Kr.e. 83-ban Lucius Cornelius Sulla, római politikus és hadvezér Róma ellen fordította seregét. Átvette a hatalmat a város felett és eldöntötte: egyszer s mindenkorra leszámol politikai ellenfeleivel. A módszert úgy hívták: proscriptio, magyarosan: proskripció. Az eljárás nagyon egyszerű volt. Sulla nem lacafacázott vádemeléssel, bizonyítékok gyűjtésével, törvények átdolgozásával és mindenféle hosszadalmas törvényszéki eljárásokkal. Ehelyett egy listát készített és a római közélet szívében, a Forumon közzétette. Akik szerepeltek rajta, azok az állam ellenségeinek számítottak. A proskribáltak nemcsak római polgárjogukat veszítették el, de törvényen kívülinek, sőt, halálra ítéltnek számítottak, amihez vagyonelkobzás is járt. Sulla mindehhez egy hatékony besúgói rezsimet és terrort társított: aki érdemi információval szolgált a proskribált közellenségek hollétéről, illetve élve vagy holtan átadtak őket a hatóságoknak, az két tálentumnyi (60-70 kg) ezüst jutalmat kapott. Az utóbbi esetben, tehát a „holtan” való beszolgáltatásnál elég volt a fej átadása, a test nem érdekelt senkit. A proskribáltak megöléséért immunitás is járt, vagyis nem lehetett vádat emelni a végrehajtók ellen.
Proscriptio az ókori Rómában – illusztráció egy 1799-ben kiadott francia történelmi munkából
A proskribáltak elkobzott vagyonát árverésre bocsátották, s ezáltal sikerült Sullának pénzt biztosítani egyéb intézkedéseihez. A befolyt összegek nem utolsósorban Sulla katonái és a politikai támogatói részére a jutalmak biztosítását szolgálták. A proscriptios listákra persze nemcsak a politikai ellenfelek kerültek fel, hanem sokan kihasználták az alkalmat a személyes sérelmek törlesztésére, vagy pusztán irigységük és mohóságuk kielégítésére. Napokon, heteken keresztül folytak a mészárlások, az ókori szerzők több ezer kivégzettről tudnak, a mai szakirodalomban ennél jóval kevesebb áldozatról írnak. (A proskribáltak számához azonban a családtagokat is hozzá kell adni.) Akár több, akár kevesebb a kivégzettek száma, mindenesetre bőven elég volt ahhoz, hogy Rómában egy részleges elitcsere folyjon le. Néhányan megmenekültek a proskribáltak közül: volt, akit a pénze nélkül futni hagytak, mások idejében emigráltak, s néhányan kiterjedt családi kapcsolataik közbenjárásának köszönhetően kerülhettek le a listákról.
Sulla proskripciói rémes eredménnyel jártak: nemcsak a közmorált rendítették meg, de a római törvényesség (a jogállam) alapjainak kikezdésére is példát teremtettek. A személycserék azzal jártak, hogy a közéletben és a pénzügyekben iskolázott elit részben kicserélődött, s a Sulla által behozott új emberek nemigen voltak képesek a régi világ színvonalát hozni, vagy egyáltalán megfelelni a birodalommá váló városállam-köztársaság új kihívásainak. Sulla lépése a polgárháborúk korának nyitánya volt…
Hogy mindez miért jutott eszembe? Évek óta lehet olvasni egyes ellenzéki szereplők elmélkedéseit arról, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tehetősebbé-, vagy gazdaggá válóktól el kell kobozni a vagyont. Nemrég egy hosszabb, joginak maszkírozott eszmefuttatás is napvilágot látott arról, hogy hogyan lehet a jelenlegi nyugati törvényességét kizáró módon visszamenőleges hatállyal megoldani ezt a problémát. A magyar szuverenitást lényegében kikezdő javaslat szerint „a jogállamiságból a nemzetközi és az EU jog elsőbbsége következik.” A másik pillér pedig a „jó erkölcs” visszamenőleges vizsgálata.
Nos, természetesen Magyar Péter nem egy Lucius Cornelius Sulla Felix. Bár Sulla is „bulizott” nagyjából harminc éves koráig, de utána komolyan belevetette magát a közéletbe és hadviselésbe, a csatamezőn tanúsított személyes bátorsága pedig a fűkoszorút – a legmagasabb és igen ritka római kitüntetést – is elnyerte számára. Tettei révén örökre benne lesz a történelemkönyvekben. Hogy ez az ellenzék vezetőjére igaz lenne, én kétlem.
A proskripciós szándék viszont riasztóan hasonló. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék vezetője maga is a sokat kárhoztatott Nemzeti Együttműködés Rendszerében-, sőt, a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől szerezte meg vagyonát, számos támogatója nem kevésbé. Az ő vagyonuk úgy tűnik, nem ütközik a „jó erkölcsbe”…
De ami legfontosabb, hogy ne felejtsük: a proskripciók nem is annyira az anyagi célokat szolgálták, mint inkább a fizikai leszámolást, a politikai ellenfelek eltávolítását nemcsak a közéletből, de úgy általában az életből is.