Miután Vlagyimir Putyin befejezte beszédét, amelyet az előző részben közöltünk, a német politika egyik nagy öregje, a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum házigazdája a kérdések feltételére szólítota fel a közönséget. Horst Teltschik már 1999 óta ismerte Putyint, több ízben is találkoztak és Teltschik volt, aki még 2006-ban felvetette Putyin meghívását Münchenbe. A kérdések és Putyin azokra adott válaszai szinte éppolyan fontosak, mint maga a beszéd. Így ezeket a szövegeket teljes terjedelmükben közöljük (először a magyar sajtóban…!). Megítélésünk szerint a jelenlegi fejleményeket és Oroszország hozzáállását a világhoz nehéz lenne megérteni anélkül, hogy ezt a kiindulópontot ismernénk.
Horst Teltschik és Putyin 2007-ben, Münchenben (Antje Wildgrube – www.securityconference.de)
Horst Teltschik: Nagyon köszönöm Önnek ezt a fontos beszédet! Új témákat hallottunk, többek között a globális biztonsági architektúra kérdését – ami az elmúlt években nem volt előtérben –, a leszerelést, a fegyverzetellenőrzést, a NATO–orosz kapcsolatok kérdését, valamint a technológiai együttműködést.
Még számos kérdés merül fel, és az Elnök úr kész válaszolni.
Markus Meckel [NSZK – politikus]: Tisztelt Elnök úr, köszönjük a beszédét! Szeretném hangsúlyozni, hogy a Német Bundestag meg van győződve Oroszország jelentőségéről Európa partnereként, valamint az önök által betöltött szerep fontosságáról. Ezt a szövetségi kancellár is elmondta a beszédében.
Tapasztalatból kiindulva szeretnék két pontot említeni a beszédével kapcsolatban. Először is az Ön NATO-ról és a NATO bővítéséről alkotott véleménye, amely jelenséget Ön Oroszország számára veszélyesnek tartja. Elismerné-e azt, hogy ez a jelenség a gyakorlatban nem terjeszkedés, hanem demokratikus államok önrendelkezése, amelyek ezt szeretnék? És hogy a NATO számára nehéz olyan államokat befogadni, amelyek nem nyilvánítják ki ezt a készségüket? Elismerhetné, hogy a NATO bővítésének köszönhetően a keleti határok megbízhatóbbakká és biztonságosabbakká váltak. Miért fél a demokráciától? Meggyőződésem, hogy csak demokratikus államok válhatnak a NATO tagjaivá. Ez stabilizálja a szomszédos országokat.
Ami az Ön országában történik: Anna Politkovszkaja meggyilkolása jelképpé vált. Azt lehet mondani, hogy ez sok újságírót érint, mindenkit megfélemlít, és a nem kormányzati szervezetekről [NGO] szóló törvény is aggodalmat kelt.
Johnny Isacson [USA – szenátor]: Teljes mértékben megértem az atomfegyverek elterjedésével [Atomsorompó egyezmény] kapcsolatos megjegyzéseit. Leginkább a hidegháború végén láthattuk a nukleáris fegyverek telepítésének csökkentését, ugyanakkor megtapasztaltuk a terrorizmus erősödését is. A nukleáris anyagokat távol kell tartani a terroristáktól.
Ruprecht Polenz [NSZK – politikus]: Visszatérve arra a kérdésre, amelyet a Szövetségi Kancellárnak is feltettek: mit tartogat a jövő Koszovó és Szerbia számára? Mi a véleménye Ahtisaari úrról [ENSz megbízott]? Milyen irányban fogja Oroszország befolyásolni e probléma megoldását?
Stefan Kornelius [újságíró – Süddeutsche Zeitung]: Tudná kommentálni az orosz katonák csecsenföldi tapasztalatait? És az energiával kapcsolatos megjegyzéseihez: röviden utalt az energiának a politikában betöltött piaci szerepére. Az Európai Unió érdekelt egy olyan partnerségi megállapodás megkötésében, amely rögzített politikai alapelveket tartalmaz. Készen áll-e arra, hogy megbízható energiaszállításokat garantáljon, beleértve ezt a megállapodásban is?
