Azért milyen más volt a XIX. századi Magyarország: igaz, már itt is jelentkezett Pest-Buda majd Budapest kulturális dominanciája, jelen írásunk szűkebb területét, a könyvkiadást illetően eléggé erősen, sőt ahogy haladt előre a század, egyre erősebben. De azért Kolozsvárott, Kassán, Pozsonyban, s még jópár helyen jelentek meg fontos könyvek.
A Történeti Nép- és Földrajzi Könyvtár néhány kiadványa
Nézzük a történettudományt: az Akadémia Budapesten, a nagyobb kiadók Budapesten – körötte a magyar ugar. Vagy mégsem? Vessünk egy pillantást Nagybecskerekre – vajon kinek ugrik be elsőre, merre van Nagybecskerek? A Délvidéken, igen, melyet már jószerivel elfeledtünk. Az egykori Torontál vármegyének nagyjából a közepén, s az 1910. évi népszámlálási adatok szerint: 26.006 lakossal, akik közül 9148 magyar, 8934 szerb, 6811 német, 456 szlovák, és 339 román. Mára német jószerivel nem akad, de vélhetőleg szlovák és román sem nagyon, magyar mintegy 15 %. Magyar felirat legfeljebb a temetők sírfáin. A várost korábban hívták már szerbül Veliki Bečkereknek, rövid ideig Péter szerb-délszláv király utáni Petrovgrádnak is. A második világháborút követően lett Zrenjanin, egy kommunista partizánvezér után.
Nagybecskerektől pár kilométerre észak-nyugatra fekszik Németelemér (vagy Alsóelemér, megkülönböztetendő a nem messze lévő Felsőelemértől), annakidején mintegy 1011 német és magyar lakossal (ugyanezen népszámlálás adatai szerint).
És most következik a szinte hihetetlen mese: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy plébános Németeleméren, név szerint Szabó Ferenc. Ez a plébános pedig úgy gondolta, hogy némi hiátusok találhatóak a budapesti hivatalos történettudomány publikációiban, s ezeket ő pótolni kívánja. S lőn: néhány év alatt kiadott több mint 60 (azaz hatvan !!!), többségében igen vaskos kötetet. Félbőrbe kötve (ezt a tényt fanatikus könyvgyűjtők és antikváriusok tudják igazán érteni és értékelni manapság).
Nézzük, ki is volt ő: „Szabó Ferenc (Nagybecskerek, Torontál vm., 1843.11.12. – † Nagybecskerek, 1905.04.19.), plébános, országgyűlési képviselő. A középiskoláit Nagybecskereken és Szegeden, a teológiát Temesvárt végezte. 1866: pappá szentelik, ezután kicsi falvakban (Lázárföldén, Eleméren), majd a nagyobb Nagybecskereken plébános. 1901: szabadelvű programmal Nagybecskerek országgyűlési képviselője. A Történeti, nép- és földrajzi könyvtár sorozat 1–70. kötetének kiadója, amelyből Szinnyei szerint: kb. 110.000 pld-t; Katolikus lexikon (1931–33) szerint 90.000-nél több; Révai szerint: 74 kötetből több mint 75.000 kötetet osztatott szét ingyen az ország minden felekezetű és nemzetiségű tanintézetében.” (Magyar katolikus lexikon alapján.)
Hát nem! Ez nem létezik! Ez olyan, mint mikor a parasztbácsi meglátja a zsiráfot az állatkertben és felkiált: „Ilyen állat nincs!”
Egyetlen reményünk maradt: megmutatni, hogy ezek valami gagyi, csak a magamutogatást szolgáló fércművek. És még ez sem sikerül! Ugyanis ha megnézzük, a legjobb neveket találjuk: magyarokat és külföldieket egyaránt.
Kezdjük a külhoni szerzőkkel: mondjuk Leopold von Ranke az nyilvánvaló – tőle fordították le a Szerbia és Törökország a tizenkilencedik században című monográfiát. Vagy Konstantin Jireček, aki a Balkán történetének egyik legjobb ismerője volt (kötete itt: A bolgárok története) az újonnan születő Bolgár állam egyik kulturális megszervezője, s néhány hónapig külügyminisztere (!) – született cseh létére. Vagy Vjekoslav Klaić, aki a horvátok egyik legnagyobb történésze volt (Bosznia története a legrégibb kortól a királyság bukásáig). De a Balkán iránt érdeklődők haszonnal forgathatták az alábbiakat is: Andrić Sándor: A montenegrói fejedelemség története a legrégibb időktől fogva az 1852. évig, vagy Alexander Hilferding: A szerbek és bolgárok története, Risztics: Szerbia külügyi viszonyai az újabb időben, vagy Camille Paganel: Szkanderbég története vagy a törökök és keresztények a 15. században. Manapság vajh hány kötetből világosulhat fel az érdeklődő a balkáni népek részletes történetéről? Talán nem véletlen, hogy a sorozatszerkesztő Szabó Ferenc, vegyes nemzetiségi területen élve nyilvánvalónak tarthatta, hogy a magyar történettudomány elsőrendű feladata a Kárpát-medence nemzetiségtörténetének feldolgozása, a „népszerűsítésé” pedig az – akkor még – együtt lakó nemzetiségek egymást-megismerése.
A sorozat kötetei közül néhány (Grób László felvétele)
De ugorjunk a magyarokra: Lázár Gyula, a nemzetközi hírű Balkán-tudós vitathatatlan főműve a török birodalomról itt jelent meg. Akárcsak a totálisan elfeledett Oroszország története 4 azaz négy vaskos kötetben, továbbá az Anglia története, szintén négy kötetben (az ötödik nem készült el.) Thim József a szerb történelem kiváló ismerője volt, itt jelent meg A szerbek története a legrégibb kortól 1848-ig című vaskos monográfiája.
De ha átevezünk a szigorúbban vett magyar történettudomány vizeire, akkor is kiváló neveket találunk: Wertner Mór a legnagyobb középkorászok közé tartozott (pedig volt belőlük pár ebben az időben), itteni kötetei többek közt Az Árpádok családi története és A magyar nemzetségek a 14. század közepéig, Szamota István klasszikus a régi utazási históriák körében, de mondjuk Moldován Gergely írásaiból szinte jobban megérthetnénk Trianont, mint akárhány mai kiadványból – pedig román ember volt. S ha már Erdély: Réthy László könyve a román nép eredetéről úgyszintén klasszikus – lehetne, ha tudományosságunk horizontján még akadna számára hely. (Neki manapság csak Lőwy Árpád néven megjelent írásait forgatják… – róla majd egy a következő írásban.)
Mivel a „hivatalos, kanonizált” történettudomány mintha kissé mostohán kezelné ezt a kiváló sorozatot – idézettségileg és méltatásilag (vagy ez csak érzékcsalódás lenne?) –, legalább mi rójuk le tiszteletünket az elfeledett Szabó Ferencz és életműve előtt.