Egy hónappal ezelőtt, február 11-én szavazta meg a román Szenátus a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által benyújtott törvénytervezetet, majd február 18-án 250 szavazattal a Képviselőház is elfogadta a jogszabályt, amely 2026-ot Márton Áron-emlékévvé nyilvánítja a püspök születésének 130. évfordulója alkalmából.
Az emlékévet egyébként még február első napjaiban indította el a gyulafehérvári római katolikus érsekség, az előző évi döntésük alapján.
Az idős Márton Áron hívei között (szabadsag.ro)
De ki is volt Márton Áron? A magyar millenium évében született, 1896-ban, a legszékelyebb települések egyikében, Csíkszentdomonkoson, szegény sorú földműves családban. Szülei mégis taníttatták, 1915-ben érettségizett, s rögtön be is hívták katonának – az első világháború 3 évét végigharcolta. Háromszor sebesült, hadnagyként szerelt le, de mivel a Nagy Háború után még kisebb háborúk folytak, a honvédelem kötelessége ismét a zászló alá szólította: a Székely Hadosztály tagjaként harcolt a románok ellen. Fogságba esett, kiállta a brassói internálását, rövid útkeresés után 1920-ban kezdte meg papi tanulmányait. 1924-től szolgált papként, végigjárva az egyházi hierarchiát, s közben hittan tanárként is dolgozott. Működött társadalmi egyesületben, alapított folyóiratot, írt, prédikált, bátorította a kisebbségbe és másodosztályú állampolgárságba szorult magyarokat. 1939-ben szentelték erdélyi püspökké. A második bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, hogy a hovatovább teljesen jogfosztottá váló dél-erdélyi magyar közösséget védje. 1944-ben Kolozsváron tiltakozott a zsidók deportálása ellen, majd 1945-ben a romániai magyarokat sújtó atrocitások miatt emelte fel a szavát. 1949-ben a román kommunista hatóságok letartóztatták, és koholt vádak alapján életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szabadulásáig a leghírhedtebb börtönökben tartották fogva hat éven keresztül. A máramarosszigeti börtönben együtt raboskodott az erdélyi románok görög katolikus egyházának vezetőivel – akik 1945 előtt a magyar római katolikusok javait kívánták megszerezni. (A foglyok között kell megemlítenünk Iuliu Hossu görögkatolikus püspököt, Nagy-Románia egyik építőmesterét – már csak azért is, mivel az előző év, vagyis 2025 Iuliu Hossu emlékév volt.) Most azonban az együtt elszenvedett mártíromság egy újfajta közösséget teremtett közöttük. Áron püspök egészen haláláig többször is szót emelt a román kommunista állam által betiltott görögkatolikus egyházért.
Márton Áront 1955-ben szabadon bocsátották, de a következő évtől újra házi őrizetbe vették, egészen 1967-ig. Szabadulása után egész Erdélyben tartott prédikációkat, pasztorális látogatásokat. Bizonyos értelemben egyéni rekorder: a legnagyobb mennyiségű anyag róla van a romániai állambiztonsági levéltárban. Egy ízben a megyei Securitate főnökök országos értekezletet is tartottak, hogy megfelelő intézkedési tervet dolgozzanak ki ellen. Mindhiába. Áron püspök Isten kegyelméből szilárd és állhatatos maradt. 1980-ban hosszú betegség után, székhelyén, Gyulafehérváron hunyt el.
S hogy mennyire jövőbe látó volt, arra példa, ahogyan 1975-ben egy beszédében fogalmazott: „Azok az eszmei fogalmak, amelyekkel az új Európát akarják felépíteni, nem mind a kereszténység alkotásai ugyan, de a kereszténység adott nekik igazi értelmet és ezáltal olyan mélységeket, hogy kétezer éven át elevenen maradhattak. A fogalmakra szükség van. Úgy vélik, hogy a kereszténységet, amely ezeknek értelmet adott és még ma is értelmet ad, mellőzni lehet. Egy utópiába kapaszkodnak, hogy a tudomány, a technika, a közgazdaság és a politika együttvéve pótolhatják a kereszténységet. Eljön az ideje, hogy be kell ismerjék, hogy az utópia csak nihilizmust takar, amely elkerülhetetlenül következett be abban a pillanatban, amikor az európai ember elfordult az erény utópiájától. Ez a nihilizmus annál különösebb, mivel, ténylegesen, minden pillanatban megvan a lehetőségünk ahhoz, hogy az erényt, ezt a világhatalmat, amelynek Európa olyan sokat köszönhet, uralomra juttassuk.”