Jane Harman [USA – kongresszusi képviselő]: Elnök úr, a beszéde őszinte és nyílt volt. Remélem megérti, hogy az én kérdésem is nyílt és egyenes lesz. Az 1990-es években orosz szakértők aktívan segítették Iránt rakétatechnológiák fejlesztésében. Irán ma már fejlett közép- és nagyhatótávolságú rakétákkal rendelkezik, amelyek lehetővé tennék számára, hogy csapást mérje Oroszországra és Európa egy részére. Emellett azon is dolgoznak, hogy ezekre a rakétákra nukleáris robbanófejeket helyezzenek. Az Ön országa erőfeszítéseket tett arra, hogy tárgyalásokat folytasson Iránnal ebben a kérdésben, és támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát annak megakadályozására, hogy Irán ilyen politikát folytasson.
Kérdésem a következő: milyen lépéseket fog tenni Oroszország – az ENSZ keretében vagy más módon –, hogy megállítsa ezeket a rendkívül súlyos iráni fejleményeket?
Josef Josse [NSZK – Die Zeit, szerkesztő]: Bízom benne, hogy a jövő történészei nem úgy jellemzik majd a konferenciánkat, mint ahol kihirdették a második hidegháborút! De tehetnének akár így is. Ön azt mondta, hogy nyomást kell gyakorolni Iránra, és pozitív ösztönzőket kell biztosítani. De nem igaz-e, hogy Oroszország beavatkozik egy szankciók révén történő erőteljes nyomásgyakorlási folyamatba? Másodszor, a fegyverszállításokkal kapcsolatban Oroszország bátorítja Iránt, különösen mióta ezek a fegyverek megjelentek Libanonban és Gázában. Miként tudná ezt kommentálni?
John Kyl [USA – szenátor]: Megértem az Ön őszinteségét, és remélem, hogy Ön is elfogadja a mi őszinteségünket. Először is a fegyverzetellenőrzésről. Kinek van szüksége új fegyverkezési versenyre? Szeretnék rámutatni, hogy az Egyesült Államok több mint két évtizede nem fejlesztett ki új stratégiai fegyvert, miközben Önök nemrég tesztelték a Topol–M rakétát, amelyet már telepítettek is silókban és mobil indítóállásokon. Ön bírálta az Egyesült Államokat egyoldalú lépései miatt, és kétszer is kijelentette, hogy katonai akciók csak akkor lehetnek legitimek, ha ENSZ-felhatalmazást kapnak. Az Egyesült Államok Irakban és Afganisztánban az ENSZ döntései alapján hajt végre katonai műveleteket, és ma Koszovóban a csapatok többsége béketeremtő műveleteket támogat ebben az országban.
A kérdésem a következő: azt állítja-e, hogy attól függetlenül, miként érzékel Oroszország egy, a nemzetközi érdekeit fenyegető veszélyt, nem fog katonai műveleteket végrehajtani ENSZ-felhatalmazás nélkül?
Kenneth Roth [Human Rights Watch – ügyvezető igazgató]: Beszélt az egypólusú világ veszélyéről, amelyben egyetlen szuverén hoz döntést, anélkül hogy bárki mással konzultálna. Sokak véleménye szerint Oroszországban egyre inkább egypólusú kormányzást látunk, ahol a versengő befolyási központokat arra kényszerítik, hogy a pártvonalat kövessék – legyen szó az Állami Dumáról, a regionális vezetésről, a médiáról, az üzleti csoportokról vagy a nem kormányzati szervezetekről. Vajon egy egypólusú kormányzat megbízható partner lehet-e, mikor az energiabiztonság a tét?
Vlagyimir Putyin elnök: Először is szeretném megköszönni a kérdéseiket. Nagyon érdekesek. Kár, hogy kevés időnk maradt, mert szívesen folytatnék külön beszélgetést mindannyiukkal. Nagyon érdekesnek találom ezt, tetszik nekem.
A legutolsó kérdéssel kezdem, az orosz kormányzat egypólusú jellegével kapcsolatban. Ma az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, az Egységes Oroszország Párt, a Liberális Demokrata Párt és más politikai erők egyaránt helyet foglalnak az orosz parlamentben. És alapvető álláspontjaik jelentősen eltérnek egymástól. Ha ezzel nincsenek tisztában, akkor beszéljenek az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetésével, majd a liberális demokratáink vezetőjével, Zsirinovszkij úrral! Azon nyomban látni fogják a különbséget. Ha most nem látják, akkor beszéljenek velük! Nincs ezzel semmi probléma, egyszerűen menjenek elMoszkvába és beszéljenek velük!
