt, mint áruló, mint összeesküvő közmegvetés helyett tekintélyben nagyobb, a társadalomban irigyeltebb és szavainak nagyobb súlya van, mint bárkinek másnak, ugyan mi szükség van abban az államban a hazafiságra, a nemzeti állam eszméihez való hűségre, az egy nemzet fogalmában való hitalkotásra, a mikor ezzel csak a magyarságnak nyerjük meg egykedvű tetszését, míg a másik állásponton, mint áruló, mint cselszövő, mint állambontó, nagyok lehetünk a fajok előtt, de nagyok a magyarok előtt is, a kik megvetés helyett igen természetesnek tartják, hogy az államban ha valaki nem magyar, nem magyar, tehát alkotmányellenes politikát is csinálhasson egész a hazaárulásig, vagy még azon túl is.”
Kékesfalvi (Meria) román család, 1911 (Wikimedia)
„Jól tudom, a magyar nemzet liberális természetű; liberális eszmékkel dolgozik, és szereti a liberalizmust liczitálni felfelé. A nagy liberalizmus azonban, mint említém, gyakran a járomhoz vezet. Ha valamely államban a liberalizmus akkora, hogy abban politikailag minden szabad lesz, sokan lesznek olyanok, a kik az állam szabadságára nézve a legrosszabbat fogják megcselekedni. A nap melege csak bizonyos fokig éltető, azon túl éget és perzsel. Olyan törekvések között, mint a melyek nap-nap után tapasztalhatók az állam területén, a magyarnak meg kellene állapítani a liberalizmusnak azt a fokát, a melynek a hazában éltető hatása legyen és ne veszélyeztesse az állam legfőbb érdekeit; más oldalról meg kellene akadályozni minden mozgalmat és törekvés, a mely a liberalizmus akkora fokozását tűzte ki czéljául, a mely perzseléssel fenyeget. Sem egész, sem fél abszolutizmusról nincs szó; sem hajlamaink, sem alkotmányunk meg nem tűrik; szó van a liberalizmusnak a biztosításáról, a fattyúhajtások lenyeséséről az állami élet, jólét, tehát az állami érdek czéljából, a melyek mindenek felett állanak.”
Román díszszemle Kolozsváron (Wikimedia)
„Abban az államban, a melyben mindezen közkincsek nincsenek biztonságban, s a melyben az állampolgárok nagyon is tekintélyes része azok ellen tör, fegyvert adni annak a résznek kezébe az állam felforgatásra, oly gondolat, a minőt csak a legnagyobb hazafiatlanság, a legesztelenebb pártdüh, vagy a legostobább elme termelhet. A statisztikát nem azért vezetik az államok, hogy annak adataira ne építsenek semmit. A statisztika pedig a nemzeti államra nézve még egyre aggodalmas kilátásokat nyújt. Ezeket a kilátásokat a liberalizmus nagy eszméi nem fogják az állam javára megváltoztatni. Vagy van nemzeti állam, történeti múlt, ezredéves alkotmány, a mikhez ragaszkodnunk, a miket féltenünk, a miket fenntartanunk kell, ha vannak, mindezeket meg kell védelmeznünk; vagy nincsenek, és akkor ám jöjjön az árvíz, sodorjon el mindent s utána alakuljanak más medrek, más partok, más mezők és virányok; szóval teljesen más eszmék és más gondolatok.”
A román megszállás után Moldován természetesen Erdélyben maradt – ám sok öröme nem telt benne, ami személyes sorsát illeti. Sajátjai megtagadták, mi viszont őrizzük meg emlékezetünkben megfigyeléseit!