De miért tértünk ki most minderre? Választási kampány lévén nemigen olvasunk arról, hogy milyen eseményekkel készülnek odaát Erdélyben a Márton Áron emlékévre. Pedig Márton Áron valóságos szent volt, egyike a XX. század nagy erkölcsi és lelki világítótornyainak. Teréz anya, Roger testvér és II. János Pál pápa mellett ott a helye a múlt évszázad európai keresztény példaképeinek sorában. De azért is gondoltam arra, hogy érdemes lenne hírt adni Márton Áron emlékévről, mivel a magyar egyházi javak iránti hajsza úgy tűnik, továbbra sem csökkent Romániában.
Virt László írta ki a közösségi oldalra, amit most az ő engedélyével adok közre:
„A Márton Áron Emlékév kezdetén meg kell emlékezni arról, hogy Márton Áron egész életében az emberi és közösségi jogok védelme mellett a katolikus egyház jogainak is védője volt. Most, amikor a nagyváradi premontrei apátot éri támadás, Márton Áronnak egy olyan írására hivatkozunk, melyben egy Onisifor Ghibu nevű egyetemi tanárnak, a két világháború között a katolikus egyházat folyamatosan kifosztani akaró törekvéséről írt.
Az Erdélyi Tudósító 1935. márciusi számában írta a »Kultúrharc kellős közepén« c. esszéjét. Ebben kitér arra a támadássorozatra, amit Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár indított katolikus jogok, az Erdélyi Katolikus Státus, katolikus intézmények, iskolák, rendházak ellen. Ebből az idézet: »Gyávaságunk következménye lehet bizonyos fokig, hogy velünk már mindent mernek. Ghibu professzor újabban azt indítványozza, hogy az állam a kisebbségek iskoláiban is a nemzeti tárgyak katedráit vegye el, és adja át a többség fiainak. (…) Vajon mit szólott volna ilyen magyar indítványhoz a professzor úr a háború előtt? S megkérdezzük főhatóságainkat is, hogy mit szólnak ők?«
Mikó Imre »A huszonkét év« c., az 1918 és 1940 közötti erdélyi politikatörténetet feldolgozó, 1941-ben írt könyvében több helyen kitér Onisifor Ghibu áldatlan tevékenységére. »Nem telt el év, hogy Onisifor Ghibu ne vette volna célba a magyar katolikusok valamelyik intézményét. A temesvári piaristák és aradi minoriták után a NAGYVÁRADI PREMONTREIEKRE került rá a sor. (Kiemelés Mikó Imrétől; V.L.) Ghibu kérésére a nagyváradi telekkönyvi hatóság a premontrei rend templomát, rendházát, gimnáziumát és a rend szőlőjét névhelyesbítés címén a román állam javára írta át. (…) Az átíró végzést a csehszlovákiai jászói prépostságnak kézbesítették ki azzal az indokkal, hogy a rend Romániában nem létezik, (!!!; felkiáltójelek tőlem; V.L.) noha a kultuszminisztérium 1930. évi határozata úgy a rend közjogi személyiségét, mint az átírt ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogot is elismerte.«
A nagyváradi városi hatóság 2026. február 23-i hatállyal kilakoltatási végzést küldött Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apátnak azzal, hogy ha önként nem hagyja el egyházi szolgálati helyét, a nagyváradi premontrei rendházat, akkor hatósági erővel lakoltatják ki. Onisifor Ghibu szelleme ma is él!”
Befejezésként jegyezzük meg: a romániai viszonyokra jellemző módon a kilakoltatást úgymond elhalasztották.