A jövőbeli terveinkről: kiérlelt politikai rendszert szeretnénk, többpártrendszert felelős politikusokkal, akik képesek előre látni az ország fejlődését, és nemcsak a választások előtt és közvetlenül azt követően dolgoznak felelősen, hanem a hosszútávú jövőben is. Erre törekszünk. És ez a rendszer kétségtelenül többpárti lesz. Oroszországon belüli minden lépésünk – beleértve az Állami Duma választási rendszerének, az orosz parlament választási rendszerének módosítását is – azt a célt szolgálja, hogy megerősítse a többpártrendszert Oroszországban.
És most arról, hogy kormányunk képes-e felelősen eljárni az energiaszállításokkal és az energiabiztonsággal kapcsolatos kérdések megoldásában. Hogyne lenne képes! Sőt, mindaz, amit tettünk és teszünk, egyetlen célt szolgál: kapcsolatainkat a fogyasztókkal és az energia-tranzitországokkal piaci alapú, átlátható elvekre és hosszú távú szerződésekre helyezzük.
Emlékeztetni szeretném Önöket, és kollégám, Ukrajna elnöke, aki velem szemben ül, szintén tudja ezt. 2006-ig az azt megelőző tizenöt évben, amíg a nehéz tárgyalásaink során nem hoztuk meg a megfelelő döntéseket, az orosz energia – mindenekelőtt a földgáz – Európába irányuló szállítása attól függött, milyen feltételek és árak vonatkoztak a magába Ukrajnába irányuló orosz gázszállításokra. És erről Ukrajna és Oroszország egymás között állapodott meg. És ha nem született volna megállapodás, akkor minden európai fogyasztó gáz nélkül maradt volna. Szeretnék, ha ez megtörténne? Nem hiszem. A botrányok, az érdekérvényesítés és a véleménykülönbségek ellenére sikerült megállapodnunk Juscsenko elnökkel. Úgy vélem, felelős, teljes mértékben helyes és piacorientált döntést hozott. Külön szerződéseket írtunk alá az Ukrajnába irányuló gázszállításról, valamint az orosz gáz Európába történő szállításáról a következő öt évre. Ezért a döntésért Oroszországnak és Ukrajnának egyaránt köszönetet kellene mondaniuk. És köszönöm a kérdését is.
Talán jobb lett volna, ha azonnal válaszolok a kérdéseikre.
Ami a NATO keleti bővítésének megítélését illeti, már említettem azokat a garanciákat, amelyeket korábban tettek, és amelyeket ma nem tartanak be. Önök szerint ez a nemzetközi kapcsolatokban elfogadott gyakorlat? De rendben van, felejtsük el! Felejtsük el ezeket a garanciákat! A demokráciáról és a NATO bővítéséről. A NATO nem univerzális szervezet, ellentétben az ENSZ-szel. Elsősorban és leginkább katonai és politikai szövetség, katonai és politikai! Természetesen minden szuverén államnak joga van saját biztonságáról gondoskodni. Ezt nem vitatjuk. Természetesen nem is ellenezzük. De miért szükséges a terjeszkedés során katonai infrastruktúrát telepíteni a határaink közelébe? Tud erre valaki választ adni? Hacsak a katonai infrastruktúra bővítése nem kapcsolódik a mai globális fenyegetések elleni küzdelemhez? Nézzük onnan, mi a legfontosabb fenyegetés ma számunkra – a legfontosabb Oroszország, az Egyesült Államok és Európa számára –, ez a terrorizmus és az ellene folytatott küzdelem.
Szükség van Oroszországra a terrorizmus elleni küzdelemben? Természetesen! Szükség van Indiára a terrorizmus elleni küzdelemben? Természetesen! De mi nem vagyunk a NATO tagjai, és más országok sem azok. Viszont e kérdésben csak erőink egyesítésével lehetünk hatékonyak. Ezért az infrastruktúra – különösen a katonai infrastruktúra – határainkig történő kiterjesztése semmilyen módon nem kapcsolódik az egyes államok demokratikus választásához. És azt szeretném kérni, hogy ne keverjük össze ezt a két elvet!
Tudják, olyan olvashatatlanul írtam itt, hogy még én sem tudom elolvasni a saját jegyzeteimet. Ezért arra válaszolok, amit el tudok olvasni, és ha valamire nem válaszolok, kérem, emlékeztessenek a kérdésre!
Mi fog történni Koszovóval és Szerbiával? Ezt csak a koszovóiak és a szerbek tudhatják. Ne mondjuk meg nekik, hogyan kell élniük! Nincs szükség arra, hogy Istent játsszunk, és mindezen népek problémáját mi oldjuk meg. Együtt legfeljebb a szükséges feltételeket teremthetjük meg, és segíthetünk az embereknek a saját problémáik megoldásában. Megteremthetjük a szükséges feltételeket, és bizonyos megállapodások garanciavállalói lehetünk. De nem szabad ezeket a megállapodásokat rájuk erőltetnünk. Ellenkező esetben zsákutcába juttatjuk a helyzetet. És ha e nehéz folyamat egyik résztvevője úgy érzi, megsértették vagy megalázták, akkor a probléma évszázadokig fennmaradhat. Csak zsákutcát teremtünk.
Mi a mi álláspontunk? A mi álláspontunk pontosan ennek az elvnek a követéséből áll. És ha azt látjuk, hogy az egyik fél nyilvánvalóan elégedetlen a helyzet rendezésére tett javaslatokkal, akkor ezt a megoldást nem fogjuk támogatni.
Nem teljesen értettem, mire gondolt, amikor a csecsenföldi szolgálatot teljesítő katonáink tapasztalatairól kérdezett. A tapasztalataik nem kellemesek, de jelentősek. Ha pedig a csecsenföldi általános helyzet érdekli Önöket, elmondhatom, hogy parlamentet és elnököt választottak, és a kormány működik. Az összes hatalmi és közigazgatási szerv megalakult. Gyakorlatilag Csecsenföld valamennyi politikai ereje részt vesz a köztársaság munkájában. Például Aszlan Maszhadov kormányának egykori védelmi minisztere ma a csecsen parlament tagja. Számos döntést hoztunk annak érdekében, hogy a korábbi felkelők ne csak a normális életbe térhessenek vissza, hanem a köztársaság politikai tevékenységében is részt vehessenek. Ma elsősorban gazdasági és politikai eszközökkel kívánunk fellépni, és a biztonság garantálásának felelősségét gyakorlatilag csaknem 100 százalékban a csecsen népre ruháztuk át. Mivelhogy a Csecsenföldön létrehozott rendvédelmi szervek szinte teljes egészében helyi lakosokból – állandó csecsenföldi lakosokból, csecsenekből – állnak.
Ami Libanont illeti, itt sem teljesen értettem, mire gondolt. Igen, az a tény, hogy katonai építőalakulatokat küldtünk Libanonba az Izraellel folytatott konfliktusban lerombolt hidak és infrastruktúra helyreállítására, megerősíti azt a jól ismert helyzetet, amelyet az imént leírtam. Az ezeket az építőmunkásokat védő katonai egységek csecsenföldi, illetve csecsen származású katonákból álltak. Úgy ítéltük meg, hogy ha katonáinknak muszlimok lakta térségekben kell tevékenykedniük, nem hátrány, ha muszlim katonai kontingenst küldünk. És nem tévedtünk. A helyi lakosság valóban meleg fogadtatásban részesítette katonai építőinket.
Most az Európai Unióval kötendő energia-megállapodásról, amennyiben jól értettem a kérdést. Többször elmondtuk, hogy nem ellenezzük az EU-val fennálló energetikai kapcsolataink alapelveinek rögzítését. Sőt, a Chartában foglalt elvek általában érthetőek számunkra. Maga a Charta azonban számunkra nem teljesen elfogadható. Mert nemcsak Oroszország, hanem európai partnereink sem tartják be annak elveit. Elég csak arra emlékeztetni, hogy a nukleáris anyagok piaca továbbra is zárva marad előttünk. Senki sem nyitotta meg számunkra ezt a piacot. Vannak más momentumok is, amelyekre most nem kívánok külön kitérni. Ami azonban magukat az elveket illeti, ezeket már alkalmazzuk a német vállalatokkal folytatott együttműködésünkben. Emlékeztetem Önöket a Gazprom és a BASF közötti tranzakcióra. Valójában eszközcseréről volt szó. Készek vagyunk továbbra is ezt a gyakorlatot folytatva dolgozni. Készek vagyunk rá. De mindenegyes konkrét esetben pontosan tisztázni kell, mit adunk mi, mit adnak partnereink, számításokat kell végezni, független nemzetközi szakértői értékbecslést kell kérni, és csak ezután hozni döntést. Készek vagyunk erre a munkára. Nemrégiben valami hasonlót hajtottunk végre olasz partnereinkkel, az ENI vállalattal. Nem csupán egy 2035-ig szóló szállítási megállapodást írtunk alá – úgy gondolom –, hanem eszközcseréről is tárgyaltunk. Hasonló együttműködési formát vizsgálunk ukrán partnereinkkel is. Ez a folyamat halad előre.
És vajon szükséges-e ezeket az elveket rögzíteni egy lehetséges jövőbeli alapdokumentumban Oroszország és az Európai Unió között? Erről eltérő vélemények lehetnek. Én úgy gondolom, nem szükséges, mert az energia mellett más területeken is együttműködünk az EU-val, többek között a mezőgazdaság, a csúcstechnológia és a szállítmányozás terén. Mindez nagyon fontos és nagyon érdekes. Nem lehet mindezt egyetlen alapvető egyezménybe sűríteni, amely keretszerződésként szolgálna. Vagy talán azt szeretnék, hogy csak az kerüljön bele a dokumentumba, ami Önöknek fontos, és ami nekünk fontos, az maradjon a kereten kívül? Beszéljük meg őszintén egymással ezeket a kérdéseket, és hozzunk kölcsönösen elfogadható döntéseket!
„Az 1990-es években Oroszország segített Iránnak rakétatechnológiák fejlesztésében.” Azt hiszem, ezt a kérdést Ön tette fel. „Ma Irán nukleáris robbanófejeket kíván telepíteni ezekre a rakétákra, amelyek elérhetik Európát. Mit fog tenni Oroszország az iráni nukleáris program ügyében?” Jól értem?
Először is, nincs olyan adat a birtokomban, amely szerint Oroszország az 1990-es években segített volna Iránnak saját rakétatechnológiája létrehozásában. Más országok dolgoztak nagyon aktívan ezen. A technológiát különböző csatornákon keresztül adták át. Erre bizonyítékaink vannak. Akkoriban ezeket a bizonyítékokat közvetlenül az Egyesült Államok elnökének adtam át. Érkezett technológia Európából és ázsiai országokból is.
Oroszország aligha hibáztatható ebben. Biztosíthatom Önöket: Oroszország érintett a legkevésbé ebben az ügyben. A legkevésbé. Ha érintett egyáltalán. Akkoriban még Szentpéterváron dolgoztam, de mi nem vettünk részt ebben. Efelől biztosíthatom Önöket. Ugyanakkor Önök tudják, hogy üzleti szinten történhetett valami. Szakembereket képeztünk intézetekben és így tovább. Amerikai partnereink kérésére és információi alapján határozottan reagáltunk ezekre az esetekre. Azonnal és keményen. Hasonló reakciót más partnereinktől, köztük európai partnereinktől nem tapasztaltunk. Sőt, nem tudom, tisztában vannak-e vele, de tudniuk kell, hogy katonai technológia és különleges felszerelés még most is érkezik az Egyesült Államokból. Mind a mai napig. Az F–14-es repülőgépekhez szükséges pótalkatrészek az amerikai fegyveres erőktől és a Pentagontól származnak. Tudomásom szerint az Egyesült Államokban vizsgálat is folyik ezzel kapcsolatban. És annak ellenére, hogy a vizsgálat zajlik, és ezeket az alkatrészeket a határon lefoglalták, majd visszaküldték, egy bizonyos idő elteltével – az általam ismert adatok szerint, és ha ezek nem pontosak, ellenőrizzék – ugyanazokat a szállítmányokat ismét lefoglalták a határon. Mégpedig „tárgyi bizonyíték” megjelölésű cimkével ellátva.
Tudják, az ilyesfajta folyamatokat valóban nehéz megállítani. Együtt kell dolgoznunk, hogy sikerüljön.
Azzal kapcsolatban, hogy Irán rendelkezik-e Európát fenyegető rakétákkal. Önök tévednek. Ma Iránnak – itt van ma Gates úr, aki bizonyára nálam is jobban ismeri ezeket az adatokat, és itt van az orosz védelmi miniszter is – 2000 kilométeres hatótávolságú rakétái vannak.
Szergej Ivanov: 1600–1700 kilométer.
Vlagyimir Putyin: 1600–1700 kilométer. Csak. Nos, számolják ki, hány kilométer van München és az iráni határ között. Iránnak nincsenek ilyen rakétái. Terveik szerint fejlesztenének 2400 kilométeres hatótávolságúakat. Nem tudni, rendelkeznek-e az ehhez szükséges a technológiával. Ami pedig a 4000, 5000 vagy 6000 kilométeres hatótávolságot illeti, úgy gondolom, ehhez egyszerűen másfajta gazdaságra lenne szükségük. Tehát összességében ez valószínűtlen. Irán nem fenyegeti Európát. Ami azt az állítást illeti, hogy nukleáris robbanófejek alkalmazására készülnek, ilyen adataink nincsenek. Nem rendelkezünk ilyen információval nukleáris robbanófejekről.
Észak-Korea tesztelt egy nukleáris szerkezetet. Az irániak folyamatosan azt állítják, hogy nukleáris programjuk békés jellegű. Ugyanakkor egyetértek Önökkel abban, hogy a nemzetközi közösségnek aggályai vannak az iráni nukleáris program jellegével és minőségével kapcsolatban. ElBaradei úr nemrégiben – ha jól emlékszem – hat vagy hét pontban fogalmazta meg ezeket az aggodalmakat. Ebben egyetértek Önökkel. És nem értem, miért nem reagált az iráni fél mindeddig pozitív és konstruktív módon az ElBaradei úr által felvetett aggályokra, és miért nem oszlatta el ezeket. Én sem értem, ahogyan Önök sem.
Mit fogunk tenni? Úgy gondolom, hogy együtt kell dolgoznunk, türelmesen és körültekintően. És igen, kezdeményezéseket kell tennünk, és meg kell mutatnunk az iráni vezetésnek, hogy a nemzetközi közösséggel való együttműködés sokkal jobb, mint a konfrontáció.
Igen, és még egyszer az iráni fegyverszállításokról. Tudják, több szó esett erről, mint amennyi tényleges szállítás történt. Katonai-technikai együttműködésünk Iránnal minimális. Egyszerűen minimális. Nem is tudom pontosan, milyen összegre becsülik ezt, de általánosságban sokkal kevesebb fegyvert szállítunk a Közel-Keletre, mint más országok, beleértve az Egyesült Államokat is. Össze sem lehet hasonlítani. Nemrégiben valóban szállítottunk Iránnak egy közepes hatótávolságú – körülbelül 30–50 kilométeres – légvédelmi rendszert. Ez igaz. Miért tettük ezt? Meg tudom magyarázni. Azért tettük ezt, hogy Irán ne érezze magát sarokba szorítva. Hogy ne azt érezze, valamiféle ellenséges környezet veszi körül. Hanem hogy megértse, vannak kommunikációs csatornái és olyan partnerei, akikben megbízhat. Nagyon is elvárjuk, hogy az iráni fél megérti ezt és meghallja a jelzéseinket.
Ami a Libanonban és a Gázai övezetben megjelent fegyvereinket illeti. A Gázai övezetben lévő fegyvereinkről nincs tudomásom. Nem hallottam ilyen esetekről. Nos, a Kalasnyikovok általánosságban a világon a legszélesebb körben használt kézifegyverek. Valószínűleg mindenhol megtalálhatóak. És valószínűleg Németországban is vannak még automata Kalasnyikovok – vagy mindenesetre olyanok, amelyeket még nem semmisítettek meg. Ez száz százalékig biztos.
Libanon esetében igaz. Páncéltörő rendszereink egyes elemei valóban megtalálhatóak ott. Ez igaz. Izraeli partnereink azonnal tájékoztattak erről. Alapos vizsgálatot folytattunk le az ügyben. És megállapítottuk, hogy ezek a rendszerek a szíriai hadsereg kivonulása után maradtak libanoni területen. Lefolytattuk a szükséges egyeztetéseket szíriai partnereinkkel. Megállapodtunk abban, hogy a Szíriával való jövőbeli katonai-technikai együttműködésünk kizárja majd annak lehetőségét, hogy a fegyverek más kezekbe kerülhessenek, mint amelyekbe szánták őket. Kidolgoztunk egy ilyen rendszert. Többek között megállapodtunk a raktárak ellenőrzésének lehetőségében, bármilyen időpontban, amikor ez orosz szakértők számára megfelelő. A raktárak ellenőrzéséről az orosz fegyverrendszerek Szíriába történő szállítását követően.
„Az Egyesült Államok nem fejleszt stratégiai fegyvereket, Oroszország viszont igen. Oroszország a jövőben alkalmazna-e erőt, ha azt nem hagyja jóvá az ENSZ? Oroszország stratégiai fegyverrendszereket fejleszt.”
Remek kérdés, kiváló! Nagyon hálás vagyok ezért a kérdésért. Lehetőséget ad rá, hogy beszéljek arról, mi is történik valójában. Minek köszönhettük az elmúlt évtizedekben azt, hogy bár két szuperhatalom és két rendszer állt egymással szemben, mégsem tört ki egy nagy háború? Annak az erőegyensúlynak köszönhettük, ami e két szuperhatalom között fennállt. Létezett egyfajta kiegyensúlyozottság és a kölcsönös megsemmisítéstől való félelem. Akkoriban egyik fél sem mert egyetlen plusz lépést sem tenni a másikkal való egyeztetés nélkül. Ez kétségtelenül törékeny béke volt és félelmetes is. De ahogy ma látjuk, eléggé megbízható is volt. Ma úgy tűnik, hogy a béke már nem ennyire megbízható.
Igen, az Egyesült Államok látszólag nem fejleszt támadó fegyvereket. Legalábbis a nyilvánosság erről nem tud. Noha bizonyosan fejlesztenek ilyeneket. De erről most nem is tennénk fel kérdéseket. Tudjuk, hogy ezek a fejlesztések zajlanak. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk róla, és ezért azt mondjuk, hogy nem fejlesztenek új fegyvereket. De mi az, amit tudunk? Azt, hogy az Egyesült Államok aktívan fejleszt és már most is erősít egy rakétavédelmi rendszert. Jelenleg ez a rendszer nem hatékony, de nem tudjuk pontosan, vajon egy nap azzá válik-e. Elméletben azonban éppen ebből a célból hozzák létre. Így feltételesen elismerjük, hogy amikor ez a pillanat elérkezik, a nukleáris erőinkből fakadó lehetséges fenyegetés teljes mértékben semlegesítésre kerül. Vagyis Oroszország jelenlegi nukleáris képességei. Az erőegyensúly teljesen felborulna, és az egyik fél a teljes biztonság érzésének előnyét élvezné. Ez azt jelentené, hogy nemcsak helyi, hanem végsősoron akár globális konfliktusokban is szabad kezet kapna.
Most megbeszéljük ezt Önökkel. Nem szeretném, ha bárki agresszív szándékot tulajdonítana nekünk. De a nemzetközi kapcsolatok rendszere olyan, mint a matematika. Nincsenek benne személyes dimenziók. Természetesen reagálnunk kell minderre. Hogyan? Vagy ugyanúgy, mint önök, vagyis egy több milliárd dolláros rakétavédelmi rendszer kiépítésével, vagy – jelenlegi gazdasági és pénzügyi lehetőségeinket figyelembe véve – egy aszimmetrikus válasz kidolgozásával. Tehát egy olyan megoldással, amely mindenki számára világossá teszi, hogy a rakétavédelmi rendszer Oroszországgal szemben hasztalan, mert rendelkezünk bizonyos fegyverekkel, amelyek könnyedén leküzdik azt. És mi ebben az irányban haladunk. Ez számunkra olcsóbb. És ez semmilyen módon nem irányul az Egyesült Államok ellen.
Teljes mértékben egyetértek, ha azt mondják, hogy a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI) nem ellenünk irányul, ahogyan a mi új fegyvereink sem Önök ellen. És egy másik dologban is teljes mértékben egyetértek kollégámmal és barátommal. Tudják – és nem félek kimondani a szót –, minden nézeteltérésünk ellenére az Egyesült Államok elnökét a barátomnak tekintem. Tisztességes ember, és tudom, hogy ma sokan a héják közül az Egyesült Államokat hibáztatják mindenért, ami a nemzetközi színtéren és belföldön történik. De én tudom, hogy ő tisztességes ember, és lehet vele beszélni, megállapodásra jutni. Amikor beszéltem vele, azt mondta: „Abból a tényből indulok ki, hogy Oroszország és az USA soha többé nem lesznek ellenfelek és ellenségek.” Egyetértek vele. De ismét hangsúlyozom: itt szimmetriák és aszimmetriák vannak, nincs benne semmi személyes. Ez egyszerűen számolás kérdése.
És most arról, hogy Oroszország alkalmaz-e katonai erőt az ENSZ felhatalmazása nélkül. Mi mindig szigorúan a nemzetközi jog keretei között fogunk eljárni. Jogászi alapképzettséggel rendelkezem, és engedtessék meg nekem, hogy felidézzem mind a magam, mind kollégáim számára azt, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint a békefenntartó műveletekhez mind az ENSZ, mind az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása szükséges. Ez a békefenntartó műveletek esetére vonatkozik. Az ENSZ Alapokmányában azonban szerepel egy cikk az önvédelemről is. Ebben az esetben nincs szükség semmilyen felhatalmazásra.
Nos, mit felejtettem ki?
Markus Meckel: Kérdésem az Oroszországon belüli multipolaritásról szólt, valamint a nemzetközi közösség Oroszországhoz való viszonyáról abban az esetben, ha Oroszország nem tartja tiszteletben ezeket az elveket – utalva újságírók meggyilkolására, félelmekre, aggodalmakra, a szabadság hiányára és a nem kormányzati szervezetek helyzetére.
Vlagyimir Putyin: Mondok erről néhány szót. A kérdés egy részére már válaszoltam, amikor az orosz parlament felépítéséről beszéltem. Nézzék meg, kik vannak ott képviselve, milyen politikai nézeteket vallanak azok az emberek, akik vezető pozíciókat töltenek be a parlamentben, a törvényes pártok. Ami a nem kormányzati szervezeteket illeti: aktívan működnek Oroszországban. Igen, bevezettünk egy új rendszert e szervezetek regisztrációjára. De ez nem különbözik lényegesen más országok regisztrációs rendszereitől. És maguktól a nem kormányzati szervezetektől eddig nem hallottunk panaszokat. Szinte egyetlen szervezet regisztrációját sem utasítottuk el. Két-három esetben történt elutasítás pusztán formai okokból, és ezek a szervezetek jelenleg az alapszabályuk bizonyos pontjainak módosításán, meg hasonlókon dolgoznak. Senkinek a regisztrációját nem tagadtuk meg tartalmi, alapvető okokból. Mindegyik a lehető legaktívabban folytatja a munkáját, és a jövőben is így fog tenni.
Mi aggaszt bennünket? Elmondhatom, és azt hiszem, mindenki számára világos, hogy amikor ezek a nem kormányzati szervezeteket külföldi kormányok finanszírozzák, akkor mi úgy tekintünk rájuk, mint olyan eszközökre, amelyeket külföldi államok saját oroszországi politikájuk megvalósítására használnak. Ez az első. A második: minden országban vannak bizonyos szabályok – mondjuk úgy – a választási kampányok finanszírozására. A külföldi kormányoktól származó finanszírozás, beleértve a választási kampányokban történőket is, nem kormányzati szervezeteken keresztül történik. És ki örül ennek? Ez lenne a normális demokrácia? Ez titkos finanszírozás. A társadalom elől elrejtve. Hol van itt a demokrácia? Meg tudják mondani? Nem! Nem tudják megmondani, és soha nem is fogják tudni. Mert ebben nincs demokrácia, itt egyszerűen az történik, hogy az egyik állam befolyást gyakorol egy másikra.
De érdekeltek vagyunk a civil társadalom fejlesztésében Oroszországban, hogy az korholja és bírálja a hatóságokat, segítsen feltárni saját hibáikat, és az orosz állampolgárok érdekeinek megfelelően korrigálni politikájukat. Természetesen érdekeltek vagyunk ebben, és támogatni fogjuk a civil társadalmat és a nem kormányzati szervezeteket.
Ami a félelmeket és egyebeket illeti, tudják-e, hogy ma az oroszoknak kevesebb félnivalójuk van, mint sok más ország állampolgárainak? Az elmúlt években ugyanis alapvető változásokat hajtottunk végre polgáraink gazdasági jólétének javítása érdekében. Még mindig nagyon sok problémánk van. És számos megoldatlan kérdésünk is. Beleértve a szegénységgel összefüggő problémákat. Elmondhatom, hogy a félelmek alapvetően ebből a forrásból fakadnak.
Ami az újságírókat illeti, igen, ez fontos és nehéz problémát jelent. Egyébként nemcsak Oroszországban ölnek meg újságírókat, hanem más országokban is. Hol ölik meg a legtöbb újságírót? Ön szakértő, valószínűleg tudja, melyik országban halt meg a legtöbb újságíró az elmúlt másfél évben. A legtöbb újságírót Irakban ölték meg.
Ami az Oroszországon belüli tragédiákat illeti, természetesen a lehető legkeményebben fel fogunk lépni ezekkel a jelenségekkel szemben, és szigorúan megbüntetünk minden bűnözőt, aki megpróbálja aláásni az Oroszországba vetett bizalmat és kárt okozni politikai rendszerünknek.
Köszönöm a figyelmüket.